Szegedi Gyorsíró, 1905. szeptember - 1906. június (2. évfolyam, 1-10. szám)
1905-09-10 / 1. szám
i Rendszeri reform-javaslatok.*) Téglás Géza. — Annak az úgynevezett nagy revíziónak, amely rendszerünket legközelebb van hivatva a fejlődés egy magasabb lépcsőfokára emelni, feltétlenül elsősorban kell, hogy figyelemben részesítse levelező-írásunk mélyebbre ható reformja tekintetében azokat az akkor még meg nem valósított javaslatokat, amelyeket épen Markovits Iván, rendszerünk feje, úgyszólván utolsó életerejének idefordításával épített fel, világított meg minden részletében az iskola vezető orgánumának, a „Gyorsírászati Lapok“-nak akkori 1892—93-ik évi XXXI. évfolyamában. E javaslatokban — amelyek a „Rendszeri kérdések“ c. dolgozaton kívül több más kiegészítő ismertetésben vannak összefoglalva, — a rendszerünk életében előfordult minden nevezetesebb reformot, amelyek elsősorban levelezőírásunk tökéletesebbé tétele szempontjából merültek fel, tárt fel az iskola előtt Markovits, a történeti fejlődés hűt feltüntetése mellett, az elméleti és gyakorlati követelmények lelkiismeretes mérlegelésével. A rendszer folytonos vizsgálatában, egy emberi élet fáradalmaival szerzett gazdag tapasztalatainak messze sugárzó reflektorával világította be e munkájában Markovits rendszerünk továbbfejlesztésének útjait és nem az egyoldalúság mondatja velem, hogy mi csak abban az irányban hajózhatunk félelem nélkül, a biztos siker reményének érzetével előre, amelyet ő mutatott. Átélni ugyan a rendszer fejlődésének fázisait, — mint sok más szerencsésebbnek, — nem adatott nekem; személyes összeköttetés alapján ismerni meg lelkének mélységeit, nem lehettem szerencsés; de az ő nagy művének gondos olvasgatása, megértésig mélyülő tanulmányozása közben úgy érzem, hogy magának a Mesternek lelke szól hozzánk az ő jellegzetes kézvonásaiból s hogy az ő alakja érteti meg velünk a múlt reform-törekvéseit. A messze jövőbe kiáltó hangja rezg fülembe sorainak olvasása közben, mert nem az akkori kor részére halmozta fel ott tudásának hatalmas anyagát, hanem a jövő számára; teljes tudatában volt annak, hogy mindazt nem az akkori idők konzervatív megoldásra hajló szelleme, hanem az a jövendő fogja igazán assimilálni, megérteni, amelyet neki már megérnie alig lehet. Fizikai erejének túlfeszítésével, idegzetének tönkretételéig hajszolta magát, hogy ezt a jövőnek szóló tanítását idejére elvégezhesse, hogy kezünkbe adhassa azt a bizton vezető Ariadne-fonalat, amely nélkül ki tudja micsoda tapogatódzások közben, minő kaotikus zűrzavar csomóit kellene ma már széjjelbogoznunk. Ezzel a bölcs előrelátásával, ezzel a nagy emberek jövőbe pillantani tudásával tette mindnyájunk előtt még elismerésre méltóbbá, még értékesebbé a maga nemes egyéniségét, a maga egyébként is jelentős munkásságát! Ezért elsőrangú, kegyeletbeli kötelességünk tehát nekünk az, — amire gondolom rendszerünk hívei közül bárkit is rábeszélnem felesleges, — hogy Markovitsnak a „Gyorsírászati Lapok“ fenti évfolyamában lefektetett nagybecsű gondolatait, ezt a szakbeli végrendeletét, lelkének utolsó óhaját, rendszerünk e még szentesítetlen törvényeit, a jövő fejlődésének ez alappilléreit tegye az iskola szuverén akaratának kinyilvánítása végre elidegeníthetetlen és elfogadott közkincscsé, köztulajdonunkká ! De talán felesleges azt is hangsúlyoznom, hogy bár rendszerünk legizmosabb hajtásai ebből a műből kell, hogy kisarjadzanak, ez semmi esetre sem fogja azt jelenteni, hogy e hajtásokba új, egészséges ágacs *) E cikk folytatása lapunk I. évfolyamának 8. számában megjelent közleménynek.