Szegedi Híradó, 1893. április-június (35. évfolyam, 78-155. szám)

1893-04-01 / 78. szám

Szombat, 1893. ápr. 1. SZEGEDI híradó. — aztán egész csoportosan. Örömittasultan gyűjtjük össze bokrétába s gyönyörteljesen szívjuk illatukat. S vígan — minden bajt feledve — térünk vissza hajlékunkba, hogy ott féltékenyen őrizzük s elrejtsük a piciny csokrot. Ah ! mint meg tudom érteni az ibolya által ihletett tüzes szerelmet! Tán önök nem hiszik nekem, de én valóban mindig meg vagyok hatva, valahányszor egy-egy rongyokba burkolt virágárus leánykát pil­lantok meg, ki alázatosan kínálgatja a min­den rendű és rangú járókelőknek oly olcsó bokrétáit ! Ibolyák, kedves ibolyák, ti, kik oly visszavonultan éltek, nektek jutott a leg­szebb név, mi valaha virágnak osztályrészül jutott, ti vagytok az elsők, kik a természet újraébredését, a kikeletet hirdetitek, miként ezt később aztán a kedves madárkák vig csicsergésükkel jelentik ! Egy kicsiny ibolyacsokor ! Mily keve­set, de sokat mondó mégis! Nem gyűjtöt­­tél még sohasem egyet ? Megfigyeltétek-e valaha ezen apró virágokat, az ő piciny, álmatagon s méla­­búsan lehajtott kis fejecskéjüket, gyöngéd rózsaszínnel mintegy átfutott pártájukat, bájosan árnyékolt szirmaikkal s végre az ő gyönge, s mégis egész lényedet átható illa­tukat ? Valódi költészet rejlik egy ibolya bok­rétában. Nem tudom én, de mintha valami isteni rejlenék e bájos virágban. Majd vala­mely szerelmes szüzhöz hasonlít, ki a nyu­galmat keresi s nehezen adja meg magát, majd meg egy siránkozó öreghez, ki meg a magányt kívánja, hogy elmerengjen az ifjú­ság édes emlékein ! Majd azt hisszük, va­lamely titkos küldött ő, ki tán az utat állí­taná fel ez és a másik világ között, hova azok költöztek, kik bennünket örökre el­hagytak, ha ő a lányok meghitt titok­tartója, — hisz a szerető szívnek szüksége van valakire, kire édes titkát bízza, — Ő édes vigasztalója egyszersmind azon sze­rencsétlen anyáknak, kik elveszett fiaikat siratják! Oh szent ibolyák! a béke és szeretet virágai legyetek áldva! Ti ibolyák, mik­ép oly kellemmel csillogtak a szerelmesek do­bogó szive felett, mint valamely­ik­ szélén, mely alatt az imádott hantjai nyugszanak, terjeszszétek égi illattokat az emberek kö­zött, tanítsátok őket szeretetre s hűségre s töltsétek el őket bölcsességgel és jó­sággal ! — Kinek kell ibolya bokréta ? Urszics Darinka. — Csak azt mondom fiú, hogy akkor aztán fi­skárius ne légy, mert ha ilyen szégyent hozol a famíliámra, isten — bizon kitagadlak. — No, no apuskára! — csititgatja ha­­raiskás nevetéssel a fiú. — De még annak a Boriskának is békét hagyj, te — — Még ha szeretem is ? ! —■ Hisz jó, jó ! Nem is úgy értettem én azt , csak azt akartam mondani, hogy nem jó a tűzzel játszani. Hej mert vesze­delmes portéka az a leány­féle, sóhajt az öreg. Aztán meg tudhatod úgyis, hogy csak a tied lesz. Pillanatra elkomolyodik a Kardhordó família büszkesége, de az az átkozott köny­­nyű diákvér ismét csak kitör belőle: — Édes apám ? — kezdi. — No mi az ? . . . — Aztán a nagy k­á­n­t­u­s­b­a­n*) is bent vagyok ! — dicsekszik. — Még abba is ! — tamáskodik az öreg. — Hisz azok még k­ó­t­á­b­ó­l is tud­nak ám énekelni ? . . . — Tudok ám én is I — Te-e-e ? ! . . . — egész megnyuj­­tottan. — Biz én I — Hiszi a manó . . . . különben tu­dod mit, — kedélyeskedik az öreg — te­gyünk próbát! — Ráállok! — hangoztatja büszkén a nyurga diák. — Jól van fiam ! Állj hát ide m­ elé­­bem — karikába s énekelj egyet — hármanb­e! . . . E kérésre természetesen csak kacag­nak mindketten. Az apa a fia zavarán s a fiú az apja bohókás kérésén. A nagy nevetés, kacagás zajára bejön a konyhából a nagyasszony is, hozza a pá­rolgó fekete kávét s kacag ő is. Kacagnak mindnyájan tele szájjal, tele szívvel, csak mikor az ízletes fekete kávé­ból egyet szerpentettek, fanyalodik el pil­lanatra az arcuk, mivel a kiváncsi nagy­asszony a nagy sietségben kifeledte a ká­véból a­­ »cukrot« . . . A hosszú fiú már szalad is s idő múlva a kipirult arcú Boriskával csakugyan be is hozzák a cukort. Bár egy kissé talán sok ideig is keresték a­­ cukortar­tót... Aztán elmondják a Boriskának is az apa kívánságát. Természetesen újból kezdik a kaca­gást. S a leány hangja olyan ezüstös, olyan csilingelő, olyan édes, mint az angyalok éneke s a mezei virágok méze . . . És mégis vannak emberek, kik azt állítják, hogy a »fin de siécle« fiai képtelenek az igaz szeretetre s hogy a ma prózai világa nem termelője többé az­­ idylleknek . . . Ifj. Móricz Pál. *) A debreceni református kollégiumban a diá­kok nagy­ énekkarát nevezik igy. A vezeklés hete­ (Saját tudósítónkról.) Szeged, ápril 1. Tegnap volt nagypéntek a keresztény világ nagy gyásza. A jeruzsálemi megrázó tragédia évfordulójának napja. A gyalá­zat fája előtt, melyre fölfeszítették a lelki bilincseket tördelő igazságot, tegnap népek milliói térdeltek, elmélyedve az örök Gondviselés küldöttjének gyászos sorsa fö­lött. A népek ezreivel egy­ütt a napon a földi koronák viselői is meghajol­ta­k ez Istenember előtt, kit a »vitézek« tövisből font koronával. Koszoruztak meg és akit a dühöngök arculcsapdásának. Legnagyobb ünnepe ez a nap a hivő kereszténynek, ki a názárethi Jézusban az Isten lelkű mártírt látja és imádja. Pedig harangszó nem zúgott szét az utcán, s élénk zenétől nem zajongott a város, mégis a gyászünnep hangulata ömlött át minden ar­con. És sok, sok ö­n­h­i­t­t kebel alázatos imát bocsátott e nap dicsősség urához. Szeged is méltóan, régi vallásosságához, kegyelettel adózot­t tegnap a fölfeszített Megváltó magasztos emlékének. Több helyt a város különféle templo­maiban és kápolnáiban megható isteni tisz­teleteket tartottak. A belvárosi templomban délelőtt passió volt. Jézus sírbatétele, végül a ha­tásos szentbeszéd, melyet B­ez­dán József káplán tartott. Ez ünnepi isteni tiszteleten a városi tisztikar testületileg is jelen volt, P­á­­­t­y polgármester vezetése mellett. Dél­után 3 órakor gyászvecs­ernye, Jere­miás siralmai, esti 6 órakor pedig szent­­ségb­etétel volt. A rókusi templomban szintén meg­voltak ez egyházi ceremóniák, s itt Latz­­kovits Ádám káplán mondott emelkedett hangú beszédet. A felsővárosi temp­lomban Orbán Jácint rendfőnök elmélke­dett e gyásznap sötét emlékéről. Az alsó­városon pedig Hricsovszky Timót plébános. Különösen sokan fordultak meg azon­ban a tegnapi nap folyamán a Kálvária­kápolnának díszétől megfosztott oltára elé, hol több mint 30,000 ember fordulha­tott meg. Igen sokan zarándokoltak ki a teme­tőkbe is. * Ez ünnepi hét többi, hátralevő nap­jait még a következő programmal ünnepük meg a templomokban : 1. Belvárosban. Ma nagyszombaton reggel 6 órakor szentségkitétel, délelőtt 9 órakor tűz­és vízszentelés, utána ünnepélyes nagy mise, esti 6 órakor föltámadási kör­menet. Hu­svét vasárnapján az ünnepi nagy mise d. e. 10 órakor történik. II. Rókuson. Ma, nagyszombaton reggel 6 órakor szentségkitétel, utána tűzszentelés, húsvéti gyertya megáldása s keresztkút­­szentelés, 9 órakor pedig ünnepélyes szt. mise. Este 6 órakor a feltámadási körme­net. Husvétvasárnapj­án reggel fél 7 órakor szt. mise, utána ünnepi beszéd, tartja Várhelyi József administrátort 9 órakor ünnepélyes szt. mise. Délután 3 órakor ünnepélyes vecsernye. Húsvét­hétfőn reggel fél 7 órakor szt. mise, 9 órakor ünnepély s szt. mise. Délután 3 órakor vecsernye. A nagyhéten s a húsvéti ünnepek alatt a szeged-rókusi templomban Ivánkovits János c.­apát, min. oszt. taná­csos fog pontifikálni. III. Felsővároson. Ma, nagyszombaton reggel 6 órakor az oltári szentség ismét kitétetik a szent simát. Fél 8 órakor tűz-, víz- és ke­­resztkút szentelés, utána ünnepélyes nagy mise, mely alatt az orgona megszólal. Fel­támadási szertartás este 6 órakor. H­ú­s­­vétvasárnap reggel 7 órakor nagymise, utána ünnepi szent beszéd, 9 órakor ünne­pélyes nagymise szentségkitétellel. D. u. 3 órakor ünnepi vecsernye. Húsvéthét­főn ugyan a szerint, mint husvétvasár­­napján, IV. Alsóvároson. Az alsóvárosi plébánia Mátyás temp­lomában ugyanebben a sorrendben fognak a nagyszombati és husvétvasárnapi ünnepé­lyességek lefolyni, amelyeket Hri­cso­v­sz­ky Timót plébános fog vezetni.

Next