Szegedi Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-02 / 2/1. szám
Milliós huzavonák •Az Országgyűlésre váró hosszú költségvetési szavazási procedúra előtt — vasárnap regel — Antall József miniszterelnök kért szót, a kormány nevében, a Tisztelt Ház iránti megbecsülésnek és tiszteletnek a parlamentáris demokráciában kötelező jeleként. Antall József azzal nyitotta Beszédét: nem kíván hosszú érvelésbe kezdeni a költségvetés-tervezet mellett, hiszen az újonnan kijelölt pénzügyminiszter és a tárca államtitkára már kifejtette a kormány álláspontját. A kormány, mint mondta, a költségvetés beterjesztésekor tudatában volt annak, hogy a tervezet nem nyerheti el sem a Parlament, sem az ország osztatlan rokonszenvét. Tisztában voltak azzal, hogy a tervezetet számtalan oldalról éri majd bírálat. Mindazonáltal hozzátette: kényszerhelyzetben kényszerköltségvetést terjesztettek elő. A kormánypártoknak pedig e költségvetés mellett globálisan ki kell állniuk, még akkor is — tette hozzá —, ha a kormánypártokon belül élesebben bírálták a költségvetési tervet, mint az ellenzék. Mintegy 12 órás szavazás után az Országgyűlés az éjszakai órákban jóváhagyta a kormány által beterjesztett és a képviselők javaslatai révén számos tekintetben módosított jövő évi költségvetést. Ennek megfelelően 1991-ben 78 786 milliárd forint lesz a deficit, valamivel több a tervezettnél. A vita főleg arról folyt, hol lehet a kiadásokat jelentős mértékben csökkenteni, hogy más területen a lakosság terheit könnyíteni tudják, s több támogatást kaphassanak az önkormányzatok. Végül is a T. Ház, amely alapvetően elfogadta a Parlament költségvetési, adó- és pénzügyi bizottsága által előterjesztett javaslatokat, mintegy 24 milliárd forint értékű kiadáscsökkentést fogadott el, elsősorban az államigazgatási központi ráfordításokat faragták le jelentős mértékben. Délelőtt az ebédszünetig összesen 340 körüli módos.(Folytatás a 3. oldalon.) Azt hiszem, hogy semmi rossz érzésem nincs, mármint ami az évbúcsúztatót, évköszöntőt illeti. De! De ám! Ilyet soha többet nem kérek. Ha valaki hiszi, amit mondok, jelentem, téved. Jártam már bokáig érő üvegcserepekben Szegeden, a Korzón, beszéltem dühöngő emberekkel, de ami tegnapelőtt volt, az mindennek a csúcsa. Ráértem Pintér József kollegámmal, mégsem számoltuk meg, hányan tomboltak a Kárász utcán. Csupán ránézve a „tömegre” hallatlan könnyű volt felmérnünk, hogy a többség nem volt magyar. A dudákkal úgy verték egymást, mint egy jó dobos a zenekarban a szerszámát. Szegény Kossuth! Ha szólni tudott volna, nyilván emígyen tette volna : Szegednek népe, nemzetem szégyene... Teljesen mindegy lett volna ha Irak felé járok, vagy Kosovo tájékán, kérem lőttek, mint az oroszok. Néhány magyar is, ők is durrantottak. Szóltak a petárdák akkorát, mint egy viszszafelé elsült T-34-es. Ázvállott ott (a fenét átvállott, hiszen ketten voltak mindenütt) több pár rendőr. Szerintem Andaxinnal doppingolták őket, mivel szemipillarezzenés nélkül teljesítették küldetésüket. Gratulálok türelmükhöz! No! Történt, hogy az állítólagos békeidőben nem lehet lőni. Nem is lőttek, csakdurrogatattak a petárdákkal. Akiknek ez tetszett azoknak soha jobb szórakozást nem kívánok. Amiről szóltam, eleddig éjjel volt, de még korábban 31-én délután találkoztam Tatussal. Azzal a Tatussal, aki holmi 40 éve a combján lovagoltatott, mintegy kedves kölyköt a Hajós utca 17. udvarán. — Csókolom Pintér bácsi, boldog új évet. — Köszönöm, elvagyok. — Hát te? Hogy vagy fiam? A volt úri szabó Pintér János bátyám a felsővárosi templomba tartott tisztelni Istent. Pepi néni, nagymamám hasonló okból sétált arra ’78-ban, de sajnos nem jutott Isten házáig. Nyugodjon békében. — Tatuskám! Egyedül él, de azért gondolom éjfélkor megiszik egy pezsgőt? — Kisfiam! Már 86 éves vagyok, nem birom. — Legalább egy spriccert legurít. — Esetleg. Nézd. Ismersz annyira, hogy soha nem toltam el magamtól az italt, húsz éve nem rúgtam be. Akkor meg, minek kortyoljam a szódát. — Boldog új évet Tatus! Klauzál tér. Butikos. Dudák, ki-kiugró sípok, fütyülő nádihegedűk. — Megéri fagyoskodni? — Ha nem érné meg, gondolja, itten toporgok — BUÉK! — Viszont! Algyő, ötös barakk. Hajdan a Romániából menekültek menhelye. Pár hete kipaterolták őket. — Egészségükre! — Ne szórakozzon velünk! Maga újságíró? Takarodjon ! — Uram, jó szándékkal jöttem, hiszen nem sértettem senkit. Mi lesz önökkel? — Mondtam, takarodjon. Semmi köze hozzá. Az igazság istennője tett igazságot: azt sugallta, menjek utamra. Elmentem. — Hajnal. Tántorgó hölgyek — urak. Nem tudtam jót nevetni. Kínjukban, kényszerből, alkoholmámor miatt áttántorogtak az új esztendőbe. Új év lesz? Azért boldog új évet! Ács S. SÁNDOR Kosovo a Kárász utcán Vajhóci győzött, s ki ellenében? Dl NAPLÓ 2/1. 1991. jan. 2., szerda Ára: 6,60 Ft ........................ ^a64 í. 1.-stt. íífíl»/ orsiaíífyöí^* avonyviA’ álfiományábaH t^lve Szilveszterre lett költségvetése az országnak Németországban is Szöknek a katonák 145 szovjet katona dezertált 1990-ben a Németországban állomásozó szovjet hadseregcsoport egységeiből — jelentette az Izvesztyija, Anatolij Korotkovra, a szovjet katonai főügyészség vizsgálati főosztályának vezetőjére hivatkozva. Korotkov megerősítette azokat az értesüléseket, hogy november végén megszökött az egyik ezredparancsnok, családtagjaival és egyik beosztottjával, egy századossal együtt. Kolesznyikov alezredes a volt NSZK területére egy légvédelmi rakétát, egy távirányítható rakétát és három, a legkorszerűbb szovjet harckocsihoz rendszeresített lőszert is magával vitt. A katonai főügyészség képviselője egyébként annak a véleményének adott hangot, hogy a katonaszökevények egyáltalában nem politikai indokokból dezertálnak egységüktől, hiszen egytől-egyig valamiféle katonai bűncselekményt követtek el. Korotkov szavai szerint a német fél „jószándékkal” kezeli ezeket az ügyeket, s példaként hozta fel, hogy Matyijenko zászlóst, aki katonatársát meggyilkolva és kirabolva szökött meg, kiadták a szovjet hatóságoknak l éltem a fiamat. A kisspíibet amelyik ma még csak kúszó-mászó tudományával kápráztatja el a világot, de egyszer ő is harcba indul a tudomány mezején. Így például elkezd majd olvasni is. Mint én tettem, mint mindenki, ha városi létre ítéli a sorsa — a nyomtatott, kifestett nagybetűkkel próbálkozik először, címfestők tábláin méri le, mennyire is futja abból a bizonyos tudományból. És mit tanulhattam? Cipész, közért. Patyolat, kijárat, bejárat, bolt — idézem az emlékeket. És mi jut fiamnak, ki magyarnak született, magyar földre? Shop, market, Tomafruct, Boss Club, butique, Sky, Nonstop, Bevy blue — olvasom új világunk szimbólumait. Mert szimbólum ez kérem — magyarázta minap nekem egy önkéntes nyelvész, nem kis keserűséggel hangjában. Mert azt hiszik ezek — s egy tábla felé bökött hevesen —, hogy a rendszerváltást így kell megélnünk, hogy a ránk erőltetett orosz kultúra után szabad a gazda mindennek, ami nyugat felől érkezik, s lehet újra gyarmatosítani a magyar kulúrát, kiradírozni a magyar nyelvet. Magyaráztam volna, bácsikám, nem új jelenség ez. Annyira nem, hogy tudomásom szerint még kormányrendelet is született a magyar nyelvű cégtáblák, vállalatelnevezések mellett vagy két éve, csak ez a rendelet épp annyit ért, mint az összes többi társa. A magyarázat mellé még egy kis biztatást is átadtam volna — azért nem olyan könnyű kiirtani itt a magyarságot — ámm időm, sem kedvem nem volt a beszédhez. Előfordul velem is. Különösen akkor, ha a sok ellenvélemény mellett bennem is mocorog a kisördög — valóban, miért ez a fene nagy amerikanizálódás, ez a provinciális rongyrázás, ami a kisbüdösből (külvárosi, ám magyaros boltelnevezés) hipp és hopp máris shopot kreál. Mer külföldre készülődő, nyugati piacban reménykedő vállalatoknál még megértem, hogy a külföldi szemnek igencsak megdöbbentő „Zöldség-gyümölcs feldolgozó kisszövetkezet” helyett akármilyen fruetba mennek át, de vajon hány angol vevőben reménykedik az előbb már említett kisbüdös tulajdonosa a rókusi (tarjáni, makkosházi stb.) garázssoron. Ettől persze még az új nevek szaporodnak, mint szokták tenni bizonyos gombák eső után, s aligha hiszem, hogy ilyen kis nyelvőrködő cikkek többet érnének a kormányrendeletnél, vagy a magyaros józan észnél, így aztán még időben elkezdem okítani Tomi fiamat. Shop annyi mint... Butique pedig azt jelenti... Sznobizmus viszont jó magyaros tulajdonság, nemdebár? — bátyi — A baj ésszel jár Külföldjáró barátaim mesélik, mi magyarok márnem is vagyunk olyan érdeke Siek nekik. Elszállóban varázsunk. Rábólintanak ugyan kétségtelen eredményeinkre, ami inkább a rendszerváltás politikai fényében érhető tetten,, hogy intelligens forradalom volt, nem rázódtunk atomjainkra, a forint is a forint maradt, satöbbi. Hanem a tempó ellassulása, a piszlicsáré pralamentarizmus és környéke nemigen képes tűzbe hozni már a fene nagy pluralista múltjuktól elkényeztetett demokráciákat. Abban persze igazuk van, ha sok mindent nem értenek. Nem értjük igazán mi sem". Címervitákban alámerülni, mikor ott mered a földörvénytelenség, taxisblokád dől közúthálózatunkra szinte egyik pillanatról a másikra, s megbénul az ország. Máig nem tudni egészen pontosan, mitől csappant akkorát a rendszerváltás eufóriája, hogy a helyhatósági választásokra már közönnyé dermedt a lelkesedés; tüntetnek a diákok, pedagógusok, mozdonyvezetők (ki nem vonul az utcára ma már); pillanatnyilag nincs, ki megmondhatná, privatizálták-e a magyar sajtót, bejöttek-e az árverezésen kikürtölt pénzek, s mire fordítják, miközben éppen a sajtótól is Nemzeti Alapítványra gyűjt az MDF-szárny, Et cetera, et cetera. Valós az aggály: ha már ilyen européer módon tudtunk produkálni példaértékű rendszerváltást, miért nem lehetünk — ez egyszer a történelmünk során, éppen a legfontosabb kérdésekben — egységesek végre, s játsszuk el az igazi nagy játszmát közösen? Mondjuk, nagykoalícióban akár? Hogy ne politizáljunk, amíg üres a kosár. Az új esztendő hajnala, a század utolsó évtizedéé, morfondírozza belőlem papírra, valóságos hajnalon, e kétségeket szaggató dilemmát. Annak tudata, hogy valamiféle költségvetése csak-csak lett ennek az országnak, de hiáyoznak még belőle az önkormányzatok költségvetései, amelyek várható izzadtan hasonló adokkapok játszmák, politikai csatározások elé néz helyhatóságilag, immáron darabokban az ország. A Parlament leadta a labdát. Azt is mondják, a kormánypártok passzolták át a felelősségét annak az ellenzéknek, mely a helyhatósági választásokon vett revánsot az elúszott parlamenti többségért, a kormányzásért. Itt a piros, hol a piros. Kár. Mindazonáltal marad a remény. Hogy a most már kézzel fogható valóságában ráuk szakadt szükség, gazdasági regresszió, adóháló, szegénység, munkanélküliség (és sorolhatnám) végre rendezi sorainkat, s megpróbálunk együtt kinyavalyogni valamit Pártállástól függetlenül, mindig az adott célok, ügyek érdekében, vérfagyasztóan racionálisan. Csak az o rszink menthet meg a nagyobb bajoktól, összeomlástól.'•4- * józan eszünk. Ami előbb a betevő falatot igyekszik el.., teremteni, s csak utána politizál. Gribojedovnak, a klasszikus orosz drámaírónak van egy darabja: Az ész bajjal jár. Nem rólunk írt. Mert hisz nekünk már itt a zsaj. Beérnénk annyiva, ha ész kerülne hozzá. A 23 011-en, a rendőrség Csongrád megyei ügyeletén, a kötelező hírek vártak. Az új évben, tegnap hajnali fél 4 előtt pár perccel, magyar állampolgár, a Romániából származó Tollas Szabolcs 32 évesen, részegen, az új Tisza-híd szegedi hídfőjénél karambolozott egy taxival. A vétkes Tollas életveszélyes sérülésekkel került kórházba, de sajnálatosan az autójában ülő két 8 éves ikergyermeke és a felesége meghalt. A taxi vezetője és utasa súlyosan sérült. Halál a hídfőben A betörők sem aludtak újév hajnalán. Hódmezővásárhelyen a Zsigmond utca 3. szám alatti lakásból félmillió forint értéket, pénzt és aranyékszereket loptak. A tettesek ez ideig ismeretlenek. Csupán anynyit tudni, hogy a kettős zárral biztosított ajtón behatolva lopott-loptak.