Szegedi Napló, 1895. november (18. évfolyam, 261-286. szám)
1895-11-01 / 261. szám
Szeged, péntek Szegedi Napló, 1895. november 1. mért, nincs ok többé habozásra, mivel a magyar gabona néhány év alatt úgyis kiszorul az osztrák piaczról. Oroszország a statisztika szerint 10—15 ször több eladásra szánt fölösleg gabonát termel, mint Magyarország. Az osztrák piaczon folyó versenyben mi fogunk elbukni. Szép az a „nagy politika“, meg is adtuk elégszer az árát, de ha még továbbra is hódolunk ennek, keserűen fogunk egy napon a teljes pangásra ébredni. Felvirágoztatnunk az osztrák ipart saját kárunkra és hozzá az osztrák gabonapiaczot is elveszteni, az már nem nagylelkűségre, de gyávaságra mutatna. Hogy gabonánknak a külföldre való exportálására akadályok a kereskedelmi szerződések, az bizonyos, ez is a mi élhetetlenségünket bizonyítja, de ezek nem örökéletűek és így segíthetünk magunkon, aminthogy kell is, mert az osztrák piacot az orosz kereskedelmi szerződés megkötésével elveszítjük. Mozogjon tehát már a közvélemény is s ne engedje hazánkat újabb tíz évre kiszolgáltatni Ausztria érdekeinek. Nyomás nélkül kormányunk könnyen beadja a derekát Bécs irányadó köreinek, de a közszellem felbuzdulás talán még csodákat vihet véghez, miként ezt tapasztaltuk a véderő vitánál. Lajtán túl annyira biztosra veszik a jelen helyzet fönntartását, hogy csakis a kvótát feszegetik és ebből is szeretnének még valami előnyt. Nehogy hát a mi kormányunk is csak e kérdésre fektessen súlyt, hangosan követelni kell a vámsorompók fölállítását. Kitüntetett lelkész, ő felsége Pisim Duisne fogarasi lelkész és a Szent Istvánról nevezett Saaut Farancz-rend tartomány főnökének az egyház és tanügy terén szerzett érdemei elismeréséül a Ferencz József-rend lovagkeresztjét adományozta. De hát mit csináljon? Kömives dolgozik ugyan most is, de egész télen át nem: igen van munka. Régebben évek hosszú során át a színház diszitője volt. Épített fényes palotákat, termeket rendezett be és erdőket varázsolt elő — festett vásznakból Nem olyan közönséges foglalkozás ez Hiszen ott van az egész szomszédsága és hány ismerőse, aki csak reá hallgatott, csak az ő tanácsára mentek színházba. Apró szemeivel vigan pislogatva, ezt mondta a szomszédjának : — Holnap nagyszerű dekoráczió lesz! És vasárnap este ott volt a karzaton az egész szomszédsági A szép vászon paloták összegyűrődtek megfakultak az esztendők során és a disznó megránczosodott, megvénült, felállításuk, elbontásuk közepette. Már nincs elég ereje arra hogy biztos kézzel emeljen egy-egy vászon falat, aztán a bőrkötényéből elővett fúvókká jól oda erősítse a színpad deszkáihoz. Hanem azért hatalmas ember ő most is Akit ő nem szivet, azt nem bocsátja be a színpadra. Kuruttyolhat odakünn. És aztán annak a sok színésznek, színésznőnek, mind ő rendelkezik s künni nézőtéren a látcsövező uraságok, akik színpadnak háttal állva ostromolták üveg szemeikkel a páholyok ragyogó leányszemeit az öreg Elek nehány szavára leülnek szépen s a zsibongó, zugó közönség elhallgat. Künn a piaczi toronyban hetet harangoznak, a színpadon mindenki kész, a primadonna hosszú uszályát fogja és velős szavakban szidja a színpadot, hogy az milyen poros. A kifestett jelmezbe öltözött színészek sétálnak fel és alá, az ügyelő még egyszer megnézi rendben van-e minden ? Igen. A pisztoly meg van töltve és a dörgést csináló gépnél fenn vannak, a holdvilág-fény csináló masina kézügyben van és a szalmazsák, amelyre a hős »két emeletnyi« magasságból fog ugrani és amely rohanó folyót »képez«, lenn van. A súgó háttal áll a függönynek, ásítozva hallgatja, hogy egyik színész mit beszél neki az ő tavalyi vendégszerepléseiről. Ekkor belép a színpadra az öreg Elek, s leemelvén kalapját és szelíden, hangosan mondja : — Jó estét adjon isten ! Ez a jelzés minden este az előadás megkezdésére, a súgó menekül a várába (amely sokszor az egész előadás vára), díszítők sietnek kifelé a színpadról, a művészek végsőt köhögnek, a színésznők oda állanak közel az ajtóhoz, a szereplők helyükhöz, az ügyelő megnyomja a villamos csengő gombját: — Fel a függönynyel. Az öreg Elek pedig lassan-lassan visszamegy helyére, leül és bezárja belül a színpad ajtaját, — azon át a felvonás végéig semmiféle élőlény nem fog bejutni a színpadra. — 2. A pálya előtt. — Elmúltak a régi jó idők, mikor a színész színlapítással, görögtűzgyártással, és koplalással kezdte meg babértermő pályáját. Most már Tháliának »főtanodája« van, melyben a színészcsemetéket ösztöndíjak segélyével alakítják át művészekké. Hanem azért itt-ott akad egy- egy alak, aki a régi jó szokás szerint akar haladni, aki gyalogosan törekszik föl arra a magas hegyre, amelyiken a babérlevelekhez vivő gyalogösvény — és nem országút vezet. íme ott van a színpadon »Franczi«. E pillanatban éppen székeket hord a próbára — és ehhez már erős színpadi érzék kell. A rendező az első próbákon elmondja, hogy jobbról, balról, meg a középen ez vagy az a bútor jön, és e bútorokat jól kell elhelyezni tudni Franczinak! Mekkora szerencsétlenség volna az, ha egy megcsalt szerelmesnek hiányzanék a »pamlagja«, melyre rá kell rogynia és szék, e két darabból kell összeállítania fényes termek fő berendezését. Fránczi fölegyenesedik és megtörli izzadt homlokát. Aztán széles mosolyra húzódik borotvált arcza. Eszébe jut, hogy ma neki szereppróbája is van. Ah! az ő szerepei! Milyen ragyogó arccal, milyen szeretettel beszél róluk. Kezdetben, mikor néhány esztendővel ezelőtt a színházhoz jött, csak »népség-katonaság« volt. Felöltöztették előadás előtt az emeleti ruhatárban valami vastag bugyogóba, czukorpapírból készült aranyos tűzoltó sisakot nyomtak a feje búbjára (akkor még erősen borzas volt), aztán »1 drb feketére festett lándzsát és 1 drb bádog római pajzsot« adtak kezeibe, mondván neki: — No, most lódulj a színpadra! Az Agliardi ügyhez. Szeged, október 31. A napokban tarka különféleségben olyan hírek járták be a magyar és a bécsi sajtót, hogy Agliardi nuncziust nemcsak, hogy nem nevezik ki bibornoknak, de állását is el fogja hagyni. Az N. U. tudobitusi, Bécsben most megintervinálta a nuncziust, ki erősen tagadja azt a hírt, mintha a Vatikán és Bács között visszavonás volna. Az interviú a következő: Agliardi nuncaius az am Hofen palota első emeletén lakik. A tudósító először mégre Montagninit, a nunczius titkárát látogatta meg, kinek előadta jövetele czélját. A titkár így felelt: A lapok hiába próbálnak antagonizmust teremteni a császári és királyi külügyminisztérium és a Vatikán között. Erről szó sem lehet. Másodszor a konzisztórium megtartása összefüggésben sincs — legalább tudtommal nincsen — az ausztria-magyarországi politika ügyeivel. Különben ezt leghatározottabban , excellencziája fogja megmondhatni, mert ő közvetlen tudomással bír a Vatikán és a követség közötti levélváltásokról, én csak az ő révén vagyok értesülve. Azt is állítja egyik lap, hogy érintkezés a Baulplatz és a nunczius ő exczellen- Cotája között megszűnt. E szerint ez épp oly kevéssé megbízható, mint a többi ? A monsignore felkaczagott. — Megszűnt ? Gróf Goluchowsky ignorálja ő exczeilencziáját ? Nincs könnyebb mint megczáfolni, Agliardi nunczius szombaton a Baliplatzon volt és hosszasabban értekeltezet a külügyminiszterrel. Tegnap vasárnapon pedig Jróf Weiserscrub külügyminiszteri osztálytanácsossal volt konferencziája. Azonkívül a hivatalos ügyek elintézése éppen úgy folyik mint annak előtte. Iratok mennek tőlünk, az én tollamból, a külügyi hivatalba és érkeznek onnan hozzánk. Ezután, írja a tudósító, lementünk az első emeletre. A szolga éppen akkor segítette fel a távozó úr kabátját. A külügyminisztérium egyik hivatalnoka volt. Bevezetett Agliardihoz. A nunczius, aki az eltávozott úrral szinte egy óra óta dolgozott, táviratok és ügydarabok olvasásába volt elmerülve. Németül nem, francziául, angolul, olaszul annál folyékonyabban beszél. Miután a kapott felvilágosításokkal tulajdonképpen már elértem jövetelem czélját, rövidre fogtam kérdéseimet. — Csak megerősíthetem monsignore állítását — felelé, miután monsignore Montagnini előadta neki imént leírt beszélgetésünket. Egyet kell hozzátennem A hírek valóságára következtethet már abból a tényből, hogy a konzisztóriumot, amely november hó 28-ikára volt kitűzve, azon a napon meg is fogják tartani. Ha elhalasztották volna, én bírnék róla tudomással, de kijelenthetem, hogy legutóbb kapott római értesülésem szerint a konzisztóriumot november 29-én megtartják. Azt persze nem tudhatom, mit fognak azon határozni. Ismétlem, a konzisztórium az említett napon, nem pedig tavaszszal lesz. — És azok a hírek, amelyek a gróf Goluchowsky és a nuncziatura közötti feszültségről szólnak ? — Valótlanok. A külügyminisztériummal éppen olyan sűrű és szívélyes érintkezésben vagyok, mint bármikor. A legvitágosabb bizonyítékot hallotta monsignore szájából. A mese nem egyébb, mint ama hazugságok szövevényének egyik szála, amelyek elpusztulnak nyom nélkül. Szívesen mondom ezt, mert nem nézem szívesen, hogy a közvéleményt így tévútra vezetik. Avval a meggyőződéssel távoztam a nuncziusi palotából, hogy e diplomaták ellen aknamunka folyik, de olyan férfiak viszik a pápai követség ügyeit, akik megbirkóznak a nyílt támadással épp úgy, mint a vakandok munkával. A külügyminisztérium egyik magasrangú hivatalnoka, aki Budapesten is általánosan ismeretes, úgy nyilatkozott, hogy a külügyminisztériumból eddig még nem ment jegyzék a Vatikánhoz az Agliardi 261. sz.