Szegedi Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-02 / 2/1. szám

orsiaíífyöí^* ävonyviÄ’ áifiományábÍH t^lve Szilveszterre lett költsegvetése az országnak ........................ ^aö4 í. í.-stt. íífíl» / Dl NAPLÓ 2/1. 1991. jan. 2., szerda Ára: 6,60 Ft Milliós huzavonák •Az Országgyűlésre váró hosszú költségvetési sza­vazási procedúra előtt — vasárnap re^el — Antall József miniszterelnök kért szót, a kormány nevében, a Tisztelt Ház iránti megbe­csülésnek és tiszteletnek a parlamentáris demokráciá­ban kötelező jeleként. An­tall József azzal nyitotta Be­szédét: nem kíván hosszú érvelésbe kezdeni a költ­ségvetés-tervezet mellett; hiszen az újonnan kijelölt pénzügyminiszter és a tárca államtitkára már kifejtette a kormány álláspontját. A kormány, mint mondta, a költségvetés beterjeszté­sekor tudatában volt annak, hogy a tervezet nem nyer­heti ei sem a Parlament, sem az ország osztatlan ro- konszenvét. Tisztában vol­tak azzal, hogy a tervezetet számtalan oldalról éri majd bírálat. Mindazonáltal hoz­zátette: kényszerhelyzet­ben kényszerköltségvetést terjesztettek elő. A kor­mánypártoknak pedig e költségvetés mellett globá­lisan ki kell állniuk, még akkor is — tette hozzá —, ha a kormánypártokon be­lül élesebben bírálták a költségvetési tervet, mint az ellenzék. Mintegy 12 órás szavazás után az Országgyűlés az éj­szakai órákban jóváhagyta a kormány által beterjesz­tett és a képviselők javasla­tai révén számos tekintet­ben módosított jövő évi költségvetést. Ennek megfe­lelően 1991-ben 78 786 mil­liárd forint lesz a deficit, valamivel több a tervezett­nél. A vita főleg arról folyt, hol lehet a kiadásokat je­lentőd mértékben csökken­teni, hogy más területen a lakosság terheit könnyíteni tudják, s több támogatást kaphassanak az önkormány­zatok. Végül is a T. Ház, amely alapvetően élfogadta a Parlament költségvetési, adó- és pénzügyi bizottsága által előterjesztett javasla­tokat, mintegy 24 milliárd forint értékű kiadáscsök­kentést fogadott el, elsősor­ban az államigazgatási köz- nonti ráfordításokat farag­ták le jelentős mértékben. Délelőtt az ebédszünetig összesen 340 körüli módosí­(Folytatás a 3. oldalon.) Azt hiszem, hogy eemmi rossz érzésem nincs, már­mint ami az évbúcsúztatót, évköszöntőt illeti. De! De ám! Ilyet soha többet nem kérek. Ha valaki hiszi, amit mondok, jelentem, téved. Jártam már bokáig érő üvegcserepekben Szegeden, a Korzón, beszéltem dühöngő emberekkel, de ami tegnapelőtt volt, az mindennek a csúcsa. Ráértem Pintér József kol­legámmal, mégsem számol­tuk meg, hányán tomboltak a Kárász utcán. Csupán rá­nézve a „tömegre” hallat­lan könnyű volt felmérnünk, hogy a többség nem volt magyar. A dudákkal úgy verték egymást, mint egy jó dobos a zenekarban a szerszámát. Szegény Kossuth! Ha szólni tudott^ volna, nyilván emígyen tette vol­na : Szegednek népe, nem­zetem szégyene... Teljesen mindegy lett vol­na ha Irak felé járok, vagy Kosovo tájékán, kérem lőt­tek, mint az oroszok. Né­hány magyar is. ök is dur- rantottak. Szóltak a petár­dák akkorát, mint egyvisz- szafelé elsült T—34-es. Arvállott ott (a fenét ár- vállott, hiszen ketten voltak mindenütt) több pár rendőr. Szerintem Andaxinnal dop­pingolták őket, mivel szem- ipillarezzenös nélkül teljesí­Kosovo a Kárász utcán Vajh fci győzött, s ki ellené­ben? tették küldetésüket. Gratulá­lok türelmükhöz! No! Történt, hogy az állí­tólagos békeidőben nem le­het lőni. Nem is lőttek, csak /durrogatattak a petárdák­kal. Akiknek ez tetszett azoknak soha jobb szórako­zást nem kívánok. Amiről szóltam, eleddig éjjel volt, de még korábban 31-én délután találkoztam Tatussal. Azzal a Tatussal, aki holmi 40 éve a combján lovagoltatott, mintegy ked­ves kölyköt a Hajós utca 17. udvarán. — Csókolom Pintér bácsi, boldog új évet. — Köszönöm, elvagyok. — Hát te? Hogy vagy fiam? A volt úri szabó Pintér János bátyám a felsővárosi templomba tartott tisztelni Istent. Pepi néni, nagyma­mám hasonló okból sétált arra ’78-ban, de sajnos nem jutott Isten házáig. Nyugod­jon békében. — Tatuskám! Egyedül él, de azért gondolom éjfélkor megiszik egy pezsgőt? — Kisfiam! Már 86 éves vagyok, nem birom. — Legalább egy spriccert legurít. — Esetleg. Nézd. Ismersz annyira, hogy soha nem tol­tam el magamtól az italt, húsz éve nem rúgtam be. Akkor meg, minek kortyol­jam a szódát. — Boldog új évet Tatus! Klauzál tér. Butikos. Du­dák, ki-kiugró sípok, fütyü­lő nádihegedűk. — Megéri fagyoskodni? — Ha nem érné meg, gon­dolja, itten toporgek — BUÉK! — Viszont! Algyő. ötös barakk. Haj­dan a Romániából menekül­tek menhelye. Pár hete ki- paterolták őket. — Egészségükre! — Ne szórakozzon ve­lünk! Maga újságíró? Taka­rodjon ! — Uram, jó szándékkal jöttem, hiszen nem sértet­tem senkit. Mi lesz önök­kel? — Mondtam, takarodjon. Semmi köze hozzá. Az igaz­ság Istennője tett igazságot: azt sugallta, menjek utam- ra. Elmentem. — Hajnal. Tántorgó hölgyek — urak. Nem tudtam jót ne­vetni. Kínjukban, kényszer­ből, alkoholmámor miatt áttántorogtak az új eszten­dőbe. Üj év lesz? Azért boldog új évet! Acs S. SÁNDOR Á baj ésszel jár K ülföldjáró barátaim mesélik, mi magyarok már •nem is vagyunk olyan érdeke.Siek nekik. Elszál- lóban varázsunk. Rábólintanak ugyan kétségte­len eredményeinkre, ami inkább a rendszei-váltás poli­tikai fényében érhető tetten,, hogy intelligens forrada­lom volt, nem rázódtunk atomjainkra, a forint isi fo­rint maradt, satöbbi. Hanem a tempó ellasisulása, a piszlicsáré pralamentarizmus és környéke nemigen ké­pes tűzbe hozni már a fene nagy pluralista múltjuktól elkényeztetett demokráciákat. Abban persze igazuk van, ha sok mindent nem' értenek. Nem értjük igazán mi sem'. Címervitákban alámerülni, mikor ott mered a földörvénytelenség, taxisblokád dől közúthálózatunkra szinte egyik pilla­natról a másikra, s megbénul az ország. Máig nem tudni egészen pontosan, mitől csappant akkorát a rend. szerváltás eufóriája, hogy a helyhatósági választások­ra már közönnyé dermedt a lelkesedés; tüntetnek a diákok, pedagógusok, mozdonyvezetők (ki nem vonul az utcára ma már); pillanatnyilag nincs, ki megmond^ hatná, privatizálták-é a magyar sajtót, bejöttek-é az árverezésen kikürtölt pénzek, s mire fordítják, miköz­ben éppen a sajtótól is Nemzeti Alapítványra gyűjt az MDF-számy, Et cetera, et cetera. Valós az aggály: ha már ilyen européer módon tudtunk produkálni példa­értékű rendszerváltást, miért nem lehetünk — ez egy. szer a történelmünk során, éppen a legfontosabb kér­désekben — egységesek végre, s játsszuk el az igazi nagy játszmát közösen? Mondjuk, nagykoalícióban akár? Hogy ne politizáljunk, amíg üres a kosár. Az új esztendő hajnala, a század utolsó évtizedéé, morfondírozza belőlem papírra, valóságos hajnalon, e kétségeket szaggató dilemmát. Annak tudata, hogy valamiféle költségvetése csak-csak lett ennek az or­szágnak, de hiáriyoznak még belőle az önkormányzatok költségvetései, amelyek várható izzadtán hasonló adok- kapok játszmák, politikai csatározások elé néz helyha­tóságilag, immáron darabokban az ország. A Parla­ment leadta a labdát. Azt is mondják, a kormánypár­tok passzolták át a felelősségét annak az ellenzéknek, mely a helyhatósági választásokon vett revánsot az el. úszott parlamenti többségért, a kormányzásért. Itt a piros, hol a piros. Kár. M indazonáltal marad a remény. Hogy a most már kézzel fogható valóságában rá'hk szakadt szük­ség, gazdasági regresszió, adóháló, szegénység, munkanélküliség (és sorolhatnám) végre rendezi sora­inkat, s megpróbálunk együtt kinyavalyogni valamit Pártállástól függetlenül, mindig az adott célok, ügyek érdekében, vérfagyasztóan raeion. lisan. C.snk az. rszi'nk menthet meg a nagyobb bajoktci. összeomlástól.'•4- * józan eszünk. Ami előbb a betevő falatot igyekszik el:;-, teremteni, s csak utána politizál. Gribojedovnak, a klasszikus orosz drámaíróntK van egy darabja: Az ész bajjal jár. Nem rólunk írté Mert hisz nékünk már itt a tiaj. Beérnénk annyivá., ha ész kerülne hozzá. A 23-011-en, a rendőrség Csongrád megyei ügyeletén, a kötelező hírek vártak. Az új évben, tegnap hajnali fél 4 előtt pár pierccel. ma­gyar állampolgár, a Rom,á- niából származó Tollas Sza­bolcs 32 évesen, részegen, az új Tisza-híd szegedi híd­főjénél karambolozott egy taxival. A vétkes Tollas életveszélyes sérülésekkel került kórházba, de sajnála­tosan az autójában ülő két 8 éves ikergyermeke és a fe­lesége meghalt. A taxi ve­zetője és utasa súlyosan sé­rült. Halál a hídfőben A betörők sem aludtak újév hajnalán. Hódmező­vásárhelyen a Zsigmond ut­ca 3. szám alatti lakásból félmillió forint értéket, pénzt és aranyékszereket loptak. A tettesek ez ideig ismeretlenek. Csupán any- nyit tudni, hogy a kettős zárral biztosított ajtón be­hatolva lopwtt-loptak. Németországban is Szöknek a katonák 145 szovjet katona dezer­tált 1990-ben a Németor­szágban állomásozó szovjet hadseregcsoport egységeiből — jelentette az Izvesztyija, Anatolij Korotkovra, a szov­jet katonai főügyészség vizs­gálati főosztályának vezető­jére hivatkozva. Korotkov megerősítette azokat az értesüléseket, hogy november végén megszö­kött az egyik ezredparancs­nok, családtagjaival és egyik beosztottjával, egy száza­dossal együtt. Kolesznyikov alezredes a volt NSZK te­rületére egy légvédelmi ra­kétát, egy távirányitható rakétát és három, a legkor­szerűbb szovjet harckocsi­hoz rendszeresített lőszert is magával vitt. A katonai főügyészség képviselője egyébként an­nak a véleményének adott hangot, hogy a katonaszö­kevények egyáltalában nem politikai indokokból dezer­tálnak egységüktől, hiszen égytől-egyig valamiféle ka­tonai bűncselekményt követ­tek el. Korotkov szavai sze­rint a német fél „jószán- dékkal” kezeli ezeket az ügyeket, s példaként hozta fel, hogy Matyijenko zász­lóst, aki katonatársát meg­gyilkolva és kirabolva szö­kött meg, kiadták a szovjet hatóságoknak C éltem a fiamat. A ki­' .spíibet amelyik ma még csak kúszó-mászó tu­dományával kápráztatja el a világot, de egyszer ő is harcba indul a tudomány mezején. Így például el­kezd majd olvasni is. Mint én tettem, mint mindenki, ha városi létre ítéli a sor­sa — a nyomtatott, kifes­tett nagybetűkkel próbálko­zik először, cimfestők táb­láin méri le, mennyire is futja abból a bizonyos tu­dományból. És mit tanulhattam? Ci­pész, közért. Patyolat, ki­járat, bejárat, bolt — idé­zem az emlékeket. És mi jut fiamnak, ki magyarnak született, magyar földre? Shop, market, Tomafruct, Boss Club, butique. Sky, Nonstop, Bevy blue — ol­vasom új világunk szimbó­lumait. Mert szimbólum ez kérem — magyarázta mi­nap nekem egy önkéntes nyelvész, nem kis keserű­séggel hangjában. Mert azt hiszik ezek — s egy tábla felé bökött hevesen —, hogy a rendszerváltást így kell megélnünk, hogy a ránk erőltetett orosz kultúra után szabad a gazda min­dennek, ami nyugat felől érkezik, s lehet újra gyar­matosítani a magyar kunú- rát, kiradírozni a magyar nyelvet. Magyaráztam volna, bá- csikám, nem új jelenség ez. Annyira nem, hogy tudo­másom szerint még kor­mányrendelet is született a magyar nyelvű cégtáblák, vállalatelnevezések mellett vagy két éve, csak ez a rendelet épp annyit ért, mint az összes többi tár­sa. A magyarázat mellé még egy kis biztatást is átadtam volna — azért nem olyan könnyű kiirtani i»t a magyarságot — ám -m időm, sem kedvem nem volt a beszédhez. Elő­fordul velem is. Különösen akkor, ha a sok ellenvéle­mény mellett bennem is mocorog a kisördög — va­lóban. miért ez a fene nagy amerikanizálódás, ez a provinciális rongyrázás, ami a kisbüdösből (külvá­rosi, ám magyaros boltel­nevezés) hipp és hopp máris shopot kreál. Mer külföldre készülődő, nyugati piacban reménykedő vál.a- latoknál még megér.em. hogy a külföldi szemnek igencsak megdöbbentő „Zöldség-gyümölcs feldol­gozó kisszövetkezet” helyett akármilyen fruetba mennek át. de vajon hány angol ve­vőben reménykedik az előbb már említett kisbü- dös tulajdonosa a rókusi (tarjáni, makkosházi stb.) garázssoron. Ettől persze még az új nevek szaporodnak, mint szokták tenni bizonyos gombák eső után, s aligha hiszem, hogy ilyen kis nyelvőrködő cikkek többet érnének a kormányrende­letnél, vagy a magyaros jó­zan észnél. így aztán még időben elkezdem okítani Tomi fiamat: Shop annyi mint... Butique pedig azt jelenti... Sznobizmus vi­szont jó magyaros tulajdon­ság, nemdebár? — bátyi —

Next

/
Thumbnails
Contents