Szegedi Napló, 1895. augusztus (18. évfolyam, 183-208. szám)

1895-08-01 / 183. szám

Csütörtök, angDsztas 1. M Egyes szám ára ö kr. I!íl!. ezMjaiii. 183. szási. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI és IRODALMI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI ÁR í:<-rsi evre 14 frt — kr. ! Xeg-yed; ItLvre . 7 írt — kr. ' Eey hf'i SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEKET 3 frt 50 kr. iskola-utcza. Pfann-féle ház. 21. sz. e'j nyílttéri közleményeket <i kiadóhivatal i frt 20 kr. Bérmentetlen ieveiek csak ismert kéztol toíniiíntnak el. mérsékelt arj^^yzék szerint számit. Az áldozat a tarsadal. m. Szeged, Julius 31. Nem tartozik a ritka esetek közé és a bűnügyek statiszlikájábau nagy számot képvisel a váltóhamisitá-ok bűncselekménye. Röviden napirendre tér egy egy szenzácziósabb váitóhaini- tiiári eset fölött is a kf'zvélemény, mely szinte élvezettel lesi egy darabig az izgalmas pörök fejleményeit, mig megunja és nem törödtk többé a szén) - nyes tettesekkel. A szenzácziósabb váltóhamisitá-ok között mindig a legérdekesebbek a pikáns háttérrel biró ügyek, melyek­ről vültakép nem tudja meg a közön­ség soha, vájjon a vadlott-e a bűnös, vagy inkább a panaszos. Rejtett helyeken, kalandos utakon találkoznak a bünpör szereplői, kik még a törvényszék előtt is közösen megőriznek a pikáns regényből egy titkos epizódot, mely pedig rugója le­het az egész dolog keletkezésének. A törvényszék nem is kutatja a háttérr. Csuk az a fontos, a néva áiras valódi-e vagy bamisitott ? Hogy meg­állapodás szerint, avagy megállapodás ellenére van-e kiállítva a lapocska, mely nehány ezer forint jogtalan szer' zeményhez es néhány évig tartó fog­házbüntetéshez segíti a vádlottat, vagy A „SZEGEDI NAPLÓ" TÁRCZÁJA. Kedves Róza. — Egy ügyvéd feljegyzései. — Azt hiszem, senkit sem fog meglepni a do'og, ha kijelentem, miszerint volt idő, mi­kor még én is dr. nélkül írtam a nevemet. Történt pedig velem ez boldog emlekü ügy­védjelölt koromban, amikor még nem voltam agglegény és szivem hevesebben dobogott még a Rózákért. Hogy miért éppen a Rózák­ért ? Ez nálunk családi traditió. Ahány szép nemhez tartozott ősömre csak vissza emlékezni, tudok az mind Róza volt. Az f'n Rózám szőke, magas, karcsú, egy szóval bájos kis teremtés volt. Ha azt mondom, hogy kis teremtés, ezt ne tessék szóról szóra, hanem kedveskedő értelemben venni. Fülig szerelmes voltam belé. Nem csoda, ha ő volt ambiczióm ru­gója. Tanultam azért, hogy az én Rózám­nak majdan kényelmes jövőt biztosifsak ; hogy a dicsőségből, mely engem ér, men­nél több háramoljék reá — szóval ideálista voltam a szó legnemesebb értelmében. Egymás után tettem le a szigorlatokat és végre-végre elérkezett a nagy nap ; doc- torrá avatásom napja. Izgatott voltam a legfőbb mértékben, az esküt elmondtam anélkül, hogy tudtam volna, mit beszélek — s mikor az alma mater doktor — botiának a gomjojára kel­lett volna tenni a kezemet, az alacsony ter­a reiidkivül szép és elegáns külsejű megjelenésű vádlottuör. A háttérben pedig, melyet a tör­vényszék nem kutat, rejtve vannak néha oly bűnök, melyek jobban meg­rendítik a társadalmi jogrendet, mint mag-i a váhóhamisitási bűncselekmény. Annak az úrnőnek, aki most a vád­lott-ik padjára kerül váltéhamisitásért, államilajf segélyezett leánynevelö inté­zete van Baján. Ez az úri asszony Baján a legnagyobb tisztességben él, befolyásos tagja az ottani társadalom­nak, neveli a ieánynemzedéket és bär sokan tudják, hogy a törvényes íele- ség jogának nijával volt, az úrnőt ke­gyesen elismerik özvegynek. Az öz- vegy újra férjhez megy és ismét öz­vegy marad. A leáuynevelő intézet tulajdonosnőjének bizonyos reménysé­gek zavarják meg özvegyi életét, el- bujdosik az ismerősök elöl, és aztán előáll azzal, hogy „más nő“ gyerme­két fogadta örökbe. És habár ilyen hazugságon épül föl a váltóhamisitó asszony vára, utat tud találni a legelőkelőbb, a legmaga­sabb társaságokig és tán épp azért keresték a jó vidéki városban a ke­gyét oly sokan, mert ez a szélhámos asszony nem apró emberekkel állott összeköttetésben, egy gróf volt a ba­rátja, kinek érdekében többször fölke­resett egy herczeget és annak szárny­segédét. Ezeken az urakon kivül még szá­mos barátja volt a váltóhamisitó asz- szonynak, aki állítólag a királyné nagy li-zteletben álló udvarhölgyét is fölkereste azzal a kissé különös, de elég merész kérdéssel: vájjon mikép honorálnák azt a loyális áldozatát, ha a Hentzi ebenes bombamerénylettel kompromittált Szeless nevet többé nem viseli. Szeless Adorján nagynénje a ba­jai intézettulajdonosnő. akinek ilyen hatalmas összeköttetései vannak és a kinek annyira el vannak bitványodva az asszonyi erkölcsei, bebocsáttatást nyert mind ama helyeken, ahol ko­pogtatott, mert a magasranguak ke­gyét cl szélhámosok kepesek legköny- nyebben megnyerni, ha értik a módját. Ki tudná még most megmondani, mi rejlik a bamisitott 7500 forintos váltó mögött, a vádlott asszony hatá­rozottan tagadja e hamisítást, ami eb­ben az egész dologban nagyon is alá­rendelt kérdés. Ha a főherczeg kijelen­tené, amint ebben az öt közelről ér­deklő dologban kénytelen is lesz nyi­latkozni, hogy a vábó hamis, vagy hogy a vábó nem hamis; ki vonná kétségbe állítását? Vagy melyik szak­Éppen elvégeztem a levélírást és a leve­let borítékba tettem, mikor az ügyvédem ki­jön és megbíz ; — Doctor ur, kérem i essék elvégezni ezt a tölebbezési tárgyalást. A tényállás egyszerű : Fölperes ebben a levélben tud­tára adja aleperesnek, hogy ha az esedékes­sé vált 300 írt. tőkét kamataival meg nem fizeti, port icdit ellene. Fölperes ugyanis tagadja alperes abbeli állítását, hogy a fizetésre nem szólította fel. — A többit ékesszólására bizom. Amig az ügyvéd ur beszélt, én a Rózának irt levelet igyekeztem látó távolon kivül helyen becsuztatván azt belső zse­bembe, hová a tölebbezés aktáit is elrejtém. Mielőtt azonban elmentem volna az irodá­ból, megírtam a borité’'Czim8t. így; most még bélyeget rá és mehet. Rohantam a törvénykezési palotába. Á tárgyalás elég simán folyt. Kifejtettem tel­jes ékeaszoliásomat, hog a bírákat felem ré­szére megnyerjem — s végül ; — íme tek. kir. Törvényszék az al­peres által tagadott levél másolata — íme itt a feladó vevény, mely arról tanúskodik hogy a levél kézhez jutott. Ezeket tisztelet­tel becsatolom és kérem alperest a kere­seti tőkében, ennek járulekaiban és az oko­zott perköltségekben marasztalni 1 A hatás váratlan volt. Alperes kékült, zöldült összezsugorodott ; majd tanácskozni kezdett ügyvédjével — s végül, hogy hely­zetén némileg enyhítsen — bevallotta, hogy igen is kézhez vette a levelet. I ii';i metü rector magnificus kopasz tejét fogtam meg zavaromban. Az ünnepély végét jelző „doktorrá íogadom“ ok ünnepélyes elhang­zása után boldogan mentem haza. Hónom alatt volt tudoii oklevelem, ne­vem már most nem az a parasztos Csenge János, hamen dr. Csenge János. ! Oh dr. dr. dr. . . . egy nap négyazáz- szor is leírtam. Másnap elmentem irodába — ott fő­nököm grztulácziója fogadott. — Azlán eszembe jutoU, hogy megírom az én imá dott kis Rózsikámnak, hogy ha az isten megsegít, hát nehány óv múlva dr.-né lesz. A gondolatot tett követte, megírom a le­velet : Kedve, Róza! Azt hiszem Önnek is ép oiyt nagy örömére fog szolgálni, mint nekem, hogy az egyetem tanári kara dr.-rá avatott . i . stb. Azt n egy pár kedveskedő kifejezés következett, melyek közt még legártatlanabb volt az, ha igy szólütottam meg : Kedves an­gyalom ! . . . Aztán figyelmeztettem, hogy már maid megfizesse ám azt a tiz csókot, amit legna­gyobb sikerem estére ígért. Végre örök hűségemről biztosítván őt, „maradtam“ a levél végén : Csenge János. Bár egyéb leveleim alá csak a kereszt nevemet szoktam irni, azt is abban a parasz­tos „Jancsija* alakjában, most teljes neve­met Írtam alá, mert ha az ember dr. — mindjárt máskép gondolkodik.

Next

/
Thumbnails
Contents