Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)
1879-07-01 / 79. szám
Huszonegyedik évfolyam 1879. Kedd, julius 1-én. 79-ik szám. Megjelen: az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. Előfizetési föltételeit: Szegeden házhozhordással és vidékre pestilni. Egész évre . . . 15 frt —kr. Félévre .... 7 „ 50 „ Évnegyedre . . .1 „ 75 „ Egy hóra ... I , 25 . Előfizetések legcélszerűbben postautalvány utján eszközölhetők. ~ni aan» in —' ni.n —■■■ mgPOLITIKAI ág VEGYES tARTALMU NAPILAP Szerkesztőségi iroda : hol e lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér, 209. sz. a. az udvarban balra. ZEg'37'es szám ára 3 tsz. Hirdetések díjai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek a fővárosi és a külföldi nagyobb hirdetési irodákban is. Kiadóhivatal: Berger Atusztáv könyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, papirraktára, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Előfizetési fölhívás 1879-ik évi huszonegyedik évfolyamának második felére. Szeged város rekonstrukciójának kezdetével lapunk is nevezetes fordulópontra jutott : a mai nappal, IKLS-pilappá alakult át olymódon, hogy megtartja régi alakját. Az előfizetési ár az eddigi 10 filról 15 forintra emeltetik. Lapunk tehát mint napilap olcsóbb mint eddig volt hetenként háromszori megjelenéssel. Kiadónk e jutányos ár megszabásánál számított azon nagy érdeklődésre, amely Szeged rekonstrukciója iránt nem csak helyben s a köze vidéken, hanem országszerte nyilvánul, tehát fokozódására azon részvétnek, amely lapunk iránt különösen a vidék részéről a katasztrófa óta lefolyt három hónap alatt tényleg mutatkozott. E fontos változásra a viszonyok úgyszólván kényszerítettek bennünket, mert be kellett látnunk, hogy a rekonstrukció alatt fölmerülendő eseményekkel az eddigi megjelenéssel lépést nem tarthatunk, s hogy a kiválóbb mozzanatok kellő ismertetése és méltánylására nagyobb tér kell és ezt, valamint a közönség érdeklődésének és gyors tudásvágyának kielégítését csak napilappal érhetjük el. Új programmot nem adunk, mert megtartjuk a régebbit, amit a katasztrófa után két szóban kifejeztünk: „Szeged újjáteremtése.“ Ez a mi programmunk jövőre is mindaddig, míg a nagy mű, legalább nagy vonásaiban, bevégezve nem lesz. Erre fordítjuk tehát fő figyelmünket ezután is azzal a forró szeretettel, a melylyel szülővárosunkhoz romjaiban is ragaszkodunk, s azzal a lelkesedéssel, a melyet az uj, a szebb és dicsőbb Szeged távol lebegő képe keblünkben fölkeltett és táplál. Magától értetődik, hogy a kr. biztosság körében előforduló minden mozzanatról közvetlen, tehát teljesen hiteles forrásból, gyorsan és kimerítően fogjuk értesítesíteni a közönséget mindig , s a kir.bizásnak Szegei javára irányzott törekvéseit teljes energiával támogatni fogjuk. Egyébként pedig a változással módunkban lesz lapunkat változatosabbá is tenni, amennyire fő feladatunk engedi, figyelemmel kísérjük tehát az országos és világeseményeket is, hogy olvasóinkat e részben is kielégítsük. Tárcarovatunkat is igyekszünk minél tartalmasabbá tenni. Hogy pedig mindezen ígéretünket be is válthassuk, gondoskodtunk kellő szellemi támogattatásról s jelesen helyből a legkitűnőbb munkaerőket nyertük meg. Mi tehát megteszünk mindent, amit méltányosan kívánni lehet, s reménynyel nézünk e lapok új pályafutása elé ; reményünket pedig Szegeden kívül a közel s távol vidék, különösen a testvérvárosok lelkes közönségének részvétére alapítjuk, a mely nemes áldozatot hoz, midőn lapunkat tömeges pártfogásában részesiti. Múltúnkra hivatkozunk biztosítékul, hogy a pártolást meg fogjuk érdemelni. Szeged, 1879. julius 1-én. Nagy Sándor szerkesztő. Burger Gusztáv kiadó, a lőlixetikNi föltételek. Helyben házhozhordással, vagy vidékre postán . Egy évre : 15 frt, félévre: 7 frt 50 kr, negyedévre : 3 frt 75 kr, egy hóra 1 frt 25 kr. A kiadóhivatal: Kossuth elmélkedése. I. A Szeged ujjáterertéséről folyó cikksorozatunkat másod ízben is meg kell szakítanunk , hogy figyelmünket azon nagyérdekű nyilatkozatra fordíthassuk, amelyet Kossuth Lajos „Elmélkedés Szeged rekonstrukciója felől“ cím alatt közrebocsátott. Tehetjük azonban ezt annál inkább , mert amit mi még elmondani akarunk e tárgyban, az már nem épen sürgős természetű, de még midőn Kossuth elmélkedéséhez szólunk, szintén a rekonstrukció kérdését szellőztetjük. Minthogy lapunknak napilappá lett, átalakulása folytán kétszer annyi térrel rendelkezünk, mint eddig. Kossuth eme nagyterjedelmű, de egyúttal nagybecsű nyilatkozatát egész terjedelmében közöljük, már csak azért is, hogy olvasóink, kik más lapot nem járatnak, csonkítattan bírhassák azt. Idegen földön élő, de velünk együtt érző és szenvedő nagy hazánkfiát másodszor bírja szólásra Szeged világraszóló katasztrófája. Első nyilatkozatában — hatalmas viszhangjaként a magyar király fölemelő szavainak — reményt öntött belénk, vigasztalt, buzdított, bátorított. Most — szilárd hitének kijelentésével a nemzet iránt , hogy az Szeged föltámasztásához egész impozáns erejével segédkezet, nyújt — tanácsokat mond, nézeteit adja elő : miként kellene a rombadúlt várost rekonstruálni úgy, hogy az mint a magyar város és jövője biztosítva legyen, vagyis, hogy 1) árvíz esetén el ne pusztuljon s 2) minden vízfakadás, a talajnak minden lazasága mellett is szilárd fönnállásra számíthasson. A mi nekünk, a csapás által oly mélyen sújtottaknak oly jól esik, az a végtelen szeretet,, a melylyel irántunk, s a mély érdeklődés, a melylyel „hazája második s a magyarság első nagy városának“ sorsa, jövője iránt viseltetik, a mire „mind nemzeti, mind közgazdasági szempontból igen-igen nagy súlyt helyez. “ Ez nyilvánult első levelében és húzódik vörös fonálként végig jelen nyilatkozatában is. A második közös vonása a két nyilatkozatnak: a szigorú tárgyiasság, az óvakodás minden politikai tendentiától s pártszempont belekeverésétől, ami jellemzőleg tünteti föl Kossuthnak finom tapintatát. Csak egy utóiratban tesz némi megjegyzést az ellen, hogy Tisza Kálmán öcscsét nevezte ki kir. biztosnak , de ezt is igen óvatosan teszi s megengedi, hogy „talán jobban van így“, és elvárja, hogy „a mű dicsérje mesterét.“ Jelen nyilatkozata azonban azzal különbözik az elsőtől, hogy egészen reális téren mozog, s míg az elsőben inkább érzelmeinek, rokonszenvének adott kifejezést az ő ragyogó tollával, ebben sokoldalú tudományának s világbolyongásában szerzett gazdag tapasztalatainak egész tárházát hozza elénk, hogy vegyük hasznát. A becses „elmélkedés“ ezen általános jellemzésén túl ezúttal nem terjeszkedünk ki a részletekre; csupán egyet említünk föl a sok érdekes momentum közül már most: Kossuth nézetét a felteltés kérdésében. Azért emeljük pedig ki ezt most mindjárt, mert — mint olvasóink tudják — mi a város belterületének feltöltését a sikeres rekonstrukció első és alapföltételének jelentettük ki. S most nem kis megelégedésünkre szolgál jelezhetni, hogy a tapasztalt, helyi és vízviszonyainkat, mint látszik, igen jól ismerő Kossuth is teljesen osztozik ebben a nézetünkben s a feltöltést Szeged rekonstrukciójánál az „okszerűség lényeges posztulátumának“ mondja. És ezt, a vízviszonyokból, a való helyzetből merített, oly meggyőző érvekkel bizonyítja be, amiket megdönteni lehetetlen. Ha azt akarjuk, hogy Szegedből újra város, nagy és virágzó város legyen, ennek meg kell lenni! — Wenckheim Béla báró halálán van! Ezt a megdöbbentő hírt, hozza a mai „Egyetértés“, melyben a következőket olvassuk : A báró, kinek betegsége a mai hetekben általános részvétet keltett, s fölgyógyulásának hírét mindenki örömmel fogadta, ma reggel óta a halál révén van. Baja: idült vesebaj, tegnap (szombat) este fokozott erővel megújult. A beteg a legborzasztóbb kínokat állta ki az éjjel, s a szenvedés annyira erőt vett rajta, hogy ma reggel már elállott a szava s azóta mozdulatlanul és eszméletlen állapotban fekszik ágyában, alig adva olykor olykor életjelt. — Orvosai, dr. Korányi és Lumniczer tanárok, ma reggel lemondtak minden reményről ; a betegnek rokonai és barátai, köztök gr. Almásy Kálmán, gr. Wenckheim László és gr. Szapáry Antal, az egész napot mellette töltötték. Délelőtt 11 órakor Dosztál Gaudentius , a ferenciek guardiánja, megjelent a betegnél, hogy a halotti szentségekkel ellássa. A báró azonban már nem birt meggyónni, mozdulatlanul feküdt hanyatt s a lelkésznek már nem volt egyéb teendője, mint ráadni az áldást és az utolsó kenetet. Fél 12 kor az orvosok kijelentették, hogy vége mindennek , a beteget többé nem lehet megmenteni. Környezete ekkor sürgönyzött a rokonoknak ; 2 órakor értesítettek a kormány tagjai és a kormánypárt vezér férfiai a beteg reménytelen állapotáról. 1 órakor, lapunk zártakor, Wenckheim még élt, kevés valószínűséggel bír azonban , hogy a reggelt megérje. Ez időben Szapáry István gróf, Szapáry Géza, Zichy Ferraris Viktor gróf államtitkár, Almássy György, sat. időztek nála. — Wenckhem betegsége általános részvétet kelt a fővárosban. Lakásán egész nap egymást érték a tudakozódások. Egy botrányos „rendjel-per“ folyt le a legközelebbi napokban Bécsben, amelynek vádtárgya volt: pénzért való rendfelszerzés olyan hiú bolondok számára, akik azt érdemeiknél fogva el nem nyerhetvén, pénzért akarták beteges vágyukat kielégíteni. A per minket is érdekel, a mennyiben, fájdalom, egy országos kitünőségünk, a képviselőház alelnöke, Várady Gábor is bele van bonyolítva. Nem akarunk a bécsi tárgyalásokból — amelyeken Várady G. nem volt vádolva s igy védelmezve sem — ítéletet mondani , de már az, hogy az ő neve ily botrányos pörben szerepelt, oly tény, amely mély fájdalommal kell hogy eltöltse minden hazafi keblét. Mint a lapok írják, a pör iratait átteszik a magyar kir. főügyészséghez. Magasabb köreink reputációja érdekében óhajtjuk, hogy a kompromittált férfiú tisztázza magát. Szeged, 1879. junius hó 27. A szokottnál valamivel hosszabb időt engedtünk ez egyszer kivételesen elhaladni, hogy közegészségünk állapotáról határozott képet nyújthassunk. Ez idő alatt megfigyelő álláspontot foglaltunk el, mivel a már múlt tudósításunkban különösen kiemelt ragályos bániaknak sorában egy rég félt fordulópont látszott bekövetkezni. Nevezetesen a hagymát, főképp pedig a küteges hagymát, mely a beteglétszá * * Jelen közlemény múlt számunkból kimaradt. Sze r k.mot aggasztó mérvben kezdte szaporítani, anélkül azonban, hogy a járvány jelentőségileg emelkedett volna , eddigelé legalább még olyanná el nem fajult. Megfigyelésünk eredménye a következőkben foglalható össze: A hagymázos betegek sorában ezen bántalom kezdetétől fogva 2—4 új eset fordul elő naponként; ez esetek kisebb része beteges; férfiaknál gyakrabban fordul elő, mint nőknél ; agyok és csecsemők leginkább maradnak kimérve; idegenek aránylag sokkal nagyobb menynyiségben betegednek meg, mint bennlakók. A betegek legnagyobb része javulófélben van ; néhányan már fölgyógyultak; a halálodás aránylag csekély. Mindezekből ítélve bátran kimondhatjuk, hogy járvány eddig még városunkban nincsen. Nem vagyunk prófétai ihletséggel megáldva és azért nem is tudjuk megmondani azt, hogy vájjon fog e ilyen rémítő sorscsapás is a reánk mért többiekhez csatlakozni, vagy hogy talán mégis megkímélve maradunk tőle; annyit azonban határozottan tudunk és mondhatunk, hogy a kellő óvó-intézkedések ma még lényegesen járulhatnak annak eltávolításához; óvó-intézkedések, amelyek részint általános, részint magánjellegűek, mindannyian azonban, még a kicsiny és mellékesnek látszók is, nagy horderejűek és teljes figyelmet igényelnek . Alkalomszerűnek véljük ez okból az óvóintézkedések közül legalább a fontosabbakat kimerítően fölsorolni, olvasóinknak pedig azokat még idejekorán különös figyelmébe ajánlani. Első, ami figyelmes gondozást igényel : a levegő, annak tisztasága, illetve tisztítása, mert erre van most folytonosan utalva a mi légkörünk, ha azt akarjuk, hogy egészséges és élvezhető maradjon. A közegészségnek, az életnek ez a fő föltétele. —Ha az étkek, az italok roszízűek, romlottak, fékezhetjük, mellőzhetjük azokat addig, míg jobbakra szert nem teszünk , éhezhetünk, szomjazhatunk órákig, napokig, ha kell, de levegő nélkül percekig sem lehet meg az emberi szervezet ; legyen bár az őt környező lég bűzös, gerjjel telt vagy halálthozó is, előre magát el nem zárhatja, kénytelen azt magába szívni. — Mindenekelőtt tehát üde, romlatlan levegőt kell számára biztosítanunk. Hogy miképen ? Erről általánosságban gondoskodik és gondoskodjék is a tudomány és hatalom minden rendelkezésre álló segédeszköz fölhasználásával. Ezzel azonban az egyénnek mint ilyennek még korántsem szabad beérnie ; kell, hogy az egyesek azt a légkört, amelyben ők és családjaik tartózkodnak, önmaguk tartsák folytonosan, hogy úgy mondjuk, jókarban, és tegyék ha nem is élvezetessé, de legalább élvezhetővé. Udvart, folyosót, a ház előtti járót minden hulladék- és iszaptól iparkodjunk megszabadítani ; azokat gyakori locsolás által pormentesíteni ; a pincébe hatolt vizet kiszivattyúzni ; a szobákat lehetőleg szárazzá tenni és szorgosan szellőztetni ; a lakhely minden egyes részeit pedig, valamint a csatornát is, vasgálic és fenilsavas mészéleg alkalmazása által fertőzteleníteni. Ez utóbbi módszert különösen hangsúlyoznunk kell, mivel, általánosan elismert üdvös hatása dacára, még mindig csak elvétve lehet alkalmaztatására akadni. Végre a barakkokban és középületekben lakóknak figyelmébe ajánljuk, hogy tartsák fönn a tisztaságot és kerüljék lehetőleg ez összezsúfolást, legalább nappal, az által, hogy jobbatlán künn tartózkodnak, árnyékos helyen, szabad ég alatt. A taa jég folytonos összeköttetésben állván a földközi levegővel, szükséges, hogy a talaj minősége is lehetőleg javíttassék ; égető szükség ez kivált most, mert nagy járványok rendszerint a talajvizek legalantabb állásával esnek össze. Természetes, hogy a talajjavítás céljából mi nem csatornázást, kiszárítást, befásítást és több effélét óhajtunk rögtön foganatosíttatni, mert jól tudjuk, hogy az ilyen munkálatok nem pillanat művei és hogy