Szegedi Híradó, 1892. április-június (34. évfolyam, 79-157. szám)

1892-04-01 / 79. szám

Szsged, 1892. XXXIV. évfolyam. 79. szám. Péntek, április i. Előfizetési árak: H^icfaoE hordással Vígy pos­tán küldve; Mgétt évre . 14 frt — kr raávre . . 7 . — » S^ryedévre . 3 » &0 » Slipy hóra . . 1 » 50 » szám ára 5 kr. Kiadóhivatal: XndiéDyilmre könyv »eres- kadés« Szegeden, hová az •lófizetések s a lap szétkül­désére vonatkozó fölszólam- iások intézendók. Szerkesztői iroda: Tisza Lajos-körut 73. sz. Reitzer-féle ház, földszinti hová a lap szellemi részét il­lető minden közlemény in- lézentíö. POLITIKAI NAPILAP Bérmenteti en levelek nem fo­gadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetéseket es ny ilttéri közlemény« két a kiadóhivatal mérsékel áron vesz föl. Affér. Szeged április 1. Akik olyas reménynyel kecsegtet­ték magukat, hogy a magyar parla­ment békéje helyreállott, kénytelenek belátni, hogy alaposan csalatkoztak. tí-gymást érik az aflerek s a tör­vényhozás drága idejéből túlságosan sokat elrabolnak a személyes ügyek. Nemzeti sajátságunk, a politizáJási szenvedély, egy másik szintén faji ered­ménynyel párosultan okozza, hogy mi magyarok nagyon harczias poli­tikusok vagyunk. Politikai ragaszkodásunk, ellen­szenvünk egyaránt harczias jellegű, mivel alapjában jobbára sze m é 1 y e s motívumokra, az egyéni véralkat kü­lönbözőségére vezethető vissza. Ez a magyarázata annak, hogy közéletünk minden ágában lépten-nyo- mon előtérbe nyomulnak a személyes összeütközések. Az emberi természetben gyöke­rezik, hogy épp az ily jellegű esemé­nyek a legalkalmasabbak a közszellem­nek elmérgesítésére. Mindenkinek háborúja mindenki ellen, ez lép rövid időn a kormányzati politika elavult, ósdi definíciói helyébe. És sajátságos, mintha az egykori mérsékelt ellenzék névváltoztatással egyszersmind azt akarta volna kijelen­teni, hogy ezentúl semmi köze a mér­séklethez: az uj országgyűlésen egyszerre átvette a parlamenti heczcz vezérszerepét a szélsőbaltól s ma nap a legtöbb személyes affér a nemzeti párt jóvoltából kerül a törvényho­zás elé. Taktikának nem is olyan rossz, mint aminőnek talán első pillantásra látszik. A közönség Ízlése nagyban egészben annyira meg van romolva, hogy legizesebb táplálékát a minden- rendű botrányok képezik. Akik ezen botrányokról nap-nap után gon­doskodnak, azok iránt bizonyos hálával viseltetik a publikum. Eleinte csak mulattatói, utóbb jóbarátai, majd bál- ványai lesznek azok a derék jó urak a nagy közönségnek. A számítás az egyéni rokonszenv kivívása körül leg­alább ez. ű-gyelőre ugyan bajosan válik be ; de hát ami halad, az nem marad. A szabadelvüpárt, a kormány s főleg a miniszterelnök s az igazságügyminisz­ter személye ellen táplált animózitás a nemzeti párt és vezérének minden szavából, tettéből nyilván kitetszik. A reménybeli várományos ideges türelmetlensége ez, aki meg van győ­zódve, hogy csak az Örökhagyó halá­lát kell lehetőleg siettetnie, hogy aztán ó beleüljön a dús örökségbe. M' ,esik, hogy gazda nélkül szá­mit az ilyen kapzsi örökségvadász s vagy maga a birtok ura éli túl, vagy a rég várt pillanatban kiderül, hogy van ám törvényes örökös is, kár volt előre inni a medve bőrére. A nemzeti párt harczias hangu­lata, a miniszterelnök személye ellen táplált ádáz gyűlölete képezi a kulcsát a legújabb aíTérnek is. Nevetséges, czéltalan, mert hiába való időtöltés a magyar képviselőhá- zat polémiába keverni egy külföldi lappal. Legfölebb is Baross Gábor kereskedelmi miniszternek állana ha­talmában megtenni Horváth Gyu­lának azt a szives szolgálatot, hogy vonja meg a postai szállítás jogát a Kölnische Zeitun g-tól. Ezt persze genant dolog a «Ma­gyar Hirlap» főszerkesztőjének kérnie az ower vorking-os vasminisztertől. Amit S z a p á r y Gyula gróf mi­niszterelnök felelt a Horánszky interpellácziójára, az korrekt, egyenes válasz volt: tudomásul nem vétele vi­lágosan bizonyítja a nemzeti párt afiért- csináló czélzatát. „SZEGEDI HIRADÚ" TÁRCZÁJA, Sok a jótoól. (Henry de Miile humoreszkje.) A n5 joga szent és sérthetetlen. Iga­zolja ezt a bigamia, melyet keményen bün­tetnek minden világrészen, de legerfisebben a Jankeek hazájában, hol a <nóé az elsőség.* Nálunk még, agy a hogy, tekintetbe veszik az enyhitó körülményt, de Columbus földén nincs pardon. Egy tárgyaláson voltam New-Yorkban, hol egyszerre «négy» lady kapott fényes (?) elégtételt. A törvényszéki «hatos» rendkívül mu­latságos volt a hallgatókra, sót az érdekelt személyek sem sírták tele zsebkendőjüket. A Jefferson-market rendór-birósága előtt történt. Mister James Mc Rali, a szigorúsá­gáról hires rendőr-biró ült az emelvényen, előtte William Burney emelt fővel állt. Pedig 6 volt a vádlott. A ráomló vádak súlya nem görbí­tette meg izmos vállait. Oly sudár egye­nesen állott az Ítélő szék előtt, mintha meg­fordított viszony léteznék az emelvényen ülő és ő közte. Tiszta kék szemeit nyílt tekintettel jártatta a szép számmal egybe- sereglett hallgatóság felett. A bírótól jobbra két női alak gub- baszkodott. Együttvéve éveik száma felrú­gott az egy egyes és két nulláig. Es cso­dálatos : a vádlotthoz olyan jogokat formál­tak, melyeket csak ifjú szív követelhet. Az az Örök láng, melyet szerelemnek nevez a szívtől hevülö ajak s mely a ránczokat is elsimítja. Mindkettő asszonyi, hitvesi jussát követelte. A vádlott mindkettőnek hűséget esküdött az oltár előtt és mindkettőt meg­csalta, a faképnél hagyta. — On tehát Joan Gilbert asszony azt állítja, hogy William Burney alias Buker, illetőleg Mc Garry az ön férje ? — kérdé a biró az élénk szőke hajú asszony felé fordulva. — Hites férjem, uram, — siránkozott Joan — melyet világosan New-Jerseiben keltezett házassági okmány bizonyit. — Önnél van az a kérdéses okmány ? — Nagyon is, biró ur, — viszonzá a nr. I feleség és a publikum szeme láttára lázas sietséggel kopott jackniját gombolni kezdte s az alól egy elsárgult papírdarabot húzott elő és azt mintegy diadalmas érzéstől áthatva a biró emelvénye elé vitte és ma­gasan lobogtatta. — Látom asszonyom. Köszönöm. S hány éve amaz eseménynek ? — Húsz uram, rengeteg hosszú húsz év, melyet . . . — Szomorú özvegységben töltött ? — kérdé sarcasticusan a vádlott. — Önnek most nincs szava, — szólt szigorúan a biró. — Engedőimet kérek biró ur, — kiáltá a védőügyvéd, egy púpos gnómszerü alaK, — Amerikában nem tiltják a szólás- szabadságot. — Azt nem, de a közbeszólást igen. Folytassa asszonyom. — ... Melyet kesergő, fájó szívvel éltem át. Oh hányszor emlékeztem erre a gonosz emberre, ki úgy letiporta, megtörte éltem virágzó szakát, mint egy vad indián­csorda a zöldeló vidéket. — Nem vagyunk kiváncsiak az el­repült évek meséjére, — replikázott pipacs­piros színben, felugorva az ügyvéd. — Ebben van egy kis igaza. Üljön le asszonyom, az ön joga elvitázhatatlan, most csak Hébe Reilly asszony jogának megál­lapításáról van szó. Neki kell bebizonyítani, hogy törvényes hitvese-e a vádlottnak. Óné a szó asszonyom, — mondá egy majdnem néger arczu nőhöz, ki folyton villámló sze­mekkel kisérte a vádlott minden kis moz­dulatát. — Uram, ez asszony hazudott. Az nem lehet igaz, hogy én utánam, ki Com- meticut egyik legszebb leánya valék, e ször­nyeteget kisérte volna oltárhoz. A nr. I. feleség arcza oly égő szint váltott, mint rikító vörös haja, és ha egy termetes rendőr véletlenül köztük nem áll, eltiporja a nr. 2 feleséget, kit különben szemének perzselő lángjával lesújtott. — Csak nyugodtan asszonyom. A szépség és rútság megállapítása nem a mi hatáskörünkhöz tartozik, az jelenben mel­lékes kérdés. Itt most az a kérdés, tudja-e ön is, mint elődje — — Utód, biró ur! — Nincs kifogásom a megjegyzés el­len. Tudja-e ön hiteles okirattal bizonyítani, hogy a vádlott neje ? — Minden időben. Egy fonott kosár­ból, mely karján csüngött, egy majdnem

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents