Szegedi Napló, 1921. szeptember (44. évfolyam, 393-441. szám)

1921-09-01 / 393. szám

... ^ 1. i •>. ,fc»i jt * ; k .i L» ■>. Jl J Osztrák fegyverkezés Nyugatmagyarország határán. Halovány jelek szólnak amellett, hogy az antant látja már, mit kö­vetett el a békeműves. A „Daily telegraph" szerint a nagykövetek tanácsának azon tagjai, akik annak idején Nyugatmagyarország elszakí­­tása mellett foglaltak állást, már megbánták ezt a jogfosztást. A „Liber­é“ azt írja: „Az át­ánt úgy akarta fölruházni Pétert, hogy le­vetkőzteti Pált. Csakhogy Pál nem hagyja magát. A szövetséges álla­mokat hiába figyelmeztettük, hogy mikor Ausztriát nagyobbítják, volta­­képen Németország határát ter­jesztik ki“. A soproni szövetségközi bizottság tábornoki határozata alapján, ame­lyet ma hoztak az osztrák kormány tudomására, az osztrák hadsereget egyelőre nem használják föl Nyu­­gatmagyarországon. Osztrák részről 7000 ember áll a határon, mozgósították a véderő első ezredét, valamint a bécsújhelyi tüzérséget és a megerősített gyalog­ságot. Lajta-Ebenfurtba géppuskás osztagok érkeztek, Davy tartományi főnök Nagymarton egy kocsmájá­ban rendezte be hivatalát. Arról is érkezik hír, mekkora rajongás fogadja a foglaló Ausztriát. A magyar hatóságok által kiürí­tett területekről a lakosság nagy tömegekben menekül és a magyar hatóságoktól kér védelmet a gaz­dátlanul maradt területeken mutat­kozó anarchisztikus állapotokkal szemben. Sopronba és környékére tudva­levőleg nem juthat el az, aki részt akar venni az ottani eseményekben. A rendőrség 30 főnyi csoportot, többnyire főiskolai hallgatókat, szál­lított le pénteken a vonatról, akik felszólítás nélkül, csupán hazasze­retetből, indultak Nyugatra agyaror­szág felé. Szombaton, vasárnap, hétfőn és kedden éjjel rendőrök teherautókon­­szállítottak be ilyen csoportokat, akiket a főkapitánysá­gon kihallgattak. Vasárnap éjjel 1600, hétfőn 45, kedden már csak 7 embert fogtak el olyant, aki Sopronba készült. A rendőrség a kelenföldi állomást is figyelteti. Különben Nyugatma­­gyarországról két fiatalember sebe­sülten érkezett Budapestre, ezeket kór­házban helyezték el. A bécsi sajtó a hírek változatos tömegét közli. A „N. F. P.“ szerint a magyar csendőrök besorozzák a 18 és 50 év közötti férfiakat s el­hajtják a falvakból a marhákat. (A M. T. I. ezt a hírt rágalomnak minősíti.) A „Deutsches Volksblatt“ azt írja, hogy reguláris magyar csapatok által támogatott szabadcsapatok be­vonultak Szikra községbe s ezzel átlépték az első zónát. (A M. T. I. szerint ez­ is kitalálás) A „Rote Fahne“ fegyverkezésbe hívja a proletáriátust s­s Magyaror­szág ellen munkás-zászlóaljak kül­dését sürgeti. Egy bécsi újságíró előtt Sopronban Villányi báró (?) azt a kijelentést tette, hogy nincs olyan magyar kormány, amely megmaradhat a helyén, ha Nyugatmagyarországról lemond. Sopron nélkül Magyaror­szág nem tud élni.­­ A bécsi magyar követnek az osztrák kormánynál tett látogatá­sáról azt írja vezető cikkében a J­, Fr. P., hogy a megenyhülésnek A h­eves Wiener Journal Prágából pozsonyi jelentést kö­zöl, amely a következőket mondja: Ma délelőtt az a hír terjedt el, hogy Antonienhofnál, Pozsonytól délre, közvetlenül a cseh határon a magyar ban­dákkal éles összeütközésre ke­rült a sor­ A Prager Presse imént közölt po­zsonyi híréről a Reichspost a követ­kezőket írja: Ez a jelentés Buda­pesten figyelmeztetőül szolgálhat. Különös időbeli összefüggés van a nyugatmagyarországi események és a pozsonymegyei csatározások kö­­­­zött. (­ Még csak az hiányoznék, hogy­­ a nyugatmagyarországi események­­ a cseheknek alkalmat adnának arra,­­ hogy Ausztria katonai protektorai­­ gyanánt lépjenek tel , és okot szolgáltassanak a katonai beavatkozásra. A nagyántánt fő­bizottsága, a párisi nagykövetek konverenciája mindenesetre elég kezességet nyújtanak Ausztria szer­ződéses jogai számára Nem kérünk abból a kilátásból, hogy a kisántált katonai és politikai mesterkedéseibe bony­olítsanak bele minket. A Reges Wiener lagbjait jelenti Prágából. A Csasz, a külügyminisz­térium lapja úgy véli, hogy az a politikai és katonai veszély, amely arra az esetre fenyeget, ha Magyar­­ország renitensnek mutatkoznék a­ trianoni békeszerződéssel szemben, csak rövid lejáratú epizód. Az esti lapok szerint a cseh csapatok bevonulásával kell számot vetni, ha a magyarok a legsürgősebben nem vonulnak vissza Nyugatmagyarországról. Olyan nyilatkozatok történtek, hogy a kisántántra bízzák Nyugatmagyar­ország kiürítését. A cseh hadsereg tekintélyes része most tartja had­gyakorlatát a felvidéki határon tel­jes hadifelszereléssel. Figyelemre méltó, hogy a ^arodn'^ Listy szokott éles magyarellenes írás,módja ellenére nem foglal ál­lást az esettel szemben. A lap hall­gatását azzal magyarázzák, hogy a a saint-germaini békeszerződésben igen fontos jelenségei kezdenek mutatkozni. Budapesten nem állít­­ják élükre a dolgokat s ki akar­ják védeni az antant esetleges éles vágását. Az osztrák külügyi bizottságot holnapra egybehívták. Azt hiszik, hogy akkorára megérkezik a nagy­követek konferenciá­jának határozata. Arról azonban nem akar tudo­mást venni az osztrák kormány, hogy Ausztria a Bécsben kellemet­len kommunistákat, sok magyar szökevénnyel együtt, Nyugatmagyar­­országon akarja elhelyezni. Ezek máris végigrabolják a falvakat, el­hajtják az állatállományt, úgy, hogy a kismartoniak beszöktek Ostenburg őrnagyhoz és segítségét kérték a vörös terror ellen. Nyugatmagyarországnak Ausztriá­hoz való odaítélését Kramart­or ellenzése ellenére határozták el. Egyidejűleg Pozsonyban tovább szenved a magyarság, az utcán mindenkit igazoltatnak, aki magya­rul beszél. , A cseh ostobaság azt állítja, hogy a statisztika adatai szerint kevesebb Pozsonyban a ma­gyar, a magyarul beszélők követ­kezőleg külföldi agitátorok. Egy kormányrendelet ma beszüntette a pozsonyi magyar egyetemet, illetve annak egyetlen fakultását, a jog­tudományit. Hír a csehek beavatkozásáról. Art 2 korona. Pályaudvaron 2*50 korona. Csütörtök, 1921 szeptember 1. —ILIV. évf. 393. szám Megjelenik reggel és délben. Szerkesztés kiadóhiv Dugonics-tér 12. sz. Telefon: szerk. i­í. kiadóhiv, 94 SLÖKSZJETÉSi RE: 720.— n. 360.— sSzíged „ 180.— Iify híra 60.— POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS IRODALMI NAPILAP I A piarista-jubileum I alapítványi oklevele*­ ­ A júniusi közgyűlés tudvalevőleg I elhatározta, hogy a magyar kegyes I tanítórend 200 éves szegedi jubi­leumának örömére alapítványt léte­sít, hogy a szegedi rendház tagjai külföldi tanulmányúton tovább ké­pezhessék magukat. Az alapítványi összeghez jelentékeny mértékben járult hozzá a társadalom, amely­nek minden rendű faktora kellően méltányolja a piaristák működésé­nek fontosságát. Elkészült már az alapítvány ok­levelének tervezete is, ebbe azon­ban egyelőre beleszólt Turóczy Mi­hály dr. főügyész. Az egyik pont szerint ugyanis az évi kamatokat a város mindenkori polgármesteréből, kultúrtanácsnokéból és a tankerületi főigazgatóból álló bizottság ítéli oda.­­ Véleményem szerint, úgymond a főügyész, a mindenkori polgármes­ter és tanácsnok a dolog természete szerint nem lehet abban a helyzet­ben, hogy a szegedi rendház jogo­sult tagjai közül a legérdemesebbet kiválaszthassa, mert nem foglalkoz­nak irodalommal és pedagógiával , Így a döntésre alkalmatlanok. Attól lehet tartani, hogy az egyedüli és döntő szakértői vélemény a főigaz­gató kezébe kerül, a másik két tag csak asszisztál mellette. Ezért újabb megfontolás tárgyává kell tenni a bizottság összeállítási módját. Nem járul hozzá a főügyész ahhoz sem, hogy a döntést hozzá­járulás végett a kegyes tanítórend főnöke elé terjesszék. Ezáltal a bi­zottság határozata illuzóriussá válik. Itt csak tudomásvételről lehet szó. Úgy érezzük, hogy igaza van a főügyésznek, aki óvatos és korrekt álláspontot foglal el. Szerény véle­ményünk szerint tűnődni sem kell valami sokat a bizottság összeállí­­tása tekintetében, mert megvan rá a legalkalmasabb mód, ítélje oda az ösztöndíjat maga a mindenkori szegedi piarista tanári kar a legérdemesebb pályázónak. Ők ismerik a kartársak egyéniségét, tehetségét, hajlamát, rátermettsé­gét a legjobban, hiszen az együtt­élés olyan kontaktust fejlesztett ki közöttük, amihez kívül álló nem juthat hozzá. Látjuk a trend dolgait régóta, sok másban is,­­ valami bámulatra méltó az, hogy tudják megválogatni a szereplésre, felada­tok teljesítésére kiszemelteket. So­sem tévednek, mindig azt találják meg, akire szükség van. Ez a döntés is amolyan pápa­választás-féle volna és nagyobb megnyugvással jár, ha nem külső faktorok cselekedtek. A­­ bizottság­ban azért föltétlenül helyet foglal­hatna a mindenkori polgármester és a tankerületi főigazgató. Nem erőszakoljuk véleményünket senkire, csak fölvetettük a megoldás egyik módját. Leitner Vilm­s dr. Az állami szemkórház fölvette az egyetemi klinika címet s ezzel a változással az intézet éléről távozik Leitner Vilmos dr. egyetemi magán­tanár, igazgató-főorvos. A polgár­­mesterhez intézett búcsúleveléről már megemlékeztünk, igazságérze­tünk és a közvélemény hangulata is kötelességünkké teszi azonban, hogy távozásával kapcsolatosan egyet-mást elmondjunk róla. Tizenhárom évvel ezelőtt került Leitner, mint az új állami szem­­kórház igazgató főorvosa az új intéz­mény élére s rendkívüli képzettsége, tudományos munkássága révén mintaszerű kórházat csinált abból. Ellátás, felszerelés és gyógykezelés tekintetében egyetlen hasonló vidéki intézmény sem közelítette meg ezt a kórházat, amelyről az illetékes szakkörök mindig a leg­teljesebb elismerés hangján emlé­keztek meg. A szegedi szemkórház működésé­­ne­k, Leitner Vilmos úr kiválóságá­nak, már az első években hire terjedt az egész Délvidéken és jöttek tömegesen a szembetegek. Leitner, aki hírneves operatőr, nap­ról-napra súlyos műtéteket végzett, amelyeknek sikere természetesen fokozta a személye iránt megnyil­vánuló bizalmat. Szeged szegényes tudományos életében megbecsülendő értéket jelent az ő neve, aki csöndben, el­­vonultan dolgozott, nem a föltűnés, az öntömjénezés kedvéért. Könyvei az orvosi szakirodalmat gazdagítot­ták jelentékeny értékekkel. Az elismerést és tiszteletet, amely személyét minden oldalról övezte, valóban kiérdemelte. Szeretetre-

Next