Szegedi Híradó, 1869. július-december (11. évfolyam, 52-104. szám)
1869-07-01 / 52. szám
Megjelel: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : iskola-utca, Csiszár-ház, 2-ik emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre . . . 8 frt. Félévre . . Évnegyedre . . 2 frt. Egyes szám ára 8 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában; Bécsben Haasenstein és Vogler (neuer Markt Nro 11.) és Oppelik A., —Maria/m. Frankfurtban Haasenstein és Vogler hirdetési irodájukban , valamint utóbbi helyen G. L. Daube & Co. hirdetések expeditiójában ; Lipcsében Sachse és társánál; Páriában Havas, Lafitte , Bullier és társánál. 4 frt. Egész évre 6 frt. Évnegyedre Félévre . . . 1 frt 50 kr. 3 frt. 52-i Csütörte 1869. Tizenegyedik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 új krajcár. ^0^ Lapunkra folyvást előfizethetni a fentebb olvasható föltételek mellett. A t. közönséghez! A t. közönséghez! A viszonyok úgy hozták magukkal, hogy a „Szegedi Híradó“ ezzel fejezze be a múlt s ezzel kezdje az új évnegyedet. — Amaz bucsú, ez beköszöntő. Részemről ez utóbbi talán el is „ maradhatott volna, hiszen én e lap körüli munkásságom a csak folytatom ott ma, ahol tegnap elhagytam, azzal a különbséggel, hogy ma már nyakig vagyok abban , amiben tegnap csak derékig voltam. Mielőtt tovább mennék, nem mulaszthatom el Szabados barátom és elődöm búcsúszavának reám vonatkozó soraira legalább annyit megjegyezni, hogy a bennök foglalt dicséretet nem szívesen láttam, mert azt tartom, hogy dicséret vagy korkolás reánk nézve a közönség dolga, hogy úgy mondjam, előjoga; ebbe a hírlapírónak beavatkozni sohasem lenne szabad; miután azonban neki úgy tetszett s én meg nem akadályozhattam, most, hogy elődöm szerepével hatalmát is örököltem, azzal állhatnék rajta boszút, hogy én is elmondanám az ő sokkal nagyobb érdemeit, hetedféléves küzdelmeit, melyeknek e lap mai virágzó állását nagyrészben köszönheti; de még azt gondolhatná valaki, hogy kölcsönös összebeszélés folytán ezt az alkalmat arra használtuk föl, hogy egymást amúgy istenigazában kidicsérjük. Tehát menjünk tovább. E lapok 1. olvasó közönsége nem ma találkozik velem először, sőt azt hiszem, annyira ismerősök vagyunk már, hogy a csekély személyemben aquitált új szerkesztő bemutatása egészen fölösleges; ezt mellőzve tehát, csak röviden mondok el egyet-mást azon célból, hogy jelen lépésemet indokoljam s a vezetésem alatti lap jövője iránt némi tájékozást nyújtsak. Nem akarok sem szerénytelen, sem álszerény lenni; s habár tudom, hogy mai viszonyaink közt nincs egy-egy terhesebb feladat, mint a vidéken, de fökép Szegeden , pártlapot szerkeszteni , mégis azt mondom , hogy új pályám küszöbére némi önbizalommal léptem. Nem azért mondom pedig ezt, mintha tehetségem s tanulmányaim szerény mértékével tisztában nem volnék, s mintha nem érezném, hogy ez állás az enyémnél bizony sokkal több tehetség- és képzettségnek is dolgot adna; de bízom abban, hogy ami tehetségemből hiányozni fog , azt pótolni fogják: a helyi és vidéki viszonyok alapos ismerete, ami fökellék; továbbá azon buzgalom, hogy ne mondjam, szenvedély, melylyel e lap életén és jövőjén csüggök; s végre azon gyakorlati jártasság , melyet évek hosszú során át e lap körüli munkásságommal szereztem. Mindezekhez járul azon biztos tudat és remény, hogy e lap eddigi állandó munkatársainak a közügyekért önzés nélkül fáradozó lelkes phalanxát nemcsak továbbra is megtarthatom, de uj , becses erőkkel szaporíthatom, így pl. azon meggyőződésben lévén, hogy a népnevelés szabadelvű fejlesztésében s virágzásra emelésében rejlik jövendő nemzeti létünk egyedüli biztos alapja, mely nélkül egy szabad, független, önálló, erős kulturállam eszméje — chimaera: kiváló figyelmet szándékozom fordítani a népnevelés nagy fontosságú ügyére átalában, de különösen helybeli tanügyünkre, s e célból már számos helybeli és vidéki szakerőt szerencsés voltam megnyerni. Ami a vezetésem alatti lapot , illetőleg annak irányát illeti, e tekintetben utalok a lap utóbbi számaiban közölt előfizetési fölhívás rövid tartalmára, mely már az én számomra készült. Annál többet most sem mondhatok, hacsak részletekbe nem akarok bocsátkozni , amit e lapok szűk tere nem enged. Azt azonban ismételve is elmondhatom , hogy mindaddig, míg e lapnak én leszek felelős szerkesztője; s mindaddig, mig a Deák-párt az marad, ami most, a közjogi téren a lassú, de biztos fejlődés, a bölcs mérséklet és számítóeszélyesség magasabb politikájának ápolója; belügyeinkben a szabadelvű és célszerű reformok barátja, s átalában a haladás, szabadelvüség és tettekben nyilvánuló demokratia képviselője, ellentétben az ellenzék nagyságos vagy fütykösös szájdemokratiájával s copfos szabadelvüségével; — mondom, míg ez marad a Deák-párt, addig a vezetésem alatti lap sem lesz más, mint független Deák-párti közlöny. Ezzel bevégzem beköszönésemet, szívből üdvözölvén e lapok t. pártolóit, s azon jutalmat kérve a gondviseléstől, hogy a vezetésem alatti lapok hasábjai minél többször hirdethessék édes hazám és szülővárosom haladását a műveltségben és jólétben! Nagy Sándor, sokat s aggódó hazafias scrupulusokat. Szóval, el voltunk készülve a „húzás halogatás“ összes mesterfogásaira. De a június 24. és 25-diki ülés botrányos és fájdalmas jeleneteire nem voltunk, nem lehettünk elkészülve. Nem voltunk elkészülve arra, hogy találkozhassék képviselő, ki a törvényhozó testület tekintélyét magában a törvényhozás szentélyében alacsonyítsa le, ki a képviselői immunitás védbástyája mögül oly vakmerő sértést kövessen el egy kiválóan demokratikus intézmény, az esküdtszék, és egy ünnepelt hazafiui jellem, az igazság felelős őre ellen, mely fájdalommal és undorral tölt el minden hazafiui kebelt, mely a nemzet magas oltárán folt nélkül kívánja látni képviselete méltóságát s az ország reputatióját; s nem voltunk elkészülve, hogy egy ily botrányt, a ház méltóságának csorbítását, egy párt (a balközép) hidegen , közönynyel fogadhassa csak azért, mert pártellenese, a kormány tagja az, akit megsértettek. A parlamenti botrány hőse Irányi Dániel, aki megirigyelve Herosztratos dicsőségét, a jun. 24 diki ülésben azon eszeveszett vádat dobta Horváth Boldizsárra, hogy „törvénytelen ítélet folytán Böszörményit halálra kinoztattal“ És midőn a ház roppant indignatiója közt az elnök erélyesen rendreutasítá Irányit, az egész szélbali pereputy fölkelt mellette, ökölhadonázva kiáltván , hogy „magáévá teszi a vádat!“ Ezzel ugyan nem bizonyítottak mást, mint amit úgyis tudtunk, hogy amilyen a vezér, olyanok a közkatonák. Mindenesetre szívós pártfegyelemre mutat, midőn a tagok vezéreknek még becstelenségében is készséggel osztoznak. Erről ismerünk rá a szélbalra, tisztelet a kivételeknek, ha vannak ilyenek. Magának ezen vádnak értékét legfényesebben kimutatta épen az ellenzék egyik tagja, Szilágyi Virgil, aki a botor vádaskodó arcáról a jóhiszeműség álarcát is leránta. Erre vonatkozólag idézzük a „Pester Lloyd“ következő megjegyzését: „Szilágyi Virgil képviselő nyilatkozatából kitűnik, miszerint, ha Böszörményi valaki által „halálra kínoztatott“, akkor ő valaki nem volt más, mint az ő saját elvtársai. Lebeszélték beteg collegájukat, ne egyezzék be, hogy az igazságügyminiszter az ő (Böszörményi) egyik barátja által fölkeressék , hogy lehetővé tegye neki egy gyógyhely meglátogatását. Elég lelkiismeretlenek valónak föláldozni barátjuk életét, hogy az elhunytnak halálos verejtékéből izgatási céljaikra politikai tőkét csináljanak maguknak. A híres criminalista, Feuerbach által kiadott bűntörténetek közt olvasható egy eset, melyben egy szörny egy sereg ifjú lányt öldösött le , hogy a legyilkoltak ruháit eladhassa.“ Ebből megítélheti minden becsületérzéssel bíró ember, mily nevet érdemel az ilyen vád és vádló. A jún. 25-diki ülésben aztán előáll a méltatlanul sértett miniszter és a saját, úgy a porbagazolt bírói tekintély és a nemzetgyűlés megbántott méltósága nevében elégtételt kér a háztól, s azon kijelentéssel , hogy míg azt meg nem kapja, sem miniszteri , sem képviselői székét el nem foglalhatja — elhagyja a termet, a jobboldal óriás éljenzése s az egész ház fölindulása közt. A pillanat hevében Gajzágó tesz indítványt, melyet a parlamentek szentelt joga, a szabad szólás érdekében mi sem helyeselhetünk; de közbejön Deák, s mint mindig, most is ő jelöli meg az egyedül helyes utat az elégtétel módjára nézve. Indítványozza, hogy Irányi nyilatkozata fölött a ház jegyzőkönyvileg mondja ki rászólását. És most mit tesz a balközép ? ő sem helyesli Irányi szavait, s ezt főbb tagjai lehető gyöngéd modorban ki is mondják; de ennyivel aztán már nagyon is megerőltette magát; s hogy ezt a nagylelkűségét mindjárt ellensúlyozza s le is rontsa , előveszi szokott mesterségét , a prókátori csürés-csavarást s a házszabályok labyrinthusában keres kibúvó ajtót], melyen egy becsületbeli, de ránézve nagyon kelletlen kérdés csapdájából „tisztességesen“ kimenekülhessen. És csakugyan ki is menekült a névszerinti szavazás elől a folyosókra, elől a vezér, Tisza Kálmán, utána a többi, mintha mind dróttal lettek volna hozzákötözve , csupán a baloldalinak, volt elég bátorsága és önállósága: bennmaradni s a jobboldallal „igen“-t mondani. (De a baloldal azért korántsem „szavazógép“ s ne tessék hinni.) Tehát ennyire jutott a Tisza és Ghyczy által vezérelt baloldal, hogy a kishitű pártszenvedély bilincseiből ott sem tud már szabadulni , ahol többé nem pártkérdés, hanem egy képviselő-miniszter személyében s így párt ellenében bár, de a törvényhozás megbántott méltósága , a képviselői immunitással való rut visszaélés orvoslása forog szóban. Itt ő visszavonul! De csalódik a baloldal, ha azt hiszi, hogy elmenekülése „tisztességesen“ ütött ki; ellenkezőleg ezzel ütötte fitogtatott szabadelvűségén s tatarozgatott tekintélyén a legnagyobb csorbát, s igen találóan jegyzi meg a „Századunk“, hogy „amit e megfutamodásban a közvélemény előtt vesztett — azt nem fogja többé megtalálni sohasem!“ Ily tényeket bajos lesz szavakkal jóvátenni. Hát a szélsőbal mit mivelt? — Talán következetesen a tegnapi hősies, „mint egy ember“ fölugrálásához, tömegesen csoportosult a szégyenpadra állított vezére körül és „nem“-mel szavazott? Dehogy, 24 óra elég volt a melletvevő hősi bátorság lehűtésére, s mint a baloldal appendixe, ő is kisompolygott. Erről is rá lehet ismerni a „nagy pipájú“ kevés dohányú“ szélsőbalra. Az egészből pedig az a szomorú tanulság, hogy a nemzet szentélyébe rész irányú szenvedélyek fészkelték be magukat, melyek nem építeni, hanem csak rombolni képesek, s miután ezt törpeségük miatt nem tehetik, botrányokban keresnek ideiglenes kielégítést. A másik tanulság az, hogy a nemzet törvényhozása tekintélyének megvédésében csupán egy pártra számíthat, és ez a Deákpárt. Különben , bár fájdalmat okoz minden jó hazafiban az ilyen botrány, ennek is, mint minden rosznak, meglehet a jó oldala. A nézetek tisztulni fognak , mint vihar után a levegő. A balközép, szélsőbal és Irányi. (/) Az első reformlépésnek jutott azon feladat , hogy az országgyűlési pártoknak nemcsak szabadelvűségét, de benső erkölcsi értékét is oly teljes és tiszta világításban tárja föl a világ előtt, hogy azt most már csak legendás együgyűség vagy elvakult pártszenvedély nem ismerheti föl a maga valóságában. Azok után, miket pesti lapok a baloldali klubban állítólag létrejött megállapodásokról írtak, a többi közt pl., hogy a párt minden tagja résztveene az igazságügyi törvényjavaslatok fölötti átalános vitában, azon célból, hogy azok keresztülvitelét ez ülésszakban lehetlenné tegyék s ellenök az új ülésszakig agitálhassanak, — ezek után, mondom , annál feszültebb figyelemmel vártuk e törvényjavaslatok tárgyalását. Sok mindenre el voltunk készülve e nagyfontosságú ügy szőnyegrehozatalában; resignatióval vártuk a baloldal táblabírói bölcseségének szóáradatát, melyet szabadelvű frázisokkal igyekezend bemázolni; vártuk a jajveszéklést a veszélyben forgó megyék fölött, a központosítás és miniszteri omnipotentia rémképeit s több efféle gyermekijesztő mumu Pest, junius 28-án 1869. A „szegedi szabadelvű kört“ egy a leghitelesebb forrásból merített örvendetes hírrel sietünk meglepni. Örvendetesnek tartjuk e hírt azért, mert úgy véljük, hogy a legüdvösebb közjogi alap is még mindig csak keret marad, melynek értéke a belé illesztendő kép értékével lesz kiegészítve. Kormányunkat s vele a jelenlegi országgyűlést annál melegebben üdvözöljük a szabadelvű reformok terén, mert az alkotmány maga megadja ugyan az élet feltételeit, de magát az életet nem képes megadni. „Justitia est regnorum fundamentum.“ Régi elv, melyet egész nagyságában felfogott a kormány, s a bíróságok rendezésére vonatkozó törvényjavaslataival iparkodik jogéletünket a tudomány és gyakorlati élet követelményeinek színvonalára emelni. Kormányunk azonban annál több elismerést érdemel, hogy nem áll meg az eléje gördített akadályoknál, hanem túlemelkedve minden nehézségen s nem tekintve semmiféle mellékes érdeket — halad előre függetlenül úgy, miként azt a nemzet egyedüli jóléte igényli. A minisztérium még a delegációk összeülése előtt törvényjavaslatot terjeszt az országgyűlés elé, az „állambíróság“ felállítása iránt. Az állambíróság jogköréhez tartoz .