Szegedi Híradó, 1865. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-01 / 1. szám

1865 Hetedik évfolyam. dir mil Sregi dlexi: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerk­­oszttási iroda: Egyháztér , 367. sz. K­iadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Egész évre...............................................8 frt. Félévre....................................................4 „ Évnegyedre...............................................2 „ Egyes szám­ára Helyben a kiadóhivatalból elültetve: Egész évre..........................................6 frt — kr. Félévre...............................................3 „ — „ Evnegyedre.................................. , 1 „ 60 „ 8 kr osztr. ért. Ilirdot­óso­x : A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsig­­mond könyvkereskedésében. IZMUK ír./ », január 1-én. — ————— **3/^ v Előfizetési föltételek .SZEGEDI HÍRADÓ* 1865-iki hetedik évfolyamára. Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre 8 frt, félévre 4 frt, évnegyedre 2 frt. Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre 6 frt, félévre 3 frt, évnegyedre 1 frt 60 kr. osztrák értékben. Az év végén. Ismét a hegy tetején állunk. Még egy lépés s lábaihoz jutunk egy uj, ismeretlen magasságnak, merre félénk reménynyel s bizonytalanságai fogunk tekinteni, mert csak annyit tu­dunk róla, hogy közelebb visz sírunkhoz. Hát vájjon célunkhoz közelebb visz-e? Nekünk, kik már oly sokat csalódtunk, legkevesebb okunk van remélni s mégis ez táplál bennünket évről évre, ez bizta­tott fel, hogy vidám arccal üdvözöljük e haldokló évet is, midőn beköszöntött hozzánk s noha ettől is a csalódás keserűségével veszünk búcsút, ismét hinni fogunk biztató szavának, ha rá­mutat a következő évre, mintha mon­daná : Ez az! A lefolyt évet a szerencsétlenek közé fogjuk jegyezni. Szegényen, ínség közt köszöntött be s szegénységet hagy maga után. Még világi eseményekben is a leg­szegényebb évek közé tartozott. Politikai dolgokat szellőztetnünk nem lehet, de nem is veszítenek vele sokat olvasóink, mert hogy a „Politikai Újdon­ságokkal szóljunk, oly szomorú volt ez év a politikára nézve, hogy a porosz miniszter Bismark úr viselte benne a főszerepet. Hazánk állapotában sem történt sem­mi változás. Készítettek ugyan valamit számunkra a közigazgatás és törvény­kezés tekintetében, de csak az újévben fogják kitálalni. A világ­kereskedelem megrendült. A bukások egymást érik a világ­városok­ban. Hazánk kereskedelme is a leg­ziláltabb viszonyok közt pang. A gaz­daság és ipar sínlődik s a pénztelenség mindig szélesebb arányban terjeszti ki uralmát. A fejünk felé törekvő árnak szeret­nének ugyan gátat vetni, a nemzet keb­lében fölébredt a vágy, küzdeni a létei­ért s szembeszállni a viszonyok hatal­mával, s történnek is csoportosulások, hogy ott ahol egyesek ereje s akarata megtörik, vállvetve vírják ki a győze­­delmet. Terv, terv után támad, egyik válla­lat a másikat követi s ez év is adott néhánynak életet. De fájdalom! ezek oly mentő desz­­kácskák, melyekkel csak egy ideig le­begünk a felszínen, s ha kedvező szél nem hoz valamerről szabadító hajót, bajosan küzdünk meg az árral. Ilyen annyagi körülmények közt lép­jük át az év küszöbét. Ámde a szellemnek is ellensége volt ez az év, sokat elvitt jobbjaink közül, s nem egyedül olyanokat, kik fényes nyomukat itt hagyhatták, s kiket százá­­zadok sem fognak megölni, hanem ál­dozatot kívánt az ifjú harcosok közül is, kiknek nem hagyott időt, hogy ne­­vöket az irodalom történetébe bevés­hessék. S ezt soha sem fogjuk megbocsátani ez évnek! A mi városunkat illeti, az egy év a haza testéből; a mi sorsunk a hazáéval közös. Városunkról tehát a fentebbiek után kevés mondani­valónk lehet. Beléletében nem történt semmi ne­vezetes, a halál az idén is kivette a maga részét, küzdelemben, búban, baj­ban nem volt hiány, de az örömet, szórakozást is feltalálták azok, kik föl­kereshették. Ezek, többé kevésbé válta­kozni szoktak a napi életben, s tán nincs oly szerencsétlen, kinek szemében néha föl ne csillana, ha csak a remény képé­ben is, az örömsugara. Reméljünk tehát! A n­agy-s/J.-m­iklósi kristóf-telki földműves iskola. Oly művelődési helyek, melyek az értelem terjesztésén kívül a szükséges gyakorlati kép­zettséget is növendékeik vérével fölszivatják, hogy változott körülményeink között szük­ségesek, tán bizonyításra sem szorul. Mennyi­vel szükségesebbek egy csupán földművelő országban oly intézetek, melyek a régi hagyo­mányos gazdálkodási eljáráshoz szokott mező­gazdát, az üzletté alakult új gazdálkodáshoz készültség, öntudatosság által mindazon segéd­­tudományokban, miken a növény- és állat­termelés alapul, jártassá teszik, ezt megbírálni nem feladatunk, de fölösleges is, mert egy a vélemény ma már a fölött, hogy minden fog­lalkozás , így a mezőgazdasághoz is képez­­tetnünk kell. De nem lehet ez másként, mert senkinél sem boszulja meg magát annyira az értelmi fogyatkozás, mint a mezőgazdánál. Példát le­hetne rá idézni, keletinél többet az utóbbi mostoha évek tapasztalataiból, hol eléggé meggyőződtünk, hogy a mezőgazdával szövet­,­kezett értelem a bajt, a nyomort mindenütt kevésbé sujtóvá és érezhetővé tudta tenni. Azért fordít­ a magas kormány újabban annyi gondot a földműves iskolák szaporítá­sára is, hogy általuk az eddigelé csak kárral nélkülözött értelem, valahára a gazdászati osztály alsó rétegeivel is szövetkezzék; azon mezőgazdászai értelmesség t. i. mely a földet varázserejűleg hasznosabbá, annak lakóit va­gyonosabbá, hatalmasabbá és végtére a nem­zetet nagygyá és boldogabbá teendi. Ilyen meggyőződés kifolyása volt újabban a Nagy-sz.­Miklóson életbeléptetett és folyó hó 12-kén megnyitott Kristóf-telki földműves iskola is, melynek megismertetését a „Szegedi Híradó“ olvasó közönségével, de főleg szom­szédi viszonyánál fogva Szeged és vidéke földművelő osztályával avégből látom célirá­nyosnak, hogy amennyiben szükségesnek talál­tatnék az abban termelendő magot saját tűzhelyénél gyümölcsözővé fordítani, azt önja­vára tenni szintén alkalma legyen. Az intézet célja nemcsak a kisebb föld­birtokosokat saját céljukhoz értelmes föld­művelőkké nevelni, hanem egyszersmind na­gyobb jószágtulajdonosainknak alkalmat nyúj­tani , hogy szükségelt béresgazdáik és föl­­vigyázóik számára az eddiginél hivatottabb, kiképzettebb, rendeltetésüknek megfelelőbb és minden körülményeknek értelmesb és meg­bízhatóbb egyéneket nyerjenek. Ennélfogva, miként a fentebbiekből lát­ható , ez intézet célja két főrészre oszlik, és pedig : a) Gyakorlati foglalkozásra, mely szerint e növendékek minden mezőgazdászati, állattar­tási és tenyésztési foglalkozást az előfordulandó sorozat szerint teljesíteni, azokban a kellő­­ ügyességet és gyakorlati fogásokat megnyerni­­ köteleztetnek. E célnak valósításául bír az intézet 48 kat.­holdat, és gondoskodva van, hogy az a szükségest igás­ erőn és alkalmas eszközökön kívül a vidéknek megfelelő, hasznos állatfajai­val láttassák el, ekként a növendékek a tenyész­tő, szarvasmarha, juh, sertés és egyéb házi állatok szaporításában s a fiatal állatok föl­nevelésében kellőn felavatva leendnek. b) Elméleti művelődésre, minő: 1) A számvetés. 2) Természettan és rajz. 3) Nép­szerű gazdasági tan­, növénytermesztés és állattenyésztés. 4) Kis gazdaság rendezése. 5) Gyakorlati földmérés. 6) Haszonkertészet, erdei-, gyümölcs-, szederfa és szőlőtenyésztés. 7) Gazdasági egyszerű számvezetés. Ehez képest a tantárgyak a két évi tan­pálya folyama alatt következők. I. Első évi tanfolyam : Téli félév alatt: számvetés hetenkint 4 óra. Népszerű természettan . „ 3 „ Igazd. állat- és földtan . „ 4 „ Nyári félév alatt: népszerű föld­művelés ............................ „ 2 „ Természettan folytatása . „ 2 „ Növénytan­­..... „ 2 „ H. Második évi tanfolyam. Téli félév: népszerű gazd. tan hetenkint 6 óra. Kis gazdaság rendezése . „ 2 „ Gazd. egyszerű számvetés . „­ 2 „ Nyári félév: haszonkertészet s fatenyésztés .... „ 2 „ Növénytan................................. „ 3 „ Gyakorlati földmérés . . „ 1 „ A növendékek két természetűek, t. i. olyanok, kik méltóságos gróf Nákó család alapítványának jótékony szelleme szerint a nagy-sz.-miklósi szegényebb osztályból szám­szerűtt 12-en, csupán oktatásban részesülnek, és külső község vagy vidékbeliek, kik 100 főt évi díjért a szükséges ágy és ruhaneműn kívül az intézeti felügyelő-tanár által láttatnak el lak és élelemmel. Ez utóbbiak számát az eddigi szűk helyi­ség nem engedi többre emelni 12—15-nél; azonban azon részvét, a melylyel a megye főispánja Petrovich István ő­risága e zsenge intézetet fölkarolta s azt annyi baj és viszon­tagság közt ezen valódi értelmi sivatag közt ily bő alapra vezetni tudta és akarta, zálogát nyújtja egyszersmind, hogy ezt legalább is még egyszer annyi növendék számára tágítani, azok szerint a kellő épületekkel ellátni és a szükséges fölszerelendőkkel bővíteni fogja. Azért fog ez intézet kétszeres érdekkel bírni Szeged földművesei előtt, mivel annak megbővítetését épen egyik fiának hagyta föl a gondviselés, és azért fognak bizonynyal abban versenyezni, hogy annak jótékony szellemét saját javunkra minél többen igénybe venni siessenek. B. J. *) *) Szívesen sorozzuk rendes munkatársaink közé s örömmel fogadjuk gyakorlati irányú cikkeit. Bár a nagy-szent-miklósi földműves iskola buzditóul szolgálna Szegedre nézve s itt hasonló üdvös intézet alakulna az iskola elég meggyőzőleg szól a mellett, hogy csak szilárd akarat s az ügy buzgó felkarolására lenne szükség, hogy a földműves-osztály itt is ha­sonló szerencsében részesüljön Szerk. Levelezések. Pest, december 31. 1864. (Rövid elmélkedés. — Múlt és jövő. — Uj ügyvéd­rendszer. — Törvénykezési szervezés ) „Idő, szárnyadnak még egy csattanása, s a jelen év is mély sírjába dől,“ mondja a nemzet nagy költője. Midőn e sorok alkalomszerűleg eszünkbe jutnak, önkéntesen kapja meg lelkünket egy komoly gondolat, s szívünk szokatlan dobba­nása jelenti, hogy történt valami, mi a rend­szeren kívül esik, melyhez hozzászoktunk; e gondolat — mely lelkünket foglalkoztatja — nem más, mint emléke a múltnak s reménye a jövőnek! Alig van mélyebben érező ember, ki ma múltja emlékeit föl ne idézné lelkében, s jö­vőjéről ne gondolkoznék; a sorskereke forog szünetlen, az idő fut, be nem várva a tétlenül heverő s a szunnyadó ébredését; „egyik év a másik sírját ássa, s gyilkolják egymást mint az emberek,a­hogy a letűnt, az újnak helyet adjon. A percek elröppennek, az órák sietnek, a napok letűnnek, hónapok haladnak s végre az év is lejár, s mi marad belőle meg? csu­pán emléke a múltnak. A tűnő év emléke reánk nézve kevésbé megnyugtató s a jövő sokkal sűrűbb fátyollal van fedve, hogy sem­midőn a haldokló évnek búcsút intünk, öröm­­könyek ragyoghatnának szemeinkben. No de elég ennyi a múltról és jövőről. Nekünk, kik a napi eseményeket böngésszük, a jelen mellett kell maradnunk. Az igaz, hogy nagyon kevés az, a­mivel most a jelen szol­gál, hanem azért adjuk azt a keveset is. A leendő ügyvédek nem a legkellemete­­sebb ünnepi gratulátióban részesültek. Az új ügyvédi rendszer két évvel hosszabbítja meg a gyakornokságot, s négy évi gyakornokos­­kodás után is csak azoknak engedik meg az önálló működést, kiket erre a felállítandó ügyvédi bizottmány alkalmasaknak találand. Gyakornokoskodni, miután az ember a diplomát már megszerezte, vajmi keserves dolog! A „Pesti Napló “ban Halász Imre lelkes szavak­ban fejtegeti az ügyvédi karra nézve ebből származó hátrányokat, ő hibáztatja az ügy­védek túlnépesedését. Ismert hibája gazdá­­szatunknak, mondja a többi közt, hogy a ter­mények nagyon kevés fajára szorítkozik, de mi lenne még belőle, ha mindenki például elkezdene egyszerre baromtenyésztéssel foglal­kozni. Nemde csakhamar lenne tej elég, de nem lenne mit­ aprítani a­ tejbe ? Mi lesz értelmiségünkből? Kik elégítendik ki haladot­tabb korunk ezerféle szükségleteit, ha min­denki jogász és pedig minden áron ügyvéd akar lenni? Az ügyvédek számát tehát csök­kenteni kell, és erre legcélszerűbb mód a vizsgálatok szigorítása. Az új rendszert nem tartja célhoz vezetőnek, mert nemcsak azokat zárja ki az ügyvédi tiszt gyakorlatából, kik annak méltó betöltésére képtelenek, hanem tekintet nélkül a képességre, a legjobb eset­ben is legalább két évvel késleltet jót, roszat egyarát. Ez leginkább a kitűnő tehetségeket sújtja, kik nem nyernek kárpótlást az elvesz­tett két évért, mert nincs hatalom a földön, mely képes életöket két évvel meghosszabbí­tani. Míg tehát a jobbak is elidegenednek e pályától, addig másrészt az ügyvédi kar füg­getlensége is alá lesz ásva. A kormány által feállítandó ügyvédi bizottmánynak azon hatal­ma, hogy véleményadása által akit akar kizár­hasson az ügyvédség gyakorlatából, vagy leg­alább késleltethessen; a céhrendszer minden árnyoldalait vonja maga után s nagyon világos, hogy a működő ügyvédek érdekei homlok­­egyenest ellenkeznek a leendő ügyvédek érdekei­vel. Ez a „Pesti Napló“ban megjelent cikk-

Next