Szegedi Napló, 1896. november (19. évfolyam, 263-287. szám)
1896-11-01 / 263. szám
1....IL. Vasirnap, noveibr. 1896. Egyes számára : Kr. III. éstoljaffi. 263. jain. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS IRODALMI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI AR: FELELŐS SZERKESZTŐ: HIRDETÉSEKET 14 frt — kr. I Negyedévre 3 frt 50 kr. 7 frt — kr. Egy hóra . 1 frt 20 kr. KULINYI ZSIGOND. és nyílttéri közleményeket a kiadóhivatal mérsékelt árjegyzék szerint számit. Egész évre Félévre Az újabb béke-kisérletről. — A Kossuth-pártkör figyelmébe ajánlva. — Szeged, október 31. Sajnálatra méltó dolog, hogy beteljesedett a választásoknál, amit a függetlenségi párt Kossuth Ferencz vezetése alatt álló részének tagjai előreláttak és amit ennek a pártcsoportnak sajtója a mutatkozó jelekből következtetve, megjósolt jóelőre. Beteljesedett az, hogy az Ugron-csoport csak a foszlányaiban tér vissza a parlamentbe s megtörtént, amit mégse hitt volna előre senki, hogy maga a vezér is érzékeny vereségeket szenvedett először a jelöléseknél, végre pedig a szathmári bukásával. Elvetendők és megbotránkoztatók azok az eszközök, melyekkel legyőzték amint megbotránkoztatók voltak ezek, a gyalázatos eszközök majdnem az összes választókerületekben. Hanem épp abban rejlik a vezérek ereje, hogy velük szemben még az erőszak és a vesztegetés sem tud czélt érni, amint bebizonyult ez az ellenzék nem egy kiváló férfiánál még a most lefolyt és a kormány részéről hallatlanul brutális módon intézett választások alatt is úgy, hogy minden hatalommal és kísérlettel szembe ment az ellenzék tömören és lelkesedve, mert tudta, hogy első s legfőbb kötelessége biztosítani a vezérek bejutását a képviselőházba. Tökéletesen állott ez az érv Ugron Gáborra vonatkozólag, sőt fokozottan alkalmazták ezt reá mindenek, mert valóban elsőrendű erő volt a parlamentben, jó szónok, erőteljes, bátor, sőt vakmerő, ahol kellett és kíméletlen azokkal szemben, kiket nincs miért kímélni, mert ők sem kímélik a közérdeket és fölibe helyezik annak a magukét, a hatalmi vágyat és az uralkodási mániát. Sokat tapsolt az ország Ugronnak bátor, erélyes föllépéseiért és a villám erejével sújtó beszédeiért, de ez a taps, ez a tetszés és támogatás csak addig volt egyhangú, míg a függetlenségi párt tiszta és tiszteletreméltó elvi alapján állott. Amíg kötelezőnek tekintette magára e pártnak egyik vezérlő princípiumát, a szabadelvűséget, de főleg amíg nem idézte elő ő maga és nem engedte fölidézni társai által a megbontását annak a pártnak, melyben vagy helyesebben , amelylyel erős volt, de amelyen kívül és amely nélkül gyönge és törékeny lett a társaival együtt, kik hozzá szegődtek, vagy a következmények után úgy is mondhatjuk, akiknek csoportjához ő szegődött kikiáltott vezérnek. Most íme, vezér nélkül marad a csoport és csoport nélkül maradt a vezér. Az ellenzéknek legkisebb töredéke az, melyet még ma Ugron-pártnak neveznek, de amely ezt a nevet is jogosulatlanul viseli egyelőre, míg remélhetőleg újra vissza nem adatik a parlamentnek az a kiváló számot tevő erő, mely rosszul volt fölhasználva, mert letért a következetességnek útjáról. A függetlenségi párt egészére súlyos és érzékeny veszteséget képez az egyik csoportjának a kerületek egész sorában tapasztalt veresége és most látszik csak meg igazán, mily lelkiismeretlen játék volt a párt megbontása hiúságból és egyes embereknek személyes torzsalkodása, czivódása s versengése miatt. De hiába, ezt már nem lehet ezúttal jóvátenni. Ezért csak vezekelni lehet és bűnhődni azoknak, akik elkövették a diadala felé haladó párt szétrobbantásának kegyetlen bűnét. Elég szomorú, hogy maga a párt is siüli a megtorlást, mely az egyeseket érte és hogy mindenesetre egy újabb általános választás alkalmának kell megjönni, hogy pártunk ismét visszanyerje a maga teljes erejét tagjainak számában is, mert ezt most már el nem lehet érni az egyesülés által, aminek szükségét a választások előtt és kezdettől fogva mi is annyiszor hangsúlyoztuk. Meglehetősen elkésett az egyesülés, amelyet Ugronék állítólag fölajánlottak Kossuth Ferencznek a szathmári bukás napján. Elkésett mindenesetre annyiban, hogy az elveszett kerületeket az egyszer semmiféle hatalom vissza nem adja és semmiféle békesség és testvériség, amelynek érzését sokkal „SZEGEDI NArTO" TARGIÁJA. Éjszaka. Irta: Tömörkény István. Éjfél után egy órakor a napos káplár, aki eddig virrasztott, fölkelti az inspekczióst, hogy most már az virraszszon tovább s vizsgálja az ablakból a hideg őszi holdat amely hol erre, hol arra szaladgál a suhanó fellegek mögött. A keltés nem megy valami könnyen, mert az inspekciós sem bolond, hogy fölkeljen addig, míg nem föltétlenül muszáj. Előbb rángatni kell egy darabig, de miután arra semmi kelési hajlandóságot nem mutat hátba veri. — No, — mondja erre. — Kelj föl, — parancsolja a káplár — Én ? — Hát. — Hát látok- e kend már karón vagyut ? — ásítja s elnyomja maga elől a szíjon az egyik tölténytáskát, hogy majd akkor jobban esik a fekvés. Még ütögeli egy darabig a káplár, amint az inspekcziós félálmosan felelget. Hogy ő most szolgálatban van a szolgálat szent. Ő is szent. Aki tovább meri boxolni a feje búbját, azt úgy elrúgja magától, hogy olyan messzire esik, hogy öt pengőért sem hozza vissza a vasút. A káplár ennélfogva megfogja a két lábát s lehúzza a földre. Nagyot zökken. A többi ágyakon nyugodtan alszik tovább a népség. De az inspekciós fölébred. — Mi az ? — Kelj föl. Nem hallod, hogy egy óra van ? — Hallani nem hallom, de érzem. Föl is kel, tapogatva az oldalát, mert estében belevágódott a bajonét feje. Megtöröli a szemeit, helyre huzgálja magán az örömlájbit. A szíjat is rendbe szedi a derekán, a csákót a fejébe húzza s a maródi ágyat elegáns kézmozdulattal bocsájtja a káplár rendelkezésére. A káplár fölmászik az ágyra annak a módja szerint. Az ágy ugyanis csak a végén mászható. Ha másképp fekszik bele a barczos, meglátszik a kitömött szalmazsák oldalán a gyűrődés. Még aztán beledugja magát a pokróczok közé, rendelkezéseit osztja. — Újság nincs semmi. A káplár Vetro a harmadik szakaszból ki van még maradva de azt ígérte, hogy három órára bemászik a kerítésen. Hoz nyakolajat, annak felit megissza kend, felével reggel elébem stellingol és kaptákban féllábon fütyülve fölkínál vele. — Eben. — Azután az őrmester előbb jött föl a kantinból, de nem bírta bedugni a kulcsot a kulcslukba, mert beitalozott. Lefeküdt a suszterájban. Ott költse kend föl. — Értem. — Hát ajánlom is, hogy értse kend, mert kend még suba. Subának az ifjú katona neveztetik. Azonban az inspekciós harmadik évét szolgálja, a káplár csak a másodikat s nem is hagyja ezt annyiban. — Én? — kérdezi a legény. — Hiszen én mikor hazamegyek innen aztán otthon leszek, aztán gyerekem lesz, aztán egyszer beszalad a kiskapuból a kisfiam, hogy azt mondja: Gyökkend apám, katonák gyülnek, — hát mikor kimegyek, maga még akkor is ott marsol, de a bornya akkora már a hátán mint az ökör. Nagyot sóhajt a káplár. Ilyen sóhajjal tele vannak a kaszárnyák. Ma minden sóhajtás annyi sulylyal bírna, mint egy szekercreütés, már régen nem volnának kaszárnyák a világon. A sóhajok mind ledöntenék. Az inspekciós most már kimegy a folyosóra, a káplárnak meg szomorúan járnak az eszében azok a dolgok, miket mondott.