Szegedi Uj Nemzedék, 1921. július (3. évfolyam, 146-172. szám)

1921-07-01 / 146. szám

Szeged, 1921 Julius 1., péntek. Ára 2 korona. Ill­ik évfolyam, 146. szám. Keresztény politikai napilap. Előfizetési ára:­­ Egész évre . . 480, Fél évre . . . 240.— , Negyed évre , 120.— , Egy hónapra , 40.— , Egyes szám ára 2 kor. Nem! Nem! Soha! A szegedi szesz sorsa II. Pekár államtitkár urat személyesen volt sze­rencsém megkérdezni, mi lesz a szegedi színház sorsa és mi a terve vele? Az államtitkár úr vá­lasza inkább zavartabbá tette előttem a helyzetet, mintsem tisztázta. Láttam, hogy nem akar egye­nesen válaszolni, mosolyából, egész magatartásá­ból az a meggyőződés szűrődött le bennem, hogy az államtitkár úr — diplomatikus választ akar adni. És ez a vágya a legteljesebb mértékben sikerült is. Érthetetlenebb és hézagosabb egy dodonai jóslat is alig lehetett volna. Körülbelül ezt mondta: — Ó, a szegedi színházzal nagyon szép terveink vannak. Minden jót és minden szépet meg akarunk szerezni Szegednek. Csak hagyják folyni a dolgokat, csak ne írjanak a dologról se pro, se kontra, mert mindez csak ártalmára lehet a kérdésnek. Várjuk be, míg a dolog elintéződik. Meglátják, meg lesznek elégedve. Arra a kérdésemre, hogy az államosítás és a nemzeti színház tényleg komoly dolog-e és várjon remélhetünk-e benne, arra az államtitkár úr kitérő választ adott. Tehát csak türelem — gondoltuk és vár­tunk. Közben jöttek a megbízottak. Jöttek, majd mentek, majd táviratoztak, majd leltároztak, szó­val mindent megtettek, ami a szándék komoly­ságát bizonyítani alkalmas volt. Már az alkura került a sor és az előzékeny színházigazgató ki­jelentette, hogy engedékeny lesz a lehetőség végső határáig, csakhogy személye akadálya ne legyen Pekár államtitkár úr nagystílű kultúr­­programjának, mikor egy ártatlannak látszó táv­irat érkezik Pekár államtitkár úrtól, melyben a görög „ezzel vagy ezen“ jelszó rövidségével csak annyi áll: Palágyi játszási engedélyt a jövő évre nem kap, erre vonatkozó miniszteri leirat útban“. A történeti hűség és Pekár államtitkár úr szcenírozó képességének megvilágítására ki kell jelentenünk, hogy pont egy ilyen távirat már ta­valy is érkezett tőle, még­pedig a városi tanács­hoz, mielőtt a tanács a színház­ kérdésben döntött volna. Ugyanekkor szórni szóra hasonlóan be­ígérte a miniszteri leiratot, de amely — nyilván a postaközlekedés akkori nehézkessége miatt — mindmáig sem érkezett be a torony alá. Elég az hozzá, hogy a távirat megérkezik, amely nagyon is magán hordta azt a látszatot, mintha a Palágyi által követelt megváltási összeget akarták volna baisse-be szorítani, mondván: „ne ugrálj sokat, hanem fogadj el minden lehető összeget, mert engedélyt úgy sem kapsz és akkor elmehetsz a balfenéken.“ Palágyi megértette a távirat lelkét és mind­járt félmilliót engedett is a követeléséből. Szóval ha az államtitkár úr minden távirata ennyi ered­ményt tud elérni, akkor csak táviratozzon éjjel­nappal, előbb ki fogja fizetni Magyarország adós­ságait, mint maga Hegedűs. A leltár­ozásnál már kellemetlen „szaga“ kezdett lenni a dolognak. Lázár úr, az Unió em­bere jött le a becslést ellenőrizni. S mivel tudjuk, hogy az Unió Ben Blumenthal urnak, az ame­rikai milliomos zsidónak a tőkéjét kamatoztatja busásan , a látszata a dolognak az volt, hogy Ben Blumenthal polip karjai már Szegedig nyúl­nak, hogy úgy fűzzenek fel az amerikai, zsidó érdekszálaira minden kultúrintézményünket, akár­csak a kis csigákat fürdőhelyeken az oláh meg a tót leányok fűzik a nyakuk köré. Közben meg­indult a várossal is a tanácskozás. Igények és feltételek oly sikeresen rohamozzák meg a más­kor oly merev torony alját, akárcsak Mackensen az oláh mócokat. A konzorcium nem panaszkodhatott. „Jöttem, láttam, győzőztem“ — mondhatja ő is, mégpedig a legteljesebb jogosultsággal. Annál érthetlenebb volt tehát az a sürgöny, ami az egész „manőver“ fináléjaként múlt vasárnap érkezett Palágyihoz s amelynek tartalma röviden az, hogy­ nem folytat­juk a tárgyalást, a kért összeg nem biztosítja az üzlet jövedelmezőségét.“ Idáig eljutván, vegyünk egy pillanatnyi lé­­lekzetet s összegezzünk. Az értékelés a leltár fel­vételnél együttesen történt. A kiküldöttek semmi esetre sem becsülték a Palágyi javára a díszlet és a ruhatárt s noha mindent a legméltányosabb árakon vettek fel, mégis másfél millióban állapí­tották meg maguk a szinház felszerelését és ru­határát. Palágyi ezzel szemben két milliót kér, azon­ban benne van az ötévi jogtól való lelépés költ­ségei, deficitje stb. Tehát a különbség a leltári érték s a követelés között csak fél millió. Nagy összeg ugyan, de semmiesetre sem olyan, am­i­­nél egy ilyen üzletnek ha komoly és nemes szándékból indult — megfeneklenie lehessen. Mert ugy­e, minden józan ember szerint az lett volna a természetes, ha az ajánlattevők — sokal­ván a kért összegét — újabb ajánlatot kérnek vagy tesznek. De nem. Röviden lokanikusan el­vágják a tárgyalást, akárcsak a három márka vedje az életfonalát. Ha ennél a mozzanatnál huzamosabban időzöm, annak megvan a maga oka.­­Mert mi következik ebből? Ebből az következik, hogy sem a nemzeti színház sem az államosítás gon­dolata nem volt komoly. Nem, egy pillanatig sem. Az egészből csak­­annyi az igaz, hogy nemzetiszínű szalaggal fonták körül a lasszót, a­mivel a gyűlölt színházigazgatót ,az útból el­gáncsolni akarták. Hagyták, sőt mesterségesen eregették a levegőbe a nemzeti kultúra jegyében fogamzott állami és nemzeti színház gondolatának színes léggömbjeit, csak azért, hogy a bamba és álmos magyar ne vegye észre az igazi célt: egy nem kedvelt ember eltávolítását, még­pedig „kost was trost“. A football láz legszebb korszakában nem csoda, ha az államtitkár úrék is football labdának tekintették a szegedi színház ügyét,­a­mihez kézzel nem szabad nyúlni, még kevésbbé szívvel és szeretettel, hanem lábbal, csakis lábbal és lehetőség szerint úgy bele­rúgni, hogy az el­lenfél bekapja a­­ goalt. A goal ezúttal nemcsak Palágyinak volt szánva. Szánva volt az Szeged város tanácsának, mely tavaly a maga belátása szerint merészelte megválasztani a maga igazga­tóját s nem igen látszott honorálni személyes igé­nyeit, — száll ez a goal Szeged egész keresztény egyesületének, amely meg mert elégedni és mert támogatni egy színházigazgatót, aki a kultusz ál­lamtitkár úrnak nem volt szerencsés a kegyeibe juthatni — szólt ez a goal végül magának a színháznak, amely egy szerencsétlen év minden hányattatás utáni év végeztével nem csüggedve, új reményekkel telien, az emberi alkotás imponáló s még az ellenség előtt is tiszteletet gerjesztő szárnyalásával mert egy újabb év küzdelmeinek neki indulni. Alapos a gyanúnk, hogy a sok színes és tetszetős terv, csak az államtitkár úr ama egyéni hiúságából sarjadt, amely presztízs kérdésnek tekintette, hogy valami módon Palágyinak igazat ne adjon a jövő s valami módon be ne igazolja az igazgató, hogy igenis tudja a magyar szinti kultúrát szolgálni, igenis tud magyar színházat vezetni s tud magyar szellemet és magyar lelket bele vinni a színházba. Ha Pekár államtitkár úr valóban a szivén viseli a magyar színészet és magyar irodalom sorsát, ha ez a sors csakugyan a szivéhez, a lel­kéhez volna nőve, mint ahogy ezt az ő kultusz­államtitkári méltósága és írói mivolta egyenesen feltételezi, sőt megköveteli, akkor a Palágyi meg­hurcoltatásából a magyar kultúra számára olyan óriási erőt meríthetett volna, amiért maga iránt igazán lekötelezte volna nemcsak Szegedet, hanem az egész magyarságot is. Hiszen tudjuk, hogy mennyire megalázva, emberi méltóságában, színészi és művészi mivoltában megsebezve engedte Palágyit Szegedre. Az csak természetes, hogy ennyi fájdalom és elnyelt megalázás a legkisebb ambíciót is teljesítő erejének a maximumig való kifejtésére serkenti, hát még egy színészt és művészt, akinek pályájához és sikereihez tudvalevőleg nagy adag hiúsága az erjesztő erő. Ha Pekár államtitkár úr csakugyan hiszi és vallja a magyar kultur­fölényről táplált nézetét, mennyire érthető lett volna, ha így szól Palágyihoz : — Hallod-e te komédiás. Te elkövetted azt a nagy csacsiságot, hogy az én akaratom ellenére lettél színházigazgató Szegedében. Jól van, legyen. De aztán mutasd meg, hogy legény vagy a talpa­don, mutasd meg, hogy mit tudsz. Milyen sarkaló erő lett volna ez! Mennyi hitet, bizalmat és meggyőződést fakasztott volna ezzel a pár szóval az államtitkár úr. De nem, az államtitkár úr nem ezt tette. Haragjától és egyéni érzéseitől elvakítva, le­ste az alkalmat, hogy megmutassa, hogy ebben az ügy­ben csakis neki lehet igaza. Mikor tavaly a szín­ház a „lenni vagy­ nem lenni“ halálos lehetőségei közt evezett, mikor nem volt szén, fa s a nyomorult párnák éhezve, fázva kínlódták sorsukat, amely magyarn­ak és színésznek teremtette őket, ekkor Pekár államtitkár urat nem igen látszott bántani a szomorú tény, hogy Szeged egy kultúrintézménye élet-halál harcát vívja. Akkor nem fájt neki a szegedi színház sor­sában a magyar kultúra sorsa. Várta a véget, mert őt igazolta volna. De hogy ez nem következett be hogy a második év esetleg a színház fellendülése eredményezheti, azt nem bírta el Peter államtitkár úr Ezért és csak ezért vetődött felszínre a nem­zeti színház, az államosítás, a szubvenció. S hogy most jön a hír, hogy Palágyi meg­alkudott az unióval, az nem változtat semmit , mesterkedésen. Sőt. Irtózatosabbá teszi a bűnt amit itt elkövettek. Elmondjuk azt is, hogy az miként. Zsirkay János. Szerkesztőség és kiadó­­hivatal : Szeged, Kálvária­ utca 10. szám. Telefon 153.­­ Felelős szerkesztő ZSIRKAY JÁNOS Kiadja: A Szegedi Uj­ Nemzedék Lapvállalat Részv.­Tár?. Nemzetgyűlés A nemzetgyűlés mai ülését háromnegyed 1 órakor nyitotta meg Bottlik József alelnök. Bem­u­tatja Drózdy Győző megbízó levelét. A büntető igazságszolgáltatás egyszerűsíté­séről szóló javaslatot harmadszori olvasásban­­ fogadták. Napirend szerint következett az iskolaköti­lezettségről szóló javaslat tárgyalása. Iklódi Szabó József előadó intenzív oktató általános jólétet és kiterjedt politikai befolyó­síván. A javaslat első felszólalója Cserni József, közép és felsőiskolákkal szemben a népiskolák kívánja fejleszteni. Nem az a fontos, hogy az i­teligencia nagyon művelt legyen, hanem az, ha a nép legyen műveit. Vass József: Ami a tanyai internátus kéré­sét illeti, azt úgy óharjuk megoldani, hogy na közi otthonokat létesítünk. A maga részéről ha­san köszöni az értékes hozzászólásokat, azon­ kéri, hogy az eszközöket is adják meg erre célra, hogy a magyar fajnak erős kultúráját tudja emelni, hogy ez csakugyan magyar légy A javaslatot általánosságban elfogadták. Ezután áttértek az interpellációkra. Cserni József a boradó kivetésénél ész visszaélésekre hívja fel a pénzügyminiszter figy­mét. Kéri a minisztert, hogy rendeletének szer­zen érvényt és hogy azoknak, akiknél behajtói a 84 koronás adókülönbözetet azt térítsék kii. Az interpellációt kiadták a pénzügym­ini­ternek. Hornyánszky Zoltán: A váci fegyintézet történt szabálytalanságra hívja fel az igazságü miniszter figyelmét. Mauthner a váci fegyház igen kellemesen érezte magát, a fegyház iga.

Next