Szegedi Híradó, 1892. január-március (34. évfolyam, 1-78. szám)
1892-01-01 / 1. szám
fentek, 1892. január 1. SZEGEDI híradó. Október 27-én Sz meghalt. ^ Okt. 28-án az állam uj főnökének megérkezése. November 3-án kerület parancsnokának, fi nak ünnepeltetése, alezreti*'^ kineveztetése alkalmából. ^ Nov. 8-án a Szegedre áttétele iránt a ” ^ körirattal megindul. Nov. is-én a tó a szegedi polgári életbel , , , Nov. 16-án öt fölekezlete a munkás-mozgalom ügyr^^®^^“' ~ Ugyanakkor a «DaiK* szerkesztője és Bill Jonathan^®" közgazdász Szegeden. Nov. 25-én a közgyülés dr. Lázár Györgyöt po],*-helyettessé kiáltja ki. Nov. 28-án a s.orvos-egylet megalakítása. Deczember 3° milliós örökség hire megjön örökösökhöz. Decz. 7-én munkások sztrájkja. — Ug’^*’^ fogyasztási adók kibérlé.^'^^*’®^^^ ^ kivüli közgyűlés. De cz. 13-án “ “ c ^ * Géza felolvasása Szegeden. Decz. ic-én-^^' huszártisztek fő-ájkó János, a sze.z. 15-én bravúrja. Decz. gedi Somoskeöyel’^' Deczembi~20. az összes vasutak képviselőine'^S’’®®^®^'^®^ geden. Decz. 22-éi^ kenderkikészitő gyárban. Deczem H-én az újabb rakpart sülyed -revétele. Deczem I ® mi 11eniáris bizot(^^®° ülése. Decz. 29 árosi Ferencz exbizottsági tag tudata a városi közgyűlés e rUgyanaznap a második dorozsmai dülés» A legs^sabb sértés- Egy szilve.^j' társaságban, ahol egész sereg viruló széfo°y trécselt együtt, a bájos menyecskék*'* fülbemászó csicsergésével valaki fölvetette* kérdést, hogy vájjon egy müveit, lovagja;* egyáltalában megsérthet-e egy nőt ? Sokféletény akadt pro és contra. Alaposan megkutatva, ha nem-e sértés már maga az az úja* népszerű szokás, hogy egyes fiatal urak csa^n állanak a bálterem közepén, ahelyett, hoggyásig tánczoltatnák a bájos hölgyeket. VaBP^n akadnak olyan álmatag kedélyű fák is, akik képesek egészen komolyan el-indklni egy elegáns hölgytársaság közütt. Mikor mindezen túl járt a vita, az egyik komozta, aki olyan, mint egy fekete szirmú, balos teljes rózsa s akinek bájosan hunyorgó új szemei szögletében egy kis melanchólia, csok szellemdús gúny kedvelődik, szót kért: — Ha játok el asszonyok, mindez semmi. Én azt, ami csak neheztelni szoktunk, duzzogással bánjük a bűnöst, nem is veszem komoly sértózámba. Akttísos elképpedés. Egy pikáns, fitos orrú asszonka, aki gyakran szalmaözvegy, félhangosan egjegyzi: — Jegény barátnőm, azt mondják, veri a férje. A cindes baráti maliczia nem kelt valami különcebb hatást, mindenki a borzasztó leplezésre kváncsi, mit a bájos regélő ajkáról remélnek. — Nos halljuk, halljuk ! — Tani emlékezni fogtok arra a csinos, sugár barna fara, aki egy csomó esztendővel ezelőtt olyan kiirtóan, hiven és kétségbeesetten udvarolt nekem. Az uram csaknem provokáltatta egy egészen ábrándos diák-csinyért, mikor féléjszaka nem lett elaludni az én imádóm szerenádja miatt. — De hisz ez egyáltalában nem sértés! — Kérem, csak egy kevés türelemmel tessék lenni. Az én ábrándos szerelmes diákom, miután egy nyári vakácziót átepekedett, szépen visszament a fővárosba, bevégezte a tanulmányait. Még egy pár lángoló és imádandóan buta levelet kaptam tőle s ezzel eltűnt a szemem elöl. Talán tavaly olvastam, hogy valahol Keszi-Kurtán megválasztották körorvosnak. — Nos, nos? — És most jön a java. Tegnapelőtt kapok egy levelet. Az írás merőben ismeretlen. (Őszintén bevallom, már egészen elfelejtettem, milyen az írása.) Felbontom, ő írta, az én egykori szerenádos lovagom, holdvilágfaló troubadourom, aki azzal fenyegetett, hogy beáll karthausi barátnak, mert az az egyetlen nő, akiért érdemes élni e világon (már hogy én) nem lehet, nem akar az övé lenni. És képzeljétek, mit ir a nyomorult ? — ? ? — Értesít, hogy megnősült, most született meg az első fia, nagy zavarban van s hivatkozván praxisomra, fölkérszerezzek neki egy jó szoptatós dadát. Az egész társaság elszörnyedt s egyhangúlag konstatáltatott, hogy tényleg ez a legsúlyosabb, halálos sértés, amit egy néhai imádó az ő néhai ideáljával szemben elkövethet. Szeged és a millénium- Szeged, január 1. Karácsonyi számunkban bőven pertraktáltuk a millénium megünneplésének és az ünnep megörökítésének kérdését. A hozzánk érkezett vélemények mindegyikét sem akkor nem közölhettük, sem most nem hozhatjuk. Két kiválóbb fejtegetést azonban ime egész terjedelmükben közlünk : I. Ha csaknem csodálatos az idegen népek közé ékelt, számra csekély, ádáz ellenségektől mindig zaklatott magyar nemzetnek ezeréves fennállása, nem kevésbé csodálatos éppen Szegednek magyarul fenmaradása; mert a közhazát ostromlott viharok dühének Szeged elsősorban és legvégül is s Így a legtartósabban volt kitéve. «Nem ronthatott el tégedet egykoron A vad tatár khán xerxesi tábora. S világot ostromló töröknek Napkeletet leverő házai ma. » A klasszikus költőnek e szavai éppen úgy ráillenek e városra, mint a szeretett egész édes hazára. Itt gázolt át a pogány had, mikor a hazát megtámadni jött; itt töltötte ki boszuját akkor is, midőn hátrálni kényszerült; itt kegyetlenkedett, haj ! nagyon is hosszú bitorlásának egész ideje alatt. És mégis áll Szeged s magyar él benne még! Mikor tehát édes hazánk áldott földjén ezeréves fennállását ünnepli a magyar nemzet, vele együtt szive szerint ünnepelhet az ezerév óta mindig magyar Szeged is. Vele együtt és szive szerint, mert Szeged minden polgára hű és igaz fia volt és marad mindig a szeretett édes hazának s ha szereti is szülővárosát a szegedi, talán jobban is, hogy sem föl ne tűnjék, azért localpatriotizmusa soha sem volt hibás anynyira, hogy bárki is szemére vethetné. Hiszen ha voltak e hazának örömnapjai, Szeged polgárai akkor megfeledkeztek a maguk bajairól s a haza örömével vigasztalódtak , és ha be-beborult a haza ege, Szeged népe akkor soha sem a saját baját fájlalta inkább, mint a közveszélyt. — így volt ez eddig ezer éven át, igy lesz ez ezután is mindig, mig csak mondhatjuk: «És magyar, áll Buda mégl* És hogy ez igy volt, hogy ez igy van és hogy igy is lesz, — ezt, ha Szeged népe nemcsak szóben és írásban hirdeti, hanem ha múltjának összehordott emlékeivel az ország szine előtt meggyőzőleg kimutatja, — ha jelenéről adandó hűséges beszámolással a jövőre is biztosítja, oly kötelességet teljesít önmaga és a közhaza érdeke szempontjából, amely kötelesség teljesítése bízvást ünneplés-számba mehet, mert nem is ünnepelhetnénk anélkül: «Hogy mondhassuk csend s viharban, szent hazánk! Megfizettük mind, mivel csak tartozunk !» A millénium alkalmából nemzetközi kiállítás rendezésének eszméje hogy elejtetett, ezt úgy vehetjük, mint bizonyost; de sajnálkozni rajta nincs okunk. Szeged ott elenyészett volna; az országos kiállításon azonban vegye ki részét s azt úgy töltse be, hogy amit ott a hazának bemutat, legyen az saját magunknak is és másoknak is okulására alkalmas, lelkiismeretes beszámolás a rajtunk is eltelt ezredéves múltnak minden nevezetesebb pázisairól; legyen az a jelen állapotnak is hűséges olyan tüköre, amely még a jövőbe is bepillantást engedjen. Az országos kiállítás terve nem ismeretes ugyan még, de éppen abból, hogy a millenium ünneplésére rendeztetik, annyit biztosra lehet venni, hogy lesz ott terv és tér arra is, hogy az ország törvényhatóságai, megyéi és városai a saját multjukról s jelenükről beszámolhassanak. Egy ilyen városnak, mint Szeged, genetico-pragmaticus története pedig bizonyára érdekli e hazának minden fiát s egy ilyen múltú város teljes megnyugvással tárhatja is föl élete fejlődésének egész menetét úgyis, mint beszámolást, úgyis mint tanulságot a múltból, úgyis mint biztató zálogot a jövőre. Ennek pedig soha sem volna alkalmasabb ideje, mint éppen a millenium országos ünnepe; erről az ünnepről ilyen bemutatásban Szeged el nem maradhat ; ezenfelül pedig még külön ünneplés alighanem meghaladná anyagi erejét ennek a — valljuk be — még mindig a nagy bajból lábbadozó betegnek; fordítsa tehát Szeged figyelmét és erejét a milleniumi kiállításon való, méltó bemutatásra. Ilyen bemutatóul : megírni csak szóban és képekben Szeged monographiáját, ezt ha paradoxonnak tetszik is, mégis elégtelennek s az idő rövidsége miatt kivihetetlennek is kell mondanunk ; ellenben : összeállítani az egy ilyen monographia megírásához szükséges emlékeket a múltból, tanújeleket a most folyó életből, összeállítani egy fejlődéstörténeti gyűjteményt, ezt kivihetőnek is és elégségesnek is mondhatjuk. Mindaz, ami egy város életében fontos tényező, ami, ha bármily csekély mértékben is, de befolyt a város fejlődésének menetére s hozzájárult a megkülönböztető jelleg kialakulásához, az mind fölhasználható, az mind megbecsülendő adatul szolgálhat e fejlődéstörténeti gyűjteményben. Az ezredéves múlthoz képest talán most is kevés már a még megszerezhető emlék, tanújel vagy adat; kétségtelen azonban, hogy minél tovább késünk az összegyűjtéssel, annál kevesebb lesz. Ebből a tekintetből véve a dolgot sincs tehát veszteni való időnk, de van mégis annyi, hogy a millenium ünnepére a város fejlődéstörténetének emlékeiből számottevő s később is mindig becses gyűjteményt állíthassuk össze. Az összegyűjtés alatt nem érthetek rendszertelen és tervszerűtlen összehalmozást, hanem már csak az idő rövidségére való tekintetből is szükséges munkamegosztás mellett, kivihető rendezett, de partiális szakgyüjtemények létesítését, amelyekhez is megkivántatik, hogy a szakgyüjtemények emléktárgyainak, históriai tanujeleinek s a jelen állapotot is feltüntető kimutatásoknak, genetikus összefüggését értelmező leírások mintegy partialis monographiák is mellékeltessenek. Ezeket a gyűjteményekkel illusztrált partialis monographiákat egy tervszerű, szerves egészszé egyesíteni és így mutatni be az országos kiállításon, a millenium idejéig is megoldható feladatnak képzelem, föltéve, hogy minden szakház találkozik a gyűjtésre és rendezésre s a partialis monographiák megírására hivatott