Állami Szent Erzsébet leánygimnázium, Szeged, 1940

Árpádházi Szent Erzsébet 1207-1231. Intézetünk névadója ős­ fejedelmi családunk szentjeinek ra­gyogó sorában is a legfényesebbek egyike. A középkor aszketikus lelkének, megértő, meleg emberszeretetének minden­­ szép vonása együttélt alakjában. Hazájától távol, legtöbbször ellenséges, sőt gyű­lölködő környezetben éli le rövid életét s ami vigasztalja, arról el­mondhatjuk: szinte „nem e világból való.“ Egyénisége azonban nemcsak középkori, hanem mai értelemben is végtelenül vonzó: az elragadtatott lelkűlét ugyanis sok valóság­érzettel párosul benne. Az Isten felé néző szem egyre rátévedt a földi nyomorúságra és segítési vággyal fordult minden elesett felé. Szent Erzsébet egyike a történelem legbensőbben szociális alakjainak: szegények, árvák, hallottak asszonya, akit nemcsak szíve, hanem esze is veze­tett az együttérzés göröngyös útjain. Minden megmozdulása meleg­ség, türelem és szeretet s az anya mégis erélyt mutat, midőn halott férje gyermekörökösének jogait kell megvédenie. Az eisenachi sö­tét utcákon űzötten bolyongó özvegy, a jogaiért harcoló fejedelem­asszony és a betegeket ápoló szelíd nő együtt teszik teljessé alakját: szeretet, szilárdság, istenközelség és szociális érzék fonódnak össze benne lelki egységgé. S ez a lélek — minden komolysága mellett — tudott derűs és vidám lenni, megértve a későbbi assziziánus bölcseséget: szép a földi élet is, mert Istenért való, mert — a lélek társaként — ez is a Mindenható alkotása. Korunk nyomorúságai közt, évszázadok távolából is, derűsen sugároz felénk Erzsébet szépséges arcának melege. Példát mutat minden nőnek, legkötelezőbben azoknak, akik a nevéről nevezett iskolát választották második otthonukul. S a sugarak örök csillogá­­súak: szeretet, türelem, segítés, imádságos lélek, családi érzés, ön­tudat és önbizalom: ezek a nő legszebb értékei. Legyen hát minden növendékünk serkentője az az asszony, aki messze idegenben vil­lantotta meg legdicsőbb fejedelmi családunk értékeit s tett bizony­ságot arról, hogy az egykor pogány-magyar lélekben is Krisztus gyermekévé alakult.

Next