Szegedi Híradó, 1893. január-március (35. évfolyam, 1-77. szám)

1893-01-01 / 1. szám

Szeged, 1893. XXX­V. évfolyam. 1­ szám. Vasárnap, január 1. Blofizetési árak; hordánál nfj por­tán kfildve: Igéu éTre . 14 fet — hr yélÉTTe . . 7 » — » M*|[yedéVTe . 8 » 60 » tfj hón . . 1 » 80 » tfilfjet nám­án 5 hr.SZEGEDI HIRADÓ Kiadóhivatal: Badtényfilmis könyvkarss­­a adása Szagadan, hová az alófizetések­­ a lap szétkül­­désére vonatkozó felszólam­­lások Intézendők. Szerkesztői iroda: Tisza Lajos- sorút 73. si. Reitzer-féle ház, földszinti hová a lap -jellemi részét il­­lető minden közlemény in­tézendő. Bérmentetlen levelek nem fo­­g­adtatnak el. Késiratok nem adatnak vissza. POLITIKAI NAPILAP Hirdetéseket és nyílttéri közleménye­ket a kiadóhivatal mérsékel áron vesz föl. A jövő küzdelmei. Szeged, 1893. január 1. Komoly idők előtt állunk. A múlt esztendőben megkezdődtek azok a ne­héz vallási és kultur küzdelmek, amelyeken a nyugat műveit népei már szerencsésen túlestek. Súlyos és kényes helyzetben van nemcsak a kormány, hanem az egész nemzet is , s ha az előtérbe nyomult vallásszabadság, polgári házasság és állami anyakönyvvezetés kérdéseit nem oldanék meg szerencsésen, ezért a felelősség nemcsak a kormányt, de az ellenzéket is egyaránt terhelné, mivel a közvélemény nyomá­sa folytán az egész képviselő­­ház tetszésével jelölte meg a kor­mány e kérdésekben a maga pro­­grammját. A múlt esztendő meghozta a maga szenvedéseit, de örömeit is. Az ország pénzügyi egyensúlya rendszeresen és hosszabb időre helyre­­állíttatván, megalkottatott a valuta is, mely ki nem számítható erkölcsi és anyagi haszonnal fog járni ha­zánkra. Az új esztendőt tehát föl kell használnunk, hogy a kedvező pénz­­ügyi helyzetet kizsákmányolva, a szük­séges és el nem odázható reformokat megvalósítsuk. Első­sorban az említett vallási és családjogi, mint közjogi kérdéseket kell tisztáznunk. Ha az ellenzék egész nyíltan ve­lünk tart, nem képzelhető, hogy többé vagy kevésbé simán, de szabadelvű irányban fognak magalkottatni az erre vonatkozó törvények. Elvégre is a nemzet, a képviselő­­ház akaratát nem negligálhatja a felsőház. E hazának minden számot tevő polgára őszinte szívvel, nyílt észszel ad meg a katholikusok részére, amit csak kívánhatnak, joggal elvárhatjuk tehát, hogy dogmatikus elveik sérelme nél­kül a mások lelkiismereti szabadságá­nak megadása ellen, harcolni nem fognak. Amint a nehéz ügyeken szeren­csésen túlestünk, áldani fogjuk az 1893. esztendőt, mely éppen ellenke­zőleg, mint az 1793. esztendő, forra­dalom nélkül, a béke áldásai mellett, hozta meg nekünk a közszabadság teljességét, a vallás, a családalapítás szabadságát. A közigazgatás államosí­­t­á­s­a, már politikai kérdés. Megen­gedj­ük e fölött a véleményeknek éle­sebben eltérő voltát , sőt a közjogi ellenzéknek magatartása hatalmas vi­tákra enged következtetni, de ezt ter­mészetesnek tartjuk. Mi tarthatatlannak tapasztaltuk a mostani állapotot s más orvossá­got nem ismerünk, mint az államosítást, ezért küzdünk évek óta lankadatlan erővel és buzgalom­mal. Ám az is igaz, hogy az ellenzék ebből joggal csinálhat elvi kérdést. Mi a közszabadságok biztosítékát a nemzet polgárainak élő tudatá­ban, energiájában, az alkot­mányos felelős miniszteri kormányzásban, ősi alap­törvényeinkben, a koroná­zási hitlevélben tudjuk : a szélsőbal ma is a megyék tágkörű autonómiájában keresi s a megyéket még mindig az alkotmányosság védő bástyáinak tekinti. Legyen harc e tekintetben, de izgatás és az utca belevonása nélkül. Hiszen, ha a képviselőházban ők győz­nének, mi szó nélkül meghajolnánk az alkotmányos akarat előtt. A közigazgatás államosításával karöltve járnak a közszabadságok megóvására szolgáló, de első­sorban a kormánynak felelősségét fokozó intézmények megalkotása. Ilyenek : a közigazgatási bíróság föl­állítása, a tisztviselők kötelességeinek és jogainak törvény útján szabályozása; a képviselőválasztások tisztaságának az eddiginél célszerűbb biztosítása. Azt hiszszük, hogy az 1893. esz­tendőben ezekre is kiterjed a törvény­­hozás működése. Minden magyar szívből óhajtja, hogy ezen óriási horderejű ügyek sze­rencsésen oldassanak meg s ennek re­ményében kívánunk a magyar közön­ségnek, a képviselőháznak és a kor­mánynak !Boldog ujesztendőt.» Br. Csere Ede. Amerikai dolgok­ — Különös háborúk. A világlap palotája. Tárca-mon­dás. Egy menyasszony kalandja. A világ legjobb jövője. Átváltozott gerlicék. Szegedi ismerős. — A múltkor egyszer a Jersey-sziget déli végén felültem egy óriási gözpontonra, amely a kirándulókat szállítja New­ Yorkból a tün­dér szép Cancy-Island fürdőre. Az őszi nap már az óceán felé hajlott és a canadai köd már ott lebegett a long- island­ magaslat körül. Egyszerre csak előttünk a ködön át, egy hosszú lángsugár­ kéve törtetett el( és olyan dörgés következett utána, mint mikor a tengerészek a Sandy Hack erőd fokáról az Európából beérkező óceángözösnek sza­lutálnak. Aztán egy perc múlva, körülbelül olyan hos­zaságban, mint egy hat evezős ladik, tizennégy vékony, de aránytalanul hosszú lángsugár ha­rította szét a ködöt. Mint afféle katonaviselt ember, az egybe­roppanó dörgésekből azonnal felismertem, hogy az sortűz volt. — A Pinkertornok már újra kezelik a Winchestert! — jegyzi meg az egyik angol utas fejcsóválva. — Igen az öböl­kotrási vállalat embe­reivel nem lehet bírni. — Mi az, kérem ! — kérdeztem kí­váncsian az egyik angolt.­­ A kikötő-kotrási vállalatot az állam arra kötelezte, hogy a tenger mélyéből a gőzgépekkel felkotort szemetet messze, egy napi járó földre dobják be New-York előtt az atlanti óceánba. De a tengerész-kapitány uraknak nem tetszik olyan messzire menni. Ezen urak egyszerűen megkerülik a long­­islandi magaslatot, ahova nem lát el a Sandy Hock rendőrsége még teleshoppal sem, mert előtte a hegy, — és ott már annyi szemetet dobtak a vízbe, hogy veszélylyel fenyegetik a new-yorki öböl bejáratát. — De az a lövés, kérem ! ? — A lövést bizonyosan Johnson Mik­lós, a city legmakacsabb tengerész-kapitánya tette a Pinkertorn magán detektívjeinek cir­káló csolnakára, amely őt észrevette és nya­kon akarta csípni. — Értem, és a Pinkertornak, a city ezen félelmes fiai, szokásuk szerint, sortűzzel feleltek. A ködben két nagy lángsugár törtetett előre, egymással szemközt lódítván maga előtt a golyóbist. — A Pinkertorneknál (magán detectiv ügynökség tagjainál) is van ágyú, jegyzé meg az angol. — Hisz ez valóságos kis ten­geri csata, még pedig békében. — riadtam az angolra és roppant szerettem volna látni a fejleményeket. De a központon kapitánya nem rokonszenvezett reporter­ érzelmeimmel; neki a hajó kétezernyi uta­sára volt gondja és intett a kormányosnak, hogy kanyarodjon balra, és kikötött Staten Islandon. Óriási nyugalommal jegyzi meg az amerikai kapitány, hogy majd «ha a city fiai eligazították azt a kis felmerült differen­ciát, ha úgy tetszik, átmehetünk Cuney-Is­­landra.­ Nekem azonban eszem ágában sem volt többé Cuney-Island. E helyett átszáll­tam a legközelebbi gőzpontomra, amely azonnal indult vissza New­ Yorkba. Partra szállva, újságszerkesztőség után néztem, hogy a kalandomat felváltsam dollárokra. Talál­tam a Broadwayn olyan «Morning Journal»

Next