Szegedi Híradó, 1877. január-június (19. évfolyam, 1-77. szám)

1877-01-03 / 1. szám

Tizenkilencedik évfolyam. 1877. 1-ső szám. Szerda, január 3-án, Meg jelen: Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre IO frt. | Félévre . 5 frt. Évnegyedre 2 frt 50 kr. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve : Egész évre 9 frt. | Félévre 1 frt 50 kr. Évnegyedre 2 frt 25 kr. Szegedi Híradó. 'S 3JT POLITIKAI ÉS VEGYESTAKTALMU LAP, .^Hirdetések dijai: k héthasábos petitsor vagy aanak ferner * egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr< többszöriül kr, és minden beiktatásnál 30 kr^ kincstári illeték fizetendő. Á bizonyítékul . kiránandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A zlWTttóé't-bén a négybasábos petitsor iktatási dija 15 kr. ____JiíiJl"fölvétetnek: Szegeden a ki­adóhivatalban , valamint Pesten, Ilécsbeu és Európa nevezotosb városaiban létező valamonnyi liivdotési irodában. Szerkesztőségi iroda: hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér 209. sz. a. az udvarban balra Egyes szám ára, Q Irr. Kiadóhivata l: Bürger Zsigmond Özvegye könyv- és kőnyomdája, papir- és irészerkoreske- dése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. )) Előfizetési fölhívás SZEGEDI HÍRADÓ U 1877-ik évi tizenkilencedik évfolyamának első negyedére. Most, midőn lapunk immár tizenkilen­cedik évfolyamába lép, nyolcadizben fordul annak j elengi szerkesztősége Szeged és vidéke hazafias magyar közönségéhez , hogy bizalmát s ez alapon további támogatását kérje. Hét év elég hosszú múlt arra nézve, hogy reá hivatkozhassunk, A közönség, melynek ér­dekeiért e lap életre hivatott, hét Ízben nem tagadta meg tőlünk bizalmát, szellemi és anyagi támogatását, sőt időnként fokozta azt, a folyton roszabbuló anyagi viszonyok dacára is; s ennek köszönhetjük , hogy lapunk ez idő alatt úgy terjedelmében, mint — talán szerénytelenség nélkül mondhatjuk ezt — benső tartalmasságá­ban folyvást gyarapodott s a vidéki hírlapiro­dalom terén tekintélyes állásra vergődött. — A szellemi támogatást illetőleg utalunk azon ör­vendetes tényre , hogy hét év alatt Szeged vá­ros tehetséges, lelkes ifjaiból egész kis irói kör alakult körülöttünk. Amit a közönség hétizben megadott, talán joggal remélhetjük, hogy nyolcadszor sem ta­gadja meg tőlünk, és hiszszük , hogy nem is fogja megtagadni mindaddig , mig politikai és társadalmi mozgalmainkban azt az irányt kö­vetjük, amelyet eddig állhatatosan követtünk, s mig emellett a viszonyokhoz mért erélyt és életrevalóságot tudunk kifejteni. Szeged nagy események színhelye volt az idén, oly eseményeké, amik reá vonták az or­szág figyelmét s ennek hecsülését szerezték meg neki. Szeged az idén mutatta be először egész teljében az országnak fizikai és értelmi erejét, s az 1876. év városunk történetében forduló­pontot képez, amelyen túl, bitünk szerint, az a szebb , az a nagy jövője kezdődik , amelyről eddig csak álmodoztunk. A közönségre bízzuk megítélni, miként feleltünk meg nem könnyű föladatunknak a vizveszély és az országos jelentő­ségű mozgalmak idején. De szabad legyen utal­nunk arra, hogy a vész elleni küzdelmeink alatt mi forditottuk, hogy ne mondjuk, erősza­koltuk Szegedre a központ és ezzel az ország figyelmét, amely azután részvéttel kisérte élet­halálharcunkat és a diadalnálj mint hőst üdvözlé Szeged népét. S talán nem csalódunk , ha azt állítjuk, hogy az ekkor irántunk fölébredt figye­lem és nagymérvű rokonszenv vetötte meg alapját az országos kiállítás senkitől sem várt fényes sikerűnek. Egyszóval : legyen szabad kimondanunk, hogy a rendkívüli események közt is a helyzet színvonalán álltunk s megfeleltünk kötelessé­günknek ; s igy tán öndicsekvés nélkül elmond­hatjuk azt is, hogy nekünk is van némi kis részünk a nagy munkák sikerében s amit ettől várunk, amit reményiünk: Szeged város szebb jövőjében. Ezek után , azt hiszszük , fölmentve érez­hetjük magunkat minden nagyhangú ígérgetés alól, s elég utalnunk a múltra és egyszerűen kijelentenünk, hogy politikai és társadalmi pro- grammnnk marad az eddigi: eszméi- s elveiben szabadelvű, de mérsékelt s az önálló meggyőződés által vezetett, mely azonban a társadalmi és helyi kérdésekben nem zárja ki az ellenkező nézetek kifejezését. Működésünkben a nagyobb súlyt ezentúl is, mint eddig, a helyi érdekek fölkarolá­sára fektetjük s az országos , meg az u. n. „magas politika“ csak másodsorban vehetik igénybe terünket és figyelmünket ; mert azon meggyőződésben vagyunk, hogy a vidéken nincs és még sokáig nem lesz oly nagyobb központ, amelynek még napilapja is minden erőlködsé dacára több lehetne, mint a központi®lapoknak többé-kevésbé elkésett viszhangja ; mig a helyi igaz érdek erélyes fölkarolásával sokkal többet használhat a maga vidékének , közvetve a ha­zának. Ezek után még csak annak kijelentésére szorítkozunk , hogy lapunk eddigi tartalmassá­gának fönntartására s lehető emelésére kiváló gondot fordítunk s azon leszünk, hogy válto­zatos közlemények által a legkülönfélébb igé­nyeket kielégítsük. Különösen tárcánk ellá­tásáról már is gondoskodtunk, s a jövő év elején egy nagyobb besz.ély közlését kezdjük meg; ezt követik kisebb rajzok, majd tudományos ismertetések és történelmi vázlatok, ez utóbbiak Hoffer Endre foreálisk. igazgatónk velős tollából. Egyszóval, azon leszünk, hogy a mu­lattató és hasznos olvasmányok változatosságai­ban mindenki föltalálja a magáét. Ajánljuk lapunkat Szeged és vidéke kö­zönségének további szives pártfogásába. Szeged, 1876. dec. 19. A szerkesztőség. Előfizetési föltételek. Szegeden házhozhordással és vidékre postán Egész évre 10 frt, félévre 5 frt, negyedévre 2 frt 50 kr. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve : egész évre 9 frt, félévre 4 frt 50 kr, negyedévre 2 frt 25 kr. Az előfizetési pénzek beküldésére ajánljuk a postautalványok igénybevételét, mint a pénzkül­dés legkényelmesebb és legolcsóbb módját. A fciauöhlvatal­Szeged, 1877. jan. 2. Az uj esztendő a béke olajágával köszöntött be. A két hónap előtt kötött fegyverszü net, a mely másodszor állitá meg a török hadakat diadalmas utjokban, az uj évvel lejárandó volt s az egész világ feszül­ten várta, bogy mi fog most történni. A konferencia képtelen követelései s ezekkel szemközt a porta szilárd maga­tartása, a minek egyik nagy jelensége volt a török alkotmány kihirdetése — a katasztrófa közeli kitörését sejteték, s azért gyanúval fogadtuk az Oroszország békésebb hajlamairól s a fegyverszünet meghosszabbításáról szállongott híreket. Hogyne, midőn hetek, hónapok óta a lapok állandó rovatát képezte az orosz fegyverkezés, majd a mozgósítás, mely a kancsuka-birodalom százezreit állitá föl a határokra. És ime, jött a hir a török főváros­ból, hogy a fegyverszünet nem is pár hétre, amint hirlelték, hanem két hónapra, március 1-ig meghosz- szahbittatott. A börzék hausse-szal üdvözölték ez eseményt; az arany árfolyamok estek s az értékpapírok emelködtek. Pedig hát voltaképen ez a fegyverszünet-meg- hosszabbitás az eddigi harcoló felekre vonatkozik, a melyek közt Oroszország nem volt, legalább hivatalosan nem, ha bár tudvalevőleg Szerbiában ő vezeté a hadjáratot. De a börzének jó orra van s tudja azt, a mit különben még a ko­capolitikusok is tudnak, hogy ez az újabb fegyverszünet valójában mégis csak Orosz- és Törökország közt köt­tetett, mert amannak akarata ellenére az létre nem jöhetett volna. A váratlan esemény kulcsát meg­találjuk az alább közlött sötét rajzbau, mely az orosz déli hadsereg kétségbe­ejtő állapotát vázolja, s meg a lerakói „Czas“ sz.-pétervári tudósításában, a mely távirati kivonatban érkezett hoz­zánk. Eszerint Nikolaj nagyherceg és Ne- pokojsickij tábornok jelentést tettek a cárnak a hadiszertárak szomorú állapo­táról s a déli hadsereg siralmas hangu­latáról ; a déli hadsereg e jelentés sze­rint mindössze 120,000 rendes katoná­ból áll s ezek is hiányt szenvednek élel­mi szerekben és munícióban is. Nepo- kojsickij leköszönéssel fenyege­tőzött azon esetre, ha a háborút megizenik. Ő is, a nagyherceg is kijelentették, hogy inkább készek közkatonák gyanánt harcolni, hogysem ilyen sereget vezé­nyeljenek. — És a sürgöny még hozzá teszi, hogy az orosz Lengyel- országban már elrendelve volt ujon- cozás is félbeszakittatott. A dolog nyitja tehát az, hogy Orosz-« ország még máig sincs készen, legalább annyira nincs, hogy Törökor­szág ellen egy támadó hadjárat sikeré­ben bizhatnék. Ezt pedig köszönhetjük első sorban az orosz hadszerszáUitóknak, az orosz hivatalnokoknak és főtiszteknek, akik szénporral töltötték meg a puska­poros tárakat s tömérdek milliókat sik­kasztottak el a hadiszerek révén. Csak most kezd föltárulni előttünk Oroszország benső rothadtsága. A had­seregben fönt a legnagyobb fokú depra- váciÓ, lent vészes fegyelmetlenség; ha- zafiság és öntudatos lelkesedés som itt, sem ott. Társadalmát pedig a legveszé­lyesebb forradalmi elemek kezdik alá­aknázni. Valötmn sötét a kép, melyet az orosz birodalom nyújt, de reánk és a civilizáció ügyére nézve vigasztaló. Mert azt látjuk, hogy ez az ördög sem oly rémes, amilyennek festették, s hogy az óriási koloszszus valóban agyaglá­bakon áll. Csak egy erős lökés kellene neki, hogy összeroskadjon s veszélyes­sége Európára megszűnjék. Vájjon lesz-e, a ki ez erős lökést, a halálos döfést, megadja neki ? Az alkalom most kéznél volt, de nem használták föl. Azonban megjöhet ismét nemsokára. Mi nem hihetjük, hogy Oroszország, oly roppant áldozatok után, minden pozitív eredmény nélkül vissza­vonuljon. A kéthavi lefolyt fegyverszü­net a készület ideje volt Oroszország részéről; ezalatt rájött az óriási hiá­nyokra, a mikről nem tudott semmit; ezeket belyrepótolni nem lett volna elég két hét, kell legalább két hónap. Ha ez idő alatt a papiron előterjesztve volt ha­diszereket a valóságban is és a hosz- szabb hadjárathoz kellő pénzt elő tud­ják teremteni, akkor mégis csak lesz háború két hónap múlva; ha nem, ak­kor valósággá válhat az a hir, a mit a fegyverszünet meghosszabbítása után közvetlenül röpített hozzánk a táviró hogy Oroszország hajlandó h a t h a v i időt engedni a portának, hogy ez idő alatt az alkotmányos reformokat a maga emberségéből valósítsa. Bármelyik valósul meg, az az egy megnyugtató van az elhalasztásban, hogy Oroszország elveszti leghathatósb szö­vetségesét, a telet, s Törökország, mely­nek győzelme a mi életünk, a siker na­gyobb reményével foghat az önvédelmi harcba. Mindent összevéve tehát, habár a keleti kérdés korántsem veszté is el ve­szélyes jellegét, a helyzet mégis meg­nyugtatóbb szint öltött. Már maga az az egy körülmény, hogy Oroszország benső gyöngesége a játék folyamában nap­fényre került, nagy nyereség nekünk; uj bátorságot önt az a török nemzetbe s mindazokba, akik velünk együtt a pánszlávizmus rémével fenyegető orosz hatalomnak ellenségei, és kedvét veszi azoknak, akik, mert erejét túlbecsülték, hajlandóknak mutatkoztak a medve ke­zére járni, hogy a prédából nekik is jusson valami. * Hazánkat érdeklőleg az uj év nem hozott ugyan semmi fontosabb tényt, de az újévi üdvözlések alkalmából hozott két oly nyilatkozatot, a melyek politikai esemény jelentőségével bírnak. Az egyik G o r o v e, az orsz. szabad­elvű párt elnökének üdvözlő beszéde Tisza Kálmán min. elnökhöz, a má­sik ennek válasza az üdvözlésre. öorove beszéde úgyszólván két tárgy körül forog, de ezek életérdekeinket érintik; mondanunk sem kell, hogy egyik a keleti kérdés, másik az osztrák­magyar közgaz d. egyezkedés ügye. Gorove mindkettőre nézve simán, de határozottan szólott ; s mig az elsőre nézve az egész nemzet, a másodikra nézve is bizonyára a nemzet higgadt, nagy többségének véleményét fejezte ki. Amott kijelenté, hogy a nemzet, ha ér­dekei forognak a kockán, kész minden áldozatra s az ezekért viselendő hábo­rúban „lelkesülten fogna csoportosulni fejedelme és kormánya körül.“ Enxitt Ausztria és Magyarország összetartozó- ságának szükségét hangoztatta, de szint- oly határozottan kiemelte, hogy ezért anyagi érdekeinket nem szabad áldozatul hoznunk, s a kormánynak és ••íjánnk kötelessége azokat megvédeni. A min. elnök válasza természetesen tartózkodóbb volt, de azért nem ke­vésbé jelentékeny és sok részben meg­nyugtató. Mindenekelőtt megnyugtató a kormányfő ajkairól a fejedelem és nemzet közti egyetértés konstatalása, s a fönnforgó nehézségekkel szemben utalás a nemzet hazafias, higgadt elszántságára; minélfogva nincs ok csüggedésre. S itt Tisza óva int a kétségbeesés, a kishi­tűség politikájának hirdetésétől, a mely- lyel senkit sem nyerünk meg, legfölebb szánakozókat szerzünk. Tisza beszédének kifelé, s tán egy kissé Ausztráliák is, szóló egyik legki­válóbb pontja ez : „Azon erős meggyőződésben vagyok, hogy egy nemzet vérét és vagyo­nát nem szabad igénybe venni sem dicsvágyból, sem türelem- vesztésből, sem még az igen méltó fölbáborodásból sem, ha­nem ezt igénybe venni csak akkor lehet, midőn a nemzetnek, az államnak j,ogait, érdekeit máskép megvé­deni 1 eh e te tlen.* Az Ausztriával fönnforgó fontos kérdéseinkre nézve kijelenté, hogy azok­nak egy vagy más irányban igen rö­vid idő aiatt okvetlenül meg kell oldatuiok; s reményét fejezé ki, hogy az sikerülni fog anélkül, hogy a két állam népeit hosszabb időre elidegenitené egymástól. Hogy minő megoldást remél Tisza, azt nem mondja ugyan, de sej­teti eme paszszusban: „ . érezzük másfelől ama elutasithatlan kötelességün­ket: megvédeni, megóvni ha­zánknak mind jogait, mind ér­dekeit.“ Ez azt jelentheti csak, hogy a kormány az engedmények terén tovább nem fog menni. Adja isten , hogy a min.-elnök ál­tal jelzett remények és a hazára mon­dott jókivánatai ez évben teljesüljenek, hogy letüntével végre krónikánknak egyik rózsás lapjára jegyezzük föl az 1877-iki évet. De hogy ezt elérhessük: őrizzük meg hitünket egy jobb jövőben s ne

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents