Szegedi Híradó, 1891. április-június (33. évfolyam, 90-177. szám)

1891-04-02 / 90. szám

Szeged, 1891. XXXIII. évfolyam. 90. szám. Csütörtök, április 2. Előfizetési árak: Házhoz hordással vagy pos­tán küldve: Egész évre . 14 írt — kr. Félévre . . 7 » — » Negyedévre 3 » 50 » Egy hóra . . 1 » 20 » Egyes szám ára 5 kr. Kiadóhivatal: Endrényi Testvérek könyv- kereskedése Szegeden, hová az előfizetések s a lap szétkül­désére vonatkozó fölszólam- lások intézendők. Szegedi híradó POLITIKAI NAPILAP Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Szerkesztői iroda: Tisza Lajos-kőnit 73. sz. Reitzer-féle ház, földszint; hová a lap szellemi részét il­lető minden közlemény in­tézendő. Bérmentetlen levelek nem fo­gadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetéseket és nyiltt éri közleménye­ket a kiadóhivatal mérsékelt áron vesz föl. Jókai Mór. Szeged, április 2. A napokban Mikszáth Kálmán «Schneider szürkéi Párisban» czimmel egy rövid, de nagy igazságot tartal­mazó vezérQzikket irt abból az alka­lomból, hogy Francziaország legdere­kabb és legigazabb nagy fiának, mint két év előtt Tisza Kálmánnak, futnia kellett a fölizgatott csőcselék elöl — bérkocsin. Mikszáth méltán jajdult föl e czikkében a kornak az ellen a gyilkos étvágya ellen, amelylyel fölakarja emészteni mindazokat az embereit, akiktől ez a kor nagy kor­szakká lett. A törpék, a kis lelkek, akik so­kan vannak, nem akarják maguk mel­lett tűrni azokat a keveseket, akik mint világitó kolosszusok magaslanak ki közülök s akik mellett nyilvánvalóvá lészen a sok kicsinyek vigasztalan tör- pesége. Folyik tehát a harcz a tekinté­lyek és a nagyságok ellen sokszor ádázul, sokszor nevetségesen, de min­dig boszantó kegyetlenséggel. A fölfalni kivánt nagyságok kö­zött első helyen áll Jókai Mór. Senki a nagyok közül annyi igaz­ságtalan és annyira nemtelen támadás­nak nincs kitéve, és senkit annyi becs­telen irigységgel nem rángatnak le arról a magaslatról, melyre öt mun­kásságának fényes eredménye helyezte, mint éppen Jókai Mórt, aki soha nem volt irigye senkinek, aki nagy szivének és fönséges lelkének igaz gyöngyeit szétszórta s egyre szórja abba a még mindig szántatlan ugarba, melyből Magyarország irodalmának és művelődésének buzavetése nőtt ki. Hogy a magyar művelődésnek ara­tása volt és van; az legnagyobb rész­ben Jókainak köszönhető. Bizonyára mindig az ö kévéi a legnagyobbak, legtartalmasabbak, legszebben kötődnek és legszámosabbak. Az övéihez fogható nem volt és nincs ma sem a magyar irodalom arató-mezején. És nincs különösen egyébben is századannyi sem a mind­nyájunk, magyar lelkének és magyar szivének terméséből, mint az övéiben. A többiében mindenikben bővel­kedik az idegen, a magyartalan, a nemzetietlen eszméknek utánzott kéve­kötései ; csak az ő vetésén látszanak meg a magyar szív és magyar lélek dús virágzásai és az ő kévéi eresztik sűrűn a magyar elme gondolkozásá­nak magvait. .^mit ő alkot, az egészen igaz magyar alkotás, tele csillámló szép­séggel, a magyar tündérmesék üde bájával, tele magyar történelmi vo­natkozásoknak duzzasztó, lelkesedést keltő, örök forróságával. Nincs a magyar történelemnek egyetlen magasztos jelenete, nincs 1848. márcziusának hajnalától a mai napig mindnyájunknak egyetlen közös vágya és közös érzete, amelynek ö igaz és találó kifejezést ne adott volna. Egész lelkében, gondolkozásának minden nyilatkozatával mindig, minden időben a mi vérünkből való igaz ma­gyar volt. Amit századok küzdelmes politi­kája és milliónyi emberéletbe került véres harczai leromboltak, a magyar irodalmi gondolkozás szerényke hajlé­kát : azt ő ezer kötetnyi munkáival fényes pantheonná építette föl, melybe immáron helyet lelnek és föltalálhatók leikeink összes istenségei. Fordíthatott volna a magyar köz- oktatásügyi kormány százannyit a ma­gyar művelődés megteremtésére és fejlesztésére, mint amennyit fordított: a sok, sok millió bizonyára sziklára dobott mag lett volna, ha ugyan Jókai által megteremtett és a nyomá­ban, hatása, tanítása alatt megtermett uj magyar irodalom nem termékenyíti meg a nemzet lelkét s nem fejleszti ki benne az érzéket és szeretetet az iránt, ami nyomtatásban köz­kézre kerül. És szónokolhattak volna nagy eszü publiczisták, kemény fejű közjo­gászok a megyei üléstermek zöld asz­talainál, eltemetett hösök sírjainál, vagy akár az országgyűlési padokban h a- zafiságról évtizedeken keresztül, a politikusok fáradsága bizonyára nem hoz kellő gyümölcsöt, ha Jókai ezred­éves történelmünk magasztos emlékeit bele nem lopja szivünkbe, ez emlékek fényes színre hozása által büszkévé nem tesz magyar voltunkra s lépten- nyomon meg nem érteti velünk, hogy érdemes is, kell is és boldogság is magyarnak lenni. Valljuk be, hogy szeretetet, lel­kesedést, hazafiságot és eszméket leg­nagyobb részt azokból a könyvekből szívtunk magunkba, amelyeket Jókai irt. A mai, fejlődése teljében és ma­gyar szivében csillogó, uj Magyaror­szágot, mint a nemzeti közmunkálko­dás csodálatot keltő eredményét, el sem képzelhetjük Jókai, a márcziusi ifjaknak ezen egyedül élő alakja nélkül, aki az első hajnal-hasadást nemcsak elsőként üdvözölte, de meg is teremtette. Milliókkal és milliókkal nem lehet fölbecsülni azt az eredményt, amit Jó­kai létesített a magyar kultúra, iro­dalom és hazafiság számára. Száz dicsőséges háborúnak nyere­sége sem ér annyit. Pedig a háborúk mennyi pénzbe, mennyi izgalomba, mennyi szenvedésbe és mennyi em­bervérbe kerültek. A Jókai zsenijére nem költött Magyarország semmit. Mennyi hálával, mennyi köszönet­tel s minő szeretettel tartozunk ennek az embernek, aki soha nem kért, soha nem vett el az országtól semmit, de adott és mindig adott tele szívvel és telt kezekkel mindent, amit csak adhatott. És Íme, a kicsinyek, a valamivé törekvő semmik s az áldatlan harczba keveredett meddő politikusok, akik mindig csak követelnek és soha nem nyújtanak semmit, neki estek a világitó oszlopnak, amely­től ők is fényt kaptak, erőszakos ke­zekkel oltanák ki nemes tüzét, kör­meikkel ásnák alá fundamentumát, irigy tolongással kicsinyítenék nagysá­gát és a tébolygók riadozásával dön­tenék le, — ha tudnák. De szerencsére nem tudják. Állítanak tehát uj nagyságokat melléje, amelyeknek emelkedését ö nem irigyeli, de amelyek csak felfor- ditott szemekkel nézhetnek föl hozzája a magasba. És okoznak neki érdemeden ke­serűségeket és érdemeden szenvedé­seket. Szóval a törpék és a tévedt fe- jüek világa, mely az egeket hasogatná öncsodálatában, fölakarja falni a leg­szeretetreméltóbb nagyságot. Örvend a lelkünk, hogy a kolosz- szus döntögető ocsmány falánkok tá­borán nemcsak kívül áll Szeged kö­zönsége, de sőt abból az alkalomból, hogy Jókai bennünket látogatásával és szellemi kincsének felolvasásával megtisztel, sietni fog öt elismerésének és szeretetének olyan ovácziójában ré­szesíteni, mely alkalmas lesz a tévedt fejüekkel megértetni, hogy amit ők tesznek, az nevetséges erőlködés s az a szeretet és tisztelet, amelylyel Jókait Szeged közönsége körülveszi, az igaz, az az egész nemzet szívveréséből fa­kadó magyar érzet. A nöegylet, mely Jókait április 4-ikére Szegednek megnyerte, mind­nyájunk köszönetét érdemelte ki.

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents