Szegedi Híradó, 1877. január-június (19. évfolyam, 1-77. szám)

1877-01-03 / 1. szám

hallgassunk a kislelkű­ jajveszéklőkre; fogjon kiki a dolgához emberül s amit verejtékével szerez, tartsa össze a lehe­tőségig ; s végül szokjunk hozzá az idegen cikkek nélkülözéséhez a lehetőségig a fogyasztásban, s szorítsuk szűkebbre azt az átkos csatornát, amelyen vagyonunk kiömlik, így lehet és lesz boldogabb az uj esztendő, mint elődei. Hazai ügyek. — Országgyűlés. A törvényhozás mindkét háza rövid ülést tartott december 30-án. Ezen ülésekben az utóbb letárgyalt s kb­. szen­tesítést nyert törvénycikkek hirdettettek ki. _ Az újévi üdvözlések. A minisz­terelnöknél az ó-év utolsó napján tisztelgett a főváros küldöttsége; kifejezte Budapest jókivá­­natait s azokat őfölségeikhez, a király- és királynéhoz juttatni kérte. A miniszter­­elnöknél az orsz. szabadelvű-p­árt köréből újév napján mintegy 120 tag jelent meg. A mi­­niszterelnök és a kormány tagjai G­h­y­­c­z­y képviselőházi elnöknél és Gor­o­ve Ist­vánnál, az orsz. szabadelvű­ párt elnökénél, fe­jezték ki jókivánataikat. Ghyczynél a ház jegy­zői kara is tisztelgett, melynek nevében Beöthy Algernon szólt. — S­e­n­n­y­e­i Pál báró nincs Budapesten a a szélső jobb részéről ez alkalom­mal politikai nyilatkozatok nem történtek. A szélsőbal levélben üdvözlő Kossuthot (P. N.)­­ . _ Kossuthról a fővárosban az a hir terjedt el, hogy elfogadja a ceglédiektől kapott mandátumot és hazazajt, helyét a képviselőház­ban elfoglalni. A hir Ceglédről érkezett , de hogy több-e gyanításnál vagy jámbor óhajtás­nál , azt még terjesztői sem tudják megmon­dani. — Kossuth hazatérésének kérdésével kü­lönben egy bécsi lap is foglalkozik , de persze nem hisz annak lehetőségében; a független szabadelvű párt lapja, a „Közvélemény“, pedig vezércikkben hívja haza az ország ujjáterem­­tésére. — Megemlítjük még , hogy Kossuthnak egy legújabb levele jelent meg újévre , melyet Lukács Gyulához intézett az egyetemi tüntetés ügyében. A levél legnagyobb részben ismét a keleti ügygyel foglalkozik s uj alakban ismétli kimondott nézetét. Az egyet, ifjúság tüntetését jogosnak és helyesnek mondja, de egyúttal rá­mutat a történt hibákra is, különösen a szul­tánhoz való írást határozottan elitéli.­­ A „Maros“ monitor ügyéről érdekes új részleteket közöl a „P. C.“ nán­dorlehervan n­üu-n­--------w..1. herceg, amint a várból a monitorra történt lö­vések tudomására jutottak, megrendelte, hogy a két monitor a várat a várost fél óráig bom­bázza, s erről értesíti a szerb külügyi hivatal osztályfőnökét, Simicet. A bombázás elmaradá­sának fő oka a „Maros“-on történt gránát-el­­pattanás volt. A fejedelem a lövések után csak hat órával később értesült a történtekről, s nagy haragra gyúlva azonnal minisztertaná­csot hivott össze. Riszticsnek s társainak sze­­mekbe mondá, hogy ők az okai az anarchikus állapotoknak, s megérdemlenék, hogy a moni­torok által összejövessenek. Erre történt a mi- G-slToob. Elbeszélés. Irtai: H © -y s © 3? &-1. Egy rajnai városban, amely szépségéről, vidám asszonyai­ és leányairól híres, derült szeptemberi napon gyors léptekkel haladt egy fiatalember a főutcán , annak egyik legtekinté­lyesebb háza felé, melyben a szépek legszeb­­bike lakott. Éppen most érkezett a fölfelé menő hajóval, s amint ez kikötött, a repülő­hídon elébe vágott a kiszálló utasoknak , mint aki alig várja, hogy lábát a szárazföldre tehesse. Az üde esti szellő dacára gyászfátyollal körített szalmakalapját kezében vitte ; szőkeszakállas arca ki volt pirulva, nyakkendője, noha lazán volt kötve, akadályozni látszék lélegzetét; mind­amellett a gyors menés közben szakadozott mondatokat mormogott magában , majd megállt levegőt szívni s egyátalán olyan furcsa, önfeledt magaviseletet tanúsított, hogy nem egy járókelő gyanúba fogta, hogy valamely borkóstolásnál aligha nagyon alaposan meg nem vizsgálta az uj bor minéműségét. Hanem ezzel aztán nagyon igazságtalanok voltak iránta. Ha ittas volt is, de nem az uj bor okozta azt, hanem a régi szerelem, az első és egyetlen szerelme, melynek keletkezése és fölvirágozása majdnem az emlék­előtti időkbe , a pajkos gyermekévekbe esik vissza, amelynek tehát elég ideje volt magát ki­forrnia és egészséges házi itallá érnie. Azonban mindenféle események akadályozták e békés fejlődést, s ha eláruljuk azt, hogy a fiatal ábrándozó az utóbbi két év és hét hónap alatt be sem tette a lábát abba az utcába, amelyben szépe élt, jóllehet csak három órányir­a lakott lejebb a Rajna mentén szőlőjében, akkor senki sem fog megütközni azon, hogy most gyors menése közben szívdobogása és szorongó a annyira el­foglaló. Mikor ama bizonyos rajna-utcai 27-dik m­sziszterium lemondása, Protics fő­hadsegédnek s Riszticsnek Wrede herceghez küldése, vala­mint az elégtétel megadása a bécsi kabinet ál­tal kivánt alakban. (Hanem azért Riszticsék mégis a kormányon maradnak.)­­ A bécsi nagy minisztertanács­ró­l a lapok általában, s köztük félhivatalosok is, a „P. C.“ cáfolata dacára azt írják, hogy annak főtárgyát a külügyi helyzet képezte. A „Hon“ szerint a nagykövetek (Károlyi, Beust) nem voltak jelen , ő felsége elnökölt, s a három közös miniszteren kívül két magyar és két osz­trák miniszter vett részt a tanácskozásban. An­­drássy részletes és kimerítő jelentést ten a hely­zetről ; minden oldalról megtétettek erre a megjegyzések s azután az eshetőségek megbe­szélésére került s sor. A mozgósítás elhatáro­zása speciálisan ép oly kevéssé forgott szőnye­gen, mint bármely konkrét terv, az pedig, a­mit a „N. Fr. Pr.“ hirlel, hogy a monarchia akkor látná csak érdekeit veszélyben, ha Oroszország Szerbország megszállását akarná foganatba ven­ni, egyáltalán nem. Amennyiben a külügymi­nisztert jogosan megillető kezdeményezési sza­badság s a felség elhatározási jogának korlátai engedik, az értekezlet tisztába hozta a külügyi helyzet bárminő alaku­lása esetén teendőket s számolt úgy a jelen helyzettel, mint a későbbi ala­kulások lehető következményei­vel. Formális határozatokról nem volt szó s az is tény, hogy a hirlelt három hadtest fölál­lítása nem rendeltetett el. A „P. Llyod“-nak írják Bécsbő­l, hogy a közös minisztertanács, ha forma szerint nem is, mindamellett behatóan foglalkozott a külpoliti­kai ügyekkel s az Andrássy gr. által indítvá­nyozott tárgyalás nem is maradt fontos ered­mény nélkül, amennyiben politikája a je­len voltak­­teljes helyeslésével talál­kozott. A „P. Llyod“ másik bécsi levelezője ennél is tovább megy s szinte biztosan föltehe­tőnek mondja, hogy a közös minisztertanácson ha a rögtöni mozgósítás nem jött is szóba, ez minden tekintetben, egész a mozgósítási rende­let kitöltéséig előkészítve lett, s bekövetkezhető esetre megkezdése úgy mint célja megállapit­­tatott. Az orosz déli hadsereg. A keleti vállság enyhült s a békés hírek a török fővárosból egymást érik. E fordulatot Oroszország engedékenysége szülte, s hogy hon­nan fuj ez a szelidebb szél, annak magyaráza­tául ideigtatjuk a „Nemz. H.“ egy varsói leve­lének rajzát az orosz déli hadseregről. „Azon hires orosz fegyelem, — így szól a tudósítás, — mely egykor a cárok seregeit öpr,r­rvtn /C­O OD vív VI VJ 0 ti 1» VjiVtlllOj nluCO Brzesc­ditewskiben , mely a katonaszállí­tások egyik központját képezi, naponként tanúi va­gyunk oly zavargó jeleneteknek, melyek alapo­san lelohasztják minden katonai parancsnok bá­torságát. A katonák hol vonakodnak a vasútra szállni, hol zajt ütnek rész­ellátásuk miatt, s rendszerint átkozzák a kormányt, mely „a mé­szárszékre“ küldi őket. A példa kedvéért el­mondok önöknek egy jelenetet, mely a múlt héten fordult elő, midőn a katonák vonakodtak az indulásra készen álló vonat vaggonjaiba szállni. A tisztek kéréssel és fenyegetőzésekkel a legénység nagyobb részét nagynehezen rábírták számú ház elé ért, valami öt percig megállott a csinos kapu előtt, mialatt annyi bátorságot vehetett magának , hogy a széles homokkő­lépcsőket átlépje. Csak nézte a nehéz érckopo­­gókon levő szépen faragott oroszlánfejeket, mintha jósigéket várna szájukból. Azután az erkélyre nézett föl, amelynek díszesen aranyo­zott korlátja egészen be volt fedve kúszó nö­vényekkel. Ott fönn nem egyszer állott ő éjjel is, nappal is; mintha csak tegnap lett volna, midőn az utcai gyerkőcöknek csemegét és gyü­mölcsöt dobált le onnan egy dús lakoma marad­ványaiból, melyet a háziúr szép leánya tiszte­letére adott ennek születése napján. Aztán ti­zennyolcéves imádottja lépett hozzá , mondván : „Ugyan mit csinálsz már megint, rokon ? Ha ezt az atyus látnál“ — Ő pedig azt felelte: „Hát hadd örüljön az a csőcselék is odalenn annak, hogy te a világon vagy, hugocskám!“— Erre az­tán a leányra is elragadt a rokon pajkossága és erszényéből minden aprópénzt kiszedett, leszórta az ujjongó fiuk és leánykák közé és oly arccal nézte az okozott zsivajt, mint egy királynő a ko­ronázás napján; amaz pedig valóságos királynak érezte magát és boldog hangulatát még a szi­gorú apa közbejövetele sem volt képes megza­varni, aki az ünnepnap dacára még egyszer leküldte őt az irodába, hogy egy sürgős levelet megírjon. Igaz , hogy ő csak egy szegény ke­reskedősegéd volt, aki egy öreg nagynénje se­gélyéből élt, s jóllehet a házi kisasszony ro­konnak nevezte őt, ő maga nem merte a ház urát nagybátyjának nevezni. Nevezett nagynéne nem is nővére, hanem távolabbi unokavére volt a gazdag kereskedőnek, akinek házában és üz­letében az öcscse néhány év előtt fölvételt nyert, s ha az ifjú nem mutatta volna magát oly hasznavehetőnek és főnöke iránt oly szol­gálatkésznek , a rokonság s még inkább a hu­­gocskával való barátság inkább elzárta, mint megnyitotta volna előtte ez előkelő házat. — Mindamellett folytonos vidámsága és helyes magaviselete folytán annyira otthonos lett a házban , hogy még a mindig komoly főnök úrnak is volt számára néha egy-egy nyá­jas pillantása az aranyos szemüveg mögött , és nem is valami csekélységnek és nem is másnak, csak önnönmagának tulajdonítható, hogy mind­ennek hirtelen oly szomorú vége lett, a beszállásra, de egy csapat szótlanul állt he­lyén s nem akart mozdulni. Egy tiszt a csapat­hoz szalad s rákiált egy katonára : „Mért nem szállsz be, hiszen már fütyölt a vonat ?“ „Hadd várjon a pokol vonatra“, felesé a katona. E perc­ben arra ment a szállítmányt vezető tábornok, s a már nekihevült katona őt is válogatott szidal­makkal tisztelte meg. — „Fogjátok meg! — orditá a tábornok, de egy kéz sem mozdult. „Fogjátok szurony közé !“ — folytató a tábor­nok, saját kezével torkon ragadva a katonát s a földhöz vágta. Végre megkötözték a szeren­csétlent s úgy dobták a waggonba. Társai némán követték. A katona azonban a waggonban szét­tépte kötelékeit, megtámadta azokat, akik meg­kötözték és az ablakon kihajolva odakiáltá a tábornoknak : „Ne felejtsd el tábornok, első go­lyóm neked van szánva !“ — A szegény áldo­zat ugyan aligha fogja szavát tartani, mert két­ségkívül főbe lövik, amint már főbe lőttek ha­sonló okból számosakat, — de ez eset is mu­tatja, mennyire bízhatik Oroszország hadsere­gében. A tiszteknél nem sokkal jobban állnak a dolgok. Gyűlöltetvén a legénység által, magok is rakoncátlanok fölebbvalóikkkal szemben. Ál­taljában véve azon sereg­ben, melyet szemünk láttára visznek a déli harctérre, nyoma sincs nemhogy a politikai, de még a katonai lelke­­sültségnek is ; komoran és zúgolódva vonulnak a táborba azon meggyőződésben, hogy ok nél­kül „a mészárszékre hurcoltatnak.“ Helybeli újdonságok. __­ ­ Az újévre már a harmadik nap vir­radt , midőn olvasóinkkal viszont találkozunk. Ez alkalomból fogadják e lapok szellemi és anyagi támogatói, a régi hű közönség és az uj falanx szives üdvözletünket s az üdvözlés és baráti kézszoritás kíséretében azon ígéretünket, hogy ez évben is legfőbb törekvésünk lesz, minden jogos és méltányos igényeiket kielégi­teni s evvel a pártolást igazolni. — És most folytassuk ott, ahol elhagytuk a halott év torá­nál. A jelszó: „munkára föl !“ — A­z év reggelén mint eddig, úgy most is fölkereste szeretett főispánunk szemé­lyét a közbecsülés, s a városházán berendezett­­főispáni hivatalos helyiség reggeli 9 órától csak­nem délig folyton telve volt a tisztelgőkkel, kik vagy mint magánegyének a saját nevökben, vagy mint küldöttségi tagok valamely testület részé­ről adtak kifejezést tiszteletüknek s tolmácsolák szerencseki­vonataikat. A folyton hullámzó láto­gatásokból következtetve nem volt hivatalos testület, mely föl ne kereste volna közéletünk e veterán vezér férfiát. A város tisztikara a pol­gármester vezetése alatt teljes számban jelent meg, s a polgármester rövid beszéddel üdvözölte a főispánt. A megtisztelt az érzés melegétől át­hatott beszédben köszönte meg a tisztikar sze­­rencsekívánatait, azután hangzsúlyozá, hogy ha a törvényhozás másképpen nem intézkedik, ez az utolsó szolgálati éve az öt esztendő előtt a vá­ros ügyeinek vezetésére állított tisztikarnak, s az 1877. év végén meg fog ejtetni a tisztujítás. Sze­ged tisztviselősége — mondá — önérzetes nyuga­lommal tekinthet ez elé, mert kötelességét be­csülettel teljesítette, sőt betölte nemcsak saját nehéz feladatát, hanem példás buzgalommal helyrehozta az előbbeni hatóságok nagymérvű mulasztásait is. A híven teljesített kötelesség tudata a legszebb jutalom. Aztán a főispán úr a város mostoha pénzügyeit érintvén, lelkére kötötte a hatóság­nak, hogy ezen ügy rendezésére szentelje erejé­­nnek az emlékezete is fölmerült előtte, csakhogy ami akkor keserű volt benne, az most a szívét betöltő boldogító remény közepette mind feledve volt Nagy kegyesen bólintott a portásnak, aki csodálkozva nézett reá, s éppen úgy , mint hajdan , röpülve haladt föl a sző­­nyeggel terített lépcsőzeten , amelynek azonban már az első fordulóján megállott , lélekzetet venni. Itt egy hatalmas oleanderfáról , mely egyéb trópikus növényekkel együtt diszité a folyosót, leszakasztott egy virágot s a győzelem előjeléül gomblyukába tűzte. E műtét közben szemébe ötlött a kisujján ragyogó szmaragdköves gyűrű. Csak ma húzta az ujjára s nem sokáig szándékozott viselni. Megforgatá ujján a gyűrűt, mintha evvel valami szolgaszellemet tudna föl­idézni, látva azonban­, hogy semmiféle csuda nem történik, egy kis fésűt vont ki zsebéből s azzal a homlokára törekvő sű­rü hajcsomót on­nan visszaterelte, mialatt a virágok mellett álló nagy tükörben vizsgálgatta magát , amely erő­teljes alakját elég előnyösen tűnt­eté föl arra, hogy szándékolt vállalatánál nélkülözhesse a szellemek segítségét. A világosszürke felöltőt kivéve, egészen fehérbe volt öltözve , nya­kán könnyed csokorra kötött fekete selyem­kendő , egyáltalán igen csinos jelenség volt, aki még ebben a legpazarabb ízléssel díszített ház­ban is bátran mutathatta magát. Éppen az utolsó lépcsőre akarta tenni lá­bát, midőn az elfogadóterembe szolgáló ajtóból egy nőalakot látott kilépni, kalapban és kö­penyben, nyilván kimenésre fölkészülve. Arcát nem látható még, mivel a szép karcsú hölgy szobaleányának valami megbízást adva, hátra­­fordította fejét. De ha hangját nem hallotta volna is, ez alaknak már az árnyéka is elárulta volna, hogy ez az, akit keresett. Egy szökéssel fönn termett. — Hugocskám! — kiálta. — Ismersz-e még ? A leányka feléje fordult. — Istenem ! — mondá, s mintha kisértet­től rémült volna meg, egy lépéssel hátrált. — Te vagy ? . . . — Senki más , mint csekélységem — vi­­szonzá az ifjú s nevetni akart. De vidámsága csakhamar elmúlt. Mert ámbátor a napvilágnak csak halvány maradéka uralkodott a folyosón, nek, tehetségének javát, s minden lehetőt elkö­vessen, hogy a szép haladásnak indult város az anyagi bajok nyomasztó bilincseiből mielőbb ki­bontakozzék.­­ A tisztelgő testületek sorában ott láttuk még a kir. törvényszéket, a pénzügy­igazgatóságot, a néptanító-testületet, stb. A fő­reáliskola tanári kara szintén nem maradt el most sem, s mint a közművelődésügy lelkes vezé­rét üdvözölte a főispánt. A testület nevében H­o­f­f­e­r Endre igazgató remek beszédben adott kifejezést a tanári kar tiszteletének.­­ A szegedi kiállítók vasárnap délelőtt kapták kezeikhez a kiállításon nyert érdem- és emlékérmeket s okmányokat. A ki­osztás a tény jelentőségének megfelelő­ ünne­piességgel történt meg a városháza közgyűlési termében, mely az érdeklettekkel egészen meg­telt s a karzat is telve volt néző­ és hallgató közönséggel. A kiosztást megelőzőleg Dáni Ferenc főispán ur, a kiállítás elnöke, s B­a­­kay Nándor úr, a végrehajtó bizottság elnöke, tartottak rövid, alkalomszerű beszédeket, ki­emelvén e korszerűleg szerény ugyan, de je­lentőségére nézve nagybecsű jutalmak fontos­ságát, melyek a legnemesebb érdemnek: a mun­kának „nemeslevelei.“ A kitüntetést nyer­tek nagy száma miatt a kiosztás jó hosszúra nyúlt, s a gyülekezet jóval tizenegy óra után oszlott el. A munka jutalmának emlékei: az okmányok remekeit képezik a nyomdai ipar­nak, melyek már magukban is méltók az „ér­deméremére; e kiadónk nyomdájában készült művek akár a jelképes csoportozatok művé­szies összeállítását, akár a technikai munka eleganciáját tekintsük, teljesen méltók a nagy­sikerű országos kiállításhoz. Az okmányok be­töltését gyönyörű kaligraphiával eszközölte M­a­­r­o­s­i M. szépíró-tanár. Az érmek szintén igen csinosak, tisztaveretüek s egyszerű bőrtokba zárvák. — Az érm­ek kiosztásával városunk egyik méltó büszkeségének, az országos ipar­és terménykiállitásnak végső nyilvános moz­zanata folyt le. — Zártkörű táncvigalom. Az ol­vasó-egylet az idei farsangon két zártkörű tánc­vigalmat­­fog rendezni saját helyiségében, könyv­tára javára. Az első már e hó 12-én fog meg­tartatni. * A­z olvasó-egyletben szépszámú társaság gyűlt össze Silveszter estéjén, hogy, amint illik, elbúcsúzzék az ó-esztendőtől. Az ez alkalomból összeállított változatos programm két szakaszból állott. Az első szakasz műsorát a helybeli első zenekar nyitotta meg és Pács Já­nos fejezte be Biharinak egy nagy ábrándjával, mely után, a hangos éljenzések és újrázások szűnni nem akarván, még vagy ötször kellett fölvennie a hegedűt. Közben esőleg G­e 1l é­r­i Mór prófétizált a jövő év eseményeiről, Sza­káll Lajos pedig a „születésem napján“ című dalt énekelte köztetszés mellett. A második sza­kaszt Gunst Lajos vezette be „Olvasó-egyleti fotográfiák“ című fölolvasásával, melyben az egylet minden buzgóbb emberének kijutott a le­­pingáltatás dicsősége. F­e­­­c­h­t Károly diera­­játéka is nagy tetszést szült, pedig már ekkor a kedélyek lármásabb instrumentumot óhajtot­tak volna. Kovács Oktáv énekelőadása, köz­bejött akadályok miatt, elmaradt. És most jött a java, színtársulatunk három derék tagja, kik szíves készséggel jöttek a barátságos körbe mulattatni és mulatni. L­a­t­a­b­á­r Kálmán Ka­kas Mártonnak „Csókolj kezet a mamának“ című költeményét s közkívánatra azután még két másikat szavalt, tán mondanunk sem kell, hogy bravúrral. Ugyanígy B­á­g­y­o­n­i Ödön Kölesei­nek és Petőfinek egy-egy költeményét. Egy ván­ annyit mégis láthatott, hogy a leányka halott­halvány lett és hogy roppant izgatottan kere­sett támaszt a nagy szárnyasajtó félfáján. Néhány percig álltak így szemben egymás­sal, mindegyik valami közönyös szót keresve, amelynek segélyével az évek óta elszakadt fonalat összekötni lehessen. — Hugocskám! — szólalt meg végre az ifjú — talán roszul érzed magadat ? Megrémí­tettelek, ugy­e­bár ? Ügyetlenség volt tőlem csakugyan, igy rejtekből előrohanni. Be kellett volna magamat annak rendje szerint jelentet­nem ; no, de nem is gondoltam, hogy a viszont­látás ennyire kellemetlen legyen reád nézve.­­— Már elmúlt —­ viszontá a leányka, fá­radságosan küzdve lélegzet után. — Csakugyan, nem is voltam rá elkészülve .... Hiszen már régen volt... és én egész más dolgokkal vol­tam elfoglalva .... Aztán, tudod, nagyon ideges vagyok , mióta házunkba tolvajok törtek be, amiről talán olvastál is a hírlapokban. Bocsáss meg, rokon, hogy nyájasabban nem fogadtalak. — No , nagyon szép tőled , hogy végre megint eljöttél. — Ismét elhallgatott és nagyot lélegzett. Az ifjú hasztalan várta, hogy a leányka kezét nyújtsa neki. — Kornélia, — mondá — te elakartál menni. Miattam ne tartóztasd magad , majd máskor jövök. — Már meghajtá magát az ifjú s egy lé­péssel hátrált a lépcső felé, mire a leányka, úgy látszék , végre erőt vett magán s csinos keztyüs kezét feléje nyujtá. — Hogyis ne ! — mondá. — Csak nem távozol, mielőtt szüleimmel beszéltél volna ? — Éppen kikocsiztak, de minden percben haza kell érkezniük. Az én utam éppen nem sürgős. Csak ide át akartam menni a zeneműkereske­désbe, új hangjegyeket venni. Jöjj be rokon. Hiszen ezer esztendje már, hogy nem volt sze­rencsénk .... A leányka visszament az elfogadóterembe, s bár az ifjú csak könnyedén szorította meg kezét, mégis akaratlanul utána vonta valami, úgy, mint hajdan. (Folytatása következik.)

Next