Szegedi Napló, 1890. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

1890-02-01 / 31. szám

Siombat, febrüár 11890. Egyes szám ára 5 kr. XIII. évíoljaiii. 31 sMe POLITIKAI, KÖZGAZDASAGI és IRODALMI KAPILAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Epész eVre 14 frt — kr. I Nepyndávrc 3 frt 50 kr. I'Vlévre . 7 frt — kr. I Epy Inir.-i . 1 frt 20 kr. SZERKESZTŐI IRODA ES KIADÓHIVATAL: Iskola-utcza, Dáni-ház 18. sz. Bérmrntrtlen levelek o.s.^k ismert kdztöl fi)p.i<Uatnak el. HIRDETÉSEKET Cl nyüttéri közleményeket» kiadrfhiyataJ nuTáékelt árjegyzék szerint számit. Az ügyvédedéről. II. Az országnak majd mindenik üpry- védi kamarája, nem elégedett meg az­zal, hogy a névjegyzékeket vezesse, a kamara tagjainak fegyelmi ügyeiben bíráskodjék, a kormány részére sta- tbztikát készítsen — hanem magasabb föladatok után is nézett, s nemcsak az ügyvédi kar érdekeinek teljesebb vé­delmét vette czélba, hanem reformokat sürgetett a jogszolgáltatás minden vo­nalán. Mindezen a gyakorlati életből me­rített tapasztalati adatok és komoly érvekkel támogatott előterjeszté-^ei a kamaráknak ma is ott hevernek vala­melyik miniszteri fo/almazó ur aszta­lán. s lepi azokat a por és feledés köde. Nagy baj, hogy az igazságügyi kormány épen az ügyvédi kamaráktél beérkező indoko't előterjesztéseket kár­hoztatja arra, hogy ott penészedjenek a minisztérium levéltárában. Ha valaki, úgy épen az ügyvédi kar az, mely az országban meglévő igazságíigyi mizériákat legközvetleneb­bül látja meg, a létező bajokról első forrásból vesz tudomást. Az ügyvédek­nek e téren kétségkiviil jobb és alapo­sabb tapasztalataik, helyesebb és ineg- bizhatóbb véleményeik vannak, mint Ä „SZEGEDI NAPLÓ“ TARCZAJÄ. ^ g- 3T r e na. — Kepény. — 20. Folyt. Irta: Hugh Conway Forditoit.! : Sas Ede. Ma. odlk réaz. Elbes7Öli í'enton Kichard Feiicliayl),-ii. (Glonccsth re.) Béreltem hát egy lovat, kocsit, és 10 órakor útra kerekedtem. Kocsist vagy kalauzt nem vittem magammal, mert egy­szer már voltam a tavon és bizonyos vol­tam benne, liogy el nem tévedek. Elmenetelem alkalmával az ég föllegos volt és a szél fújni kezdett, majd erről, majd arról az oldalról, úgy hogy az inasom idő­változást jósolt. És igaza volt. Alig tettem meg a félmértföldnyi utat, alig értem el a tóparton fekvő nyomorult kis csárdát, mikor már sürü hótakaró bori- totta a földöt. Az istállóban elhelyeztem hát a lovat, magam pedig vettem a korcsolyámat és in­dultam a tó felé. Eltévedtem-e, s nem az illető helyére jutottam a tónak, — vagy pedig a fenye­gető időjárás visszariasztotta a kiránduló­kat — elég az hozzá, hogy a korcslyázó- kat nem találtam a tavon és az érintetlen fehér jégtükör meg is győzött engem arról, hogy itt még az nap senki sem siklott rajta végig. Nekiereszkedtem hát egyedül, — de mint hogy senki sem volt ott, aki ügyességemet megbámulhatta volna, hát csakhamar beleuntam. De azért várakoztam és reméltem, hogy majd jönnek, majd jön­azoknak a doktrinéreknek, azoknak a szobatudósoknak, akik a könyvekből és nem a gyakorlati életből merítik a bölcsességüket, s akik épen azért nem is képesek az élet számára termelni, hanem csak filozofálnak s csinálják a reform terveket gyakorlati ismeret, élet­tapasztalat nélkül. Rászabják a ruhát, a jog rendszereket olyan testekre és jogviszonyokra, amelyekről csak hír­ből ismernek, de amelyeket még csak nem is láttak. Plzért kell Magyarországon minden harmadik vagy ötödik évben refor­málni az igazságügyet rézért kell állandó foldozásokkal javítani az élet által rosz- nak bizonyított törvényeken. Es mert ez egy pár excellence jog­államban nem alkalmas a jogfejlődés egészséges irányzatait megteremteni, áll be a szüksége annak, hogy az igaz­ságügyi kormány jobban megbecsülje az ügyvédi kamarák előterjesztéseiben foglalt tapasztalati adatokat, az életviszonyok gyakorlati vizsgálódá­saira alapított jognézeteket, mert az ügyvédek a jogszolgáltatás minden vo­nalán a tűzhely mellett szerzik be a tapasztalataikat, s figyelik meg a ba­jok forrását. Ha az igazságügyi kor­mány az ügyvédi kamarák előterjesz­téseit is legalább átolvasásra méltatja, meggyőződhetik arról, hogy törvény- tervezetek készítésénél nem az elmé­leti tudósok elvont ismeretei és meg- bizhatlan jogbölcsészete használandók föl, hanem a gyakorlati jogászok élet- tapasztalataiból meríthető legjobb anyag I a törvénykészitésliez. í Ha az ügyvédi kamarák e tekin- I tetben az igazságügyi kormány, vagy I akár a törvényhozás részéről is na- gyobb fölkarolásban látnák részesítve I ama tapasztalatokat, melyeket ők a ‘ gyakorlati életből szereztek és ama jog­nézeteket, melyek ismét e gyakorlati i tapasztalatokon épülnek föl, akkor az a tekintélyes testület a maga autonom . szervezetében — a kamarai intézmény­ben — mindenesetre több elemét látná meg az életképességnek, mint most, midőn az egész intézmény csak arra alkalmas, hogy a tagokat elkedvte- lenitse a magasabb föladatok kutatása iránti törekvéseikben. Ezért hatálytalan a kamarák mű­ködése és ezért nincs érdeklődés a ta­gokban nemcsak a kamarai rendszer, hanem a jogszolgáltatás általánosabb érdekei, s az állam igazságügyi fölada­tai iránt. ; De még ezektől is eltekintve az általános elkedvetlenedésre és az érdek­lődés jelentékeny megapadására lényé­nek, inig azután a iiiindinkábl) nekikeseredő hóesé.s ellenkező véleményre hirt. Visszatértem hát a kis vendéglőbe — termé.szetesen oly kedélyhangulathan, hogy szerettem volna valakinek a koponyáját bezúzni. Okos ember persze rögtön befoga­tott és hazahajtatott volna, de én ez idötájt nem voltam okos ember (Brand bizonyára szívesen megerősíti ezt s ámbár a korcsma berendezése épen nem csábított e tartós ott- maradásra, azért mégis volt ott egy hatal­mas tűz, aminél melegedhettünk. Lotolopodtem hát mellé és ott marad­tam, mig éhes nem kezdtem lenni, akkor süttottom magamnak valamit, falatoztam és I szörnyű gyönyörűséggel hallgattam a künn | tomboló vihart. A vihar pedig másnap reggel sem szűnt meg. En mindazonáltal elindultam hazafelé. Említettem, hogy abban a meggyőző­désben voltam, hogy az utat eléggé isme­rem. üe hát most hó borított mindent, ol- törülvo minden ismertető jelt. Egyszer azután nagy kétségbe jutot­tam. Az előttem fekvő két ut közül melyik volt a jobb, helyesebb ? Ez — vagy amaz ? S a közelben semmi emberlakta hely, ahol kérdést tehetnék és Így tökéletesen a szabad elhatározásomra volt bízva minden, no erről az előjogról most szívesen lemondtam volna. Elindultam hát az egyik utón és igy mentem egy darabig. Akkor vissza fordul­tam. ügy néztem már ki, mint egy gipszfi- gúra, kocsimat úgy elborította a hó, hogy az annak súlya tehetett egy fél tonnát Mert az ut szétágazásához visszaérkez­tem, besötétedett, és az égből sűrűbben hul­lott alá a hó. Közel voltam hozzá, hogy ostobaságomat átkozzam, hogy erre az útra indultam — de annyit mindenesetre elismertem, hogy rög­tön visszakellett volna fordulnom. Most hát neki vágtam a másik útnak, egy kanyarulatlioz jutottam, melyről rémlott előttem, hogy emlékezem rá. Kétségem támadt e felül, mikor ai’ra a megjegyzésre jutottam, hogy az ut tele van mély kátyúkkal, úgy, hogy egyszer a ko­csim is valami mély gödörbe zökkent. Akkor olyasmi történt velem, ami még soha életemben. Fáradt lovam elbukott s kocsim folbillent és én messzire pottyantam a hóba. Hanem azért nem sokára ismét talpon voltam. Nem minden nehézség nélkül szaba­dítottam ki a lovamat a hámból, azután utánna néztem a kocsinak. De jaj ! — a ten­gelye kettétörött és már most úgy álltam én ott, valószínűleg több órányi távolban minden emberi lénytől, egy eltörött kocsi­val és egy elcsigázott lóval. Vájjon mit csi­nált volna az én Brand barátom hasonló helyzetben. Pár pillanatig gondolkoztam a helyze­ten. Elvégre is arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy azon az utón haladok tovább melyen elindultam, annak elvégre is valami emberi lakáshoz kell vezetni. Azért is zab­lán fogtam a kifáradt lovat, és elkezdtem dagasztani a hótengert. Nagy sokára öttlött a szemeimbe fény­sugár, nagysokára koezogtathattam végre egy ajtón.

Next

/
Thumbnails
Contents