Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)
1879-07-01 / 79. szám
keresztülvihetőségük akadályai jelenleg leküzdhetlenek. Azért megelégszünk az eddig kövezett rendszerrel, amely szerint a kövezeten összegyűlt iszap eltakaríttatik és a kövezet maga söprés és öntözgetés által tisztán tartatik ; a kövezetlen, víztől megszabadult utcák pedig fertőztelenittetnek. De épen ez utóbbiakra, t. i. a kövezetlen utcákra és terekre nézve kívánjuk megjegyezni azt, hogy azok annál tökéletlenebből és annál kevésbé lesznek fertőztelenithetők, minél nagyobb terjedelmet nyernek a vízapadás által; ez okból a talajnak és vele együtt a talajlégnek javítását más után is kellene tehát megkísérteni ; úgy hisszük, hogy ezt legkönnyebben s egyszersmint legsikeresebben is befüvesítés által lehetne elérni. A gyepesedés a közegészségnek ugyanolyan előnyöket nyújtana ideiglenesen, amilyeneket a befásítás állandóan eredményezni szokott. (Folytatjuk.) —dr. Kossuth Lajos Szeged rekonstrukciójáról. Szokásom írásban adni magamnak számot nézeteim felől, midőn oly kérdéssel foglalatoskodom, amely részletekre terjedő átgondolást igényel, így könnyebbnek találom megtartani gondolkozásomban a logikai egymásutánt. Az eszmék egymást sem agyon nem kergetik, sem el nem mossák. Én az elpusztult Szegednek, hazám második, a magyar faj első nagy városának okszerű újjáalkotására, mind nemzeti, mind közgazdászai szempontból igen-igen nagy fontosságot helyezek. — Aztán Szeged szerencsétlensége példátlan mérvben rezgésbe hozta az emberiség szivének részvét-húrjait. Felénk fordította a művelt nemzetek testvéries figyelmét. Reánk nézve hát becsület kérdésévé is vált, megmutatni, hogy művelt, értelmes, gyakorlatias nemzethez illően tudunk megfelelni a világ felénk fordult figyelmének. Szeged rekonstrukciója a magyar nemzet életrevalóságának fokmérője leszen azok előtt, kik az elpusztult nagy magyar város szerencsétlenségének enyhítésére segédkezet nyújtottak felénk. Én azt gondolom, a feladat sikeres megoldása elsősorban a kiindulási pontok helyes megválasztásától függ. Hadd lássam hát, minő kiindulási pontok vannak az adott helyzet által indikálva ? A megoldandó feladat természete azon tény által van adva, hogy Szeged síkon fekvő folyamparti város s annak is kell maradnia; különben elvesztené nemzetgazdászati fontosságát s rekonstruktiója csak humanitárius érdekkel birna. Én hát azon nézetben vagyok, hogy Szegednek máshová áttelepítése szóba sem jöhet. Egy áttelepített Szeged csak névleg volna Szeged, — valóságban nem. Sem az nem volna, a mi a magyar nemzetnek a múltban volt; sem azzá nem lehetne, a mivé a jövendőben lenni hivatva van. Szegednek ott kell hullámsírjából fölemelkednie, ahol ezredéven át élt. Ez, nézetem szerint, az alaptény. Hanem ez adott helyzettel két nehézség is adva van, melylyel a rekonstrukciónál számolni kell. Egyik az árvíz lehetsége, másik a vízfakadások bizonyossága. Az árvízveszélyt védgáti munkákkal s okszerűen kombinált folyamszabályozással minimumra lehet is, kell is leszállítani, de az adott helyzetben egészen lehetetlenné tenni embererőnek nem adatott. „Mit des Geschickes Mächten ist kein ewiger Bund zu flechten.“ — Az olasz genius századok óta rajta van, hogy a Fó kicsapongásait féken tartsa. Csapokra ütötte a földmivelés kiszámithatlan hasznára, — még pedig oly mértékben, hogy másodpercenként 660, tehát 24 óra alatt 541/5 millió köbméter vizet lehet a Póból elvezetni . Cremonától kezdve pedig töltésekkel csinálnak tág lefolyási medret a Fó dagályának, s átalánosan el van ismerve, hogy e töltések — a hollandiaiakkal — a legtökéletesebb rendszert képezik az árvízveszély ellen egész Európában , de azért épen amint ezeket írom, siralmas jajkiáltások hangzanak Ferrara s Mantova tájáról a töltéseket áttört árvíz miatt. — A tapasztaláson okult emberész kétségtelenül még tökéletesítheti a védekezési rendszert, s hinni szeretem, hogy az újjáalkotandó Szeged biztosítására a legtökéletesebb védrendszer fog alkalmazásba vétetni, melyet a természet törvényeivel számoló emberész csak kigondolhat; de mindez Szegedre nézve az árvízveszélyt csak az eshetőségek minimumára redukálhatja, — egészen lehetetlenné nem teheti. Mi következik ebből ? Következik az, hogy Szegednek akként kell rekonstruáltatni, miszerint ha rendkívüli meteorológiai zavarodások folytán (melyek nemcsak lehetségesek, de sőt időnként elkövetkezésük bizonyosnak tekinthető) az újjáalkotandó nagy magyar várost, minden védmunkák dacára, vitát találná meglátogatni, az csak kellemetlenséget, csak kisebb-nagyobb kárt okozhasson, de pusztulást nem. Ez tehát az egyik tekintet, amelynek Szeged rekonstrukciójánál irányadóul kell vétetni. Az adott helyzet másik nehézsége: a vízfakodás. Itt egy természeti törvénynyel állunk szemben , természeti törvényhez pedig alkalmazkodni kell, mert eltörlését nem lehet dekretálni. Az alsó Tiszavölgy Beudant szerint csak 77 méternyi magas a tenger fölött, ami borzasztóan csekély magaslat, ha meggondoljuk, hogy a Duna-Tiszavölgy folyóit fölfogó Feketetenger egyenes vonalban még 600 kilométernyi távolban van a roppant kiterjedésű tiszai síkságtól, mely egykoron kétségtelenül egy nagy, még pedig nem édes, hanem sós tenger fenekét képezte, miként a külterületén található só lerakodások, a beljebb is előforduló sósvíz-fakadások s az egész Tiszalapályt ellepő szikes földek mutatják, melyek úgy azáltal, hogy sziksón és glaubersón (Na 0, SO3-+-JO HO) kívül konyhasót (Na Cl) is tartalmaznak, mint a szik folytonos képződésének legtermészetesebb magyarázata által is tengeri sóülepedésre utalnak. A Tiszaiapály ezen csekély magasságának természetes következése a Tisza lustasága, ennek pedig a Tisza medrének iszapolódása, tehát emelkedése. Ennek viszont kikerülhetlen következése, hogy a lejtőtlen tiszai lapály alluviális homokjából az esővíz nem folyhat be a Tiszába, hanem leszivárog a homok alatti vízfelfogó geológiai képzetre (mit geológusok vörös homokkőnek — Rothliegendes — és kőszenes homokkőnek — grés houiller — mondanak ) ott összegyűlt a magasabban fekvő Tisza medrébe le nem folyhatván, a szikes homoktalajban föl-fölfakad. Ez a vizfakadás még növekszik a Tisza vizének szivárgása (infiltracio) által, minthogy a tiszavölgyi talaj jelzett alkatánál fogva a Tisza nemcsak hogy el nem viheti a lapályra eső vizet, hanem még ahoz szivárgás útján a magáéból is ad Ez a szivárgás pedig nagyhatalom. Egyptom némely részében a Nílus vizének szivárgása a folyamtól 80 kilométernyi távolságban is észlelhető. Ez a vízfakadás tehát olyan dolog, melyre Szeged rekonstrukciójánál még rendes, normális viszonyok közt is okvetlenül reflektálni kellene. Hiszen a régiségbúvárok kutatásainál ez a vízfakadás még az Úthalmon is alkalmatlankodik: hát még mennyire otthon van az a szegedi belterület alantas talaján. De mindez még nem elég. Bakay Nándor „Emlékirat“-ában („Szeged város újjáalkotása érdemében“) azon megdöbbentő, de nagy figyelemre méltó körülményről olvasok, hogy „amióta a Tisza medre Szegednek feje fölé kerittetett, a fakadó vizek által fölvert vadszikek az egész talajt annyira lazává tették s annyira megrontották, hogy Szegeden már a legszilárdabb téglaházakra sem akartak a pénzintézetek hitelt nyújtani.“ Én azt gondolom, hogy Bakaynak jórészben igaza van, midőn azt mondja, hogy a Tisza medre Szegednek feje fölé „kerittetett“ , de akár kerittetett, akár került, az a tényen nem változtat. Az a talajlazaság s épületromlás, melyet Bakay fölemlít, — azÉletvilág ama bizalmatlansága, melylyel a szegedi épületek szilárdsága iránt viseltetik, — egy végtelenül fontos körülmény, melyet Szeged rekonstrukciójánál ugyancsak figyelembe kell ám venni ! — És ha ilyen volt a helyzet már a márciusi katasztrófa előtt, el lehet képzelni, mivé lett az a szikes, laza talaj a több mint harmadfél hónap óta rajtafekvő árvíz mállasztóztatása alatt, habár azszap-ülepedésnek még oly mérséklő befolyást tulajdonítunk is.Én megvallom, egy csöppet sem csodálkoznám, ha majd mikor az az elöntött talaj szikkadni s összehúzódni kezd, azt hallanám, hogy még a fönnmaradt épületek közt is nem egy lesz, amely sülyedezni fog. Mi következik mindezekből? Következik az, hogy Szegednek oly terv szerint kell újraalkottatni, miszerint épületeinek szilárdságát a vízfakadás és talajlazaság ne komprommitálhassák. Nem ördöngösség ez , csak nem kell elmulasztani, amit a helyzet természeti viszonyai igényelnek. • Elolvasván, amit eddig írtam , úgy látom, hogy „locus communis“-oknak nevezhető elementáris dolgokat írtam. — Bizony igaz, de én arról vagyok meggyőződve, hogy ezek a locus communisok adják Szeged rekonstrukciójának feladatához a kiindulási pontokat. Ezekre kell az egész rekonstrukció tervének alapíttatni. Ez az újjáalkotás betűrendjének alpha-ja. Nincs az a kigondolható terv, mely a természet elutasíthatlan törvényeinek s az adott helyzet imperatív követelményeinek megfelelhetne, ha nem ezen kiindulási pontokra lenne alapítva. Tehát Szegednek akként kell rekonstruáltatni, hogy 1) árvíz esetén el ne pusztuljon, s hogy 2) a rekonstruálandó nagy magyar város minden vízfakadás, a talajnak minden lazasága mellett is szilárd fönállásra számíthasson. Ez a föladat. A kérdés hát az: mit kell tenni? Miként kell eljárni, hogy a kettős föladatnak a rekonstrukció megfeleljen ? Először is én határozottan helyeslem Bakay emlékiratának azon javaslatát, hogy Szeged belterületét föl kell tölteni. Mindenütt-e vagy csak helyenkint, mily kiterjedésben s mily magasságig? — azt a fék- és lejtmérés fogja megmutatni , de a föltöltést „in thess“ az okszerű rekonstrukció egyik alapföltételének tartom. Erre nemcsak a város belterületének alantas fekvése utal, hanem a Tisza medrének emelkedésére való tekintet is. Mert tévedésnek tartom azon nézetet, hogy ha a Tiszaszabályozás eddigi rész (roszabb mint rész, mert rendszertelenül kapkodó) módja helyébe bármely okszerű rendszer fog is elfogadtatni : a Tisza medre többé épen nem fog emelkedni. Erről, az említett 77 méternyi magasság mellett a 600 ezer méter távolban fekvő tenger fölött álmodni sem lehet. A Maros nézetem szerint ekként áll : A Maros delta-képző természeténél fogva az úgynevezett „munkás-folyók“ (fleuves travailleurs) közé tartozik , s ez a munkás-folyó csaknem derékszögben löki oldalba a Tiszát Szegednél. S mert ez lassúbb folyású amannál, hát természetes, hogy a Maros a maga torkolati iszapját nem a saját medrébe, hanem a Tiszáéba rakja le, — aminekkapcsolatban a szabad viz lefolyásának hidak stb. általi megszorításával) , következése az, hogy a Tisza medre (mint Ba- ■ kay magát kifejezi) „Szegednek feje fölé kerüt-tetik.“ Tehát a Maros levezetésére (melynek lehetőségére a Maros-ártéri erekkel maga a természet rámutat, s a vízlefolyás akadályainak elhárításával azt igenis el lehet érni, hogy a Tisza medre úgyszólván mesterségesen mind magasabbra ne keríttessék Szeged feje fölé. Ez lehetséges. Továbbá, kellő távolságban célszerűen emelendő töltések által (a Pó mentében Ponte Lagoscaro táján kettős töltéseket is láttam ; a Missisipi 4000 kilométer kiterjedésű s némely helyütt 13 méter magas, fent 13, alant 96 méter széles töltései közt hármas töltések is vannak, fokozatos magassággal s normális viszonyok közt művelés alatt levő tág közökkel egymás háta mögött), mondom : töltések által az árvizek lefolyására mesterséges medret lehet készíteni , aminek az lesz: következése, hogy az árvíziszap legnagyobb részben nem a Tisza medrébe nagykárosan, hanem a medren kívül rakodik le a földmivelésre nagyhasznosan (colmatage.) Végre a Tisza torkolatának rendezésével kapcsolatban az esésnek logikai sorrendű (s nem, mint eddig, a hydraulika legelementárisabb törvényeivel ellentétes) növelésével és helybeli folytonos kotrásokkal Szegednél a folyamágy emelkedését mérsékelni szintúgy lehetséges. Ezt és ennyit igenis el lehet érni, de már odáig semmi mesterséggel nem lehet eljutni, hogy a Tisza medre Szegednél a török időkozi alacsony színvonalra vissza-leszállíttathassék. Sőt, minthogy bármit csináljunk is, a Tisza legalább Csapon, ne mondjam : Tisza Újlakon alul mindig lomha folyó leszen — azt is bizonyos ténynek veteljük, hogy a folyam-ügy, bár a kellő óvintézkedések folytán lassan, de mégis folyvást emelkedni fog; mert hiába, a folyók vizében úszó szilárd anyag lerakódása, ép úgy, mint a habcsapás általi erózió, földünk geológiai törvényei közé tartozik. . Ezek igy lévén, Szegedet belterületének feltöltése nélkül magas töltésekkel karmázott katlanba építeni bele — csakugyan képtelen gondolat volna. Hiszen igy építve még csak az utcakövezeten összegyűlő esővizet sem lehetne a város minden részéből levezetni, az alantabb fekvő városrészek csatornáin pedig a víz igen gyakran nem a városból ki, hanem a városba befolynék. Lehet, hogy a feltöltés egy vagy más fönnmaradott ház tulajdonosának egy kis kellemetlenséget okolhat. Nem tudom, okozna e ? De meglehet. Ha nem, midőn csakugyan azt kell célul kitűzni, hogy a rekonstructió nem egy kétséges jövendőjű faluvárost tákoljon össze, hanem egy szilárd biztonsággal épült, szép jövendőjű nagy magyar várossal ajándékozza meg a nemzetet: egy-két ember partikuláris érdekecskéje miatt nem szabad magát a czélt kockáztatni. Annál kevésbbé szabad, mert az ilynemű kellemetlenségek csak múlékonyak, azokat az élet kis idő alatt ki szokta egyenlíteni, miként ezt még sokkal kevésbé fontos közérdek tekintetéből okozni szokott, sokkal nagyobb kellemetlenségek közül is tapasztaljuk , pédául, midőn pusztán utcaszabályozás miatt egy-egy ház kiszögellő része levágatik. Különben is egyesek esetleges kellemetlensége bőven kárpótoltatnék a telek- és házérték növekedésével, amelynek lehetetlen kimaradni, ha Szeged akként alkottatik újjá, amint azt a biztonság s jövendő fölvirágzás tekintete javasolja. Az igy építendő Szegeden a telek s házérték bizonnyal egészen más lesz, mint ha arra kárhoztattatnék, hogy ott gubbaszkodjék a körtöltés karimázta katlanban feltöltetlenül, és mert feltöltetlenül, hát pocsolyákban lubickolva esőviz idején, mely a katlanból ki nem folyhat, áradás idején pedig remegve tekintgetve föl a feje fölött háborgó vizekre, melyek a várost nemcsak meglátogatással, hanem katlana fenekén elbontással is fenyegetnék. Én hát határozottan azon nézetben vagyok, hogy a feltöltés mind az adott helyzet, mind a józan ész, mind a tudomány által parancsoló szükségül van indikálva. A másik dolog, melyet szintúgy elkerülhetlenül szükségesnek tartok: a feltöltendő város alagcsövezése s csatornázása. Bakay „Emlékirat“ ában azt olvasom, hogy Szeged szikes, salétromos talaja a fakadó vizek miatt már már folyékonnyá vált. — No már ahol ily talaj van az embernek a talpa alatt, ott alagcsövezés (drainage) nélkül okszerű építkezésre csakugyan gondolni sem lehet. — Ez anynyira világos, hogy nem is gondolom szükségesnek az indokolást. De a miként a vadvizes laza talaj az alagcsövezés szükségére, úgy az alagcsövezés a vízvezető csatornákra utal. Ez azonban nem valami új költségi rovat, mely csak az alagcsövezés folytán kerülne elő. Mert az alagcsövek által fölfogott fakadó vizek elvezetésére szolgáló csatornák egyszersmind a városi piszok, mocsokfolyadék elvezetésére is szolgálandnak ; márpedig ez olyan dolog, hogy e nélkül akarni egy 70—80 ezer ember lakta várost, Magyarország második, a magyarság első nagy városát rekonstruálni, csakugyan oly vadonat, barbár eszme volna, melynek Európában a XIX. század utolsó negyedében nincsen helye. Ezt azon föltevésben írom, hogy ekkorig Szeged külvárosai mocsokvízlevezető csatornákkal nem igen voltak ellátva. E föltevéssel azonban nem akarok gáncsot mondani Szeged múltjára, mert a csatornázás hygienikus eszméje régi városoknál — még ha egészen városiasan, emeletes házakból állanak is — a nagy költség miatt csak nehezen tör magának utat; nem csoda tehát, ha Szeged inkább jómódú falu, mint nagy város típusú külvárosaiban, hol az emeletes ház a ritkaságok közé tartozott, a csatornázás ekkorig elmaradt. De most, midőn nem átalakításéról, hanem legnagyobb részben egészen újraalkotásról van szó, azt gondolom, már csak tisztasági s hygieneus szempontból is menthetetlen mulasztás volna; az újból alkotandó város akármely részét is csatornázás nélkül hagyni. Itt azonban nemcsak ez a tekintet forog fönn, hanem a város biztonságának tekintete is, melyet a fakadó vizek elvezetése nélkül egy oly talajnál elérni lehetetlen, amelynek lazasága miatt még a szilárdabb téglaépületek sem tekintettek már a hitelnyújtásra biztos alapnak. Itt a helyzet, olyan, hogy amit hygienikus tekintetek javasolnak, azt a talaj vízfakadásos, laza természete imperatív szükséggé teszi. A feltöltés alá kerülő városrészek alagcsövezésével összekötött csatornázás által tehát kettős cél éretik el; éspedig, épen mert a pusztulás folytán nem egy fönnálló város átalkítása, hanem új alkotás a feladat, ez a kettős cél sokkal kevesebb költséggel érezhetik el, mint amennyibe egy már fönnálló nagy város csatornázása kerülne, minthogy a feltöltendő városrészeken az alagcsövezés és csatornázás végett nem is igen kellene árkokat ásni, hanem amint az utcák ki lesznek jelölve, a természetesen vízhatlan mészszel készítendő konkrét (beton) csatornákat csak le kellene rakni; ez alagcsövezés végett pedig jobbra balra szintúgy nem árkokat ásni, hanem inkább annyi feltöltést csinálni, a mennyi a csövekbe szivárgandó viz lefolyása végett szükséges; az igy előkészitendő lejtőre az alagcsöveket lerakni, aztán a többi kellő feltöltést a lerakott alagcsövek s csatornák fölébe illeszteni. (Folyt. köv.) A vidékről. N.Kikinda, junius 27. Mindig a legnagyobb örömmel ragadok tollat, midőn innen valami szépet és jót irhatok. És vájjon lehet-e szebbet és nemesebbet képzelni annál, midőn valaki a szerencsétlenek érdekében tesz valamit, kivált ha azt csupa önzés nélkül, egyedül szive sugallatát követve teszi ? Ily nemes lehet van most szándékom. szerkesztő úr becses lapjának olvasóközönségével tudatni, hogy a mit tudunk mi kikindaiak, tudja azt más is, s amint a mi keblünkben tisztelet honol az azt méltán megérdemlő irányában, ébredjen az föl azok keblében is, akik eddig csendben, sőt mondhatni, titokban, de minden alkalommal gyakorolt jótékonyságáról nem tudtak, nem hallottak semmit. Folyó hó 21-dikén ugyanis Kikinda oly ünnepélynek volt tanúja, minőt eddig alig látott, s rövid idő alatt minden bizonynyal nem fog újra látni, akár a célt, akár a kivitelt, akár az eredményt tekintjük. A jelzett nap estéjén báró Malkomesz Jeromos úr házánál ennek közszeretet- és köztiszteletben álló kedves neje, K. Malkomesz Gizella úrnő, házi hangversenyt rendezett a szegedi árvízkárosultak javára. Ez ugyan magában nem valami hallatlan esemény, de az már csakugyan ritkítja párját, hogy a legkényesebb inyenczek vágyát és várakozását nemcsak kielégítő, de sőt messze túlhaladó programra oly kivitelt nyert, aminőt álmodni sem mertünk volna. A válogatott ének , hegedű és zongoradarabok, magán, kettős, négyes és nyolcas énekek oly összevágólag és szép harmóniával adattak elő, hogy sokszorozva óhajtottuk volna eltölteni azt a pillanatként elröppent időt, ameddig a zeneestély tartott. De az estély művészi sikerének megfelelő vét az eredmény is, mert ritka dolog az, ha Kikindán egy házi mulatság 351 frt 70 kr tiszta jövedelmet mutat föl. Esemény volt ez nálunk , de oly szépen, nemesen és nagyszerűen értő lélektől, mint b. Malkomesz Gizela ő méltósága, csakis ilyent várhatni. Adjon az isten szegény hazánknak sok ily honleányt s akkor a csapások nem leverni, hanem emelni fognak bennünket. Adjon az isten sok ily anyát a jövő nemzedéknek s akkor hiszszük, hogy Magyarországgal együtt Szeged is lesz. Minthogy azonban egyetlennek fáradozása még sem hozta volna létre ezt a szép eredményt, megérdemlik, hogy becses neveiket fölemlítsük, azok is, kik az estélyen közreműködni szívesek voltak. Itt elsőnek említem a hazafias szellemű családnak nagyreményű fiatal sarjadékát, Wesinger Ernőt, ki a Rózsa József káplán úr által ez alkalomra készített előszót mondotta el oly hévvel és érzéssel, aminőt mindenki ámulattal hallott a 9 éves fiútól. Szép játékukkal elbájolták a díszes közönséget még Stutz Ottilie és Ilka kisasszonyok is, kiknek játéka fölött alig merek ítéletet mondani, nehogy a hízelgés gyanújába essem. Den s 11 urhöly és Bichelbauer Anna kisasszony kifogástalan játékairól sem mondhatok mást, mint dicséreteset. Hasonló kifogástalansággal kezelte Leményi János járásbíró úr síró hegedűjét és dr. Szilágyi pénzügyőrségi tiszt, V eszely gyógyszerész és a hazafias szellemű magyar daárda énekeit, amelyek mind hozzájárultak az estély fényes sikeréhez. De volt is okuk a műkedvelőknek kitüntetni magukat, mivel ott volt Kikindának és környékének szine, virága ; ott volt mégs Hertelendy József főispán, gr. Csekovics Endre, Ta 1 Ián Béla, Ka- 1ona Antal, André Frigyes, Rónay István, Gyertyánfy Ferenc, Zikó György és mások, mind olyanok, kiknek jelenléte csak emelte az ünnepély díszét s a műkedvelők lelkesültségére is nem csekély befolyással volt.—8.