Szeged és Vidéke, 1913. november (12. évfolyam, 253-276. szám)

1913-11-03 / 253. szám

szerződésénél fogva csak vezeti és ebből pár ezer korona haszna van, amit egyesületi célokra fordít. Nemrég a Biharmegye területéről való szállításokra is pályázott s a megbízatást el is nyerte, amivel a régi szállító kiesett. Emiatt aztán a régi szállító, illetőleg az érdekelt biharmegyei kereskedők most kellemetlenkednek a szegedi egyesületnek, de mint a katonai hatóságokhoz intézett előterjeszté­sében részletesen igazolja, a Sze­gedi Gazdasági Egyesület semmi­féle szabálytalanságot el nem kö­vetett. A javadalmi palota Egy jó vállalkozás.­ ­Saját tudósitónktól.) A java­­dalmi hivatal kétemeletes új palo­táját, amely a Mérey-utca és Mars­tér sarkán épült, most adták át rendeltetésének. A díszes városi épület földszintjén üzlethelyiségek vannak, melyekért tekintélyes bért fizetnek a bérlők. Az első eme­leten vannak a javadalmi hivatal helyiségei. Kényelmes, tág szobák, modern berendezéssel. A hivatal­nokok, akik eddig a belvárosi tem­plom mögötti bagolyvárban dol­goztak, alig tudják megszokni a szellős, világos hivatali helyisé­geket. Az új palota második emeletén magánlakások vannak. Szegednek mindenféleképpen szerencséje volt a javadalmi palota megépítésével. A városban ugyanis garmada­­számra állnak az üres lakások,­­ a javadalmi palota kiadó lakásai­ért pedig már tavasszal törték az emberek magukat. Különösen a városi tisztviselők versengtek a lakásokért, amelyekért így olyan magas bérösszeget kap a város, amilyent egyetlen hasonló lakásért sem fizetnek Szegeden. Szóval, ma Szeged a legdrágább háziúr. A javadalmi palota vára­kozáson fölül kifizeti magát. Az üzlethelyiségek és magánlakások béréből dúsan törleszthetik az épí­tési költséget s a javadalmi hi­vatal teljesen ingyen jutott ké­nyelmes és modern helyiségei­hez. Mindez Balogh Károly városi tanácsos érdeme. Az övé volt az építkezés­ ötlete s ő sürgette a ki­vitelt is. A szerencsés vállalko­zásért a tanács meleg üdvözlésben részesítte. A közönség tehát a javadalmi hivatalt mától kezdve a Mérey­­utcai új palotában találja meg. A régi bagolyfészek nedves, sötét, penészes falait már a napokban elrontják. Novák József (Saját tudoaítónktól.) Novák József, Szeged város volt fő­ügyésze, a Pallavicini-uradalom jószágkormányzója s volt ország­gyűlési képviselő vasárnap Buda­pesten elhalálozott. A hatvanötéves öregúr, akit hosszas szenvedéstől váltott meg a halál, valamikor vezetőszerepet vitt Szeged város életében. Novák Szegeden született s itt végezte gimnáziumi tanulmá­nyait is. A hetvenes évek elején ügyvédi oklevelet szerzett s néhány évig ügyvédeskedett. 1876-ban az­tán, mint főügyész, a város szol­gálatába lépett, ahol hervadhatlan érdemeket szerzett magának. Vá­­rady Ignác és Pillich Kálmán mellett egyike volt azoknak, akik a város vízvédelme körül eszten­dők hosszú során át eredményes munkásságot fejtettek ki. A városi szolgálatot 1881-ben hagyta el, amikor a Pallavicini­­uradalom főügyészévé nevezték ki. Ekkor Sándorfalvára költözött s közhasznú működését is inkább a vármegye közigazgatási életében érvényesítette. Csongrád megye köz­törvényhatósági bizottságának rö­videsen szintén vezető tagja lett. Hogy a vármegye vízvédelmi álla­potai annyira rendezettek, az egye­dül Novák József érdeme. A nyolc­vanas években tagja volt a tör­vényhozásnak is. Előbb Tápén vá­lasztották meg országgyűlési kép­viselőnek, majd amikor itt Enyedy Lukács kibuktatta, Szegvár man­dátumával jutott be a­ Házba. A szabadelvű pártban is tekintélyes szerep jutott részére. Amikor aztán a Pallavicini­­uradalom jószágkormányzójává ne­vezték ki, mandátumot többé nem vállalt, hanem minden erejét, tu­dását, igyekezetét az uradalom ügyeinek intézésére fordította. Ki­tűnő szociális érzékkel kezelte a hatalmas birtok ügyeit. Tekintélyes területeket parcelláztatott s cson­­grádmegyei kisgazdák kezére jut­tatott. Neki köszönhető, hogy Csongrád megyében ismeretlen fo­galom az amerikai kivándorlás. Novák nagy urak barátságával is dicsekedhetett. Ő rendezte a híres sándorfalvai vadászatokat, amelyeken Ferenc Ferdinánd trón­örökösön kívül több Habsburg fő­herceg és orosz nagyherceg vett részt. Ezek a vadászatok több magas kitüntetést szereztek neki. Előkelő állását két éve hagyta el megron­csolt egészségi állapota miatt. A nyugalom rövid idejét Budapesten töltötte s felesége halála után ve­jénél, Gulácsy József honvéd­századosnál lakott. Vejének Os­trom­ utca 6. szám alatt levő laká­sán érte a halál, amelynek hírére a szegedi városházára föl­vonták a gyászlobogót. Novák Józsefet Szegeden, a bel­városi temetőben levő családi sír­boltban helyezik örök nyugovóra. Holttestét szerdán szállítják Sze­gedre s a gyászszertartás délután két órakor a Szeged-állomás előtti térségen lesz. A város hatósága Bokor Pál helyettes polgármester vezetésével testületileg vesz részt a temetésen. A város közönsége hatalmas koszorúval fejezi ki néhai főtisztviselője iránti kegyeletét. Novák József halálát két lányán kívül a szegedi Burger-, Boros- és Götz családok gyászolják. Nem lesz mozi a MoZik­irály f­el Ladisán.­ ­Saját tudósítónktól.) Érdekes bonyodalom keletkezett a színház egyik újdonsága körül. Csütörtö­kön mutatja be a színtársulat a Mozikirály című operettet, amely­nek a­­ harmadik fölvonásában mozifilm pereg le a színpadon. A budapesti előadásra csinálták a mozifölvételt, amely meglehetősen hatásos trükknek bizonyult. A szegedi színház is meg akarta csinálni a mozifölvételt, amely elé azonban elháríthatatlan akadály gördült. A biztosító társaságok szerződésében nincs szó moziról és a társaságok ridegen ragasz­kodnak a szerződés pontjaihoz. Két évvel ezelőtt is kellemet­lenség támadt a színpadi mozi miatt. A Berkovits és társa című operettben ugyancsak szerepel mozifelvétel, amelyet a szegedi előadás keretébe is beillesztett Ferenczi Frigyes főrendező. Két estén zavartalanul szórakoztak a mulatságos moziképen, a harma­dik előadáson azonban már ki­maradt a mozi. A biztosító társa­ságok — négy társaság biztosí­totta a színházat — átírtak a város tanácsához, hogy a mozi, amelyről egyáltalán nincs szó a szerződésben, veszélyezteti a szín­ház biztonságát és veszedelem esetén elhárítják maguktól a fele­lősséget. A mozielőadást erre be­tiltották. A Mozikirály előadására újból megpróbálkozott a színház a két­ségtelenül ügyes trükkel. Újszege­den akarták a felvételt csinálni. A mindössze hetven méteres filmen Déri Rózsi, Solymosi Sán­dor és még néhányan szerepeltek volna. A képen egy katona azt SZEGED ÉS VIDÉKE, 1913 november 3 jelentette volna a lovon ülő Na­póleonnak, hogy elfogtak egy kémet. A felvételt azonban nem lehet megcsinálni, mert a biztosító társaságok megtagadták a bele­egyezésüket. A színház más trük­kökkel igyekszik pótolni az el­maradt mozielőadást. AZ UTOLSÓ ü­gyvédvizsga. Nincs többé ügyvédjelölt a törvényszék előtt­ ­t sajat tudósítónktól.) Az utolsó hónapokban özönével tették le az ügyvédjelöltek Budapesten és Ma­rosvásárhelyen az ügyvédi vizsgát. A Székely-féle törvény ugyanis csupán ez év november 1-ig ad módot az új diplomás ügyvédek­nek arra, hogy önálló irodát nyit­hassanak; aki november 1-e után szerzi meg az oklevelet, már csak ügyvédhelyettes lehet s két évi gyakorlat után nyithat csak irodát. Elképzelhető tehát, hogy mindenki teljes gőzerővel igyekezett arra, hogy levizsgázzon és nem tréfa, hogy például Budapesten egy­szerre nyolc bizottság is működött, csakhogy lehetőleg mindenki ter­minushoz jusson. Szegeden is vagy húsz jelölt lett ügyvéd a leperdült évben s utoljára Bogdán Sándor dr. tette le a vizsgát, ő utána két éven belül nem lesz új ügyvéd Szege­den, irodát nem nyithat senki. Az új polgári perrendtartás életbe­léptetésétől kezdve természetesen a törvényszéken is életbelép az új törvény s hármas bírói tanács előtt többé jelöltek az ügyvédeket nem helyettesíthetik. Mivel pedig ügy­­védhelyettesek egyhamar nem igen lesznek, maguknak a fiskálisoknak kell majd ellátniuk minden ügyet a törvényszéken, a jelöltek pedig leszorulnak a járásbíróságra. Ezzel kapcsolatban említjük meg, hogy több vidéki városban hangok emelkedtek, hogy ezentúl ne csak Budapesten és Marosvásárhelyen tehessenek a jelöltek ügyvédi vizs­gát, így a debreceni ügyvédi ka­mara fetiratot intézett az igazság­ügyminiszterhez, hogy Debrecen­ben, mint táblai és leendő egye­temi városban is szerveztessék — most már az új törvényjavaslat szerint — egységes bírói és ügy­védi vizsgáló bizottság. Több ol­dalról világítja meg a felirat a kérdést s kijelenti, hogy a vidéki egyetemi professzorok lebecsülése az, hogy csak a budapesti egye­tem tanárai cenzoroskodhatnak. Kérik, hogy a Ház előtt fekvő tör­vényjavaslatot oly értelemben mó­dosítsák, hogy Debrecenben, Ko­lozsvárott és Pozsonyban is legyen ügyvédi vizsga. Intézeti fehérneműek legolcsóbb árban beszerezhetők Soós Lajos saját készí­tésű fehérnemű áruházában, Oroszlán- és Iskola­ utca sarok. Telefon 10—77. s BO !!­ Szü­es- és szőrme-ujdonságaim már megtelenthetők! 6154 szőrmekalapok minden faj szem­ékben. A MYEST garnitúrák már 50 koronától körönkint. Tisztelettel ROSMAN DÁVID divatszücs Elsőrendű munkaerő! Az átalakításokra szánt régi szőrméket kérem a fő­szezon beálla előtt általam elkészíttetni, mivel most jutányosabban vállalom el. Szeged, Kelemen utca 7., Royal-kávéházzal szemben.

Next