Szegedi Híradó, 1867. július-december (9. évfolyam, 53-104. szám)
1867-07-04 / 53. szám
Megjeleli: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda-Tanoda utca, Vadászház I. emeletében. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre....................................................8 frt. Félévre........................................................4 „ Évnegyedre...................................................2 „ Egyes számára föltételek: Helyben a kiadóhivatalból elültetve: Egész évre...........................................6 frt — Félévre................................................3 „ — Évnegyedre....................... .... 1 „ 80 S kr osztr. ért. kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadó hivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában; Bécsben ) Oppelik A. hirdetési irodájában; Maria/m. Frankfurtban Hausenstein és Voglernél, valamint a Jaeger-féle könyvkereskedésben; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas, Lafitte, Bullier és társánál. Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási díja 15 új krajcár. Előfizetési fölhívás Szegedi Híradó kilencedik évfolyamának második felére. Midőn a közelgő új évnegyed előtt újra lapunk pártolóihoz fordulunk, hogy a további támogatást szíves bizalommal kérjük, örömünkre szolgál fölemlíthetni a lapunk iránt újabban tetemesen növekedett részvétel, mert elismerését látjuk ebben becsületes törekvéseinknek s egyszersmind buzdítást a jövőre. Üdvös jeléül vesszük ezt annak, hogy velünk együtt a helybeli és érdekeivel hozzánk csatolt vidéki közönség is mindinkább kezdi belátni, hogyha eddig szükség volt, most kétszeresen szükség van lapunkra, hogy életszükséggé vált itt oly független közlöny, mely a változott viszonyok közt fölmerülő fontos kérdések fejtegetésében, hozzá illő szerény körben bár, de teljesen szabadelvű irányban haladva, kiválólag a város és vidéke anyagi és szellemi érdekeit tartsa szem előtt, minden nagyobb érdekű kérdést tüzetesen tárgyaljon, az igazságot minden tekintet nélkül kimondja, a botlásokat földerítse és ostorozza, szóval zilált közviszonyainkban bíráló, fölfigyelő és ellenőrködő közegül szolgáljon. Ez után haladtunk eddig, ezen fogunk haladni ezután is, s legfőbb törekvésünk lesz : a városunkban szomorúan megzavart egyetértés helyreállításán munkálkodni, s alkalmi higgadt fölvilágosításokkal népünket elkövetett tévedéséről meggyőzni, hogy belássa, miszerint legjobb barátja a hazafias független értelmiség, mely nélkül számára nincsen üdv. De ezen törekvésünk sikeréhez az eddiginél még erősebb támogatásra, nagyobb részvétre van szükségünk, mert fölzavart viszonyaink közt ellentörekvésekkel állunk szemben, melyeket nem lehet kicsinylenünk. E támogatást a helybeli és vidéki értelmes közönségtől kérjük és várjuk, melynek érdeke ugyanaz a mienkkel és a kezével. Mindezekhez még csak azt súgjuk meg olvasóinknak, hogy épen kitűzött célunk sikeresebb elérhetése végett lapunkra nézve előnyös változás van készülőben, melyet még a következő évnegyedben reménylünk foganatosíthatni. A lap előfizetési ára : Szegeden házhozhordással és vidékre postai küldéssel, félévre 4 frt, évnegyedre 2 frt. Helyben a kiadóhivatalból elvitetve félévre 3 frt, évnegyedre 1 írt 60 kr. Szeged, 1867. Junius 20-án. Szabados János, Burger Zsigmond, szerkesztő, kiadó. ír . si in te szavak. 1. Teremt-e Isten több magyart, Mig a világ, mig napja tart, Ha mink is elfogyánk. Vörösmarty. Sok százados bűnünk, a viszálykodás, az egymás iránti bizalmatlanság napról-napra ismét erősbül közöttünk. A legszomorúbb napok, midőn test és lélek rabláncokban nyögött, vész és pusztulás volt a hazában s a közös terhek és szenvedések a lehető legszorosabban összefűztek bennünket; e napok sem voltak elegendők arra, hogy a viszálykodás magva kiveszszen közülünk, sőt e napok alatt legtöbb tápot nyert az elrejtett mag, hogy az első napsugárra annál bujábban tenyészszen. Ók e napok számtalan hazafi lelkébe kerültek ! Egyrészt az emberi hiúság, mely a hatalom napfényében szeret sütkérezni, másrészt a gyöngeség, mely a szenvedésektől visszaijedt s a nélkülözést nem volt képes a nép millióival együtt viselni — számtalan hazafit raboltak el tőlünk, kik megtagadván elvüket, az idegen kormány szolgálatába léptek, s annak zsarnoki törvényeit saját hazájukra erőszakolták. Ezek föltétlen bizalomra többé egyetlen szilárd hazafi lelkében sem számíthatnak, ezeket csak az elámított, a megvakított nép emelheti a szeplőtlen jellemű honfiak fölébe. Elég szomorú dolog s valódi szerencsétlenség e hazára nézve, hogy népünk, a magyar nép egy része az ámítok által tévútra hagyja magát vezettetni s mig vállaira emeli s bizalmával ajándékozza meg azokat, kik a törvénytelen kormányt szolgálták s rabláncainkat szorosabbra fűzni segítették, addig bizalmatlanul fordul el a törvényes magyar kormánytól, mert ez egy nap alatt nem tudja begyógyítani a sebeket, miket amazok hosszú évek során a haza keblén ütöttek. Ez aztán a fölfordult világi Ez a népámítok bűnös mesterkedésének szomorú következménye ! Őszintén szólva, a szélsőbaloldali lapok rosz szolgálatot tesznek a hazának, midőn a kormányt, mely emberi lévén, intézkedései nem lehetnek hibátlanok , de hazafiassága kétségbevonhatlan ; midőn e kormányt, melynek részére óriási küzdelmek vannak föntartva , minden áron népszerűtleníteni iparkodnak. E törekvésnek — félünk — nagyon is szomorú következményei lesznek , oly következményei, mikre a szélső baloldaliak maguk is bajosan számítanak. Nem akarjuk kétségbe vonni, hogy a szélső baloldaliak följajdulásai hazafias aggodalmakból származnak, de azt is tudjuk, hogy lapjaik minden sorát, mely a Deák-párt s a kormány ellen van intézve, ezerszeresen nagyítva használják föl a népámítók aljas céljaik kivitelére s azt is tudjuk, hogy pártjuk a könnyen hajlítható alsóbb rendű népen kívül Bach és Schmerling volt uszályhordozóiból nyer legtöbb szaporulatot. Nincs szándékunk a szélső baloldal közlönyelveivel polémiát kezdeni, azonban tárgyunknál fogva nem hagyhattuk azokat érintetlenül. Mi a nép lelkéhez s első rendben városunk lakosságához óhajtunk szólani, azon lakossághoz, melyet Kossuth a nemzet büszkeségének nevezett. E népnek szüntelen azt súgják fülébe ámítóik, hogy a magyar kormány éppen nem különbözik az előbbi törvénytelen kormánytól, s hogy a haza javáért, boldogságáért ez sem tesz semmit. Azt hirdetik, hogy a haza még sohasem volt ily veszedelemben, mint jelenleg. S a nép, mely sorsa kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb fordulatát adójának föl- vagy leszállásától kezdi elsőrendben számítani, hitelt ad e vészmadaraknak. Pedig alig múlik el nap anélkül, hogy a magyar kormány valami jót tenni ne iparkodnék , a haza java ellen pedig soha semmit nem tesz s nem is tehet, mert ő átalában csak azt teheti, mire az országgyűléstől nyert fölhatalmazást. Aki tehát a magyar kormány intézkedéseivel nincs megelégedve, az az országgyűlés határozataiban sem nyugszik meg. Márpedig az országgyűlésre a nép nagyobbrészt legkitűnőbb s legtisztább jellemű fiait küldte, kiknek helyébe talán csak most sem küldené föl amitóit? Halad a magyar kormány s habár lassan is , mert tengere a bajoknak áll előtte, de folytonosan halad. Majd mindennap találkozunk egy-egy közös javunkra célzó rendeletével, s hogy egyebet ne említsünk, nekünk is visszaadta az önkormányzatot. Magunk intézkedhetünk immár városunk sorsa fölött s érdekében teendő józan törekvéseinknek útjában semmi sem áll többé. Tegyék szivökre kezöket azok, kik a kormányt mitsemtevéssel vádolják; tettünk-e mi valamit, mióta e szép s a szabad polgárt megillető joggal föl lettünk ruházva? Nem tettünk semmit. Hazánk s városunk érdekei kívánják, sőt kötelességünkké teszik, hogy ne bizalmatlankodjunk, hanem tegyünk is már valamit, egymás becsületes s a független kormány hazafias törekvéseit legjobb tehetségünk szerint támogassuk s vállvetve iparkodjunk kivívni, ami még hiányzik ahoz , hogy e sokat sajtott haza újra fölviruljon s teljesen boldog legyen. Az eperfa- és selyemtenyésztés érdekében. Őszinte tanács a néphez. Azok az igen szomorú ínséges évek, melyeket átéltünk, intenek bennünket arra, hogy egyoldalú gazdálkodási rendszerünkből kibontakozzunk s módot találjunk arra nézve, mint lehetne ernyedetlen kitartó munkásság mellett, még a legsilányabb s egyszersmind még a legcsekélyebb földbirtokot is annyira jövedelmezővé tenni, hogy ennek évi hasznából nemcsak minden tartozásainkat aggasztó gondoskodás nélkül róhatnánk le, hanem még maradna is fen magunk és családjaink részére legalább annyi, melylyel a jólelkű szegény ember szükségeit részben födözhetné. Az utóbbi évek csapásai folytán odajutottunk, hogy még kisebb birtokosok is, kik eddig a maguk emberségéből tisztességesen el tudtak éldegélni, most elesve a régibb megélhetési módoktól, fizetve sokkal több adót, mint eddig — termőföldjükből pedig nem födözhetve kellően a mulaszthatlan kiadásokat — eladósodnak s utoljára lesznek földbirtokaik mellett is nyomorult szegényekké; pedig a szent irás mondja: „a szegény még felebarátja előtt is utálatos.“ Azért, hogy mások előtt szegénységünk miatt utálatosok és megvetettek ne legyünk, egyenként külön-külön gondoljuk ki a megélhetésnek minden néven nevezendő tisztességes útját s módját, bocsássuk azt a legnagyobb nyilvánossággal a nagy közönség (már csak a maga hasznáért is) részrehajlatlan szigorú biráló színe elé azért, hogy igy a nagy közönség kiválasztva megélhetésünknek legbiztosabb s legjövedelmezőbb útját s módját, azt közakarattal elfogadván, mindnyájan az így kiválasztott legjobbat siessünk egyesült erővel — ha kell, még egymás nógatásával is — mihamarább végrehajtani, s ezáltal magunkat a megsemmisülés örvényéből önerőnkkel kiemelni. Ezen megélhetési utak és módok egyike az eperfatenyésztéssel összekötött selyemtenyésztés, melyre ezennel a figyelme bátorkodom fölhívni. „A selyemtenyésztést megszokni fölötte fontos dolog, mert ebből évenként nagy hasznot húzhat minden ember, még a gyermek is.“ „Ezt az iparágat Német-, Olasz-, Franciaországban régóta űzik. Hazánkban Bezerédy István volt az eperfatenyésztés buzgó pártolója, úgy hogy tolnamegyei homokos pusztája helyén most egy eperfákkal beültetett dús község áll, melynek lakosai selyemtenyésztésből élnek.“ Gönczi Pál az „Eperfa- és selyemtenyésztésről“ írt könyvében azt mondja: „hogy egy lat selyemhernyó-tojásból kelt hernyók "etetéséhez s fölneveléséhez nem kell több tíz nagy fánál, melyen van egyen-egyen egy egy mázsa levél, a 10 fán 10 mázsa.“ Egy lat selyemhernyó-tojásból kelt hernyót e szerint 10 nagy fa leveleivel lehet fölnevelni, mely ad 40 font gubót; igy egyegy fa 4 fontot, melynek ára fontonként egyegy ujfrt, s igy egy fa után 4 frt, 10 fa után pedig 40 ujfrt; de ha ennyi nem lenne is, vegyük felét a föntirt összegnek , még akkor is szép összeg, azaz 20 frt ütné markunkat legfelsőbb esetben is csak 50 napi munkánkért — miből egy napra 40 kr. esnék — mi úgy hiszem, nem a legroszabb napszám. Hogy mennyire nélkülözhetlen alföldünkön a fatenyésztés, nem kell többé bizonyítgatnunk, mert minden józan észszel bíró gazda belátja már. Csupán az ültetendő fát nem tudja mindenki kiválasztani, már pedig szükséges , hogy ha fát ültetünk, olyanok legyenek azok, melyek többféle hasznot hajtanak. A nem oly sok hasznot adó nyárfa helyett tenyészszünk gyümölcsfákat, mégpedig minél több nemesített alma-, körtve-, aszaló szilvafákat; ezenfelül lehet még ugyancsak nemesített cseresznye-, megygy-, barack- és más fákat is. úgy hiszem gyanítja mindenki, hogy ebből roppant haszon jönne be, de különösen tenyészszünk, mégpedig olyan nagy mennyiségben, eperfát, hogy sokasága miatt ne legyen képes még a részakarat se tönkre tenni ültetményeinket. Az eperfatenyésztésnek hasznai csak felületes átvizsgálás után is ezek lennének: Eperfáról ép úgy, mint a nyárfáról, kapnánk gályát tüzelni — derekát ölfának vágva drágábban fizetnék, mint a puhafát; az eperfa szép vastag, hibátlan derekát az asztalosok is szívesen vennék földolgozás végett; az eperfa gyümölcsével kacsákat, ludakat, disznókat és malacokat lehetne tartani, mert ezek az epret annyira szeretik, hogyha van elég eperjek, a nekik adott gabnanemű eleségből alig néhány szemet fogyasztanak el. Haszna még a homokkötés és televényítés is, mely fával beültetett határokban gyakoribb esőzések mellett, nagyobb valószínűséggel hamarabb menne végre. Mily roppant lenne csak az a haszon is, mit az eperfamaggal való kereskedés hozna be, megítélhetjük már csak abból is, hogy ennek fontja 1865-dik év tavaszán Pesten 5 njírton kelt. Most is lehetne erre való jó szándék és akarat mellett akár mázsa számra készíteni eperfamagot, idővel pedig országos kereskedelmi cikké lehetne, sőt kellene is emelni ezt. És mindez itt elmondottaknál nagyobb az a haszon, mit az eperfa, selyemhernyótenyésztéssel összekötve ad. De hogy fát nevelhessünk, roppant menynyiségben, a rögtön és igen szigorúan minden személyválogatás nélkül ítélő s végrehajtó vagyonbiztonsági bíróság fölállítása mellett mélhatlanul szükséges megtanulnunk, mint kell fát magról tenyészteni. Erre megtanít bennünket Gönczi Pál „Népiskolák számára irt eperfa- és selyemtenyésztésről“ szóló könyve elméletileg, hogy pedig ezt gyakorlatilag is megtanulhassuk, ne sajnáljunk, mikor csak időnk és alkalmunk van, kiballagni a selyemtenyésztési felügyelőhöz , ki annak idejében mindent megmagyaráz és meg is mutat, mint szinte a jó néptanító urak is szives készséggel mondandják el minden hozzá folyamodóknak mindazokat, melyeket kell tudni annak, ki magról nevelt fákkal akarja beültetni s ezáltal földjét drágábbá és hasznot hozóbbá kívánja tenni. Ehhez nem kell semmi egyéb, csak a munkára való szilárd elhatározottság és kivitelre erős akarat. Azon kellene lennünk , hogy legalább 2000 ember kezdje meg az eperfamagvetést már jövő évben udvarán fölásott 10 vagy 12 □ öl földjébe, melyet azután 10 évig szakadatlanul folytasson, mert hacsak pár tice eperből nyerhető tiszta magot vetne is el 2000 ember s a roppant mennyiségű csemetékből évenként csak négy-négyszáz eperfát nevelne és ültetne is ki homokjára, szántóföldjei s az utak mellékére, akkor az