Szegedi Napló, 1911. augusztus (34. évfolyam, 182-207. szám)

1911-08-01 / 182. szám

PT* A fiumei cápa, Szeged, Július 31.Unikum idején — sokszor elején — végigjárja a tót a rémhír, hogy láttak immónál cápát a tengerben. Tapasztalt szárazföldi rókát és nem kevésbbé ravasz tengeri fókák nagyon jól tudják már azt, hogy mit jelent ez a hír. Holt idényt, általános eseménytelenséget, ugorkaszezont, mikor nem akar történni semmi Márpedig a szedő gyerek kéziratért sürget, a metrompás ingujjra vetkőzve mézecskéli a kiszedett ólomkatonákat, a rotációs kereke kattog, a lapnak meg kell jelenni, tele is kell lenni, mert az olvasóközönség megszokta már falni a nyomtatott betűt, elvárja az érdekfeszítőt, újat, szenzációst és . . . nem akar történni semmi. Ilyenkor jelenik meg a fiumei cápa; ilyenkor szól a híradás, hogy cápát láttak, az első cápát ebben az évben Fiuméban vagy éppen a Quarnero öblében. És csodálatos, bár nem megfoghatatlan ; ebben az évben, mindezideig nem ütötte még fel a fejét a cápa a kékesszürkés hullámokból. Nincs hír és híradás, hogy láttak volna cápát. Mi az oka ? Egyszerű a felelet reá. Az, hogy még mindig és elég bőven történik valami, amit megírni érdemes. Nincs ugorkaszezon. Akad laptöltelék minden ollózmány révén, nincs nincsetlenség. Amint igaz is. A politikai világban olyan,amilyen anyagot ad napról-napra a képviselőház ülése. Ámbár valójában nem sok történik ott, mégis van valamin rágódni, kérődzni. Márpedig régi megállapodás számba megy az nálunk, hogy az országgyűlés absorbeál minden politikai gondolkozást, tevékenységet és életet. A külföld eseményei: az exsah betörése Perzsiába, a marokkói kérdés, az albán felkelés, a Bienert-kormány bűnei megtöltik a külföld rovatát. Kifogyhatatlan tárgy a nagy hőség is, emellett halálos autóelgázolás, kisteleki Jáger Mari, tűz, péksztrájk, halálos szerencsétlenség, robbanás, sikkasztás, gyilkosság — sajnos — akad meginni való. És mindezekhez, mint gombhoz a kabátot, jelentéktelennek látszó,máskor mindennapi, közönséges történethez, bő lére eresztett, „saját külön“, „kiküldött“, „eredeti“, expressz és távirati tudósításokat fűz a hírlapbról fantázia. Ami máskor öt sorban elfér, az most hasábra terjed, mert nem szűkkeblű a rovatvezető, nem ráncolja össze a szemöldökét a szerkesztő és nem tépi a haját a metrompás, mint máskor, hogy ezt is, azt is ki kellett hagyni a lapból, mert nincs hely. Van hely, bőségesen. Egyszóval nincs nincsetlenség. De nem is lehet. A közönség elkényeztetett, követelő és zsarnok. Megköveteli, hogy megszokott lapja minden Isten adta napon ugyanazon köntösben, de minduntalan más és más tartalommal megjelenjék. Ebből akar tudni mindent. A pillanatig tartó múlt hiteles leírását, a jelen megrögzítését, sőt azt is, ami történni fog. Márpedig annyi követelménynek megfelelni nem kis dolog, annyi mindent összeírni, nemcsak mesterség, hanem munkaszámba is megy. És ha nem akadna, nem lenne, igazán csak az segítene, ha a híradás nyomdafestéket látna csak azért, hogy legyen miről írni. FŐISPÁN-BEIKTATÁS. Gyuláról jelentik : Békés vármegye új főispánja, id. Kéry Gyula tegnap érkezett meg a vármegye székhelyére, Gyulára. Lovich Ödön dr. polgármester intézett üdvözlő beszédet a főispánhoz, aki válaszában kijelentette, hogy életének legszebb napja ez, midőn hazajött szeretett szülővárosába. A vármegyeházán a tisztikar élén Ambrus Sándor alispán tolmácsolta a tisztikar érzelmeit a főispán előtt. A beiktatás ma reggel kezdődött a templomokban tartott istentisztelettel, mely után a vármegyeház dísztermében közgyűlés volt. Küldöttség hívta meg a főispánt, aki a törvényben előírt esküt letéve, nagyhatású beiktató beszédet mondott. Dániel Sándor dr. főjegyző üdvözlőbeszéde után a főispán harminc küldöttség tisztelgését fogadta. Azok a régi buzakalászok. Irta: SZABÓ FERENC. Hedvig, Rózsa, Judit és Ibolyka szép sorjában következtek. Hedviget és Ibolykát a grófnő tartotta is kereszttűzre: azért volt ilyen elütő nagyurias nevük. A másik kettőnek már csak amolyan közülünk való keresztanya jutott. A dolog úgy van, hogy a grófnő minden négy-öt esztendőben lejön nyaralni, meg egy kissé ünnepeltetni magát; ezt az alkalmat használta fel Asztalos bácsi — komaságszerzésre, mivelhogy épp anapság kelepelt náluk a gólya. Különbséget azonban a gyermekek között nem tett. Akarva, nem akarva, mégis csak volt valami láttatja a grófnővel való komaságnak. Nem volt olyan esztendő, hogy rengeteg pakk ne érkezett volna a keresztlányok számára; holmi viseltes ruhák, melyeket csak át kellett alakítani egy kissé si mint újat viselhette akárki. Javarészt természetesen a keresztlányok kapták, de a többinek is jutott belőle. Kissé feszesek, esetlenek, nagyvilágiak voltak benne, de irigységet támaszthattak az utcabelieknél, ami nem megvetendő dolog a mai világban. Sára asszony azon melegében átlátogatott a boltosokhoz, akinek felesége nagysádnak hivatta magát; igy hivta Sára asszony is, amig fel nem mondotta a hitelt; ekkor aztán arra is emlékezett, hogy őnagyságának egykor Rózsi volt a neves szolgáló volt a kipusztult Béldy-családnál. — Jaj, lelkem, ha látná...! Bizony nincs párja az ilyen rokonságnak! Innen átfutott az állatorvosokhoz, hogy felboszantsa ezeket is. Tudta róluk, hogy boszankodnak, mivel a doktor úr felkapott ember volt Ugyan, de nem diplomás. A huszároktól maradt itt, mint egyszerű kursmidt, de aztán úgy hozta a sorsa, hogy állatorvos lett belőle. Fogat is húzott s alkalomadtán erősebb természetű embereket is gyógyitott. — Látod! — mondta azután a doktornő az urának. — Még ezek is___ Mert fennebb néztek az orruknál, mint te... Ha megáld az Isten, nekem bizony eltakarítsd őket---Hozzánk is eljöhet a grófné, vagyunk olyan emberek, mint Asztalosék! Asztalos bácsi délután boldog fütyöléssel ment fel a hivatalba. Valaha radnóti és kesefűi Asztalosoknak hívták az őseit, akik buzogányt, miegyetmást hordtak a csatákon, békében négyfogatu hintóban jártak és szórták a pénzt az ármális tisztességéért. Ezért van az, hogy az utolsó Asztalosnak gyalogosan kell járni s örülnie kell annak a kis hivatalnak is, melyet a főispán kegyelméből kapott, mely hivatalhoz annyira nem illik a radnóti és keserűi prédikátum, hogy átallja is hordani. Letörülte szép tisztára aa lalsztását (mert azt csak nem kívánhatta, hogy a megyehuszár takarítsa le) s csendesen lehúzódva, körmölgetni kezdett. Maga sem tudja, miért? Régen nem volt ilyen megelégedett. Pütyölni akart itt is s előtte a papíron mintha szép buzakalászok sarjadtek volna fel a hetükből. Ezeket nézte nagy megelégedéssel és a nyájas, kedves grófnőre gondolt. Mit iart csak a drága komaasszony? Azt irta, hogy ne aggódjanak, gondja lesz a lányokra. Miféle gondja lehet más, mint az, hogy férjhez adja őket? Itthon bizony alig akadna szerencséjük. Ki is? Ez a szegény Kocsis Lajos, a kancellista? Oh, azok a szép zöld búzakalászok, azok bizony nőttek, nőttek, kiemelkedve a szürke papírból, hogy pirosló fejükkel megütötték a boltozatot. Ezek bizony kiüldözték szivéből a Kocsis Lajos felmerült emlékét. S valami gazdatisztféle arc mosolygott le reá a magasból. Álmodozásából meleg, ismerős hang ébresztette fel. — Jó napot. Asztalos bácsi... Kedvenc egészségére kívánom azebédet....... Hát már itt van? Kocsis Lajos beszélt igy, a kopott kancellista, akinek volt valamicskéje, de mi az? a hivatala: éhenhalás, jó ember, takarékos ember, de kemény derekú, aki nem tud hajolni a nagyobbak előtt. Ilyen ember III, Szeged, keld, 198. augusztus 1. Egyes szám ára 10 fllér, XXIV. Molyán. 182. szin. SZEGEDI NAPLÓ ELŐFIZETÉSI ÁR. SÁFÁR LÁSZLÓ ENGEL LAJOS Sierkeastóség éz kiadóhivatal: TELEFON kész évre . . 28 tor. I Negyedévre 7 kor. — Ml. felévre ... 14 kor. Egy bóra . S kor. 40 Ml. felelo. szerkezite, kiadótaUjdonos, DUMONICS-TÉR 12. (Szegedi Napló háza). 94. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS IRODALMI NAPILAP Lapunk mai száma oldal.