Szegedi Híradó, 1864. január-június (6. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-03 / 1. szám

1864. Hatodik évfolyam. JVlegj ölen: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerkesztési iroda : Buzatér, Hayer-ház, Kiadóliivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Lapunk az ünnep miatt egy nappal később jelent meg. Szeged, 1864. január 1. Boldog ujévet! Ez a mai nap jelszava. E nagy város, e széles ország, egész Európa e szótól viszhangzik ma: Boldog újévet! E hideg, havas felhőkkel koroná­zott napnak sajátságos fénye van, mely a kunyhóba, palotába, minden szivbe behat. Itt a gyermek siet a boldog szülék elébe, kis ajka köszönetét rebeg a forró szeretetért, az édes csókért, melynél nincs jobb a világon. A férj boldogan szorítja nejét karjai közé. Adja Isten, hogy még sok újév találjon minket boldogoknak egymás sze­relmében ! A kedves öröm- és reménytől ra­gyogó szemei érthetöleg beszélnek a pi­ruló liajadonnak: Boldog újévet! A barát barátját, a szomszéd szom­szédját üdvözli. A szegény bekopogtat a gazdag ajtaján, ma nem taszítják ki, elfogadják köszöntését: Boldog újévet! Hát mi ne köszöntsük előfizetőin­ket, kikkel egy évig oly szoros szel­lemi viszonyban éltünk, melyet az uj esztendő sem volt képes megszakítani, sőt tán még szorosabbra fűzte köztünk a kapcsokat? Mi ne köszöntsük e kicsiny, de bü sereget, osztályosait azon elveknek, me­lyekben lelkünk erős? Legyenek üdvözölve a régiek, kik újra megjöttek, s az újak, kik ezekhez csatlakoztak, hogy nemes törekvéseink­nek, mely e város és vidéke fölvirág- zásának előmozdítását tűzte ki föladatul, anyagi alapot készítsenek! Legyenek üdvözölve azok, kik be­látják, hogy a kor megkívánja, misze­rint ily népes vidéknek közlönye legyen, melybe jó és rósz napjai, küzdelme és haladása, hibái és erényei, az utódok számára híven, példa és tanulság végett föl legyenek jegyezve. Oly közlönye, mely fölkarolván helyi és hazai ügyeit, minden érdemes eszmecserének tért nyit. De legyenek üdvözölve e lap szel­lemi munkásai is, kik a szerkesztőt hivatása betöltésében elősegítik! Legyen üdvözölve e lap buzgó ki­adója, ki jobb és roszabb körülmények között fentartotta a lapot, csakhogy az ügynek szolgálatot tehessen ! A „Szegedi Híradó“ immár hatod­ízben üdvözli azokat, akik életét bizto­sítják. Adja Isten, hogy még sokáig kí­vánjon nekik Boldog újévet! Nyílt levél e lapok szerkesztőjéhez. Szeged, 1864. január 1. Ön e lapok lefolyt évi utolsó számát a múltra vetett rövid visszapillantásával rekesz­tette be, melyen csak néhány, de éles vonás­sal ecsetelte azon csalódásokat, melyekben az a haza népét átalában, különösen pedig e magyar Kánaánnak nevezett vidéket az el­tűnt év folytán részesítette. Fájdalom, úgy van, hogy ezerekre megy azok száma, kik ma egy éve az életnek örülve lépték át az évnek küszöbét, ma pedig nem mondhatjuk róluk, hogy könnyeikkel áztatják kenyeröket, mint a szenvedőkről mondani szokás; mert a Előfizetési Szegeden házliozhordással és vidékre postán: Egész évre ...............................................8 frt Félévre ........................................................4 „ Évnegyedre ... .... 2 „ Egyes szám ára föltételek: Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre......................................6 frt — kr. Félévre ......................................3 „ — „ Évnegyedre . . 1 „ 60 „ 8 kr osztr. ért. 1-sö szám. Vasárnap, jan. 3-án. Hirdetései!.: Az hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 5 kr, két- szerinél 4 kr, többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajeár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsig- inond könyvkereskedéséhöz cimezendök. könnyek megvannak ugyan bőven, de fájda­lom , a keDyér nincs meg. Azonban nem cé­lom nekem az Ínség nagyságát rajzolni, mely­nek e lap hónapok óta tolmácsa volt, és me­lyet tapasztalásból ismerünk mindnyájan. Mennyi reménynyel üdvözöltük közeled­tével az ujévet, mondja ön, midőn ifjan, biz- tatólag köszöntött be hozzánk. De talán épen az volt bajunk, hogy nagyon is sokat remél­tünk. Pedig annyi keserű csalódás után, meny­nyi minket ért, épen nincs okunk túlságosan bízni, midőn a jövő bizonytalan tengerére in­dítjuk el reményeink sajkáját, Semmi sem okoz annyi keserűséget, mint ha túlságosak várakozásaink a jövő iránt, ha bizonyosnak hisszük azt, minek teljesülését óhajtjuk. Mert oly hajlandók vagyunk reményeinket való gyanánt anticipálni, azért alkalmazzuk úgy magunkat, mintha vágyaink bizonyosan telje­sülnének; reményre alapítjuk terveinket, meg nem gondolván, hogy az ily alap nem egyéb fövénynél. Ezért jó, ha nem csak azon lehe­tőségre vagyunk elkészülve, hogy reményeink nem fognak valósulni, sőt hogy a bekövet­kezhető baj csakugyan beköszönt. Az ügyes hadvezér nem csak a diadalt, hanem a csata- vesztést is bele foglalja hadi tervébe. Nekünk is, kik részint saját mulasztásaink következ­tében, részint minbününkön kivül annyi csa­lódásban részesültünk, minden eshetőségre el kell készülnünk. Akkor aztán sokkal köny- nyebb megőrizni bátorságunkat, és el nem csüggedni, ha a csapások napjai bekövet­keznek. Ezzel azonban koránsem azt akarom mondani, hogy lekaDgoltan, folytonos rette­gésben töltsük napjainkat: sőt inkább az el­mondottak megfontolása épen arra való, hogy a jöhető veszedelemre előre elkészülvén, föl- fegyverkezzünk magunk iránti hittel és biza­lommal, hogy aztán a közeledő ellenségnek annál bátrabban szeme közé nézhessünk. Ez az mit én említeni akartam, hogy ön azt ajánlja újévi üdvözletül olvasóinak. A gondviselés úgy intézkedelt, hogy a jövö ti­tok legyen elöltünk; mert az emberi ész csak a múltak kárpitjait szellőztetheti, de hiába törekszik a jövö fátyolát föllebbenteni. Mind­az, mit azon néhány derengő csillag fényé­nél, mely a jövö ködét némileg megvilágo- sitja, láthatunk, nem egyéb, mint, hogy a természetnek öröktől fogva meghatározott tör vényei ez évben is különféle tüneményeket fognak előidézni, s az emberi életben is öröm és bánat, remény és aggodalom fogják egy­mást fölváltani. Hiszen már több ezer évvel ezelőtt megírta bölcs Salamon, hogy semmi uj sincs a nap alatt. Reméljük tehát a legjobbat, de a leg- roszabbra is legyünk elkészülve; akkor bármi viszontagságok sem fognak meglepni. Azonban most jut eszembe, hogy ön is egy év előtt vette át e lap szerkesztését. — Vájjon nem volt-e az eltávozott év önre is a csalódások éve, mint a földművelőkre nézve az volt ? Nem várt-e ön kettős irányban élénkebb részvétet? Nem várta-e ön, hogy e nagy al­földi városnak és vidékének értelmisége, több­sége ön zászlója alá fog csoportosulni? Nem várta-e, hogy ki csak a tollat némileg for­gatni képes, nem fogja e laptól meglagadDi közreműködését? Önnek ama szavai : „A lap körüli teendők halmaza csaknem egészen reám nehezült,“ azt gyanittatják az olvasóval. Elég szomorú, hogy ez úgy van; hogy ne volnának, kik a város és vidéke közügyéihez hozzászólhatnának, azt senki sem fogja velünk elhitetni. Itt is tehát a fönebbi életelvet aján­lom, ekkép alkalmazva: Reméljük, hogy a beállt újévben tömegesen fognak sietni mind­azok, kik magokban némi hivatást éreznek, elmondani e lap utján észrevételeiket, tapasz­talásaikat stb. stb. Ha azonban e reményünk­ben csalatkoznánk, mire szintén el kell készülve lennünk, akkor nem marad egyéb hátra, mint hogy az eddigi hívek vállaira nehezüljön is­mét a teendők halmaza. De ön talán a múlt évben más tekin­tetben is csalódott. Becsületes törekvése mél­tán igényelhette, hogy e lap eddigi előfizetői­nek száma legalább is megkettőztessék. Fáj­dalom, ez sem következett be, mit egyébiránt a lefolyt év mostoha körülményeinek kell fel­róni. A legnépszerűbb lapok is megérezték az 1863. év sanyarúságát. Csoda-e, ha en­nek hatása épen azon vidék lapjára is kiter­jedt , mely az országos csapás által leginkább volt meglátogatva? E bajon ez idő szerint egyedül kitartás által segíihetni. Vezérelje önt és munkatársait ezentúl is azon ügysze­retet, mely eddig is legerősebb rugója volt müködésöknek, és a jövö meghozza gyümöl­cseit. Hiszen, ki nemes gyümölcsöt akar, annak évekkel előre kell fáradoznia azon fák ápolása körül, melyeknek termését Ízlelni óhajtja. Bocsásson meg ön, ha bizonyos ok­tatói hangba esve, oly dolgokat Írok, me­lyeket ön csak úgy tud, mint én. De szol­gáljon mentségemül azon jóakarat, mely sze­rint valamint Szeged városa, úgy átalában a Tiszavidék javát, virágzását óhajtóm, és épen ezek érdekében azt is kívánom, hogy a „Sze­gedi Híradó“ legyen a vidéki lapok példánya. Végzem pedig soraimat azon őszinte óhajtással: Adjon Isten a múltnál boldogabb évet a hazának; boldogabb évet az alföld sa­nyargatott vidékének és boldogabbat a „Sze­gedi Híradó“nak ! —i. Beköszöntő beszéd, melyet Tóth István, a csongrádmegyei gaz­dasági egylet elnöke, az 1863. évi november 30-án tartott tisztújító közgyűlés alkal­mával mondott. Mélyen tisztelt egyesület! ' M'döu tekintetbe veszem nagyszerű fon­tosságát azon célnak, melyet egyesületünk el­érni kiűzött, azou érdekeknek, melyeknek képviseletére s illetőleg vezérletére a mélyen tisztelt egyesület bizodalma jelenleg felhívott; midőn tekintetbe veszem azon sokoldalú ne­hézségeket, melyek egyesületünk körében a célhoz juthatás ellenében fölmerültek, midőn e tekintetek irányábau szellemi tehetségeim és képzettségem csekély súlyát mérlegbe ve lem; vissza kellene lépnem a reám ruházott megtiszteltetés elfogadásától. De férfikorom délpon’ját túlhaladva, 8 életem erőteljesebb szakában a nyilvánosság terén is gyakori részt véve, megtanultam is­merni, hogy polgártársaink bizodalma az em­beri élet küzdelmeinek legszebb jutalma, min­den elérhetöi közt legraegbecsülbetlenebb kin­cse; meg tanultam ismerni, hogy társaságban élő embernek nemcsak önmaga, hanem a tár­sadalom iránt is vannak kötelességei; hogy ezeknél fogva a társadalom közös céljához, a közjóiét emeléséhez, kinek-kinek szellemi és anyagi tehetségeivel kitelhető arányban járulni, polgári kötelesség; a visszavonulás pedig az önzés legszennyesebb bűne! Fogadja azért a mélyen tisztelt egyesü­let irányomban nyilvánított bizodalmaért leg- bensöbb köszönetemet; fogadja egyszersmind azon Ígéretemet, hogy mindazt, mit egyesü­letünk célja elérésére s tapasztalt akadályai­nak elhárítására, tiszta száudék és ügyszere­tet igényelnek, elkövetni, hazafiui egyik leg­főbb kötelességemnek ismerendem. Azonban őszintén megvallom, hogy ezen Ígéretet csak azon reményben, csak azon biztos hiedelemben bátorkodom tenni, hogy egyesületünk — mely 6U0 részvényesen felül számlálva, hazáukban a vidéki gazdasági egyesületek között alkalmasint legtöbb tagnak örvend, — úgy jelen, mint távollevő tagjai, kik engemet e megye, és általa összes ha­zánk közös jólétéuek elösegélésében, haza­szeretetük ismert buzgósága és áldozatkész­ségüknél fogva jóval túlszárnyalnak, nem személyem, hanem az egyesület célja követ­kezésében megyénk és hazánk felvirágoztatása, közös ügyének gyámolitásához, szellemi és anyagi tehetségükkel járulni vissza nem ma­radnak , hanem közreműködésüket azon szi­ves készséggel, mely a tiszta és valódi ha- zafiságnak önkénytes kifolyása, minden idő­ben és körülmények közt ernyedetleuül tett- legesítendik. Ha visszatekintünk egyesületünk köze­lebb lefolyt három évére, ha mérlegezzük ezen három évi élet csekély eredménye ellen felemlíttetni hallott ellenvetéseket; ámbár a hatás kevésségének oka egyfelől az időköz­ben keletkezett közviszonyokra és körülmé­nyekre szokott hárittatni, másfelől semmiként sem lehet tagadni, hogy az eredmény cse­kélysége mégis csak az egyleti tagok érdek, részvét és közreműködés hiányának tulajdo­nítandó. Talán nem elég nagyszerű a cél, me­lyet az egylet elérni igyekezett? Talán nem olyanok az azzal egybefüggő érdekek, me­lyek az egyesületi tagok részvétét felkölteni, felköltve megszilárdítani, és folytonos műkö­désben tartani, fontossággal bírnak? Talán csekély és szűk a tér, melyet az egyesületi cél, a tagok szellemi tehetségei s képzettsége mérlegbe vethetésének s munkás­ságának nyújt? Vagy talán az egyesület szervezetében rejlik az ok, mely a tagok kellő részvétét életre ébredni, a kívánt közreműködést létre bozni és hatályosságra emelni, mindeddig megakadályozta ? Az egyesület célja, alapszabályai sze­rint, mindennemű mezőgazdasági ágazatoknak Csongrád megyébeni felvirágzását, elméleti és gyakorlati utón elösegéleni. Miután a mezőgazdasági ágazatok virág­zása, úgy egyes ember, mint az egyesekből alakult összes társadalom jólétének ismeretes téoyezöi közt a legelső helyet foglalja el; a kitűzött cél a legfőbb jelentőséggel, érdek és horderövel bir. Egyes ember úgy mint az összes állam életének sok szüksége és különböző kellékei vaunak. E szükségek és kellékek egyes em­bernél úgy, mint az összes államnál azon arányban szaporodnak, és kielégítésük iránti vágy, ösztön, kedv és munkásság azon arány­ban jön létre, amelyben az egyesnek és az összes államnak az élet kellemesitése, haszno­sítása, kényelmesítése és csinosbitása fölötti fogalma és ismeretei, szóval mivelődése, mint elnevezni szokás polgárosodása, növekedést és emelkedést nyer. E kellékeket a mező­gazdasági ágazatok előállításai egymagában nem képesek ugyan mind födözni, hanem e tekintetben az állami jóllét más két tényező­jének, a müiparnak és kereskedelemnek is osztályrész jut. De egybevetve az élet sok- nemü kellékei becsértékét, azt tapasztaljuk, hogy mig az élet sok szükségeit változtatni avagy elhagyni körülményeinktől és tetszé­sünktől föltételeztetik, némelyeket azok kö­zül változtatni avagy elhagyni, önkényünktől teljességgel nem függ; mert azok épen ma­gának az élet fenmaradásáuak nélkülözhetlen kellékét kepezik s olyanok, melyek nélkül az élet egy pár napon túl alig lenne fentartható, jelesen ilynemüek az élelmi szerek. Kísért­sünk meg látni egyes embert, vagy összes államot, élelmi szerek hiányával küzdőt, — vagy mint közönségesen mondani szokták, éhezőt; visszataszíttatott az azonnal azon ál­lapotba, melyből kiemelkedett: az állatiságba. Vadállatként fog bolyongani élelmi szerei keresése végett, és mindaddig mig éhséget érez, el fog veszteni és vetni minden neme­sebb ösztönt, vágyat és kedvet a polgároso­dásra, sőt végszükség esetében erényt, tör­vényt gázolva, 8 a történelem tanúsága sze­rint a fegyveres erő korlátozásával is dacolva, századok művelődésének eredményét egy nap lerombolja. Szükség e még egyszer fölemlí­tenem, hogy az élet nélkülözhetlen kellékeit, az élelmi szereket a mezőgazdaság ágazatai állítják elő ? Szükséges-e fejtegetnem , hogy ennélfogva az éhség és nélkülözés most váz- lott rémletes képét és felforgató következé­seit a mezőgazdasági előállítások enyésztetik el? Szükséges-e fejtegetnem, hogy egyes embernek úgy, mint az összes államnak jó­léte, fenmaradása, emelkedése, művelődése és polgárisodása ott és akkor veszi kezdetét, midőn az élet fentebbi, nélkülözhetlen első szükségei födözve, sőt azok biztosítására szol-

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents