Szegedi Híradó, 1877. július-december (19. évfolyam, 78-155. szám)

1877-07-04 / 78. szám

g az oka. A háborúra plomaciának ravaszsá­­ga eredményt vonta le épen Oroszország és imacsa volt az, mely szágot abban, hogy az izmokat életbeléptesse, iratát köszönettel veszi az uj államalakulások ía­volt, igen ügyesen polemi­­lay által fölhozottakra, ,g tarthatlanságát igyen és ellenérvekkel felelt, tamuságára hivatkozva, zágban is van vallási a társadalom bizonyos­­talansága létezett En­­, csak az idő a ki­­elmetlenség s ama poli­­sm volt azon államok , ma is élnek. Szóló záció időpontja van hát hogy legyen, és veszély­es ezen hátramaradott­­le elvégre mi tudjuk, ami közt is vannak elő­­nagyon különféle foko és francia vagy a német nagy a különbség,­­De­­g miatt azonban Orosz­­ni. Egyátalán azt mon­­bebizonyitotta 1828 ban dtja most is, hogy véd­­maga is azt mondotta, ige van, amely meglehet, fog ülni: ily országról elég megszűnt életképes állítás. ély, mely Törökország nyegeti. Ezen támadás­­ könnyű lenne és kel­­l megvédeni. Tiltakozik ellen, melyet a konzer­­ett fönntartani, önmagát, törődni semmivel, a po­­liker, egyedüli motorja ez­ külpolitika, de nem stiv politika a török hi­­zületen alapuló experi­­tet.­olt Ürményi beszé­­miniszterelnököt azon­ Ürményi ugyanis a mon­­i­járól úgy nyilatkozott, időjel, mert mindama iráltaknak vett lapokban mi nem helyes s eset­­letbet. Továbbá Ürményi félelmet emlegetett, neervezni, hogy beszéde mely a nemzetib­n. -,dei vuina, f­rfias nyugalmat és ha­ást. A dupla kérdőjelre fában kutatnak bármely fát, hogy egymás háta ező irányzat nem létezik ítése és a magyar kor­ Kállay irányzatát a va­­l megegyezőnek tartja, sínben való, amint egye­lték, kétséges. A kormány , megnyugtatónak, hogy érlelni hagyta a viszo­­ntsággal teljes tartózko­­sudálkozik azonban rajta, sm volt meg e nyugodtság, izó, ha — mint Apponyi yomás alatt mennénk is- RCA. rich gr. beszélye. Folytatás.) .n 1 Egy asszonyhoz lenni italán nem érti, vagy nem sóhajtott a báróné. kedvesem, nem akarja­­ az öregur. — Én t. i. — amint leveleiből láttuk lkat a körülmények hatalma sé érzelgő és hiú asszony, ig még igényt tartott arra utozásra, arra a gyöngéd, 5 hódolatra, ama bizonyos isságra , egyszóval, arra az í, mint heves ostromra, a naiban mintegy ama hosszú , amelyen az ő meghóditta­­sésze s a szenvedély ellen­kellett volna kezdődni- és ahogy a talán szintén kissé ,a férj uram meg abban a hogy a csillogó regényké­­előtt háttérbe kell vonulniok, sonykának pedig mindenesetre oly merevséget tanusitnia — ’ ez iránt teljesen tisz­­' -'itt szavába a t­z öregúr,­­ élesen vár­nék Ezután S­z­a­l­a­y Imre és Metzner Gyu­la szóltak , érveléseik élét leginkább K­á­t­­­a­y ellen irányozván. Miskatovics horvát nyelven mondott beszédében a török keresztények fölszabadítása mellett, Oroszország ellen, de még inkább egy Törökország érdekében viselendő háború ellen szólott. Végül Polyt szólalt föl, ki igen sajátsá­gos magyarázatot adott a miniszterelnök nyilat­kozatainak, s ezzel a ferde fölfogásával a ház részéről csak gyakori „derültség“-et aratott. Po­lyt szerint a miniszterelnök nyilatkozata csak azt jelentheti, hogy Ausztria-Magyarország nem fog kilépni a viszonyból, melylyel fűzve van Né­met- és Oroszországhoz. E nyilatkozattal teljesen meg van elégedve, mert hazánkra igen veszélyes volna, ha kilépne e viszonyból. Törökországnak a párisi szerződés­ben garantírozott integritása s az európai kon­certbe fölvétele azon érdeket fejezte ki, hogy az Európából Ázsiába vezető út szabad legyen, s Törökország a reformok útján fejlesztessék. Ez utóbbi óriási tévedés volt. A theokrát Törökor­szágban nincs állami cél, ily országban alkot­mány nem állhat fönn. Azóta közbejött a nem­zetiségi elv. Európa, midőn Magyarország önál­lóságát támogatta, azt hitte, hogy ez elv értel­mében jár el; pedig tévedett, mert ez uralkodó faj itt perhorreskálja a nemzetiségi elvet, s Kos­suth foederationális terve Magyarországon csú­fosan megbukott. Nagy naivság kell azon állí­táshoz, hogy az osztrák seregek megakadályoz­hatták volna az orosz seregek bevonulását, mert Németország ellene lett volna akkor monarchi­ánknak. Ha a keresztény népek el vannak ha­gyatva egész Európától, lehet-e rész néven venni nekik, ha Oroszországhoz hajlanak. E házban akkor sem talált szóló rokon­szenvet a keleti keresztények iránt, midőn ég Oroszország nélkül harcoltak szabadságukért. E népek nem óhajtják se az orosz, se a török annexiót, s a keleti kérdés csakis önálló álla­mok alakítása által oldható meg Európa érde­kében. A mostani keleti kérdésben se a pán­szlávizmus, se a panrasszizmus kérdésbe nem jöhet, s Európa csak akkor léphet fel véto­jával, ha Oroszország annexiót kísérlene meg. Magyar­­országnak nincs érdekében e kis államok alaku­lását meggátolni, s magát ellenséges helyzetbe tenni a keleti keresztényekkel. Tagadja azt, hogy Magyarország népei törökbarát politikát köve­telnek ; a monarchia több népe nem osztozik ez áramlattal. Köszöni a kormánynak, hogy eddigi okos politikájával nagy veszélytől megmenti ha­zánkat, s reméli, hogy jövőre is megakadályoz­za, hogy ne találkozzunk Philippinel, mert nem lenne hazánkra nézve nagyobb szerencsétlenség, mintha a keleti háború hazánk terére tétetnék át. Bizalmát fejezi ki a kormány iránt­ tét, amelyet Rieger, az ismeretes cseh kép­viselő, pár nappal ezelőtt egy párisi barátjához intézett. E levélben Rieger elmondja , hogy a bécsi kormány csak a németekre és magyarokra szá­míthat, ha ellenszegül a szláv mozgalomnak. A szláv népek nem fognak vele menni, sem a ma­gyarországiak , sem az ausztriaiak, mert vala­mennyien egyforma gyűlölettel viseltetnek Ausz­tria-Magyarország ellen. Azt hiszszük , Oroszország nem kezdte volna meg a háborút, ha nem szándékoznék az összes szlá­­vokat fölszabadítani. Az oroszok han­gulata és a körülmények hatalma folytán kény­telen lesz a szláv kérdést nyíltan és határozot­tan fölvetni. Ilyen költséges háborút, amely már­is komoly pénzügyi és kereskedelmi válságot idézett elő, nem kezdett meg azért, hogy föl­szabadítsa a négy millió bolgárországi keresz­tényt. Nem! Oroszország szándéka kettévágni az évszázados gordiusi csomót és fölsz­ab­a­­dítani mind az idegen járom alatt n­y­ögő szlávokat. E század kezdete óta főleg a csehek terjesztették szerencsétlen szláv testvéreink közt a civilizációt és politikai szel­lemet. Ezért jogunk van rá, hogy a pánszláv mozgalmat, ha Ausztriában kitör és ez meg fog történni röviddel a dunai átkelés után — mi vezessük. — Tisza ivaiuiau ----- « keleti keraesueu ueiucann wen»» - üa­ nem a Lajtán túl, sőt a küldőn is a legjobb lenyomást tette. — így Londonból e hó 28-ról távírják. Tisza magyar miniszterelnök legutóbbi kép­viselőházi beszédét taglalják csaknem az összes apák, s hangsúlyozzák , hogy a beszéd bölcs és méltóságo­­s Európa figyelmét és tetszését megérdemli. Ausztria-Magyarország paszszív ma­gatartását a keleti háborúval szemben, amelyet Tisza kiemel, a lapok Anglia részéről utánzan­­dónak mondják , s azon reményt fejezik ki, hogy Tisza nyilatkozatai az itthoni akció­pártot megnyugtatják. — Az osztrák kormány és az alkotmányhű párt. Az „Ell.“-ben 28-iki ketettel a következőket olvassuk : Nagyon érdekes az , ami az osztrák kor­mány és a pártok között újabban végbemegy. Az alkotmányhű párt egész világosan kimutatja taktikáját, melylyel a kiegyezést meg­buktatni szándékozik. S a kormány kebelében erre nézve ellentétes áram­latok küzdelme látszik, így a tegnap esti értekezésen, mely Auers­­pergnél a reichsrath elnapolása tárgyában tartatott, egy képviselő határozottan kimondta, hogy a kiegyezésből az idén semmi sem lesz. Mire Auersperg kormányelnök úgy bátorkodott vélekedni, hogy ha ez a törekvés a képviselők között lábrakapna, a kormány nem vezethetné tovább az ügyeket.­­ Lasser miniszter azonban rögtön elvette az Auersperg fenyegetése élét, megjegyezvén, hogy a kormányelnök ezt nem veszi olyan ko­molyan. Gyönyörűséges kormány, fölséges parlia­ment ! És mindenekfölött becsületes ! • — A pánszláv kígyó. A „Köln. Ztg.“ prágai levelezője egy igen érdekes levelet ismer­csak kell valami nevet adnunk; én az övét, nem tudom, és — — — Hát a te ismeretlen leveleződet, — azt a bölcset, azt a tisztát­­ — elnevezted Albánnak. Valóban nagyon találó , nagyon elmés. Vagy tán itt még más körülmény is forog fönn ? Talán egy olyan mintáról van véve ez a név, akivel a társaságokban már gyakran és örömest találkoztál ? A báróné ke­dves vonásait sötét pir bor­ta el. A nagybátya folytatá : — Én, megvallom, már törtem a fejemet azon, hogy ugyan ki lehet a te láthatatlan imá­dód, s arra a gyanúra jöttem, hogy talán az a szőke úr — hogy is hívják csak ? — aki az­előtt oly gyakran látogatott benneteket s akit férjed nem éppen szivesen látott — el , ugyan juttasd már eszembe a nevét!------­— Nagybácsi, most már nagyon messze megy, s ha ocsmány gúnyolódásoddal föl nem hagysz ------­—Te félreismersz engem, Eugenia — szólt Wal­­­dow a szörnyen megbántott ártatlanság hangján, — nézz erre a becsületes vén arcra , találsz-e ott csúfondárosságot a legkisebb ráncban is. — S oly együgyü-nyil­szivü torzképet vágott, hogy az ifjú hölgy egyszerre elfeledé boszuságát s vidám nevetésben tört ki. — Hogy vájjon Albán neje szép-e? — veté oda könnyedén a vén kópé. _ Lehetetlen — vélekedek a bárónő ! — én úgy képzelem, hogy az orra kissé hosszú, a szája keskeny, ös­szeszorított, a szemei fárad­tak, magatartásában olyan előkelő­ lenni­ akaró közönyös, orgánuma pedig száraz. — Ej, ej, te, úgy látszik , nagyon is vilá­gos képet alkottál róla magadnak. __ (3, én ezt mind hi­ven magam elé tudom ál­lítani, bácsikám — vallá be hamiskás és elra­gadó mosolylyal az ifjú nő — egész jelene­teket készítek, amiket ketten játszanak. — Ugyan add elő! — kiálta az öregúr, mosolyogva dörzsölvén kezeit — ó, ugyan add A háború. Szeged, június 29. megindult a komoly akció. Az oroszon — nám egy bukaresti távirat Miklós nagyherceg jelen­tése nyomán tudatja : Zimnicánál is átkeltek a Dunán e hó 27-én s a törö­­köket első hadállásaikból véres harc után ki­verték és megszállották az átellenben levő s­i­s­­t­o­v­i magaslatokat. Az átkelés részleteiről ma még gyér és egyoldalú tudósítások vannak, amikből nehéz annak jelentőségét megítélni , e második átke­­zelés ténye azonban már magában véve elég jelentékeny , mert a komoly hadműveletek szín­helye most már török területen van s a véres harcok sora megindult; hogy hol fog megállani, azt a jó isten tudja; csak azt tudjuk, hogy hosszú és irtóztató vérengző lesz az és kiszá­llő, kedvesem , engem az pompásan fog mulat­tatni ! — Tehát figyelj , publikum! — Itt a ka­napén ül rendkívül elegáns toilette-ben az úrnő. Magatartása feszes és merev—körülbelől ilyen­forma ! — A kezében könyvet tart, amelynek tartalma azonban nagyon kevéssé érdekelheti, mert szemei gyakran percekig s ismételt ásíto­zás közben az űrbe merednek. Albán a terembe lép. Az asszony nem látszik őt észrevenni, leg­alább nem mozdul. — „Azért jövök, kedvesem, hogy egy ajánlatot tegyek neked, szól Albán barátságos és vidám hangon, miután, már előbb közeledett hozzá s kezet csókolt neki, látszólag anélkül, hogy figyelmét magára vonhatta volna — .Egy ajánlatot — „Az udvari színházban ma a Troubadourt adják, menjünk el együtt.“ — ,Én már untig ismerem ezt az operát!‘ — „De az újonan szerződtetett Wimmer tenorista énekli a Troubadourt, Jammer kisasszony meg Leonórát.“ — ,Ma nem, barátom.' — „Sőt in­kább ma, kedves nőm, hiszen“ — — ,Istenem! hát hogy fejezzem ki magamat, hogy megértsen, uram ? Ma nem megyek színházba. Elég világosan van mondva?' A báróné a képzelt Albán asszony szere­pét oly jellegző roszszeszélylyel, merevséggel és metsző hidegséggel játszta, hogy a nagybátya egészen el volt ragadtatva. — Pompás, pompás ! — kiáltá hangosan nevetve s tapsolva — oly természetesen adod, hogy már jobban nem is lehet. Még egy ilyen rögtönzést, kedves Eugenia, kérlek szépen! Nem kellett sokáig kérnie, mert a rendkí­vül élénk fiatal hölgy , ha egyszer elkezdte, könnyen ment tovább. Tehát folytatás — Az idő reggeli 9 és 10 óra közt van. Alban felesége boudok­jában azzal foglalkozik, hogy annak virágasztalát friss virágnövények­kel ékitgeti. A kárpitos pompás uj hálószövet­függönyökkel látta el az ablakokat s evégből nehány kitágult szöget beljebb kellett vernie. A munka kész s éppen távozni akar. E pillanat­ban belép a ház úrnője gyönyörű reggeli öltö­mi­datlan emberáldozatot fog fölemészteni mind­két részről. A tehetetlen Európa, melynek gyá­vasága s igaztalan részrehajlása vitte idáig a dolgokat, most már gyönyörködhetik művében. Az átkelés részleteiről eddig a következő vázlatot közölhetjük a távirati tudósítások nyo­mán. A frakció, mint fönntebb említettük, Zim­­nitzá­nál folyt. A „N. W. A.“ egy sürgönye azt állítja, hogy Zimnitzán és Listovon alul, Guligevon és Ruszsukon fölül három orosz hadosztály kelt át a Dunán , ezek élén maga a főparancsnok, Miklós nagyherceg. — Az átkelést a 14-ik orosz hadosztály és Ra­detzky tábornok 8-ik hadteste Zimnitzán alul eszközölte, Vardim sziget mellett. A törökök ki­vezettek a parti pozíciókból. A csata folya­matban van. Az átkelési harcok részleteiből, ideértve a braila-galaci átkelési harcokat is, egy buka­resti sürgöny után a következőket jegyezhet­jük föl: Brailánál nem 30,000, hanem 18,000 ember kelt át és pedig pontonokon. A Dobrudzsa ked­vezőtlen talajviszonyai miatt e csapatok nem vittek magukkal nehéz ágyukat. Most az oro­­szok cövekhidakkal hidalják át a mocsárokat. Greci és a Bortuna folyam közt foly­tonos a csatározás, már számos kozák esett el. Az előhaladás a Dobrudzsában lassú. Gura-Jalomnitzánál is keltek át oroszok a Dunán, hogy födezzék a hídépítést. Négyezer török a gisdarettii pozíciókba vonult. Oltenitza és Turtukai közt heves ágyuharc, egy orosz tábornok Súlyosan meg­sebesült. Giurgevót igen hevesen bombázták a törökök , a házak át vannak lyukgatva löve­­gekkel. A törökök főleg a német konzul házára céloztak, mert azt hitték, hogy az orosz cár ott van. Június 27. dél óta itt heves harc folyt.A Flamandánál valóságos csata fejlődött. A cár állítólag Turn-Magurelliben nézte a harcot. A törökök ellentállása makacs volt, az ered­ményről nincsenek biztos hírek. Az ambuláns vonatok a nagy veszteségek és a zivatar miatt visszatértek Giurgevóba.­­ A hírlapoknak szóló sürgönyök és levelek egy­előre lefoglaltatnak. A zimnitzai átkelés roppant v­e­s­z­t­e­sé­g­e­k­k­el j­á­r­t a­z oroszokra nézve. Kalarasnál a Borcsea által képzett szi­getet 10,000 orosz szállta meg, Sziusztriánál 10,000 orosz kelt át. Az ázsiai harctérről a törökökre nézve folyton kedvező hírek érkeznek. F. hó 24-én az oroszok Ze­vinnél ismét só­harc folyt, mely után a törökök támadólag lép­tek föl s az oroszokat 2500 főnyi veszte­séggel visszavonulásra kényszeritették. A montenegrói csatatér zaja váratlanul le­csöndesült. Innen sajátságos hírek érkeznek. — Midőn már azt vártuk, hogy az annyi csatában győztes török hadak bevonulnak e rablónép fő fészkébe, egyszerre azt jelentik , hogy az egye­sült török hadak csakugyan visszavonulnak. — Hogy nem a montenegróiak elől, az bizonyos, de hát miért ? Eddig csak az „Ellenőr“ kapott egy olyan tudósítást, amely e sajátságos vissza­vonulásnak magyarázatát adja és pedig abban, hogy a török kormány maga rendelte volna vissza e hadcsapatokat Albániába, tékben, de beteges lankadtságra mutató arccal. Alban kedvesen mosolyogva megy eléje. — „Mit jelent ez a kiállhatatlan kopogás és kalapácso­lás ?“ viszonozza bágyadt, elhaló hangon az üd­vözlést. „Istenem, hát már az én gyönge ide­geimre itt semmi tekintet sincs !“ — Alban mutatja neki az új függönyöket. — ,Te leg­közelebb azon óhajtásodat nyilvánítod­, — kezde szólni , de a nő nem hagyá őt kibeszélni. — „És ennek most, ily korai órában kellett megtörténnie ?“ kérdi szemrehányólag. — „Édes Ágnesem, kilenc óra már elmúlt; nem gondol­hattam, hogy . . ." „Kérlek — vág ismét sza­vába — nyisd föl legalább az ablakokat, hisz itt oly bódító gőz van; honnan jöhetett ez ?“ — .Valóban nem tudom, mert ezek a virá­gok, melyeket éppen most hoztam , csak nem áraszthattak bóditó gőzt. A te kedvenc virágaid ezek: kaméliák és thearózsák.' — „Hogyan, thearózsák ? Egy ilyen szű­k, elzárt szobában thearózsák ? Tehát te minden áron azt akarod, hogy migrainemet újra megkapjam ?“ — ,Nem, édes feleségem, s mindjárt ki is viszem . . . .‘ — „Mik azok ott a zongorán ?“ — ,Új zene­darabok, amelyeket azon reményben hozattam neked ....' — «Hogy önnek valamit játszana, uram? Most, mikor úgy szenvedek? Ah, ebből ismét kitetszik az ön vastag önzése! És ugyan, ha szabad kérdenem, miért ma mindez ?“ — — ,Drága Ágnesem , neked talán nem jutott eszedbe, hogy ma ápril tizedike van, és ...' — „Ápril tizediké ?“ — Egybekelésünk napja, kedves Ágnesem.' — És azért ez a nagy zűr­zavar ? Valóban uram, ezért kár volt önnek...“ A kis intermezzót itt a hirtelen betoppanó Otmár szakitá félbe. Ugyane pillanatban, mintha jégfugalom érte volna , a szép báróné arcán minden élet, minden mozgékonyság megakadt; a keserű, bántó gúny, amelynek véleménye sze­rint a boldogtalan Alban nejét jellemezni kel­lett s amelyet éppen most akart jó drasztikusan kifejezni, mintegy jegecesedve maradt arcán s egész lényén. (Folytatása kü­szkesik.)

Next