Szegedi Gyorsíró, 1922. szeptember - 1923. június (18. évfolyam, 1-10. szám)

1922-09-20 / 1-4. szám

kunk, enyhítse némileg nagy fájdalmun­­­kat az a tudat, hogy — mint a nagy ró­mai költő mondja — nem haltál meg egé­szen. Testi hüvelyed elvegyül ugyan a föld porával, de lelked, szellemed és em­léked itt lebeg közöttünk és méltán hálás tanítványaid között időtlen időkig.­­ Isten veled, jó Torma Károly! Az Égj áldása kísérjen haló poraidban is! ! Torma Károly emlékét egyesületünk megörökítette. A szegedi városi főgimná­ziumnál 6000 koronás alapítványt tett Torma Károly nevére, amely összegh­ez a Szeged Városi Nyomda R.-T. 1000 koronával já­rult. Az alapítvány kamatait gyorsírási ösztöndíjul ítéli oda az iskola. Dr. Katona Dávid: A gyorsírás véglegesített reformja. Irta: László Béla felsőkeresk. isk. tanár. A gyorsírás reformja most már a má­sodik stációhoz jutott, átment a reform­gyorsírás is a reformon. Abból a szempont­ból, hogy mindez a munka csak azért törté­nik, hog­y a gyorsírás ügyét szolgáljuk elő­ször, azt, hogy a gyorsírás megtanulásának lehetőségét elősegítsük, továbbá, hogy írá­sunkat versenyképessé tegyük,­­ mindezt a munkát helyesnek tartjuk. Azonban sem a tanárnak, sem a gyakorló gyorsírónak, sem a növendékeknek szempontjából nem tarthatjuk megfelelőnek azt, hogy változ­tatunk betűket, jeleket , s végeredményben a jelölés tekintetében még a levelezőírásban sem tudjuk biztosítani az állandóságot. Nem szabad ugyanis felszín­esen vizs­gálni ezt a kérdést. Például, ha egy tanár, aki teljes gyakorlatra tett szert az eredeti nabelsberger—Markovits-rendszerű gyors­írásban, olyannyira, hogy beszédeket is sztenografált — mivel haladást észlelt az írásmódok, egyszerűsítése tekintetében a re­formgyorsírás rendszerében — otthagyja a régi, évek során át m­egszokott műszerét. Ha most — amint ez megtörtént — négy év múltán megint változtat írása módján, mert ismét észrevett egyszerűbb jelöléseket, ál­talában könnyítéseket — végeredm­ényben lemond eddig megszerzett rutinjáról, kezé­nek bizonyos oly mozgóképességéről. " — amelyet újra visszanyerni kevésbbé lesz képes. De tovább megyek. Az ilyen, esetleg elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt megfelelően képzett gyorsírástanár — mindezek után nem lehet kellő biztonság­ban, mert esetleg bizonyos idő múlva kö­­vetkezhetik a reformírás harmadik, negye­dik . . . változata. Ez sajnálatos tény és beteges állapot. Mindez annak tulajdonít­ható, hogy nincs meg az egész vonalon a gyorsírással foglalkozó műtársak részéről az elmélyedés, hiányzik e tárgynak mind praktikus, mind pedig pedagógiai szem­pontból való bírálata. Azok szóltak egy­részt eddig e kérdéshez, akik nem prakti­kus tekintetekből, hanem csak elméletileg tették a reform ügyét kritika tárgyává, to­vábbá úgy szóltak hozzá, hogy pedagógiai­ elvekről megfeledkeztek, amelyek pedig alapját képezik e tárgy tanítása lehetősé­gének. De annak is tulajdonítható a fentebb vázolt sajnálatos állapot, hogy a reform te­kintetében nincs egység. Személyi vonat­kozásba hozzák a reform munkát és szub­jektivitásuk tárgyilagosságuk fölé kereke­dik, aminek hatása alatt elleneznek számos helyes, didaktikailag megalapozott inten­ciót, amelyek gyakorlatba való beállítása során a Gabelsberger—Markovits iskola csak erőben nyerne. Vessünk rövid kis pil­lantást a németekre. E látszólag legyőzött népben az egység gondolata oly impozán­san erős.­­A Berliner Tageblatt folyó évi augusztus hó 19-iki számában a gyorsírás egysé­gessé tételének gondolatával foglal­kozva ezt a fejcímet olva­shatjuk: „Das ganze Deutschland soll es ,sein: Einheit auf dem Kurzschriftgebiet!“ És mi még egy rendszer hívei sem tudunk egyek lenni, ho­gyan biztosíthatjuk az eredményt, a sikert, a fölényt? Könnyen érthető, hogy miért is ellen­zik egyesek a reformot. Az tény, hogy kel­lemetlenül esik lemondani hosszú évek során megszerzett készségről és ennek elő­nyeiről. Egy erős hidat ellökünk magunk alól egy kezdetben látszólag gyengébb ösz­­szetételű pallóért. Ez azonban csak elmé­lyedés nélküli tekintetre lehet a megállapí­tás, tehát csak felszínes vizsgálat alapján leszűrt vélemény és jórészt magán­szem­pontok következtetése. Ilyen ügyet, — mint a gyorsírás reformja, — magántekintetek­­ből vizsgálni nemcsak hogy nem lehet, de nem is szabad. A gyorsírás reformja köz­ügy, fontos tanügy s talán mondhatnám ke­­nyérügy arra az ifjúságra, amely ezt meg­tanulni, ennek révén álláshoz jutni akar. Mi lehet a közel­jövőben a teendő? Minden erővel keresztül kell vinni a gyors­írás ügyét intézőknek, hogy a Gabelsber­­ger~ Markovits-rendszerű gyorsírás most már ne legyen háromféle. Mert háromféle ma a Gabelsberger—Markovits-rendszerű gyorsírás! Tanítják ugyanis 1. az eredeti rendszert, 2. a reformgyorsírást (1918—1922) és ,3. a reformgyorsírást. A tanításba egy­séget kell bevinni, ez pedig nem egység, hanem legfeljebb csak kétséget hagy maga után, hogy versenyképes maradhat-e ilyen módon a Babelsberger--Markovits-rendszer. A­­széttagozódás mindenütt a gyenge szer­vezet jellegzetessége. A gyorsírás reformjába sok tudást, sok pedagógiai, gyakorlati szempontot vittek be, de egyet nem — az erélyt. Erélyt is

Next