Szegedi Híradó, 1891. október-december (33. évfolyam, 258-335. szám)

1891-10-01 / 258. szám

Szeged, 1891. XXXIIl. évfolyam. 258. szám. Csütörtök, október I. Előfizetési árak: Házhoz hordás.sal pos* tán küldre: Egész évre . 14 frt — kr. Félévre . . 7 > — » Negyedévre . 3 » 5Ö * Egy hóra . . 1 » 20 » Egyes szám ára 5 kr. Eliadóhivatai: Endrényi Imre könyv keres* kedése Szegeden, hová zz előfizetések s a lap szétkül­désére vonatkozó fölszólam- lások intézendők. ^ — POLITIKAI NAPILAP Szerkesztői iroda: Tisza Lajos-komt 73. 8S> Reitzer-féle ház, földszinti hová X lap szelleni réssét il­lető minden közlem^y ia- tézeadé. Bérmentetlea levelek mem fo­gadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetéseket és nyílttéri közleménye­ket a kiadóhivatal mérsékelt áron vesz föl. Nándor. Szeged, okt. 1. A magyar nemzet reménye, vá­gya, szivének és aspiráczióinak meg­értője, Rudolf trónörökös úgy halt meg, hogy halálának gyászos körül­ményei még ma sincsenek tisztában. Bizonyára emlékeznek olvasóink arra a megrenditö tragédiára, amely a katasztrófa idején azt a háborgást, amelyet akkoron a tulhevessé vált katonai vita idézett elő, rögtönösen átváltoztatta mély megilletödéssé, rész­vétté és országos közgyászszá. Amint a nagy csapás okozta fáj­dalom eltompitó hatása alól lassacs­kán fölszabadultunk, első kérdés volt: ki tölti be szivünkben, reménységünk birodalmában s majdan Szent István trónján a szeretett és fájdalommal meg­siratott korai halott helyét ? Miután a fiágban leszármazó nin­csen, a trónutódlás joga és kötelezettsége a most dicsőségesen uralkodó kirá­lyunk legközelebbi vérrokonát, fitest- vérét Károly Lajos föherczeget illeti meg. Ám azonban Károly Lajos föher- czeg csak három évvel ifjabb a király­nál. Körülbelül tehát kész öreg ember. aki aligha van megedzve arra, hogy az annyi testi és szellemi erőt köve­telő uralkodói foglalkozást, az öregség tisztes havával fején, a legnagyobb megerőltetés nélkül meg- b i r j a. Ily kép az első gondolatot mind­járt az a másik követte, hogy' trón­örökösünkül a pragmatica sanctio ér­telmében Károly Lajos elsőszülött fiát. Károly Nándor föherczeget kell tekintenünk. Az ország közönsége várva-várta ennek proklamálását, mert természetes, hogy egész más, sokkal teljesebb az az érzés, meiylyel a nemzet trónörö­köse iránt viseltetik, mint az, amely- lyel az uralkodóház -bármelyik tagjára gondol. Aztán mindenesetre nem közöm­bös előttünk, már ideje korán meg­ismerni az ország leendő urát szivben és lélekben s főleg hazafias dolog odahatni, hogy a trónra való kikép­zése abban az alkotmányos szellemben és érzésben történjék, amelyet most uralkodó szeretett királyunktól meg­szoktunk s amelyre államunknak iga­zán nagy szüksége is van. Mert ez idő szerint az uralkodás nem csupán felséges disz, nem csupán rendelkezési és képviseltetési jogok tartalma egy állam népe fölött; de főként nagy és nemes, sok erőt, ta­pintatot, szivósságot, hivatottságot, tanulmányokat és munkabírást igénylő, igen sokoldalú kötelezettségek foglalatja. A monarchia e legfelsőbb pozi- cziójára az alkalmas embert nem le­het csak úgy előrántani az uralkodó­ház tagjai közül ; sőt ma már eléggé fényes tehetséggel nem is lehet rá születni; hanem mindenek fölött nevelődni, képeztetni kell reá. Épp ez okból vártuk hónapokon keresztül nagy érdeklődéssel azt a legfőbb elhatározást, amely a trón­utódlás kérdését, teljes tisztázottságá­ban proklamálni fogja. Most Íme, mint lapunk tegnapi számának táviratai között olvashatók, ez a legfelsőbb elhatározás megtörtént. Magyarország s a hozzá tartozó tartományok trónját Ferencz József után Károly Nándor föherczeg, a király fivérének elsőszülött fia fogja elfoglalni. Adja Isten, hogy ez a változás mennél későbbi időben történjék meg. Magára a trónörökösödés prok- lamálására, ami külügyi tekintetben is A „SZEGEDI BIRADÖ“ TARCZÁJA, Molnár György. A magyar Thália gyászba borult: Molnár György, a kiváló tragikus szinész nincs többé. A milyen veszteség érte Mol­nár halálával a magyar színészetet, azt si­lány frazeológiai mértékkel megmérni nem lehet. Egy igazi művészi lélek szabadult ki porhüvelyéből és megtért oda, hol nincs vetélkedés, nincs viszály, nincsen irigység. Az emberi lélek e démonait a sors Molnár György tragikumának kegyetlen részeseivé avatta. Mert Molnár Györgynek, a tragikus­nak élete is tragikus volt. A magyar szín­művészet szegény odysseusának szomorú elégtételül szolgálhat haló poraiban Ibsen igazságkutató filozófiája: «Győzött, mert — egyedül maradt!» Egy olyan kiváló szellem, mint Mol­nár, nem érvényesülhetett sem mint szi­nész, sem mint rendező sehol ?! Egy olyan képzett, müveit férfiú tudásának, szorgal­mának gyümölcsei fanyarrá válhattak ?! Ha volna osztó igazsága a sorsnak és az embereknek, nem abban kellene nyilvá­nulnia, hogy Molnár György necrológusai most az elmúlt idők jelesét emlegessék. Pedig ezt teszik, mert Molnár György mű­ködése szerintük a múlté, melyet ő jelenné, dicsőséges jelenné nem varázsolhatott, el­vesztvén pályáját és hitét. Molnár György kiemelkedő alakja marad a magyar színé­szet történetének. A nagy illúziók és a nagy kiábrándulásokat élő emberek typusa volt. Transáctiókra nem volt képes. Vagy mindent, vagy semmit, ez volt jelszava. Senkit a szerencse jobban nem ke­gyelt és senkit a balsors jobban le nem sújtott. Tüze oly nagy, hogy elolvad, ha hévül; s ha meghűl benne a lélek, megke­ményedik, mint a vas, irjá róla bírálója. Sze­retető épp úgy a végletekre vitte, mint a makacssága. Kombinácziói merészek és le­leményesek voltak s a kivitelben rendsze­rint megrontotta egy nagyfokú naivitás. Természete és egész lénye olyan volt, mint az üstökös csillagé. Mindenütt, ahol meg­jelent, nagy fényt árasztott és elhonaályosi- totta a többi csillagokat, de sehol se volt maradandó. Végzete a vándorlás volt és végzete volt, hogy mindenütt konfliktust keresett. Jótékony volt és pazar, ha pénz­zel rendelkezett, büszke és józan, ha sem­mije sem volt. Senkihez sem hasonlított: s azért mindenkivel raeghasonlott. Az emberek pártfogását elveszthette : de tiszteletüket soha sem. Mikor a budai színház másodszor is megbukott. Molnár a vidékre ment. Neje is követte, a nagyhírű «szép Molnárné», szül. Kocsisovszky Borcsa. S ezzel egyszerre kez­dődött a zilált művészi pálya, és zilált csa­ládi élet. A budai népszínház adósságai Molnár vállaira nehezedtek s a bukás ne- mezise üldözőbe vette. De Molnár György bízott csillagában. Lehetetlennek tartotta, hogy a nemzeti színháznál rá ne szorulja- janak. E hite nem is csalta meg. A hatva­nas évek végén Molnár György a nemzeti színház kötelékébe lépett. De a konfliktus csakhamar bekövetkezett. Orczy Félix az akkori intendáns megsértette a színészeket. Erre a nemzeti színház tagjai szavukat ad­ták egymásnak, hogy vagy Orczy megy, vagy ők. A kormány Orczyt nem ejtette el: s az elsőrangú színészek megelégedtek az Orczytól nyert elégtétellel. De Molnár György nem alkudozott. Amire ő szavát adta, azt meg is tartja, mondá, s elhagyta a nemzeti színházat. Szépen cselekedett, de nem okosan. Nem számolt a korral, mely tapsol a nagy tetteknek egy napig: s másnap elfelejti. Azok pedig, akiket Molnár megsértett az­zal, hogy nem tartotta meg velük a további eljárásban is a szolidaritást, ezt neki soha sem feledték el. S annál inkább nem, mert később maga Molnár is aláírta az Orczy által küldött szerződést, sőt miután Paulay^ a mostani igazgató visszalépett a rendező­ségtől, a rendezőség átvétele iránt is tár­gyalt vele. E tárgyalások azonban nem ve­zethettek sikerre, mert időközben Orczy megbukott. Utána a nemzeti színháznál

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents