Szegedi Híradó, 1864. január-június (6. évfolyam, 1-52. szám)
1864-01-03 / 1. szám
tette meg, hogy az ítélet ne pallos, hanem kötél által hajtassék végre. Most az ügy a hétszemélyes tábla elé kerül. * (Janku,) a hires oláh pártvezér jelenleg rongyosan jár-kel Erdélyben, s a ki 1848 —49-ben prófétája volt fajának s némi műveltséget akart kitüntetni, most örül, ha néhány krajcárt kap pálinkára s dohányra. * (Selmecen egy kereskedő özvegyét,) Buriánné asszonyt, boltjában világos nappal meggyilkolták. * (Öngyilkos) Aradon e hó 23-ikán egy fiatal 28 éves gyógyszerészsegéd, ki már régen buskomolyságban szenvedett, kiolta életét. Irataiban, amelyeket halála előtt néhány órával írt, arról tesz említést, hogy őt már milliókra menő vagyon sem csatolná többé az élethez. Pár hét előtt egy ottani orvosnál is úgy nyilatkozott, hogy ő nem sokáig fog élni. Hogy a halálra el volt készülve, mutatja az is, mert az élőágyakat ruhái közt lehetett találni. * (Csehek rokonszenve.) A prágai „Nar. Listy“ több parasztgazdától leveleket vett, melyekben fejtegetik, hogy a cseh gazdák miként járuljanak a magyar ínségesek segélyezéséhez. Indítványozzák, hogy a magyaroknak gabonát adjanak kölcsön. * (A hírlapok száma) a Lajtán innen és túl, a cs. k. postahivatal jegyzéke szerint, 1864-re következő arányokat mutat. A lapok összes száma 362, ezek közt 134 politikai, még pedig 80 német, 16 magyar, 13 olasz, 6 szláv (tán cseh?) 4 lengyel, 3 oláh, 2 szerb, 2 horvát, 2 rutén, 2 görög, 2 héber, 1 illír, 1 tót. A nem politikai lapok száma 227, melyek közül 190 német, 57 magyar, 29 olasz, 14 lengyel, 13 cseh, 7 szerb, 6 horvát, 4 tót, 4 szlovén, 2 ruthén, 2 héber 1 görög, 1 francia. * (Kutya mint életmentő) Iglón, — mint a „Sz. E.“ írja, — egy felügyelet nélküli kisfiú a trágyaverem közelében játszván, beleesett. Kiabált és önerejéből iparkodott kibontakozni a piszkos elemből, de nem sikerült, ember pedig nem volt közelében. Egy vizsla volt a balesetnek egyedüli tanúja s talán belátván, hogy közvetlen segélynyújtásra az ő ereje nem elegendő, másutt keresett segélyt. Egy vén favágóhoz futott az eszes állat, aki talán jobb ismerősei közé tartozhatott, s aggodalmas nyöszörgés, idestova futás, kiváltkép pedig sajátságosan értelmes pillantása által iparkodott őt magával vonni. Az ember eleinte nem figyelt az eb különös magaviseletére, végre mégis követte az állatot a baleset színhelyéig, hol az iszapban már nyakig elmerült gyermeket életveszélyes helyzetéből kimentette. * (Sajátságos viszt-játék.) Párisban az arisztokratia egyik gyüldéjén olyan viszt-játékot játszottak, melyben az 52 kártyát 52 személy képviselte. Váljon ki vállalkozott a káró báb szerepére, a melyet magyarul nem akarunk kiírni. * (A konstantinápolyi kéjutazáshoz, mely Bécsből husvét táján lesz megindítva, eddigelé 50 vállalkozó csatlakozott, kik mind Németországból kerültek — egy kivételével, aki véletlenül magyar. * (Az orosz trónörökös számára osztrák főhercegnő kezét kérik.) A „Schlesische Ztg.“ most megjelent száma szerint: Konstantin nagyherceg Bécsben mutatása alkalmával megkérte Albert főherceg leánya kezét az orosz trónörökös számára. De az nem egyezett bele az ajánlatba. Ezért hidegebb lett a viszony a bécsi és szepétervári udvarok közt. Ezért közeledett ismét a nyugati hatalmakhoz gróf Kechberg. * (Az oroszok hadmozgalmai.) Az orosz lengyel háború új korszakba készül lépni. Az oroszok most kombinált hadviseléshez akarnak látni, mi végből az egyes felkelő csapatokat minden oldalról szándékoznak megtámadni, mely célból minden katonai kerület helyőrsége az ünnepek alatt mozgóvá tétetett. Ezen mozgó hadoszlopoknak oly módon kell majd az ország minden részén keresztül-kasul húzódniuk, hogy pontonkint találkozhassanak egymással. * (Az orosz kormány) még mindig tesz kísérleteket hajmeresztő kegyetlenkedésével. — Múlt het dikén Wielmnban ismét volt egy kivégzés, melyről a német és lengyel lapok jelentései megegyezően hangzanak. Ennek áldozata Szuszterski földbirtokos volt. A kivégzés ekkor is, mint rendesen, vérlázitó „ügyetlenséggel“ történt. Az elitéltet először lassan kint húzták fel kötélen a bitófára; a kötél elszakadt s a már félig megfult hangos kiáltással hullott alá a földre, a közönség azonban mit sem hallhatott, mert a kozákok kancsukáikkal azonnal rárohantak a tömegre. Ezután a szerencsétlent másik kötélen húzták fel a bitófára, de az újra elszakadt, az áldozat ismét leesik s feje két helyen súlyosan megsebesül. Erre harmadik kötelet hoznak elő, az áldozatot csakugyan felhúzzák s a katonák ennek lábaiba kapaszkodnak, hogy tökéletesen megfojtsák. De agyzsibbasztó, kétségbeesett kiáltás hallatszik s a kozákság erre kancsukáival ismét neki esik a népnek. — Az ítélet végrehajtása alatt a börtönökből két foglyot a kivégzés színhelyére hoztak, kiknek végig kellett nézniök társuk kínjait, s az orosz katonatisztek ily diadalmasan eltöltött nap után nagy zeneszó mellett lakomát csaptak. T Á & A. Egy szardíniai gróf. 1. Egy tehetős genuai tengerész Szardíniába letelepedvén, néhány év előtt meghitt, hogy Campidano d’ Oristam telepén töltenék néhány hetet. Örültem, hogy végre Európa oly részébe juthatok, honnan a fesztelen patriarkális élet még nincs egészen száműzve. — ElfogadtamFirelli úr (ez volt a gazdag birtokos) meghívását, noha sokat beszéltek az unalmas útról. 1857. ápr. elején hajónk Szardínia felé vitt. — Gazdám, Forelli úr rendesen Villanova Monteleoneban, egy Porto-Torrestől nyolc órányira fekvő városkában lakott. Megelőzőleg gazdámnak Torresben ki kellett szállani. — Az éj már előrehaladt, midőn a felhős, sötét szardíniai partokhoz közeledtem, rettentő lárma zúgott föl a hajóra, a tavaszi nap enyhének ujongó sokaság volt ez, azután a lárma lassan kint elcsöndesült. És jön, s már mi csak reggel érkezhetünk meg. A nap sugarai már fenn ragyogtak, midőn a szigetnél kiszálltunk. Az első, ki szemembe ötlött, egy nemes ifjú volt, ki gyönyörű paripáját kezébe tartva, valakit a kiszállók között keresni látszott. Nap barnította arcú, tüzes szemű, gondosan viselt szakálú, körülbelöl 24 éves fiatal ember volt ez. Barna szinte phrigiai-féle sipkája volt, haja kétfelé osztva fürtökben csüngött le. Szarvasbőr tunikája, mely ujjak nélkül csak úgy reá volt vetve, majdnem földig ért, hosszú csizmáiban törmészkelt, mint hallám ez öltönynemet collet-nek hívták, s csak ritkán látható a sziget lakóin. A collet mellett coryll cifra ujjas volt, mig mellét fényes ércgomba mellény fedé. Volt még egy hosszú derekú kék szalagos öltöny is a vállára vetve a szarvasbőr mente alatt, melyen ezüst csatok ragyogtak, gazdag öltözet volt anélkül, hogy az egyszerűséget épen meg lehetett volna tőle tagadni Az ifjú figyelmét úgy látszik én is magamra vontam; felismerte bennem az idegent, ki Ferellihez jött és rögtön hozzám is szaladt, átadván a szives meghívó levelet, melyben tudata velem Ferelli, hogy közbejött véletlen miatt Algheróban (egy kis városka) késik. Addig azonban Gian Giani úr, gazdag birtokos fogja pótolni. Megszoktam tehát az előttem álló Gian Giani úr kezét, kiphrigiai sipkáját megemelietvén, mondá: Elle non parla italiano? Azt felelem, hogy rosszul beszélek ugyan olaszul, de azért mindent megértek. A fiatal ember láthatólag kielégítve e feleletem által, még egyszer megszokta kezemet s egy inas által tartott paripára mutatott azt rendelkezésemre adván. Az inas szintén olyan ösies öltönyben volt, csakhogy nála a szarvasbőr collet helyét egy fekete szövetbeli pótolá. Két út között választhatunk, mondá Gian Giani, ha Algheróba akarunk menni, hol jelenleg Ferelli úr van. Sassarin keresztül is mehetünk, vagy pedig a Nurra és Porto Conte hegyeken. Az egyik út kevésbé rögös és rövidebb, de nem is olyan érdekes, míg a másik festő is alkalmat nyújt tán épen szembetalálni Ferelli urat, ki erre néhány barátjával most kirándulást tesz. A porto-contei utat választom. Néhány perc múlva már haladtunk a cél felé. Száraz, egészen a tengerig elnyúló lapály tárult elénk, itt-ott egy-egy bokor vagy árva kunyhó mutatkozott, aloék és kaktusok lepték el az útfeleket. Két órai menet után pálma- és növénysürü között egyenetlen magaslatokra jutunk s a bokrokat már-már fák kezdék pótolni. Egy kanyarulatnál amphitheatrum romjai elé értünk, mely sajátszerü épület mohos falai nem egy utast állítottak már meg. Innen kijutva, nagy botorkálás után, előttünk állt a nyáját legeltető por, vastag kucsmája alól bámulva reánk, mint egy merev szobor. Ezután rendes út következett, illatot érezett az ember a távolból, hol a napsugaraktól körülragyogott mező kékellett. Ez a norra-rét, a pásztorok rétje. Porto-Conte ugyancsak barátságtalanul tűnt fel, egyetlen egy korcsmát láttam domb tövében, melybe Gian Giani ajánlatára beléptünk. A jöttünkkor keletkezett zajra két egyén: egy ifjú báránybörös pásztor és egy bibliai időkre emlékeztető öreg jött elénk, ki kezet adva üdvözölt, kért mennénk beljebb, és mi követtük. Rögtön ebédre való báránypecsenye készítéséhez fogtak s felterítették az asztalt. Derék házigazdánk négy fiúval volt megáldva, s vala neki néhány száz ökre s néhány száz ruha. Legkisebb fia két óriás kutyától kisérve megjelent párolgó tállal, ezenkívül hoztak friss vajat és sajtot. Leültünk a durva tálak elé s még friss vizet és jó kinézésű, de kissé savanyu bort is kaptunk. Míg az ételeknek kiszolgáltatók az illető tiszteletet, alkalmunk volt meghallani a derék család történetét. Elvégezvén az ebédet, búcsút vettünk a házigazdától. Atyjuk intésére két fiú rögtön kint termett s mire az ajtóhoz értünk, már ott vártak paripáink. Négy más ló előállott a négy testvér számára, hogy egy darabig elkísérjenek bennünket. Kezet szorítva a barátságos ifjakkal, csakhamar megláttuk a tengert, komolyan ringatva a hátára vetett halászcsónakokat. Nyolc óra alatt Gian Giani birtokára értünk. Falusi jószág, majorféle volt, mely előtt megérkeztünkkor egész csapat munkás és cselédség pihent a dombok árnyékában. Épen midőn odaértünk, evezett oda csolnakán Ferelli úr, vele jött neje leánya Argenia, s egy meghitt barátja s Gian Giani nagybátyátja Losio Gambini, leányával Elisával. Ferelli úr közönséges arccal birt. Öltönye olyan volt, mint rendesen a gazdagabb kereskedőké: „Engedelmet kérek ezerszer engedelmet kérek, mondá kezemet megszorítva, Gambini barátom Algheróban viszszatartott s ime maga is eljött, hogy ha épen kell,védjen engemet“. Üdvözöltem Gambini urat , megvallom épen nem tetszett arca. Szépen rendezett haja kevésbé volt fekete, mint szakála s dacára negyvennyolc évének; jókincsük erőteljes volt, ki még egy haragos tekintetnek nem tágít vala. Gambini urat családiasabban gróf Minervának nevezték, a Campidanoés Monte Minerva egyik leggazdagabb birtokosa volt s azon grófok ivadéka, kiktől az említett hegy nevét is vette. Minerva gróf épen úgy volt öltözködve, mint Gian Giani, épen olyan szarvasbőr collet volt rajta, csakhogy phrigiai sipka helyett széles kalapot viselt. Ében fogatú görbe kardja volt, melynek mindig markolatán pihenteté kezét. Vállára két csövű fegyver volt vetve, egyike e nemben a legszebbeknek. Szárazon feszesen fogadta üdvözlésemet , elrohant. Óriás kutyája ugyanis a gazda jöttére eltépte láncait, s egy szegény kis gyermekkel, ki alamizsnáját vitte kezdett kötekedni. Ezért futott tehát el a gróf, hogy a netán hevesebbé válandott vitát elég jókor kiegyenlítse. A kutya elijedve a tengernek rohant, s mindig beljebb-beljebb lubickolt egy kiálló szikla felé, hiába kiáltozta gazdája: Biaco! Biaco! A kutya csak úszott. Erre a gróf e szavakkal: „Nem szeretem az engedetlenséget“ fölemelte fegyverét, lőtt s a felfordult állat piros vére festé körülötte a vizet. (Folytatása következik.) E y v e r e g. * Renan „Jézus élete“ műve ellen a győri püspök méltósága főpásztori levelet borcsájtott ki híveihez. Érdekesnek tartjuk idézni belőle a következőket, melyek röviden megismertethetik olvasóinkat a könyv szellemével. A vallásellenes könyvek, iratok és lapok elterjedése megdöbbentő arányban szaporodik. Ezen könyvek között jelenleg főhelyet foglal el egy mű, melynek címe: „Jézus élete.“ Szerzője bizonyos francia író: Renan Ernő, ki ifjú éveiben a sz. Sulpitiusról nevezett papnövelde növendéke vala, de onnét holmi szerelmi történet miatt megszökött. Ezen egész könyv nem egyéb, mint az istenkáromlás valódi szörnyetege; tagadja Jézus istenségét és csodáit, melyeket hazugság és csalásnak bélyegez, eltorzítja tanítását, visszaél szavaival, életének és tetteinek szentségét aljas gyanúba hozza, s halálát, mely által megváltott bennünket, úgy tünteti fel, mint épen jókor történt életzáradékát egy képzelemteljes és rajongó álmodozónak. Továbbá az isteni Megváltót úgy ábrázolja, mint forradalmárt politikai tekintetben, a vallási téren pedig mint ábrándozót. A könyv egyátalán semmi újat nem tartalmaz, mit a keresztény vallás és isteni alapítójának ellenségei már föl nem hoztak volna; de ez istentelen könyvben a finom gonoszsággal tett összevetések, párosulva látszólagos tudományossággal, a roszakaratú szándék, csalékony és csillogó szavak alá rejtve, mindent felhasználtak, , hogy a tudatlanok, kétkedők és gyengébben a hitet semmivé tegyék. Adjátok e nyomor könyvet oly embernek kezébe, kinek egészséges esze és szent vallásunk történelméről bár fölületes ismerete van; hívjátok fel ötét, hogy azt a legnagyobb figyelemmel olvassa át, s aztán egészen elfogulatlan , kizárólag a könyv tartalmából merített ítéletet mondjon fölötte; s ezen embernek , ha mindjárt épen semmi, vagy bárminő vallási meggyőződése volna is, meg kellene vallania, hogy ezen ma Jézus személyét illetőleg merő ellenmondások tartalma és öszlete. Ez állítás bebizonyítására idézzünk belőle némelyeket : Krisztus úgy ábrázoltaik abban, mint rövidlátó, ki önmagával sincs tisztában, —--------ML. " ' ........ . ÜL-LLBJgJ1 1 -kinek a világról , az emberekről- s az életjeli ismeretei alig terjednek szülőföldje határain túl; de ha néhány lapot fordítunk, úgy tűnik ott fel, mint egy lángész, kinek lelkében oly igazságok és eszmék fakadnak, melyek az emberiség jólétét minden jövendő századokra megalapítják. Most úgy állitatik elénk, mint a legszelídebb, legszeretetreméltóbb férfiú; de csakhamar úgy látjuk őt, mint kegyetlen zsarnokot, ki ábrándjainak mindent kész irgalmatlanul feláldozni. Majd oly férfiúnak dicsértetik, ki imádásra méltó, kiben magát az istenség nyilatkoztatja ki; de egyszersmind úgy jelenik meg, mint a legóriásabb csaló, mint hazug, nyegle kérkedő. Bizonyos értelemben istenséget tulajdonít neki a szerző, majd meg a legvétkesebb módon őrültséggel vádolja őt. Ez a Renan művének tartalma. * Thackeray, a nagy angol regényíró, kinek világhírű művei közül a „Hiúság vására“ és „Esmond Henrik“ nyelvünkre is le van fordítva, hirtelen meghalt. M. hó 24-én reggel élettelenül találták ágyában. Néhány nap előtt még teljes vidámságban látták őt klubjában, noha egészsége már rég meg volt rongálva. Szenvedései valószínűleg az agyvelőből eredtek, oly nagy agyveleje volt, mely 58 h/a unciát nyomott. 1811-ben Kalkuttában született, hol atyja a keletindiai társulatnál tisztviselő volt. Londonban, s később a cambridgei egyetemben tanult, anélkül hogy akadémiai lépcsőzetre emelkedett volna. Festő akarván lenni, szárazföldünkre utazott, s sokáig Weimárban, Rómában és Párisban időzött. Irodalmi pályája akkor kezdődött, mikor pénze elfogyott. 1846-ban irta a „Hiúság vásárát,“ mely nagy hírre emelé. Mily tisztán látó szemmel, mély emberismerettel, bölcs fővel, érező szívvel s nagy gunyorral birt, mutatják művei, az említettek ép úgy, mint „Pendemys“ , a „The Newkome 8,“ melyeknek vajha szintén magyar fordítói akadnának. A „Times“ necrologot írva a lángelméjű satyrikusról, végül így jellemzi őt, mint embert: „Benne a gyermek egyszerűsége a férfi tapasztalásaival volt párosulva. Ritka látvány volt, hogy mint szerették őt barátai, s gyűlölték ellenségei. A gyűlölet, melyet csak azoknál költött, kik őt féligmeddig ismerék, majdan elmúlik; de a meleg vonzalom, mely őt sok barátja előtt becsessé tette, sokáig megmarad. Mint mindnyájunknak, neki is voltak gyöngéi. Gyöngéinek némelyike, ped, a bírálat elleni érzékenysége, folyvást kedélyes gúnyra késztető barátait. De e gyöngék teljességgel nem hasonlíthatók az ő valódi emberi nagyságához és jóságához. Lehetlen volt sokáig vele lenni anélkül, hogy észre ne vegyük igazságosságát, szelídségét, alázatosságát, részvétét minden szenvedés iránt, gyöngéd becsületérzetét, s e lelki tulajdonai annál inkább kitűntek, minél jobban láttuk, hogy mily tisztán látja és ismeri az emberi természetet, mily gazdag tapasztalásokban, mily nagy jártassága van a könyvekben, mily alaposan tud gondolkozni mindarról, amit látott, s mily tisztán és vonzólag tudja kifejezni azokat. Férfi volt az értelem, gyermek a szív tulajdonaira nézve, s ha egykor élete egy nagy biographiában a közönség előtt leleplezve lesz, akkor — mint hiszszük — nem igen fognak a szellemmel megáldott írók közt olyat találni, ki nemesebb, tisztább, jobb és jótékonyabb lett volna, mint ő.“ Angolország e nagy vesztesége mindnyájunké. Nagy szellemében ép úgy gyönyörködünk mi magyarok is, mint bármely más művelt nép. A Kisfaludy-társaság csak nem rég adta ki gyönyörű „Esmond“ját, s a gyönyör, melyet e könyv olvasása előidézett, még nem múlt el, midőn sóhaj és könyekre kell fakadnunk e nagy gunyoros és nemesszivü regényíró halála fölött.