Szegedi Híradó, 1867. július-december (9. évfolyam, 53-104. szám)

1867-07-04 / 53. szám

évenként kiültetett fácskák összege 2000 te­nyésztő után tíz év alatt, úgy hiszem, lenne, ha nem teljesen 8, de legalább 4 millió. Tíz év elteltével, ha magunk akarnánk selymet tenyészteni, tegyünk számítást, mi hasznot kapnánk be alig 50 napot kívánó munkánkért eprésünkből. Mint föntebb láttuk, minden fa 4 forint hasznot hoz; 4 millió fa e szerint 16 millió forintot. Mesés nagyságú összeg szegény nép sze­mében. De vegyük kevesebbre, pl. lenne 2 millió fánk, ha egy fa csak két frtot adna, akkor 2 millió fa után lenne a bejött jövedelem 4 millió írt. De minthogy a nagy számoktól sokan irtóznak, lássuk kisebb számokkal, kézzel foghatóbban, mi hasznot adna az epres? p. o. vegyünk föl egész düllőben levő egy lánc ho­mokot s tegyük föl, hogy birtokosa 10 év alatt ültetett bele 180 eperfát, a tiz év eltelte után minden fa használhatóvá nővén ki ma­gát , a birtokos maga tenyésztene selyem hernyót; ekkor ha minden fa eltart annyi hernyót, hogy a gubó-nyereség egy fa után 4 font lesz, ezen négy font gubó ára fonton­ként 1 frt, igy minden fa után kapnánk négy forintot, következik, hogy 180 fa után 4 frtjával számítva darabját­ kapnánk 720 ujfrtot, s ez lenne egy lánc homokunk egy évi jövedelme. Vegyük kevesebbre , pl. egy fa adna egy font gubót, egy font gubó ára lenne csak 20 uj kr., akkor 180 fa után hasznot kapnánk 36 ujfrtot. Melyik gazda az , ki még költsége nem kímélésével is képes egy lánc legelő homok­ból 36 új írt hasznot mutatni föl? én úgy tu­dom, egy sincs városunkban, pedig hogy lehessen, erre nézve nem kell semmi egyéb, csak akarat. (Vége következik)­ Szeged város rendkívüli közgyűlése június 31-dikén. Szeged város képviselői vasárnap reggeli 10 órára rendkívüli közgyűlésre hivattak meg. A meghívást alig egy órával kapták előbb, mindamellett is elég szép számmal jelentek meg a gyűlésteremben. Elnök előadja, hogy e rendkívüli köz­gyűlésre egy a belügyminisztériumtól érke­zett távsürgöny adott okot. A tanács ugyanis a képviselők által fel­­hatalmaztatva, a vidékiektől szedendő hely- és karópénz , továbbá a véka- és mázsálási jog bérbeadása iránt árverést tartván, említett javadalmakat a legtöbbet igérő Csíkos Imre urnak adta bérbe s a szerződés jul. elsején lenne életbeléptetendő. Erre vonatkozólag f. hó 26-án a belügyminisztériumtól távsürgöny ér­kezett, melyben a tanács fölszólíttatik, hogy a szerződés eredményét azonnal bejelentse s annak életbeléptetését a minisztérium további intézkedésig elhalasztván, a javadalmakat há­zilag kezelje; mire elnök táviratilag föl­jelenté , miszerint a kérdéses javadalmak a legtöbbet ígérőnek 5969 írtért adattak ha­szonbérbe, s hogy 948 írttal kap érték a város többet, mint 1861-ben. Jun. 27-én pedig tanácsülés tartatván, annak határozatából egy másik távirat is intéztetett a belügyminisz­tériumhoz, melyben tudtul adatott, hogy a szerződés julius elsején lép életbe, s ha a bérlő e napon a javadalmak haszonélvezetét át nem veheti, a szerződéstől visszalép s ebből a városra veszteség háramolhat, miért a tanács a felelősséget el nem vállalhatja, kéri tehát, hogy a tilalom visszavétessék. — E távsürgönyökre válasz mindeddig nem ér­kezett. Ily körülmények közt az elnökség kény­telen volt rendkívüli közgyűlést összehívni, hogy ez ügyben, tekintettel annak sürgős voltára — a városi képviselet azonnal hatá­rozhasson. A három rendbeli távirat a főjegyző által két ízben is fölolvastatván Óvári Pál kép­viselő emelkedik föl. Midőn — úgymond — a jelenlegi mi­nisztérium a kormányra lépett, örömmel üd­vözölte azon hitben, hogy alkotmányos szel­lemben fog kormányozni; azonban ki kell mondania, hogy csalódott, mert a miniszté­rium a törvénytől eltér s a megyei auto­nómiát és városi municipiumot mindenkép megszorítani iparkodik. A képviselők köteles­sége ennek ellenszegülni, azért kívánja, hogy a közgyűlés az országgyűlés előtt vonja felelősségre a minisztériumot, addig is a ta­nácsnak a szerződésre vonatkozó intézkedései teljes érvényükben föntartandók. Csakovácz György képviselő szerint a tárgy bővebb megfontolást érdemel; füg­­gesztessék föl tehát fél órára az ülés, hogy a tárgy fölött a képviselők gondolkozhassanak. R­o­­­b Antal tanácsnok. Az országgyűlés által szentesített törvények értelmében kor­mányozó felelős minisztérium, mint felsőbb hatóság rendeleteinek az alsóbb hatóság en­gedelmeskedni kénytelen. A miniszteri rende­let tehát mindaddig, míg másik nem érkezik, érvényben föntartandó. Indítványozza, hogy a közgyűlés küldjön azonnal táviratot a belügy­minisztériumhoz, tudatván, hogy nem vállal semmiért felelősséget, ha a minisztérium további utasítást nem ad. Toronyi József képviselő. Nem osztja az előtte szólott tanácsnok nézetét. A minisz­tériumnak csak közügyek fölött van joga in­tézkedni , de a városok magánügyeibe befo­lyása nem lehet, különben az önkormányzat­nak nem volna értelme. Indítványozza, misze­rint : mondja ki a közgyűlés, hogy a szerző­dést érvényesnek ismeri, a rendeletet tisztelet­tel félreteszi s jövőre kikéri, hogy a minisz­térium a város magánügyeibe ne avatkozzék. Szekerke József képviselő miniszteri (?) ármányról beszél s állítja, hogy a miniszteri rendelet izgágát okoz. Bör­csök Mihály és Bátori Antal kép­viselők a miniszteri rendeletet félretétetni s a szerződést föntartani kívánják. Szabó Gergely képviselő. Az a kérdés, van e föltétlen joga a városnak határozni e ja­vadalmak fölött ? A miniszteri rendeletre adott tanácsi válaszból az tűnik ki, hogy a tanács beavatkozást ismer. Osztrovszky József képviselő. Hogy a municipális jogok meddig terjednek, arra nézve fölvilágosít bennünket a törvény. Az 1848-dik évi 23-dik törvénycikk azt hatá­rozza, miszerint a város közdolgait törvényes felsőbb felügyelet alatt a köztörvé­­y szerint igazgatja, valamint azt is kimondja, hogy a városi közgyűlés ugyanazon hatósággal bir, melylyel a megyei közgyűlések el vannak látva. Pedig azt indítványozó Toronyi úr, mint hajdani megyebeli tag tudhatja, miszerint a megyei közgyűlések intézkedései fölött a hely­tartótanács ellenőrködött. E felsőbb hatóság törvénybe ütköző rendeletei gyakran tiszte­lettel félretétettek ugyan, hanem midőn aztán ő Fölsége aláírásával decretum érkezett a megyére, a karok és rendek szépen megha­joltak s teljesítve a parancsot, mint sérelmet jegyezték föl az országgyűlésre. 1848 óta e viszony lényegesen megváltozott a felelős mi­nisztérium fölállítása által, mely felelős lévén fölfelé, méltán követelheti, hogy az alsóbb hatóságokhoz intézett törvényes rendeletei tel­­jesíttessenek, mert különben a felelősség esz­méje merő illusio. A belügyminiszternek min­denesetre okai voltak arra, hogy e rendeletet távirati úton kiadja. Ha ez intézkedés okát tudnánk, a rendelet végcéljára nézve is ha­marább tisztába jöhetnénk s határozatot hoz­hatnánk. Nézete szerint valaki részéről magán­­panasznak kellett ez ügyben történni, külön­ben honnan tudta volna azt a belügyminisz­térium, hogy itt szerződés köttetik. Ha pedig csakugyan panasz történt, a minisztérium, mint bíró, közigazgatási uton intézkedett s ily esetben a minisztérium bíráskodását józa­nul senki sem ítélheti el. Ne tegyük tehát félre a miniszteri rendeletet, hanem küldjünk táviratot a belügyminisztériumhoz, mely sze­rint a szerződést meg nem kötjük ugyan, ha­nem az ebből származható minden következ­ményért a minisztériumot tesszük felelőssé. E nyilatkozattal nemcsak minden felelősség ter­hét elhárítjuk magunkról, hanem a minisz­teri rendelet félretételéből származható kelle­metlen következményeket is. Polzner Jenő képviselő a központi kormány és municipális testületek hatásköre fö­lött tart fölolvasást. Cáfolni akarja Osztrovszkyt. Az ő fölfogása szerint a rendezett bíróságokon kívül más bíróság nem létezik, tehát a mi­nisztérium bíráskodási jogát közigazgatási úton sem ismeri el. Szántó Leánder képviselő nézete sze­rint a belügyminisztérium a tanácsi távirati fölterjesztésre három nap alatt válaszolhatott volna, miután ezt nem tette, rendelete nem létezendőnek tekintendő. Magyar János képviselő előadja, hogy a képviselőtestület az 1848-diki törvények alapján áll. E törvények 23-dik cikkének első pontja pedig határozottan kimondja, hogy a város, mint köztörvényhatóság törvényes fel­­sőbbség felügyelete alatt végzi közdolgait. — E törvényes felsőbbséget a nemzet csak 1848-ban bírta s jelenleg ismét birja, s e felsőbbség a felelős magyar minisztérium. El kell ismernünk tehát, ennek hatóságát, kü­lönben törvény ellen cselekszünk. S különösen jelen helyzetünkben annál inkább bizalommal kell lennünk iránta, mert a minisztériumnak jelenleg kivételes állása van, Osztrovszky indítványát pártolja. Szólott még Csakovácz György képviselő, szenvedélyes hangon, személyeskedéseket em­legetvén, melyekkel állítása szerint némely urak a közgyűlést kellemetlen helyzetbe hozni iparkodnak. Most már ő is a miniszteri ren­delet ellen szavaz. Nem tudjuk, mi adott okot Csakovácz úrnak a fölpattanásra, de az általunk a le­hető leghívebben, majdnem szó szerint leírt vitatkozásokból meggyőződhetik a közönség, hogy a miniszteri rendeletet pártolók, kikre Csakovácz úr célozott, távol álltak minden személyeskedéstől. Vagy tán az nem tetszett Csakovácz úrnak , hogy léteztek olyanok, még­pedig nem éppen kevés számmal, kik a mi­niszteri rendelet mellett szólottak, sőt éppen ez győzhette volna meg Csakovácz urat őszin­teségéről azon pártnak, a­melyből Osztrovszky jóakaratúlag figyelmeztette a közgyűlést arra, hogy a miniszteri rendelet félretételéből még kellemetlenségek is származhatnak. Elnek föltevén a kérdést, a többség To­ronyi indítványára szavaz, melynek értelmé­ben a miniszteri rendeletet tisztelettel félre­teszik, a szerződést megkötik s erről a mi­nisztériumot értesíteni fogják. A tanács tagjai közül csupán Réh János polgárnagy és Szremácz János főkapitány sza­vaztak a miniszteri rendelet ellen, tehát a tanács nagy többsége elismerte a minisztérium fönhatósági jogát, hanem hát a képviselők többsége máskép határozott. Szeged város rendes közgyűlése június 1-én és 2-ikán. A jul. 1-én tartott rendes közgyűlésen legelőször is a múlt rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve s utána a koronázási küldöttség jelentése olvastatott föl, mely utóbbi tudomá­sul vétetett. A tanácsi jegyzőkönyvek fölolvasása ke­rülvén szőnyegre, erre nézve megállapíttatott, hogy azoknak csak azon részei olvastassanak föl, melyek fontosabb intézkedéseket tartal­maznak, a kevésbé jelentékenyek vagy egy­szerűen tudomásul vétetnek vagy a képviselet kebeléből bizottmány küldetik ki megolvasá­­sukra. Olvastatott a tanácsi jegyzőkönyvnek azon száma, mely részint a közgyűlés, részint a tanács által választott alsóbb tisztviselők s az újon választott és kimaradt írnokok fize­téseik utalványozásában követett eljárást tár­gy­azza. Ugyanekkor szóba jött a volt provisorius főügyész és főkapitány jutalmazása, mint a­kik legtovább működtek tényleg hivatalaik­ban. A közgyűlés azonban a jutalmat nem adta meg. • Olvastatott azon tanácsi végzés, mely szerint a szépészeti bizottmány jegyzőkönyve alapján a tanács a 61-diki szépészeti szabá­lyokat fogadta el azon módosítással, hogy ezentúl az építkezéseknél nem az 55-diki, ha­nem a 67-diki vízmagasság lesz az irányadó s hogy a Laudon-utcában, a­mely újabban kockakövekkel rakatott ki, csak emeletes há­zak építhetők. Wagner képviselő indítványára a szépészeti szabályok kinyomatása s a tagok közt leendő kiosztása elhatároztatott. Olvastatott a belügyminisztériumnak Szlávy államtitkár, mint belügyminiszteri helyettes által aláirt leirata, melylyel az 1863., 64. és 65. évi városi költségvetések és számadások átvizsgálása, annak folytán bizonyos kiadási többlet kiderítése és az egészről jelentés föl­­terjesztése kívántatik. Taschler tanácsnok a dologról némi elő­­leges fölvilágosítást nyújt. A miniszteri rendelet foganatosítására bi­zottmány küldetik ki következő tagokból : Hódy Imre tanácsnok, mint elnök, a főszám­vevő­i főügyész, Wagner Károly, Mihálkovits János, Dobó Miklós, Felmayer Antal és Balás Mihály képviselők. Itt egy igénytelen megjegyzést kell ten­nünk. Talán nem mindenkinek s a tényező uraknak bizonyára legkevésbé tűnt föl, de nekünk mégis csak föltűnt a közgyűlésnek ebbeli jámbor magatartása a tegnapi opponáló határozattal szemközt. Csekély véleményünk szerint ugyanis ez a rendelet annyira hasonlít a tegnapihoz, mint egyik tojás a másikhoz; ezzel a belügyminisztérium legalább is ép oly mértékben gyakorolta felügyelési jogát s és oly mértékben beleavatkozik a város autono­­mikus jogaiba, mint a helypénz bérbeadása ügyében leküldött rendelettel, és mégis — míg tegnap ezt tisztelettel félretették, ma amannak egy szó ellenmondás nélkül engedel­meskednek; ma elismerik azt a jogot, melyet még tegnap megtagadtak. Olvastatott Szabados István felsővárosi volt kántor folyamodása, melyben az a 61 -ki közgyűlés által részére meghatározott — de a provisorium alatt a helytartótanács által 150 írtra leszállított — évi 365 frt nyugdiját visszaállíttatni kéri. Azt sem hittük volna, hogy ez egyszerű tárgy olyan hosszú vitára adjon alkalmat. Csakovácz képviselő 5 percnyi beszédét vagy 39 „kérem a lassan“-nal fűszerezte, a­melynek miatta úgy voltunk vele, mint a posztóval, melynek színe a sok fölösleges zsinórtól nem látszik. Annyit azonban egyéb­ként is gyenge hangú előadásából mégis ki­vehettünk, hogy ő semmiféle nyugdíjat nem ismer s a helytartótanácsi intézkedést kívánja föntartani. Ha a kérvényező nem tud megélni, menjen a szegényápoldába. Óváry Csakováczot s a helytartótanácsi határozatot pártolja. Ez aztán a szabadelvűség! Ezek az oppo­náló hazafiak, a­kik egyik karjukkal Böször­ményit, másikkal Schmerlinget ölelik keb­lükre, tegnap félreteszik a törvényes kor­mány rendeletét, ma egy törvénytelen kor­mányközeg határozatát pártolják a 61-diki közgyűlés törvényes határozata ellenében. Ilyen tendentiák vergődvén fölszinte, Osztrovszky, Balás­s többek erélyes fölszóla­­lása után végre az elnöklő polgármester elv­ként mondotta ki, hogy a törvénytelen hely­tartótanács s egyéb volt kormányközegek in­tézkedései ellenében a 61-diki alkotmányos határozatok, mint törvényesek — bírnak ér­vénynyel. Említésre méltónak találjuk Lajos képvi­selő szónoklatát, a­ki tüzesen kikelt a sze­gény kérelmező ellen, szemére hányván, hogy zsíros károk­ jövedelméből hogy nem tudott 33 év alatt eleget szerezni, s ezt indokul hozta föl arra, hogy nyugdijától egészen meg­­fosztassék. És ezen emberbaráti szónoklat már-már viszhangra kezdett találni s nem tudjuk , ha váljon nem verik-e el a szegény kérvényezőn a port, ha a többi közt Babarczy képviselő igen erélyesen föl nem szólal s fölvilágosí­­tást nem nyújt azon körülményről, hogy a gondviselés a folyamodót éppen 11 gyermek­kel áldotta meg, kiket mind fölnevelt, hogy tehát a dolgoknak ilyetén állapotában az a szegény ember abból a zsíros kántori jövede­lemből semmikép nem gazdagodhatott meg, sőt nyomorult szegénynek kellett öregségére maradnia. Végre nagynehezen odajutott a dolog, hogy a folyamodó kérelme megadatott. (Vége következik.) Miksa császár 1. A szomorú katastrófa, melytől az egész mivest Európa tartott, melyet az összes nagy­hatalmak kormányai megakadályozni igyekez­tek , bekövetkezett — Miksa, mexikói császár, múlt hó 19-én főbelövetett. Ugyane hó 15-én került Queretaro erős­ség , melyet a császár hadseregének csekély töredékével védelmezett, a Juaristák kezébe (állítólag Lopez Mihály, Miksa császár bi­zalmas barátjának árulása által). A fejedelmet azonnal haditörvényszék elébe állították s ez reá mondta a halált, s az ítéletet június 19-én 9 órakor délelőtt végre is hajtották. Miksa (Ferdinánd, József) született 1832. július 6-án; házasságra lépett Brüssel­­ben, a jelenleg oly szerencsétlen Sarolta hercegnővel, Lipót, belga király leányával, és 1864. április 11-ke óta mexikói császár. A széptehetségű, a művészetekben és több tudományban jártas fejedelem, kitől a világ sokat várt, áldozata lett a francia ural­kodó ravaszságának; áldozata egyszersmind egy nagy politikai tévedésnek és saját dics­vágyának. „Gondolj merészet és nagyot“, volt jel­szava, de a körülmények kényszerítő hatalma legyőzi a legerősebb akaratot is. Nagyot akart, hősiesen küzdött élte utolsó pillanatáig, szerencsétlenül esett el, de nem dicstelenül. Végkatastrófája fontos tanulságot foglal magában. Országgyűlési tudósítások. A főrendiház ülése junius 29-én. Elnök: Majláth György. Az országos küldöttség tagjaira a szava­zatok beadatnak s ezután az ülés fölfüg­gesztetik. A szavazás eredménye : Beadatott 66 sza­vazat, ebből nyertek: Haynald L. 63, báró Sennyey P. 62, b. Lipthay B. 55, gr. Széchen A. 42, gr. Zichy J. 36 szavazatot. Gr. Peja­­csevics L. 22, és gr. F. 21 szavazatot nyer­vén , a póttagra újólag szavaztak s igy gróf Zichy F. 31 szavazattal megválasztatott. Ezután az ülés jegyzőkönyve fölolvastatik s az ülés eloszlik. A képviselőház ülése jul. 1-én Elnök: Szentiványi Károly. Elnök bejelenti Szentiványi Adolf lemon­dását s a beérkezett iratokat. Bejelenti ezután, hogy zárt ülés lesz, mire Markos I. nem tartván a házat határozat­­képesnek , e miatt a névsort fölolvastatni kívánja. Erre nagy zaj támad, mi azzal végződik, hogy a névsort fölolvassák. Jelen volt 253 képviselő. Az országos küldöttségbe a következők választottak meg: Csengery Antal, Trefort Ágoston, báró Podmaniczky Frigyes, Som­­sich Pál, Ghyczy Kálmán, gr. Bethlen Farkas, Kautz Gyula, báró Kemény Gábor, Bartal György és Feszt Imre. — Póttagok: Pulszky Ferenc és Semsey Albert. A póttagok fölött nagy vita támadt s azzal végződött, hogy a póttagok elmaradtak. A koronázás mind a jegyzőkönyvbe, mind a naplóba bele jön. Ezután zárt ülés következik. Folytatás a mellékleten.

Next