Szegedi Napló, 1890. november (13. évfolyam, 300-328. szám)

1890-11-01 / 300. szám

Szombat, november 1.1890. Egyes szám ára 5 kr. XIII. évfolyam. 300. szám. SZEGEDI NAPLÓ. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI és IRODALMI KAPILAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: SZERKESZTŐI IRODA ÉS KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEKET BgésE évre 14 fr* — kr, | Neí?yoíl(?vro 3 frt fiO kr. j t5'*íf:la-iílc’<v. 0'iv-hrL tf!. S7. « n y i I 11 é r i k ö 7 ! fi m é n y e k e t a kiadóhivatal Félévre . 7 frt — kr. | Egy hóra , 1 frt 20 kr. | Bérmentetleu icveh;k csak ismert key.iul lo>^^•idlatn.^lk ui. \ _________mérsékelt árjegyzék szerint arámit. Szédelijás. (A becsületes verseny ellense'gei.) Szeged, oktdber 31. Szinte letűnt már a napirendről Istóczy Győző és meglepetés, ha egy- szer-egyszer fölvetik nevét a parla­menti élet hullámai, melyek között ugyancsak sűrűn vergődött néhány évvel ezelőtt a rumi képviselő. Ezúttal egy alapjában életrevaló törvényjavaslatot nyújtott be a kép­viselőháznak tárgyalás és elfogadás végett s közvetve czélt is ért, amennyi­ben Baross miniszter a ezélzatainak érvényt Ígért szerezni a vándoriparról és házalásri^ közelebb s lehetőleg még ez ülésszak alatt előterjesztendő tör­vény j avaslatáb an. Nem is lehet kitérni a kérdés elől, melyet Istóczy fölvetett a „részletűzlet korlátozásának“ jelszava alatt. Mert az igazán tűrhetetlen, amit furfangos, ra­vasz és minden áron üzletre, vagy helyesebben jutalékra vadászó ügynö­kök elkövetnek a közönséggel, mely részint tapasztalatlanságból, részint kényszerűségből belemegy a háló­jukba. Különösen arra a fajtájára a rész- letüzlet-kötésnek ezélzott Istóczy, a milyenből ma egész sereg naplopó él az országban, a jóhiszemű közönség rovására. Azokról az üzletekről van szó. A „SZEGEDI NAPLÓ" TÁRCZAJi. X3Ia.lotta.l2: napján. Memento móri ! A még néhány nap előtt elhagyott sí­rokat ma a megemlékezés viruló koszorúi födik mindenfelé. A temetők félelmes sötét­jét ma a szeretet, a kegyelet fénylő mécsei világítják meg szerte-szét. A csend és béke helyén ma ezrek, meg ezrek fohásza, zoko­gása hallatszik s az elhagyott helyet ma bucsujáró helyé avatja a kegyelet. Megemlékezni a holtakról, szép és ne­mes vonása az emberi szívnek, s e megem­lékezés megnyugvása a léleknek. Emelőleg hat lelkünkre a gondolat, hogy majdan a mi örök nyugalmunk helyét sem fogják vi- rágtalanul hagyni azok, kiket most szivünk szeret. Memento móri! hangzik e napon lel­kűnkön át s e hang tudj’ Isten olyan jól esik, úgy vonz a temető hely felé, melynek pora annyi nemesen érző szívtől s annyi fájó könytöl lett fölszentelt porrá, megszen­telt helylyé. Már az ó-kor egyik legműveltebb népé­nek törvénye igy szólt: „a hely, hová holtat temetsz, szent legyen!“ És a hely szent is volt mindig, minden mű­veltebb népnél. melyekkel tudatlan szegény embereket a könnyű lefizetésnek kecsegtető csal­étkével belevisznek képek, tükrök, bútorok, ékszerek, varrógépek és egye­bek vásárlásába olykép, hogy nem né­zik sem a hitelképességet, sem a meg­bízhatóságot, csak azt, hogy minél több üzlet legyen és minél több p ö r. Tulajdonkép legtöbb haszna van ebből a fajta üzletből az ügynököknek és az ügyvédnek, mert arra van inkább alapítva, hogy a vevő ne fizessen pon­tosan és hogy a lejárt részletek elvesz- szenek, a megrendelési bárcza számba aláíratott váltók pedig bepöröltessenek. Csak a szegedi törvényszék előtt is sok száz ilyen pör folyik le éven át, még pedig részint a fenyitö osztály­nál, mert a kötéllel fogott megrende­lők nem ritkán megesküsznek jóhisze- müleg, hogy váltót nem Írtak alá s aztán hamis eskü miatt kerülnek a vádlottak padjára. Nagyon jellemző, hogy a királyi ügyészségek már teljesen kiösmerik ezeknek a részlet-szédelgőknek üzel- meit és Szegeden is megtörtént több­ször, hogy a közvádló inkább a pa­naszosok ellen fordult, akiknek lelkeit tulajdoiikép az eféle hamis eskületevé­sek terhelik. Az Istóczy által benyújtott törvény- javaslat ezekre az általában ösmert Csak is a barbárak nem viseltettek semmi kegyelettel halottaik iránt. A lothopágusok például a ten­gerbe dobták halottaikat, a hirkánok kutyákkal etették meg, a massagéták és derhiták pedig maguk ették meg, helyesebbnek vélvén, ha ök végzik a férgek kötelességét. A tiharénok, párthok fölakasz­tották az elöregedetteket, a hyporbore- u 8 0 k megvendégelték őket, azután a szik­lákról a tengerbe taszították. A c h i a s z- beliek megégették és szélnek eresztették a hamvakat, a perzsák a madaraknak hányták halottaiknak földi maradványait. Az ily barbár eljárás minden nemesebb érzés hiányáról tanúskodik s annál inkább örvendhetünk, ha a műveltebb népeknek halottaik iránti kegyeletét látjuk. I Athénben keményen bűnhődött az oly ! hadvezér, ki az elesett katonák temetését i elmulasztá. N i k i á s z megállitá egész tá­borát, mig két katonát eltemettetett. H a n- n i b á 1 a római Flaminius testét, nagy I Sándor Dáriuaét önmaga kereste föl és temettette el hozzá illő pompával. Egyptomban bámulatos temetkezési he­lyekre találunk. Hérodotosz szerint Cheopsz volt az első, ki az óriási pyramist építtette, s melyen több mint százezer ember tiz évig dolgozott 8 azután a bebalzsamo­visszaélésekre kereste volna a megtor­lást és egyúttal védelmet kivánt a ki­fosztott közönség részére, mely úgy látszik, még a saját tapasztalásain sem tud okulni és minden újabb szédelgő­nek ismét meg ismét fölül. De épen, mert ezekről a visszaélé­sekről van szó, Istóczy javaslata tul- lőn e a czélon és kétségtelenül igaza van a kereskedelmi miniszternek, mi­kor azt veti ellen, hogy a részletfize­tés mellett való üzletkötés, bármit mondjanak is, fontossággal bir és sok előny nyel jár épen a szegényebb pol­gárokra, amennyiben lehetővé teszi nekik, hogy a keresetükhöz szükséges eszközöket részletfizetés mellett vásá­rolhassák és azokat életfönntartásukra használhassák. Hanem azért a miniszter is beös- merte, hogy tudomása van a vissza­élésekről és kijelentette, hogy a háza­lásról és vándoriparról szóló törvény- javaslata az előkészítésnek már is igen előrehaladott stádiumában van és hogy annak 16-ik szakasza szerint ő is ki­zárja a házaló kereskedésnél a részlet­fizetésre való üzletkötést. Ilyen alakban mindenki szívesen fogadja majd az uj törvényt és ha a I megkötött házalás mellett természet- ! szerüleg előtérbe jutnak a szolid üzle­tek, a visszaélések legnagyobb tömege Lapunk mai gzáma 14 oldalból áll. zott holttesteknek temetkezési helyül szolgált. Az egyptomiaknál ha valaki meghalt, a gyászoló rokonok sárral kenték be arczai- kat és egy hétig jajgattak, de csak a nők. A görögöknél eleinte szintén az elte­metés volt szokásban, a bebalzsamozás rit­kább volt, mint az egyptomiaknál. A holt­testeket fehér halotti gyászlepelbe burkol­ták (a lakedemoniak vörös lepelbe) és láb­bal kifelé a ház küszöbére fektették, azután nehány nap múlva valamely bokor alatt el­temették. Mindig egy pénz- és kalács-darab­bal tették örök nyugalomra : a pénzt Cha- i’onnak adta, hogy az Akerontoszon átbo- csássa, a kalácsot Kerberosznak, hogy meg ne ugassa. A holttestek égetését Görögországban Heraklész hozta szokásba. Az elégetendő holtestet asbeszt-lepelbe burkolták, legked­vesebb tárgyaival együtt, aztán a máglyára helyezve, a papok leborulva kérték a zephyreket, hogy segítsék gyorsan meg­égetni. Az elégetés után bort és olajat ön­töttek a hamvakra, azután kövedrekbe te­mették el valamely nevezetes helyen. A gyászolás hajlevágatásban és darócz öltésben nyilvánult. A temetés után kilencz napra fekete juhokat áldoztak az isteneknek, mi­közben a meghalt nevét kiáltozták. A rómaiaknál cziprusfát ültettek a ház

Next

/
Thumbnails
Contents