Szegedi Híradó, 1892. január-március (34. évfolyam, 1-78. szám)

1892-01-01 / 1. szám

Szeged, 1892. XXXIV. évfolyam. 1. szám. Péntek, január I. Előfizetési árak: Háího* hordással vag7 pos­tán küldve: évre . 14 írt — kr. félévre . . 7 » — * Negyedévre . 3 > 50 * hóra . . 1 » 20 » Kjyes szám ára 5 kr. Kiadóhivatal: 34ödrényi Imre könyv «eres- kedése Szegedeni hová xt lófizetések s a lap szétküi- ésére vonatkozó fölszólam- lások intézendók. Szerkesztői iroda: Tisza Lajos-könit f3. &s. Rtitzer-féle ház, földszint; hová a lap szellemi részét ih­lető minden közlemény tézendó. Bérmentetlen levelek nem ío- íjadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vls»^ a... POLITIKAI NAPILAP Hirdetéseket fis nyílttéri közlemény« két a kiadóhivatal mcrsé; I ■UHU vesj! föl. Felhívás Szeged szab. kir. város szabadeIvUpárti választó-polgáraihoz. Az országgyűlésnek küszöbön lévő fel­oszlatása és az általános képviselőválasz­tásoknak azzal kapcsolatos elrendelése folytán elérkezettnek látom az időt arra nézve, hogy a szegedi 8zabad- elvüpárt a cselekvés terére lépjen. Ugyanezért Szeged szab. kir. város mindkét országgyűlési képviselő­választó kerületének szabadelvüpárti vá­lasztóit tisztelettel felkérem, miszerint 189S. évi január hd 3-án, azaz vasárnap délelőtt 11 óra­kor a „Tisza“-szálló diszter- niében tartandó szervező nagy gyűlésre minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Kelt Szegeden, 1891. deczem- ber 26-án. Zsótér Andor, a szegedi szabadelvüpárt elnöke. Az uj esztendő. Sieged, jan. 1. A múlt év eseményeit, küzdelmeit s a közmunkásság eredményét két nap előtt méltattuk már. Most az uj év első napján, miután távol állunk a prófétáktól, a ránk sza­kadó uj esztendő bekövetkező törté­netének jóslatába nem bocsátkozunk. Hanem a helyzetet, amelylyel az uj év megnyílik, nehány sorban részle­tezhetjük. Bármiként vélekedjék is valaki Magyarország mai belkormányzati hely­zetéről : azt bizonyára beismeri, hogy akkora várakozással s a bizonytalan­ságok olyan tömegével aligha nyílt még meg uj esztendő, mint a mostani. A jobb reménységek biztosítására ugyan az illető helyeken mindenütt megtétetnek a kellő intézkedések : ám azért kétséges, vajon a téli választá­sok leczkéje kifogja-e józanitani a heczczelődések és személyi gyűlöletek földjére révelyedett ellenzéki férfiakat? Bármiként dőljön is el egyébként a választások sorsa ; az bizonyos, hogy az a téli hadjárat a torkokra és a lelkiismeretekre, amelynek küzdelmeibe Apponyiék és Polónyiék «nagy kedv­vel mennek bele», nem fog tanulság nélkül lezajlani. Természetes, h g}' e tanulságot Magyarország választó közönségének kell megadnia. Miként fogja ezt megadni^? e kérdésre már csak prófétai ihlettel lehetne alaposan megfelelni, hanem azt már előre lehet konstatálni, hogy sem a 67-es alapot elvető párt, sem az újabban sujtásokba bujt habarék-párt szája ize nem fog megédesülni a nye­rendő leczkétöl. Különben ezek még kissé távol eső körülmények. Legközelebb áll hozzánk a mai nap legfontosabb eseménye: az or­szággyűlési szabadelvű párt üdvözlő tisztelgése a kormányelnök előtt és S z a p á r y Gyula gróf uj évi beszéde. A táviró majd meghozza az ese­mények leírását, amelyet nem csupán a politikusok várnak nagy érdeklődés­sel, hanem az ország egész közönsége. A közel eső választások elé, a szabadelvű pártnak, amely Deák Fe- rencz örökét őrzi s vele az egysé­gessé váló magyar nemzeti állam épü­letének megerősítésén munkálkodik, — Összetett erővel, öntudatos akarattal s küzdelemre kész, hazafias elszántság­gal kell lépnie. Ezért a pártvezér előtt való tisz­telgés annak a jelentőségével bir, hogy a szabadelvüpárt meg nem inga­tott, teljes buzgalommal viseltetvén ve­zére politikai tehetsége s a kabinet képessége iránt, legbensöbb meggyő­ződéssel nyilvánítja ki, hogy az ország sorsának, jövőjének megvédését s a magyar nemzeti állam fölvirágzásának zászlaját a Szapáry-kormány kezében látja biztosítva, következéskép hazafias A „SZEGEDI HIEADÓ“ TARCZÁJA. U j élet. Éppen ma két esztendeje, hogy elte­mettük. Ködös, rideg Szilveszter délután­ján. Mert meghalt az én kicsi angyalom. Igaz volt: tagadhattuk, nem hihettük. Úgy volt, hogy elkellett hinni. Ott feküdt sok­sok virág között. A szép szőke haja félre- simitva a homlokáról, keskeny, üde koszorú rajta, az összekulcsolt fehér kezeiben meg egy friss myrthusgaly. Úgy feküdt ott, mint maga az elszállott lélek. Az volt. Lelket vitt magával. S amit itthagyott, vö­rös sávok hajnal pirkadásán hasadó újév reggelére, — hogy ne legyen ép ez az egy esztendeje ennek az otromba, szerető embernek fájó emlék nélkül való: csak egy összetört, összezúzott valami . . . lm meglátogat. Most, hogy hideges szobámban a lámpa fénye szőke bodoro- dással játszadoz a papiromon, várva, hogy az én engedelmes, hűséges szolgám, ez a kedves rézember végigszántsa gömbölyű betűkkel: eljön az emléke, befogva ködös fátyolával a fejemet. S szólhat tőlem oda- k’" az évtemető zaj, szólhatnak fényes n) kkel a lesütő csillagok: az övé va­gyok újra. A testem, a lelkem. Itt van, el­jött, hogy elmondhassam neki, milyen na­gyon sok az, amit elvitt s milyen nagyon semmi az, amit itthagyott Hogy elmond­hassam neki, amit üzenni nem lehet, mert toll le nem irhát, ecset meg nem festhet, gondolat föl nem foghat, mert végtelensé­gének átröpülni akarásában elfárad a kép­zelet gyorsröptü madara: hogy bármerre jártam, emberek között és madárselakja pusztába temetkezve, a tavasz első bimbó­jával induló langyosabb áram vidám libbe­nésében, vizes nyár ezer virág kábító illa­tától tikkasztó hevében s a hosszú ősz hulló levelein mindenben, mindenütt őt lát­tam. S hogy ót látom most is erős tél kavargó hófergetegében. Aranyos hajával, nagy fekete szemei erős nézésével s avval a hullámos mosolygással az ajkán, amitől megvillant a fehér fogak zománcza. Mintha szólna is valamit. És az a szó reáfekszik a mellemre. A lélekzetem nehezebb lesz tőle s érzem, hogy ez a megcsillanó, ködös emlék újra csak parancsol nekem, újra csak visszaszólít minden parányomban abba a verőfényes, tiszta boldogságtól tele vi­lágba .... II. Szép napok voltak. Tavasz volt, mi­kor reámszakadt minden gyönyörűségével. mezevei. Az akaczfa tele volt illatos, feher virággal s duskálkodva csaptak bele a nap­fényben megvillanó fényes hátú, zengő szár­nyú bogarak. Virágok nyíltak már s mesz- sze, merre a fül elhallott: madárpittyenés szállott az úszó levegőben. Az ég is kék volt, akár a lourdesi Mária palástja s ha néhol fehér folt foszladozott rajta: szinte jól esett a szemnek . . . Kicsoda nem esett volna hát rabjául fekete szemeknek, még ha olyanok is valá- nak, hogy nem szükségeiték ezt a sZere- lemkeltő tavaszi hangulatot. Úgy hiszem megfogott volna engem az a szikra őszszel, vagy éppen is télben is s nem kell vala, hogy tavasz legyen a megejtöm. S bizony nem sajnálom, hogy meg­ejtett. S nem sajnálom, hogy tovább volt rajtam, mint ameddig Jákob szolgált Leá- ért. Mert be fog az világítani késő vén- ségemig, jól eső fényt, meleget árasztva immár hideg mivoltomra. S talán felkölti bennem azt a régi, eltűnt hangulatot, mi­kor egy rámhullott tekintet alatt melegség futotta meg a józan fejemet, egy elejtett szó rezgésére sokáig csengett-bongott ben­nem valami s egy bársonyos, puha kis kéz futó szorítás végigkergette az egész teste­men a futva kerengő vért. S talán újra, újra érzem azt a rámszakadó messiási bol­dogságot, ami megszállta az erősen for-

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents