Szegedi Híradó, 1869. július-december (11. évfolyam, 52-104. szám)

1869-07-01 / 52. szám

Megjelel: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények kül­dendők : iskola-utca, Csiszár-ház, 2-ik emelet. Kiadóhivat­al Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre . . . 8 frt.­­ Félévre . . Évnegyedre . . 2 frt. Egyes szám ára 8 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában; Bécsben Haasenstein és Vogler (neuer Markt Nro 11.) és Oppelik A., —Maria/m. Frankfurtban Haasenstein és Vogler hirdetési irodájukban , valamint utóbbi helyen G. L. Daube & Co. hirdetések expeditiójában ; Lipcsében Sachse és társánál; Páriában Havas, Lafitte , Bullier és társánál. 4 frt. Egész évre 6 frt. Évnegyedre Félévre . . . 1 frt 50 kr. 3 frt. 52-i Csütör­te 1869. Tizenegyedik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két­szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 új krajcár. ^0^ Lapunkra folyvást előfizethetni a fentebb olvasható föltételek mellett. A t. közönséghez! A t. közönséghez! A viszonyok úgy hozták magukkal, hogy a „Szegedi Híradó“ ezzel fejezze be a múlt s ez­zel kezdje az új évnegyedet. — Amaz bucsú, ez beköszöntő. Részemről ez utóbbi talán el is „ maradhatott volna, hiszen én e lap kö­rüli munkásságom a csak folytatom ott ma, ahol tegnap elhagytam, azzal a különb­séggel, hogy ma már nyakig vagyok abban , amiben tegnap csak derékig voltam. Mielőtt tovább mennék, nem mu­laszthatom el Szabados barátom és elő­döm búcsúszavának reám vonatkozó so­raira legalább annyit megjegyezni, hogy a bennök foglalt dicséretet nem szíve­sen láttam, mert azt tartom, hogy di­cséret vagy korkolás reánk nézve a közönség dolga, hogy úgy mondjam, előjoga; ebbe a hírlapírónak beavat­kozni sohasem lenne szabad; miután azonban neki úgy tetszett s én meg nem akadályozhattam, most, hogy elő­döm szerepével hatalmát is örököltem, azzal állhatnék rajta boszút, hogy én is elmondanám az ő sokkal nagyobb érdemeit, hetedféléves küzdelmeit, me­lyeknek e lap mai virágzó állását nagy­részben köszönheti; de még azt gondol­hatná valaki, hogy kölcsönös összebe­szélés folytán ezt az alkalmat arra hasz­náltuk föl, hogy egymást amúgy isten­igazában kidicsérjük. Tehát menjünk tovább. E lapok 1. olvasó közönsége nem ma találkozik velem először, sőt azt hiszem, annyira ismerősök vagyunk már, hogy a csekély személyemben aquitált új szerkesztő bemutatása egészen fölös­leges; ezt mellőzve tehát, csak röviden mondok el egyet-mást azon célból, hogy jelen lépésemet indokoljam s a vezeté­sem alatti lap jövője iránt némi tájéko­zást nyújtsak. Nem akarok sem szerénytelen, sem álszerény lenni; s habár tudom, hogy mai viszonyaink közt nincs egy-egy terhesebb feladat, mint a vidéken, de fökép Szegeden , pártlapot szerkesz­teni , mégis azt mondom , hogy új pályám küszöbére némi önbizalommal léptem. Nem azért mondom pedig ezt, mintha tehetségem s tanulmányaim sze­rény mértékével tisztában nem vol­nék, s mintha nem érezném, hogy ez állás az enyémnél bizony sokkal több tehetség- és képzettségnek is dolgot adna; de bízom abban, hogy ami te­hetségemből hiányozni fog , azt pótolni fogják: a helyi és vidéki viszonyok ala­pos ismerete, ami fökellék; továbbá azon buzgalom, hogy ne mondjam, szen­vedély, melylyel e lap életén és jövő­­jén csüggök; s végre azon gyakorlati jártasság , melyet évek hosszú során át e lap körüli munkásságommal sze­reztem. Mindezekhez járul azon biztos tu­dat és remény, hogy e lap eddigi ál­landó munkatársainak a közügyekért önzés nélkül fáradozó lelkes phalanxát nemcsak továbbra is megtarthatom, de uj , becses erőkkel szaporíthatom, így pl. azon meggyőződésben lé­vén, hogy a népnevelés szabad­elvű fejlesztésében s virágzásra emelésében rejlik jövendő nemzeti lé­tünk egyedüli biztos alapja, mely nél­kül egy szabad, független, önálló, erős kulturállam eszméje — chimaera: kiváló figyelmet szándékozom fordítani a nép­nevelés nagy fontosságú ügyére átalá­­ban, de különösen helybeli tan­ügyünkre, s e célból már számos helybeli és vidéki szakerőt szerencsés voltam megnyerni. Ami a vezetésem alatti lapot , illetőleg annak irányát illeti, e tekintet­ben utalok a lap utóbbi számaiban kö­zölt előfizetési fölhívás rövid tartalmára, mely már az én számomra készült. Annál többet most sem mondhatok, ha­csak részletekbe nem akarok bocsát­kozni , amit e lapok szűk tere nem enged. Azt azonban ismételve is elmond­hatom , hogy mindaddig, m­íg e lapnak én leszek felelős szerkesztője; s mind­addig, mig a Deák-párt az marad, ami most, a közjogi téren a lassú, de biz­tos fejlődés, a bölcs mérséklet és szá­mító­eszélyesség magasabb politikájának ápolója; belügyeinkben a szabadelvű és célszerű reformok barátja, s átalában a haladás, szabadelvüség és tettekben nyil­vánuló demokratia képviselője, ellentét­ben az ellenzék nagyságos vagy füty­­kösös szájdemokratiájával s copfos sza­­badelvüségével; — mondom, míg ez marad a Deák-párt, addig a vezetésem alatti lap sem lesz más, mint függet­len Deák-párti közlöny. Ezzel bevégzem beköszönésemet, szívből üdvözölvén e lapok t. pártolóit, s azon jutalmat kérve a gondviseléstől, hogy a vezetésem alatti lapok hasábjai minél többször hirdethessék édes hazám és szülővárosom haladását a műveltség­ben és jólétben! Nagy Sándor, sokat s aggódó hazafias scrupulusokat. Szó­val, el voltunk készülve a „húzás halogatás“ összes mesterfogásaira. De a június 24. és 25-diki ülés botrányos és fájdalmas jeleneteire nem voltunk, nem lehettünk elkészülve. Nem voltunk elkészülve arra, hogy ta­­lálkozhassék képviselő, ki a törvény­hozó­ testü­let tekintélyét magában a törvényhozás szen­télyében alacsonyítsa le, ki a képviselői im­munitás védbástyája mögül oly vakmerő sér­tést kövessen el egy kiválóan demokratikus intézmény, az esküdtszék, és egy ünnepelt hazafiui jellem, az igazság felelős őre ellen, mely fájdalommal és undorral tölt el minden hazafiui kebelt, mely a nemzet magas oltá­rán folt nélkül kívánja látni képviselete mél­tóságát s az ország reputatióját; s nem vol­­tunk elkészülve, hogy egy ily botrányt, a ház méltóságának csorbítását, egy párt (a balközép) hidegen , közönynyel fogadhassa csak azért, mert pártellenese, a kormány tagja az, akit megsértettek. A parlamenti botrány hőse Irányi Dá­niel, aki megirigyelve Herosztratos dicsőségét, a jun. 24 diki ülésben azon eszeveszett vá­dat dobta Horváth Boldizsárra, hogy „tör­vénytelen ítélet folytán Böszörmé­nyit halálra kinoztattal“ És midőn a ház roppant indignatiója közt az elnök erélyesen rendreutasítá Irányit, az egész szélbali pereputy fölkelt mellette, ökölhadonázva kiáltván , hogy „magáévá teszi a vádat!“ Ezzel ugyan nem bizonyítottak mást, mint amit úgyis tudtunk, hogy amilyen a vezér, olyanok a közkatonák. Mindenesetre szívós pártfegyelemre mutat, midőn a tagok vezéreknek még becstelenségében is készséggel osztoznak. Erről ismerünk rá a szélbalra, tisztelet a kivételeknek, ha vannak ilyenek. Magának ezen vádnak értékét legfénye­sebben kimutatta épen az ellenzék egyik tag­ja, Szilágyi Virgil, aki a botor vádas­kodó arcáról a jóhiszeműség álarcát is le­­ránta. Erre vonatkozólag idézzük a „Pester Lloyd“ következő megjegyzését: „Szilágyi Virgil képviselő nyilatkozatá­ból kitűnik, miszerint, ha Böszörményi va­laki által „halálra kínoztatott“, akkor ő va­laki nem volt más, mint az ő saját elv­társai. Lebeszélték beteg collegájukat, ne egyezzék be, hogy az igazságügyminiszter az ő (Böszörményi) egyik barátja által fölkeres­sék , hogy lehetővé tegye neki egy gyógyhely meglátogatását. Elég lelkiismeretlenek való­nak föláldozni barátjuk életét, hogy az el­hunytnak halálos verejtékéből izgatási cél­jaikra politikai tőkét csináljanak maguknak. A híres criminalista, Feuerbach által kiadott­ bűntörténetek közt olvasható egy eset, mely­ben egy szörny egy sereg ifjú lányt öldö­­sött le , hogy a legyilkoltak ruháit elad­hassa.“ Ebből megítélheti minden becsületérzés­sel bíró ember, mily nevet érdemel az ilyen vád és vádló. A jún. 25-diki ülésben aztán előáll a méltatlanul sértett miniszter és a saját, úgy a porbagazolt bírói tekintély és a nem­zetgyűlés megbántott méltósága nevében elégtételt kér a háztól, s azon ki­jelentéssel , hogy míg azt meg nem kapja, sem miniszteri , sem képviselői székét el nem foglalhatja — elhagyja a termet, a jobboldal óriás éljenzése s az egész ház föl­indulása közt. A pillanat hevében Gajzágó tesz indít­ványt, melyet a parlamentek szentelt joga, a szabad szólás érdekében mi sem helyeselhe­tünk; de közbejön Deák, s mint mindig, most is ő jelöli meg az egyedül helyes utat az elégtétel módjára nézve. Indítványozza, hogy Irányi nyilatkozata fölött a ház jegyzőkönyvileg mondja ki rászólásá­t. És most mit tesz a balközép ? ő sem helyesli Irányi szavait, s ezt főbb tagjai le­hető gyöngéd modorban ki is mondják; de ennyivel aztán már nagyon is megerőltette magát; s hogy ezt a nagylelkűségét mindjárt ellensúlyozza s le is rontsa , előveszi szokott mesterségét , a prókátori csürés-csavarást s a házszabályok labyrinthusában keres kibúvó ajtót], melyen egy becsületbeli, de rá­nézve nagyon kelletlen kérdés csapdájából „tisztességesen“ kimenekülhessen. És csakugyan ki is menekült a névsze­rinti szavazás elől a folyosókra, elől a vezér, Tisza­ Kálmán, utána a többi, mintha mind dróttal lettek volna hozzákötözve , csupán a baloldalinak, volt elég bátorsága és önálló­sága: bennmaradni s a jobboldallal „igen“-t mondani. (De a baloldal azért korántsem „szavazógép“ s ne tessék hinni.) Tehát ennyire jutott a Tisza és Ghyczy által vezérelt baloldal, hogy a kishitű párt­szenvedély bilincseiből ott sem tud már sza­badulni , ahol többé nem pártkérdés, ha­nem­­ egy képviselő-miniszter személyében s így párt ellenében bár, de a törvényhozás megbántott méltósága , a képviselői immu­nitással való rut visszaélés orvoslása forog szóban. Itt ő visszavonul! De csalódik a baloldal, ha azt hiszi, hogy elmenekülése „tisztességesen“ ütött ki; ellenkezőleg ezzel ütötte fitogtatott szabad­­elvűségén s tatarozgatott tekintélyén a leg­nagyobb csorbát, s igen találóan jegyzi meg a „Századunk“, hogy „amit e megfutamodás­­ban a közvélemény előtt vesztett — azt nem fogja többé megtalálni sohasem!“ Ily tényeket bajos lesz szavak­kal jóvátenni. Hát a szélsőbal mit mivelt? — Talán következetesen a tegnapi hősies, „mint egy ember“ fölugrálásához, tömegesen csoporto­­­sult a szégyenpadra állított vezére körül és „nem“-mel szavazott? Dehogy, 24 óra elég volt a melletvevő hősi bátorság lehűtésére, s mint a baloldal appendixe, ő is kisom­­polygott. Erről is rá lehet ismerni a „nagy pipájú“ kevés dohányú“ szélsőbalra. Az egészből pedig az a szomorú tanul­ság, hogy a nemzet szentélyébe rész irányú szenvedélyek fészkelték be magukat, melyek nem építeni, hanem csak rombolni képesek, s miután ezt törpeségük miatt nem tehetik, botrányokban keresnek ideiglenes kielégítést. A másik tanulság az, hogy a nemzet törvényhozása tekintélyének megvédésében csu­pán egy pártra számíthat, é­s ez a Deák­pár­t. Különben , bár fájdalmat okoz minden jó hazafiban az ilyen botrány, ennek is, mint minden rosznak, meglehet a jó oldala. A nézetek tisztulni fognak , mint vihar után a levegő. A balközép, szélsőbal és Irányi. (/) Az első reformlépésnek jutott azon feladat , hogy az országgyűlési pártoknak nemcsak szabadelvűségét, de benső erkölcsi értékét is oly teljes és tiszta világításban tárja föl a világ előtt, hogy azt most már csak legendás együgyűség vagy elvakult párt­szenvedély nem ismerheti föl a maga való­ságában. Azok után, miket pesti lapok a balol­dali klubban állítólag létrejött megállapodá­sokról írtak, a többi közt pl., hogy a párt minden tagja résztveene az igazságügyi tör­vényjavaslatok fölötti átalános vitában, azon célból, hogy azok keresztülvitelét ez ülés­szakban lehetlenné tegyék s ellenök az új ülésszakig agitálhassanak, — ezek után, mon­dom , annál feszültebb figyelemmel vártuk e törvényjavaslatok tárgyalását. Sok mindenre el voltunk készülve e nagy­fontosságú ügy szőnyegrehozatalában; resigna­­tióval vártuk a baloldal táblabírói bölcsesé­­gének szóáradatát, melyet szabadelvű frázi­sokkal igyekezend bemázolni; vártuk a jajve­­széklést a veszélyben forgó megyék fölött, a központosítás és miniszteri omnipotentia rém­képeit s több efféle gyermekijesztő mumu­ Pest, junius 28-án 1869. A „szegedi szabadelvű kört“ egy a leg­hitelesebb forrásból merített örvendetes hírrel sietünk meglepni. Örvendetesnek tartjuk e hírt azért, mert úgy véljük, hogy a legüdvösebb közjogi alap is még mindig csak keret marad, melynek értéke a belé illesztendő kép értéké­vel lesz kiegészítve. Kormányunkat s vele a jelenlegi ország­­gyűlést annál melegebben üdvözöljük a sza­badelvű reformok terén, mert az alkotmány maga megadja ugyan az élet feltételeit, de ma­gát az életet nem képes megadni. „Justitia est regnorum funda­mentum.“ Régi elv, melyet egész nagyságá­ban felfogott a kormány, s a bíróságok ren­dezésére vonatkozó törvényjavaslataival ipar­kodik jogéletünket a tudomány és gyakorlati élet követelményeinek színvonalára emelni. Kormányunk azonban annál több elisme­rést érdemel, hogy nem áll meg az eléje gör­dített akadályoknál, hanem túlemelkedve min­den nehézségen s nem tekintve semmiféle mellékes érdeket — halad előre függetlenül úgy, miként azt a nemzet egyedüli jóléte igényli. A minisztérium még a delegációk össze­­ülése előtt törvényjavaslatot terjeszt az or­szággyűlés elé, az „ál­lam­bíróság“ felállí­­tása iránt. Az állambíróság jogköréhez tartoz .

Next