Szegedi Híradó, 1864. január-június (6. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-03 / 1. szám

tetté meg, hogy az Ítélet ne pallos, hanem kötél által hajtassék végre. Most az ügy a hétszemélyes tábla elé kerül. * (Janku,) a hires oláh pártvezér jelen­leg rongyosan jár-kel Erdélyben, s a ki 1848 —49-ben prófétája volt fajának s némi mű­veltséget akart kitüntetni, most örül, ba né­hány krajcárt kap pálinkára s dohányra. * (Selmecen egy kereskedő özvegyét,) Bu- riánné asszonyt, boltjában világos nappal meggyilkolták. * (Öngyilkos) Aradon e hó 23-ikán egy fiatal 28 éves gyógyszerészsegéd, ki már régen buskomolyságban szenvedett, kioltá életét. Irataiban, a melyeket halála előtt né­hány órával irt, arról tesz említést, hogy öt már milliókra menő vagyon sem csatolná többé az élethez. Pár hét előtt egy ottani or­vosnál is úgy nyilatkozott, hogy ö nem so­káig fog élni. Hogy a halálra elvolt készülve, mutatja az is, mert az ölő tágyakat ruhái közt lehetett találni. * (Csehek rokonszenve.) A prágai „Nar. LÍ8ty“ több parasztgazdától leveleket vett, melyekben fejtegetik, hogy a cseh gazdák miként járuljanak a magyar ínségesek segé­lyezéséhez. Indítványozzák, hogy a magya­roknak gabonát adjanak kölcsön. * (A hírlapok száma) a Lajtán innen és túl, a cs. k. postahivatal jegyzéke szerint, 1864-re következő arányokat mutat. A lapok összes száma 362, ezek közt 134 politikai, még pedig 80 német, 16 magyar, 13 olasz, 6 szláv (tán cseh?) 4 lengyel, 3 oláh, 2 szerb, 2 horvát, 2 ruhén, 2 görög, 2 héber, 1 illír, 1 tót. A nem politikai lapok száma 227, melyek közül 190 német, 57 magyar, 29 olasz, 14 lengyel, 13 cseh, 7 szerb, 6 horvát, 4 tót, 4 szlovén, 2 ruthén, 2 héber 1 görög, 1 francia. * (Kutya mint életmentő) Iglón, — mint a „Sz. E.“ írja, — egy felügyelet nélküli kis fiú a trágyaverem közelében játszván, bele­esett. Kiabált és önerejéből iparkodott kibon­takozni a piszkos elemből, de nem sikerült; ember pedig nem volt közelében. Egy vizsla volt a balesetnek egyedüli tanúja s talán be­látván, hogy közvetlen segélynyújtásra az ö ereje nem elegendő, másutt keresett segélyt. Egy vén favágóhoz futott az eszes állat, a ki talán jobb ismerősei közé tartozhatott, s ag­godalmas nyöszörgés, ide s tova futás, ki­váltkép pedig sajátságosán értelmes pillantása által iparkodott öt magával vonni. Az ember eleinte nem figyelt az eb különös magavise­letére, végre mégis követte az állatot a bal­eset színhelyéig, hol az iszapban már nyakig elmerült gyermeket életveszélyes helyzetéből kimentette. * (Sajátságos viszt-játék.) Párisban az arÍ8ztokratia egyik gyüldéjén olyan viszt-játé- kot játszottak, melyben az 52 kártyát 52 személy képviselte. Váljon ki vállalkozott a káró búb szerepére, a melyet magyarul nem akarunk kiírni. * (A konstantinápolyi kéjutazáshoz,) mely Bécsböl busvét táján lesz megindítva, eddi- gelé 50 vállalkozó csatlakozott, kik mind Né­metországból kerültek — egy kivételével, aki véletlenül magyar. * (Az orosz trónörökös számára osztrák főhercegnő kezét kérik.) A „Schlesische Ztg.“ most megjelent száma szerint: Konstantin nagy­herceg Bécsben mutatása alkalmával megkérte Albert főherceg leánya kezét az orosz trón­örökös számára. De az nem egyezett bele az ájánlatba. Ezért hidegebb lett a viszony a bécsi és sz^pétervári udvarok közt. Ezért kö­zeledett ismét a nyugati hatalmakhoz gróf Kechberg. * (Az oroszok hadmozgalmai.) Az orosz lengyel háború uj korszakba készül lépni. Az oroszok most kombinált hadviseléshez akar­nak látni, mi végből az egyes felkelő csapa­tokat minden oldalról szándékoznak megtá­madni, mely célból minden katonai kerület helyőrsége az ünnepek alatt mozgóvá tétetett. Ezen mozgó hadoszlopoknak oly módon kell majd az ország minden részén keresztül-ka­T Á & € A. Egy szardíniái gróf. i. Egy tehetős genuai tengerész Szardí­niába letelepedvén, néhány év előtt meghitt, hogy Campidano d’ Oristam telepén töltenék néhány hetet. Örültem, hogy végre Európa oly részébe juthatok, honnan a fesztelen patri­arkális élet még nincs egészen száműzve. — Elfogadtam .F^relli úr (ez volt a gazdag birtokos) meghívását, noha sokat beszéltek az unalmas útról. 1857. apr. elején hajónk Szardínia felé vitt. — Gazdám, Fér el li úr rendesen Villanova Monteleoneban, egy Porto-Torrestöl nyolc órá­nyira fekvő városkában lakott. Megelőzőleg gazdámnak Torresben ki kellett szállani. — Az éj már előrehaladt, midőn a felhős, sötét szardíniái partokhoz közeledtem; rettentő lárma zúgott föl a hajóra, a tavaszi nap enyhének ujongó sokaság volt ez, azután a lárma las- sankint elcsöndesült. Éj lön, s már mi csak reggel érkezheténk meg. A napsugarai már fenn ragyogtak, mi­dőn a szigetnél kiszálltunk. Az első, ki sze­membe ötlött, egy nemes ifjú volt, ki gyö­nyörű paripáját kezébe tartva, valakit a ki­szállók között keresni látszott. Nap bar­nította arcú, tüzes szemű, gondosan viselt szakálú, körülbelöl 24 éves fiatal ember volt ez. Barna szintt phrigiai-féle sipkája volt, baja kétfelé osztva fürtökben csüngött le. Szarvas- bőr tunikája, mely ujjak nélkül csak úgy reá volt vetve, majdnem földig ért, hosszú csizmáiban tör fészkelt, mint haliám ez öl­tönynemet collet-nek hívták, s csak ritkán látható a sziget lakóin. A collet mellett co- ryti cifra ujjas volt, mig mellét fényes érc- gombú mellény fődé. Volt még egy hosszú derekú kék szalagos öltöny is a vállára vetve a szarvasbör mente alatt, melyen ezüst csa­tok ragyogtak, — gazdag öltözet volt anél­kül, hogy az egyszerűséget épen meglehetett volna tőle tagadni Az ifjú figyelmét úgy látszik én is ma­gamra vontam; felismerte bennem az idegent, ki Ferellihez jött és rögtön hozzám is sza­ladt, átadván a szives meghívó levelet, mely­ben tudatá velem F;e r e 11 i, hogy közbejött vé­letlen miatt Algheróban (egy kis városka) késik. Addig azonban Gian Gianu úr, gazdag birtokos fogja pótolni. Megszoritám tehát az előttem álló Gian Gianu úr kezét, ki phri- giai sipkáját megemelintvén, mondá: Ellő non parla italiano? Azt felelém, hogy rosszul beszélek ugyan olaszul, de azért mindent megértek. A fiatal ember láthatólag kielégítve e feleletem által, még egyszer megszoritá ke­zemet s egy inas által tartolt paripára mu­tatott azt rendelkezésemre adván. Az inas szintén olyan ösies öltönyben volt, csakhogy nála a szarvasbör collet helyét egy fekete szövetböli pótolá. Két út közölt választhatunk, mondá Gi­an Gianu, ha Algheróba akarunk menni, hol jelenleg F ere Ili úr van. Sassarin ke­resztül is mehetünk, vagy pedig a Nurra és Portó CoDté hegyeken. Az egyik út kevésbé rögös és rövidebb, de nem is olyan érdekes, mig a másik festői s alkalmat nyújt tán épen szembetalálni Ferelli urat, ki erre néhány barátjával most kirándulást tesz. A porto-con- tei utat választám. Néhány perc múlva már haladtunk a cél felé. Száraz, egészen a tengerig elnyúló lapály tárult elénk, itt-ott egy-egy bokor vagy árva kunyhó mutatkozott; aloék és kaktusok lepték el az útfeleket. Két órai menet után pálma- és növény-sürü között egyenetlen ma­gaslatokra jutánk s a bokrokat már-már fák kezdék pótolni. Egy kanyarulatnál amphithe- atrum romjai elé értünk, mely sajátszerü épü­let mohos falai nem egy utast állítottak már meg. Innen kijutva, nagy botorkálás után, előttünk állt a nyáját legeltető pór, vastag kucsmája alól bámulva reánk, mint egy me­rev szobor. — Ezután rendes út következett, illatot érezett az ember a távolból, hol a nap­sugaraktól körülragyogott mező kékellett. Ez a norra-rét, a pásztorok rétje. Porto-Conte ugyancsak barátságtalanul tűnt fel, egyetlen egy korcsmát láttam domb tövében, melybe Gian Gianu ajánlatára beléptünk. A jöttünkkor keletkezett zajra két egyén: egy ifjú báránybörös pásztor ts egy bibliai időkre emlékeztető öreg jött eléok, ki kezet adva üdvözölt, kért mennénk beljebb, és mi követtük. Rögtön ebédre való bárány­pecsenye készítéséhez fogtak s felterítették az asztalt. Derék házi gazdánk négy fiúval volt megáldva, s vala neki néhány száz ökre s néhány száz juha. Legkisebb fia két óriás kutyától kisérve megjelent párolgó tállal, ezenkívül hoztak friss vajat és sajtot. Leültünk a durva tálak elé s még friss vizet és jó kinézésű, de kissé savanyu bort is kaptunk. Mig az ételeknek kiszolgáltatók az illető tiszteletet, alkalmunk volt meghal­lani a derék család történetét. Elvégezvén az ebédet, búcsút vettünk a házi gazdától. Atyjuk intésére két fiú rög­tön kint termett s mire az ajtóhoz értünk, már ott vártak paripáink. Négy más ló elő­állott a négy testvér számára, hogy egy da­rabig elkísérjenek bennünket. Kezet szorítva a barátságos ifjakkal, csakhamar megláttuk a tengert, komolyan ringatva a hátára vetett halászcsónakokat. Nyolc óra alatt Gian Gi­anu birtokára értünk. Falusi jószág, major­féle volt, mely előtt megérkeztünkkor egész csapat munkás és cselédség pihent a dombok árnyékában. Épen midőn odaértünk, evezett oda csol- nakán Ferelli úr, vele jött neje leánya Arge ni a, s egy meghitt barátja s Gian Gianu nagybátyátja Losio Gambini, le­ányával E fisával. Ferelli úr közönséges arccal birt. Öltönye olyan volt, mint rendesen a gazda­gabb kereskedőké: „Engedelmet kérek ezer­szer engedelmet kérek, mondá kezemet meg­szorítva, Gambini barátom Algheróban visz- szatartott s ime maga is eljött, hogy ha épen kell,védjen engemet“. Üdvözöltem Gambini urat 8 megvallom épen nem tetszett arca. Szépen rendezett haja kevésbé volt fekete, mint szakála s dacára negyvennyolc évének; jókinésü 8 erőteljes volt, ki még egy hara­gos tekintetnek nem tágít vala. Gambini urat családiasabban gróf Mi­nervának nevezték, a Campidano (és Mon­te Minerva egyik leggazdagabb birtokosa volt s azon grófok ivadéka, kiktől az emlí­tett hegy nevét is vette. Minerva gróf épen úgy volt öltözködve, mint Gian Gi­anu, épen olyan szarvasbör collet volt rajta, csakhogy pbrigiai sipka helyett széles kala­pot viselt. Ében fogatú görbe kardja volt, melynek mindig markolatán pihenteté kezét. Vállára két csövű fegyver volt vetve, egyike e nemben a legszebbeknek. Szárazon feszesen fogadta üdvözlése­met 8 elrohant. Óriás kutyája ugyanis a gazda jöttére eltépte láncait, s egy szegény kis gyer­mekkel, ki alamizsnáját vitte kezdett köte­kedni. Ezért futott tehát el a gróf, bogy a netán hevesebbé válandott vitát elég jókor kiegyenlítse. A kutya elijedve a tengernek rohant, s mindig beljebb-beljebb lubickolt egy kiálló szikla felé, hiába kiáltozta gazdája: Biaco! Biaco! A kutya csak úszott. Erre a gróf e szavakkal: „Nem szeretem az enge­detlenséget“ fölemelte fegyverét, lőtt s a fel­fordult állat piros vére festé körülötte a vizet. (Folytatása következik.) E y v e 1 e g. * Renan „Jézus élete“ müve ellen a győri püspök ö méltósága föpásztori levelet borcsájtott ki híveihez. Érdekesnek tartjuk idézni belőle a következőket, melyek röviden megismertethetik olvasóinkat a könyv szelle­mévél. A vallásellenes könyvek, iratok és la­pok elterjedése megdöbbentő arányban szapo­rodik. Ezen könyvek között jelenleg főhelyet foglal el egy mü, melynek cime: „Jézus élete.“ Szerzője bizonyos francia iró: Renan Ernő, ki ifjú éveiben a sz. Sulpitiusról nevezett pap­növelde növendéke vala, de onnét holmi sze­relmi történet miatt megszökött. Ezen egész könyv nem egyéb, mintáz istenkáromlás va­lódi szörnyetege; tagadja Jézus istenségét és csodáit, melyeket hazugság- és csalásnak bé­lyegez, eltorzítja tanítását, visszaél szavaival, életének és tetteinek szentségét aljas gyanúba hozza, s halálát, mely által megváltott ben­nünket, úgy tünteti fel, mint épen jókor tör­tént életzáradékát egy képzelemteljes és ra­jongó álmodozónak. Továbbá az isteni Meg­váltót úgy ábrázolja, mint forradalmárt poli­tikái tekintetben, a vallási téren pedig miut ábrándozót. A könyv egyátaláu semmi újat nem tartalmaz, mit a keresztény vallás és is­teni alapítójának ellenségei már föl nem hoz­tak volna; de ez istentelen könyvben a finom gonoszsággal tett összevetések, párosulva lát­szólagos tudományossággal; a roszakaratú szán­dék, csalékony és csillogó szavak alá rejtve, mindent felhasználtak, , hogy a tudatlanok-, kétkedők- és gyengékben a hitet semmivé tegyék. Adjátok e nyomom könyvet oly ember­nek kezébe, kinek egészséges esze és szent vallásunk történelméről hár fölületes ismerete van; hívjátok fel ötét, hogy azt a legnagyobb figyelemmel olvassa át, s aztán egészen el­fogulatlan , kizárólag a könyv tartalmából me­rített ítéletet mondjon fölötte; s ezen ember­nek , ha mindjárt épen semmi, vagy bárminő vallási meggyőződése volna is, meg keilend vallania: hogy ezen mü Jézus személyét ille­tőleg merő ellenmondások tartalma és öszlete. Ez állítás bebizonyítására idézzünk belőle né­melyeket : Krisztus ú gy ábrázoltaik abban, mint rövidlátó, ki önmagával sincs tisztában, sül buzódniok, hogy pontonkint találkozhas­sanak egymással. * (Az orosz kormány) még mindig tesz kísérleteket hajmeresztő kegyetlenkedésével. — Múlt hó 9 dikén Wielunban ismét volt egy kivégzés, melyről a német és lengyel lapok jelentései megegyezően hangzanak. Ennek áldozata Szuszterski földbirtokos volt. A ki­végzés ekkor is, mint rendesen, vérlázitó „ügyetlenséggel“ történt. Az elitéltet először lassankint húzták fel kötélen a bitófára; a kötél elszakadt s a már félig megfult hangos kiáltással hullott alá a földre, a közönség azonban mitsem hallhatott, mert a kozákok kancsukáikkal azonnal rárobantak a tömegre. Ezután a szerencsétlent másik kötélen húzták fel a bitófára, de az újra elszakadt, az ál­dozat ismét leesik s feje két helyen súlyosan megsebesül. Erre harmadik kötelet hoznak elő; az áldozatot csakugyan felhúzzák s a katonák ennek lábaiba kapaszkodnak, hogy tökéletesen megfojtsák. De agyzsibbasztó, kétségbeesett kiáltás hallatszik s a kozákság erre kancsukáival ismét neki esik a népnek. — Az Ítélet végrehajtása alatt a börtönökből két foglyot a kivégzés színhelyére hoztak, kiknek végig kellett nézniök társuk kínjait, s az orosz katonatisztek ily diadalmasan el­töltött nap után nagy zeneszó mellett lakomát csaptak. —--------ML. " ' ........ . ÜL-LLBJgJ1 1 ­kinek a világról , az emberekről- s az élet- röli ismeretei alig terjednek szülőföldje hatá­rain túl; de ha nehány lapot fordítuuk, úgy tűnik ö ott fel, mint egy lángész, kinek lel­kében oly igazságok és eszmék fakadnak, me­lyek az emberiség jólétét minden jövendő szá­zadokra megalapítják. Most úgy áilitatik elénk, mint a legszelídebb, legszeretetreméltóbb fér­fiú; de csakhamar úgy látjuk öt, mint kegyet­len zsarnokot, ki ábrándjainak mindent kész irgalmatlanul feláldozni. Majd oly férfiúnak dicsértetik, ki imádásra méltó, kiben magát az istenség nyilatkoztatja ki; de egyszer­smind úgy jelenik meg, mint a Iegóriásabb csaló, mint hazug, nyegle kérkedő; Bizo­nyos értelemben istenséget tulajdonít neki a szerző; majd meg a legvétkesebb módon őrült­séggel vádolja őt. Ez a Renán müvének tar­talma. * Thackeray, a nagy angol regényíró, kinek világhírű müvei közül a „Hiúság vá­sára“ és „Esmond Henrik“ nyelvünkre is le van fordítva, hirtelen meghalt. M. hó 24-én reggel élettelenül találták ágyában. Néhány nap előtt még teljes vidámságban látták öt klubjában, noha egészsége már rég meg volt rongálva. Szenvedései valószínűleg az agy- velőből eredtek; oly nagy agy veleje volt, mely 58 ‘/a unciát nyomott. 1811-ben Kalkuttában született, hol atyja a keletindiai társulatnál tisztviselő vala. Lon­donban, s később a cambridgei egyetemben tanult, anélkül hogy akadémiai lépcsözetre emelkedett volna. Festő akarván lenni, szá­razföldünkre utazott, s sokáig Weimárban, Rómában és Párisban időzött. Irodalmi pá­lyája akkor kezdődött, mikor pénze elfogyott. 1846-ban irta a „Hiúság vásárát,“ mely nagy hírre emelé. Mily tisztán látó szemmel, mély emberismerettel, bölcs fővel, érező szívvel s nagy gunyorral birt, mutatják müvei; az em­lítettek ép úgy, mint „Pendennys“ 8 a „The Newkome8,“ melyeknek vajha szintén magyar fordítói akadnának. A „Times“ necrologot irva a lángelméjü satyrikusról, végül igy jellemzi öt, mint embert: „Benne a gyermek egyszerűsége a férfi tapasztalásaival volt párosulva. Ritka látvány volt, hogy mint szerették öt barátai, s gyű­lölték ellenségei. A gyűlölet, melyet csak azoknál költött, kik öt féligmeddig ismerék, majdan elmúlik; de a meleg vonzalom, mely öt sok barátja előtt becsessé tette, sokáig megmarad. Mint mindnyájunknak, neki is voltak gyöngéi. Gyöngéinek némelyike, péd. a bírálat elleni érzékenysége, folyvást kedé­lyes gúnyra késztető barátait. De e gyöngék teljességgel nem hasonlíthatók az ö valódi emberi nagyságához és jóságához. Lehetlen volt sokáig vele lenni anélkül, hogy észre ne vegyük igazságosságát, szelídségét, alázatos­ságát, részvétét minden szenvedés iránt, 8 gyöngéd becsületérzetét; s e lelki tulajdonai annál inkább kitűntek, minél jobban láttuk, hogy mily tisztán látja és ismeri az emberi természetet, mily gazdag tapasztalásokban, mily nagy jártassága van a könyvekben, mily alaposan tud gondolkozni mindarról, amit lá­tott, s mily tisztán és vonzólag tudja kifejezni azokat. Férfi volt az értelem, gyermek a szív tulajdonaira nézve; s ha egykor élete egy nagy biographiában a közönség előtt lelep­lezve lesz: akkor — mint hiszszük — nem igen fognak a szellemmel megáldott Írók közt olyat találni, ki nemesebb, tisztább, jobb és jótékonyabb lett volna, mint ö.“ Angolország e nagy vesztesége mindnyá­junké. Nagy szellemében ép úgy gyönyörkö­dünk mi magyarok is, mint bármely más mü­veit nép. A Kisfaludy-társaság csak nem rég adta ki gyönyörű „Esmond“ját, s a gyönyör, melyet e könyv olvasása előidézett, még nem múlt el, midőn sóhaj és könyekre kell fakad­nunk e nagy gunyoros és nemesszivü regény­író halála fölött.

Next

/
Thumbnails
Contents