Szegedi Híradó, 1892. április-június (34. évfolyam, 79-157. szám)
1892-04-01 / 79. szám
Szeged, 1892. XXXIV. évfolyam. 79. szám. Péntek, április 1. Szerkesztői iroda: Tisza Lajos-körut 73. sz. Reitzer-féle ház, földszinti hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézentje. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetéseket és nyilttéri közleményeket a kiadóhivatal mérsékel áron vesz föl. Előfizetési árak: H^klaoE hordással Vígy postán küldve; Mgért évre . 14 frt — kr raávre . . 7 . — » S^ryedévre . 3 » &0 » Slipy hóra . . 1 » 50 » szám ára 5 kr. Kiadóhivatal: XndiéDyilmre könyvk ereskadés« Szegeden, hová az előfizetések s a lap szétküldésére vonatkozó fölszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP Affér, Szeged április 1. Akik olyan reménynyel kecsegtették magukat, hogy a magyar parlament békéje helyreállott, kénytelenek belátni, hogy alaposan csalatkoztak.gymást érik az aflerek s a törvényhozás drága idejéből túlságosan sokat elrabolnak a személyes ügyek. Nemzeti sajátságunk, a politizálási szenvedély, egy másik szintén faji eredménynyel párosultan okozza, hogy mi magyarok nagyon harczias politikusok vagyunk. Politikai ragaszkodásunk, ellenszenvünk egyaránt harczias jellegű, mivel alapjában jobbára személyes motívumokra, az egyéni véralkat különbözőségére vezethető vissza. Ez a magyarázata annak, hogy közéletünk minden ágában lépten-nyomon előtérbe nyomulnak a személyes összeütközések. Az emberi természetben gyökerezik, hogy épp az ily jellegű események a legalkalmasabbak a közszellemnek elmérgesítésére. Mindenkinek háborúja mindenki ellen, ez lép rövid időn a kormányzati politika elavult, ósdi definíciói helyébe. És sajátságos, mintha az egykori mérsékelt ellenzék névváltoztatással egyszersmind azt akarta volna kijelenteni, hogy ezentúl semmi köze a mérséklethez: az uj országgyűlésen egyszerre átvette a parlamenti hecret vezérszerepét a szélsőbaltól s ma nap a legtöbb személyes affér a nemzeti párt jóvoltából kerül a törvényhozás elé. Taktikának nem is olyan rossz, mint aminőnek talán első pillantásra látszik. A közönség ízlése nagyban egészben annyira meg van romolva, hogy legízesebb táplálékát a mindenrendű botrányok képezik. Akik ezen botrányokról nap-nap után gondoskodnak, azok iránt bizonyos hálával viseltetik a publikum. Eleinte csak mulattatói, utóbb jóbarátai, majd bálványai lesznek azok a derék jó urak a nagy közönségnek. A számítás az egyéni rokonszenv kivívása körül legalább ez. Egyelőre ugyan bajosan válik be , de hát ami halad, az nem marad. A szabadelvű párt, a kormány s főleg a miniszterelnök s az igazságügyminiszter személye ellen táplált animozitás a nemzeti párt és vezérének minden szavából, tettéből nyilván kitetszik. A reménybeli várományos ideges türelmetlensége ez, aki meg van győződve, hogy csak az Örökhagyó halálát kell lehetőleg siettetnie, hogy aztán ő beleüljön a dús örökségbe. M ,esik, hogy gazda nélkül számít az ilyen kapzsi örökségvadász s vagy maga a birtok ura éli túl, vagy a rég várt pillanatban kiderül, hogy van ám törvényes örökös is, kár volt előre inni a medve bőrére. A nemzeti párt harczias hangulata, a miniszterelnök személye ellen táplált ádáz gyűlölete képezi a kulcsát a legújabb afférnek is. Nevetséges, czéltalan, mert hiába való időtöltés a magyar képviselőházat polémiába keverni egy külföldi lappal. Legfölebb is Baross Gábor kereskedelmi miniszternek állana hatalmában megtenni Horváth Gyulának azt a szíves szolgálatot, hogy vonja meg a postai szállítás jogát a Kölnische Zeitung-tól. Ezt persze genant dolog a «Magyar Hírlap» főszerkesztőjének kérnie az over working-os vasminisztertől. Amit Szapáry Gyula gróf miniszterelnök felelt a Horánszky interpellácziójára, az korrekt, egyenes válasz volt: tudomásul nem vétele világosan bizonyítja a nemzeti párt affértcsináló czélzatát. „SZEGEDI HIRADÓ" TÁRCZÁJA. Sok a jótól. (Henry de Mille humoreszkje.) A nő joga szent és sérthetetlen. Igazolja ezt a bigámia, melyet keményen büntetnek minden világrészen, de legerőssebben a Jankeek hazájában, hol anóé az elsőség.* Nálunk még, úgy ahogy, tekintetbe veszik az enyhítő körülményt, de Columbus földén nincs pardon. Egy tárgyaláson voltam New Yorkban, hol egyszerre «négy» lady kapott fényes (?) elégtételt. A törvényszéki «hatos» rendkívül mulatságos volt a hallgatókra, sőt az érdekelt személyek sem sírták tele zsebkendőjüket. A Jefferson-market rendőr bírósága előtt történt. Mister James McRall, a szigorúságáról híres rendőrbíró ült az emelvényen, előtte William Burney emelt fővel állt. Pedig ő volt a vádlott. A ráomló vádak súlya nem görbítette meg izmos vállait. Oly sudár egyenesen állott az Ítélőszék előtt, mintha megfordított viszony léteznék az emelvényen ülő és ő közte. Tiszta kék szemeit nyílt tekintettel jártatta a szép számmal egybesereglett hallgatóság felett. A bírótól jobbra két női alak gubbaszkodott. Együttvéve éveik száma felrúgott az egy egyes és két nulláig. És csodálatos : a vádlotthoz olyan jogokat formáltak, melyeket csak ifjú szív követelhet. Az az Örök láng, melyet szerelemnek nevez a szívtől hevülő alak s mely a ránczokat is elsimítja. Mindkettő asszonyi, hitvesi jussát követelte. A vádlott mindkettőnek hűséget esküdött az oltár előtt és mindkettőt megcsalta, a faképnél hagyta. — Ön tehát Joan Gilbert asszony azt állítja, hogy William Burney alias Baker, illetőleg McGarry az ön férje ? — kérdé a biró az élénk szőke hajú asszony felé fordulva. — Hites férjem, uram, — siránkozott Joan — melyet világosan New Jerseyben keltezett házassági okmány bizonyit. — Önnél van az a kérdéses okmány ? — Nagyon is, biró ur, — viszonzá a nr. I feleség és a publikum szeme láttára lázas sietséggel kopott jackniját gombolni kezdte s az alól egy elsárgult papírdarabot húzott elő és azt mintegy diadalmas érzéstől áthatva a biró emelvénye elé vitte és magasan lobogtatta. — Látom asszonyom. Köszönöm. S hány éve amaz eseménynek ? — Húsz uram, rengeteg hosszú húsz év, melyet . . . — Szomorú özvegységben töltött ? — kérdé sarcasticusan a vádlott. — Önnek most nincs szava, — szólt szigorúan a biró. — Engedőlmet kérek biró úr, — kiáltá a védőügyvéd, egy púpos gnómszerű alak. — Amerikában nem tiltják a szólásszabadságot. — Azt nem, de a közbeszólást igen. Folytassa asszonyom. — ... Melyet kesergő, fájó szívvel éltem át. Oh hányszor emlékeztem erre a gonosz emberre, ki úgy letiporta, megtörte éltem virágzó szakát, mint egy vad indiáncsorda a zöldelő vidéket. — Nem vagyunk kiváncsiak az elrepült évek meséjére, — replikázott pipacspiros színben, felugorva az ügyvéd. — Ebben van egy kis igaza. Üljön le asszonyom, az ön joga elvitázhatatlan, most csak Hébe Reilly asszony jogának megállapításáról van szó. Neki kell bebizonyítani, hogy törvényes hitvese-e a vádlottnak. Öné a szó asszonyom, — mondá egy majdnem néger arczú nőhöz, ki folyton villámló szemekkel kisérte a vádlott minden kis mozdulatát. — Uram, ez asszony hazudott. Az nem lehet igaz, hogy én utánam, ki Commeticut egyik legszebb leánya valék, e szörnyeteget kisérte volna oltárhoz. A nr. 1. feleség arcza oly égő szint váltott, mint rikító vörös haja, és ha egy termetes rendőr véletlenül köztük nem áll, eltiporja a nr. 2 feleséget, kit különben szemének perzselő lángjával lesújtott. — Csak nyugodtan asszonyom. A szépség és rútság megállapítása nem a mi hatáskörünkhöz tartozik, az jelenben mellékes kérdés. Itt most az a kérdés, tudja-e ön is, mint elődje — — Utód, biró úr! — Nincs kifogásom a megjegyzés ellen. Tudja-e ön hiteles okirattal bizonyítani, hogy a vádlott neje ? — Minden időben. Egy fonott kosárból, mely karján csüngött, egy majdnem