Szegedi Napló, 1895. november (18. évfolyam, 261-286. szám)
1895-11-01 / 261. szám
FM, noieimber 1. M Egyes szám ára 5 kr. XVIII. évforjai 261. Szál. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI fis IRODALMI NAPILAP. Előfizetési áR: Egész évre 14 frt — kr. I Negyedévre 3 frt 50 kr. Félévre 7 frt — kr. | Egy hóra , 1 frt 20 kr. SZERKESZTOSEG ÉS KIADÓHIVATAL: Iskola-utcza, Pfann-féle ház, 21. sz. Bérmentetlen levelek csak ismert kéztel fogadtatnak el. HIRDETÉSEKET á nyílttéri közleményeket a kiadóhivatal __________mérsékelt árjegyzék szerint számit. Fogások. Szeged, október 31. Meg van már az első fogás és furfang abban, hogy a küszöbön álló kiegyezési tárgyalásokban, mint látszik, a közös teherviselési arány fogja a fő vitát előidézni. Lajtán túl mind e kérdést feszegetik, a többi kérdésről meg sem emlékeznek. Persze mert az rájuk kedvező, ha ez egyen kívül marad minden a régiben. Ők csak a tejfelt akarják leszedni. Nem rossz taktika, de lássuk mivel indokolják törekvéseiket. Talán érveket hoznak fel. Eszük ágában sincs, a helyett az általános frázis terén maradnak, mely abban kulminál: Magyarország szépen virágzik, ami a jólétnek jele és ígyméltánytalan“ az eddigi arányban járulni csak a közös teherviseléshez. Az is baj hát, hogy haladtunk, ami saját életrevalóságunkat bizonyítja, mert kedves szomszédaink mindent elkövettek, hogy ez be ne következzék. Ha azonban saját erőnkből mégis haladunk, mivel meghalni nem akarunk, ez nem ok a kapzsiságra, hogy már most Magyarország többet fizessen a közös ügyekre, mint eddig. Jogos lenne még ez az álláspont akkor is, ha a közös vámterület előnyében egyformán osztoznánk. De ezt senki nem mondhatja komolyan. Ausztria ipara évenként átlag 350 millió forint értékű iparczikket importál Magyarországba és miután ezek az iparczikkek a közös vámterület fönnállása alatt vámmentesen szállíttatnak a magyar piaczokra és a külállamokkal kötött kereskedelmi szerződések akként alkottattak meg, hogy Ausztria ipara a külföldi iparczikkek beözönlésétől megvédetik, látni való, hogy nemcsak hazai iparunk, de iparczikket fogyasztó hazai közönségünk is az osztrák iparnak van és lesz is mindaddig alárendelve, míg a vámegyezmény mai alakjában fönnáll. Ebből folyólag iparfejlesztésről beszélni és az e részben való törekvésektől eredményt várni nálunk mindaddig nem lehet, vagy alig lehet, míg iparunkat az osztrák iparczikkek beözönlése ellen vámvonallal és védvámokkal meg nem védjük, vagyis amíg Magyarország külön vámterületté át nem alakíttatik. Ezt persze a magas politika, amihez mi laikusok — úgy mondják — nem értünk, nem akarja megengedni, de aztán ne beszéljenek nagymérvű haladásról, ami a valónak arczul csapása. Avagy talán kedves szomszédaink más téren adtak nekünk előnyt, név szerint például mezőgazdaságunknak ? Ámít, aki ilyesmit hirdet, miként ezt félhivatalos sajtónk is teszi, mondván, hogy ez ellensúlyozza az iparban való hátrányunkat. A való az, hogy Ausztria 350 millió behozatalával szemben hazánk évenként átlag 60 millió forint értékű mezőgazdasági nyersterményt szállít Ausztria fogyasztó piacára. Hol van itt az arány a 350 millió behozatallal szemben. Ezt semmiféle bölcsességgel elvitázni nem lehet. És mégis kvótaemelésről beszélnek a lelkiismeretes osztrák testvérek és a velük egyformán lelkiismeretes magyar félhivatalosok. Az osztrák kormányférfiak azonban öntudatosan járnak el. Követelik — jelenben még csak szócsöveikkel — a kvóta-arány megváltoztatását a közös vámterületet továbbra is fenn kívánják tartani, hogy iparukkal kivigyék tőlünk a sok milliót, de azért van gondjuk arra is, hogy észrevétlenül a magyar gabona árai is leszálljon és potom áron jussanak hozzá. Ezek kötötték meg Oroszországgal a mi hátrányunkra a kereskedelmi szerződést, roppant mennyiségű orosz mezőgazdasági terményeket bocsátva be. Kormányférfiaink rövidlátását ügyesen felhasználta Ausztria, úgy hogy ha mezőgazdaságunk az osztrák piacokat a nyomott árak s orosz verseny miatt elveszti, teljesen gyönyörködhessünk majd a közös vámterületben. Évekkel ezelőtt még lehetett érvelni a közös vámterület mellett azzal az argumentummal, hogy mezőgazdaságunk főpiacra Ausztria és így, ha önálló vámterületet állítunk fel iparunk védelmére, represszáliákra kényszeritenék a másik államot s igy gabonánk onnét kiszorulna. De Ausztria sakkhuzása után, mit mezőgazdáinkra A „SZEGEDI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. A magyar zászló. Irta: Pósa Lajos. Hát meg kellett ezt is érnem! Nemzetem is meggyalázott ! Tele zúgta, tele búgta Szégyenemmel az országot! Mégse tudott megvédeni A szegény, az árva . . . Tépjetek le mindenünnen! Tapossatok sárba ! Nem emelt föl, nem lengetett Se királyom, se nemzetem! Eltiporva színeimmel: Remény, erkölcs, honszerelem. Foszladozol, omladozol. Lobogómnak szárnya . . . Tépjetek le mindenünnen! Tapossatok sárba! Hej, de más volt, nem is régen, Kossuth apánk idejében! A szabadság katonája Lobogtatott a kezében! Ha ellőtték védő karját, Fölkapott bajtársa . . . Tépjetek le mindenünnen! T?‘jr»r\ocjQfr\k aoTQ KQ ! Aludjatok, ti nagy hősök ! Szégyenemet ne lássátok! Kétfejű sas vijjogását Ha,Zám fölött ne halljátok ! Csak lobogj hát, te kedvesebb. Te fekete-sárga ! Tépjetek le mindenünnen! Tapossatok sárba! ' ' ! Színpadi képek. Irta: Gyalul Farkas. — 1. Az eleven ám. — A színpad bejáratánál, amely szellős volta miatt állandó rémét képezi az énekeseknek, minden este előadás elejétől a végéig öreg kisemberke vigyáz. Évek óta rendes helye ez itt. A színészek »az öreg«-nek hívják, a díszítők, kellékesek és a többi színpadi személyzet pedig »Elek bácsi«-nak. Egy órával az előadás megkezdése előtt lassan becsoszog a színházi épületbe és leül a színpad kettős ajtaja közé. Szigorú rendelet van kiadva, hogy a színpadra »idegen «-nek tilos a bemenet és az öreg Elek van arra hivatva, hogy felügyeljen a tilalmaróak ! nagy feladat ez. »Idegen« , aki teljességgel nem tartozik a színházhoz. Íme a primadonnák és kóristánék ruhahordozó cselédjei idegenek ugyan, de olyanok, akiket be kell bocsátani. Az öreg minden ellenvetés nélkül nézi őket, amint bagázsiájukkal keresztül csörtetnek a szűk bejáraton. Most egy kopott ruhájú ifjoncz nyitja meg félénken az ajtót. Az öreg felegyenesedik.— Nem szabad a színpadra menni! — Kérem, én segédszínész vagyok! — Igen, statiszta! Jól van hát nő. S az új jövevényt is bebocsátja. Jönnek mások, nőrokonai egyik-másik színésznőnek. Az öreg elmondja, hogy szigorú a tilalom az idegenek ellen. De »sürgős« dolga van ezzel vagy azzal a kisasszonynyal. Sürgős? az öreg csendesen mosolyog és kitárja az ajtót Ám a színházi fodrász barátját, ki pajtásával beszélni akar, kérlelhetlen szigorral utasítja vissza. Minden ajtó nyitogatásnál megcsapja testét a hideg. Olyankor felsóhajt. — Beh »czugos« egy hely et!