Szegedi Napló, 1890. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

1890-02-01 / 31. szám

Szeged, szombat. Szegedi Napló. Február 1. 1890. 31. szö­ gesen befoly az a körülmény, hogy úgy a kormány, mint a törvényhozás a legtöbb e­lemű törvény megalkotá­sánál nemcsak, hogy nem méltányolja, az ügyvédi kar érdekeit, hanem velők szemben foglal állást. A karnak egyet­len követelése sem teljesítetik még az irányban semt, hogy az ügyvédség erköl­csi tekintélye és hitele bizto­síttassék. Holott igen könnyen rá lehetne jönni arra a tapasztalatra, hogy az ügy­védség a jogszolgáltatásnak a bíróságok­kal együtt nemcsak kiegészítő része, hanem igen sok esetben leghatályosabb faktora a rendezett jogállamban kívá­natos életviszonyok egészséges alakulá­sának. Angliában — melynek legfejlettebb jogélete van — az ügyvédek egyenlő faktornak tekintetnek a bíróságokkal, de ott aztán gondoskodva is van az ügyvédség erkölcsi hitelének és befo­lyásának teljes biztosításáról. E tekintetben nekünk sem ártana utánozni az angolokat. P. J. A képviselőválasztási ügyekben gyakor­­landó bíráskodás iránti törvényjavaslatnak alapelvei még nincsenek ugyan véglegesen megállapítva a „P. Hirap“ értesülése szerint azonban valószínű, hogy a javaslat a k­­­r. kúriát fogja a kérvénynyel megtámadott képviselőválasztások bíróságául kije­lölni. Az igazságügyminiszter — úgy a mostani, mint elődje — csak arra nézve vállalt ugyan kötelezettséget, hogy a képvi­selőválasztási ügyeknek független bíró­ság által leendő elintézése tárgyában fog javaslatot benyújtani, azonban nem látszott alkalmas megoldásnak egyetlen oly módo­zat sem, mely a kir. kúriának a kérdéses ügyekben leendő eljárását mellőzte volna. A kir. kúria által gyakorlandó képviselővá­lasztás­ bíráskodásnak egyébbiránt nem cse­kély számmal vannak ellenzői s a beterjesz­tendő törvényjavaslat sorsa épen nem tekint­­hető biztosítottnak.­­ A 4 és fél százalékos regále-kötvények. A félhivatalos „Bud. Korr.“ jelenti: „A pénzügyminiszter és a magyar általános hi­telbank által képviselt pénzcsoport közt ma szerződés jött létre a 4 r­e­g­á­le-megváltási kötvények részé­nek átvételére vonatkozólag. Mint már legutóbb jelentettük, most már e meg­egyezés alapján a pénzügyminisztérium föl­hívást fog intézni mindama regále-tulajdo­­nosokhoz, kiknek megváltási összege már véglegesen meg van állapítva, — és más oldalról sincs megtámadva — hogy február 14-ig nyilatkozzanak az iránt, várjon a részükre jutó regále-kötvények fejében — 100 frton aluli összegek készpénzben egyen­­líttetnek ki — készpénzt kivánnak-e föl­venni, a kötvényeket 92-es árfolyammal számítva. Tudvalevőleg a törvény értelmé­ben a pénzügyminiszter jogosítva van a kötvényeket egész 1892. végéig visszatar­tani ; azok tehát, kik most nem hajlandók készpénzt fölvenni, semmi esetre sem fogják kötvé­nyeiket most megkapni. A kötvé­nyek összegét, melyet a pénzcsoportnak át kell vennie, a ma létrejött megegyezés al­kalmával ugyan még nem lehetett ponto­san megállapítani, azonban minden esetre 40 millió forint fog átvételre kerülni; ha azonban a regálótulajdonosok nagyobb ösz­­szegeket jelentenének be, ez esetre a cso­port e czimleteket is át fogja venni, illető­leg az esedékes összegeket a pénzügymi­nisztérium utalványozása után­ a jogosultak­nak kifizetni. — A pénzügyminiszter föl­hívása a hivatalos lap szombati számában fog megjelenni.“ Az orosz kölcsön. P­á­r­i­s, jan. 30. (Pol. Korr.) A 150 millió frankra rugó orosz kölcsönt, melyet a konvertálási kölcsön kapcsában szerveztek, az utolsó pilla­natban nehézségekbe ütközött és pedig tekintettel a Rouvier által most már végleg elhatározott újabb franczia kölcsön miatt, amelyre Francziaország­­nak a budget egyensúlyozhatására és beru­házásokra lesz szüksége. Daciára az Orosz­országhoz való politikai vonzalomnak, mégis természetes, hogy a franczia mérvadó kö­rök szívesebben látják a franczia tőkének elhelyezését az országban, mint egy külföldi kölcsönben. Ezek a megfontolások a mérv­adó pénzügyi körükben is bizonyos aggodal­mat keltettek és ez okból, úgy látszik, az említett orosz kölcsön finalizálása még ed­dig nem történt meg. E pillanatig nem volt fogalmam arról, hogy mily végtelen fáradt vagyok, most tudtam meg, hogy életem függött attól, hogy hamarosan fedél alá jussak. Első koczogtatásom eredménytelen volt. Csizmáim orrának ismételt és bőséges hasz­nálata után volt hajlandó az ajtó arra, hogy egy arasznyira kinyitják. Női hang kérdezte, ki az. — Bocsásson be, kértem én. Eltévesz­tettem az utat, adjanak szállást az éjsza­kára. — Szállást? Itt nem lehet kapni szál­lást, kiáltott most egy férfihang. Ez a ház nem korcsma. Menjen tovább. — De én nem bírok tovább! Egy lé­pést sem bírok. Bocsásson be ! — Menjen a pokolba! Ez a ház az enyém, önnek itt semmi helye. — De hisz én megfizetek mindenért! Ha nem bocsátanak be, megfagyok ide künn. Nyissák ki az ajtót. — No ide ugyan be nem jön ! — hang­zott a durva, szívtelen felelet. Azzal ismét bereteszelték az ajtót. Természetes, hogy e durvaság a legna­gyobb dühbe hozott. De még nagyobb ret­tegéssel töltött el, mert az életem forgott szóban. Be kellett jutnom a házba, akárhogy, ha az ajtón nem, úgy az ablakon át. Min­den még rendelkezésemre álló erőmmel neki­vetettem hát magamat az ajtónak. És támadásom elég heves volt, hogy a zár fölpattan és én a házba buktam, nem törődve azzal, hogy hívatlan vendég va­gyok-e vagy sem. (f­olyt. köv.) Az i­j szervezet. III. A városi adóhivatalt érintő 175—189. §§-oknál az albizottság több rend-­­ beli s az eddigi állapotról nagyban eltérő­­ módosításokat hoz javaslatba, mert azon­­ szilárd meggyőződésben van, hogy éber felügyelet és helyesebb munka­­beosztás által az adóhivatal keve­sebb személyzettel nem az eddig tapasztalt, hanem még annál is inkább kedvezőbb eredménynyel lesz képes feladatát megoldani. Így első­sorban az igazgatói állást véli törlendőnek az albizottság, mert amennyi­ben a hivatal fölötti felügyelet é­s vezény­let annak képviselete az adóügyi tanács­nokra bizatik azon számtalan és fontos teendő, melyeket a jelenlegi szervezet az igazgatóra ruház és amelyeknek végzésében az igazgató épen főnöki állásánál fogva van akadályozva, egy szerényebb ja­vadalmazása, de telj­esen szakértő egyén által sokkal több eredménynyel lesz ellátható. Ezen tervezetnek megfelelől­eg az adó­hivatal négy osztályból állana, u. m. elnöki, pénztári, számviteli és behajtási osz­tályból. Az elnöki s ehez képest az egész adó­hivatal főnöke, már föntebb röviden jelzett hatáskörrel az adóügyi tanácsnok, ellenben a számviteli és behajtási osztályok közös vezetője, egy ad­ófőtiszt lenne ama teendőkkel, melyeket az adóigazgatóra vo­natkozó 178. §. a főfelügyelet, vezénylet és képviseleten kívül fölsorol. Ily beosztás mellett az adóigazgató mellé rendszeresítve volt egy írnoki állás szintén megszüntethető, mivel az adóügyi tanácsnok, mint a VI. ügyosztály előadója mellett lenne egy írnok, ki jövőre azon teendőket végezné, melyet ekkoráig az adó­­igazgató rendelkezésére állott írnok telje­sített. A pénztári osztály élén az adószedő állana, így egyik adószedői állás minden nehézség nélkül szintén megszün­tethető, mert a tapasztalat és az előter­jesztett adatok eléggé igazolják, hogy egy adószedő is képes leene pénzkezelést telje­síteni. A második adószedői állás megszünte­tésével a pénztár ellenőrzése a mostani két napra vezető pénztártisztre ruháztatnék, kik ezentúl naplóvezető ellenőröknek neveztet­nek. Rendszerinti ellenőr az első helyen megválasztott napló­vezető lenne, a második helyen megválasztott pedig csak az elsőnek akadályoztatása esetén, vagy ha ez az adó­szedőt helyettesítené. Magától értetvén, hogy a naplóvezető ellenőrök szintén kötelezve lennének az adószedőhöz hasonlóan biztosítékot tenni. Ezen javaslat elfogadásával pótolva lenne a jelenlegi szervezeti szabályoknak azon hiánya, hogy az adószedőknek nincsen kijelölve szabályszerű helyettese. A tíz adótiszti állásból háromat, a hu­szonkét végrehajtói állásból pedig he­tet vél az albizottság megszüntethetőnek, mert ugyancsak az előterjesztett adatok sze­rint ezen személyzet az előszabott teendő­ket kellő időben s pontosan el fogják végez­hetni, ha az adóügyi tanácsnok, illetve a vezénylő adófőnök által azoknak teljesíté­sére szigorúan szoríttatnak. Egy adó­nyil­vántartói állás szintén megt­a­karít­ható, mivel utóbbi időben a hivatal rendbe hozatván, az ott felmerülő teendőket ezentúl a még rendel­kezésre maradó két nyilvántartó és egy ír­nok felülhaladni képesek lesznek. A két belterületi intő­helyen két bel­területi kézbesítő leszen alkalmazandó, mi­vel ezek nem intések, hanem kézbesítések­kel foglalkoznak. A belterületi kézbesítők száma 6 helyett ötben állapíttatik meg, mivel az árvaszék összes kiadmányait a belterületen jövőre az ott alkalmazott két hivatalszolga fogja kézbesíteni, mihez képest az árvaszéki, illetve egy belterületi kézbesítői állás szin­tén megtakarítható. Az árvaszéki személyzet létszámát megállapító 205. §-ra nézve az albizottság megjegyzi, hogy a többfelől hangoztatott azon óhajtás, hogy az árvaszéki önálló el­nöki állás mellőzésével az elnöki teendők ellátása a pol­gármesterre b­i­z­a­s­s­é­k, meg nem valósítható. Egyrészt, mert a polgármester sokoldalú elfoglaltságánál fogva nem rendelkezik annyi idővel, hogy az elnöki teendőket, felelősség mellett úgy

Next