Szegedi Uj Nemzedék, 1921. október (3. évfolyam, 223-248. szám)

1921-10-02 / 223. szám

LEGÚJABB­ ­ antant kudarcot szenvedett Olasz lapvélemények — Sopron f­gyében esetleg népszavazás dönt /fáma, MTI. A Tribuna a nyugat­magyarországi kérdésben vállalt olasz közvetítésről a következőket írja: A közvetítés nem érinti az antant ultimátumának érvényét, amelynek értelmében Magyarország köteles október 4-ig kiüríteni­­ Nyugatma­­gyarországot; csak későbbi időpont­ban kerülhet esetleg sor Sopron ho­vatartozása ügyében népszavazásra, ha a közvetítés kedvező talajra talál és mindkét fél kész lesz engedmé­nyekre. Az előfeltétel azonban min­denesetre az, hogy Magyarország feltétlenül vesse magát alá a szer­ződéseknek és haladéktalanul ürítse ki az egész területet. Az antant ha­talmak azután Nyugatmagyarorszá­­got ideiglenesen megszállják vagy pedig a közigazgatást átveszik oly­módon, hogy angol, francia vagy olasz tiszteket állítanak a helyi csendőrség élére. Ezek a tisztek biz­tosíthatják a népszavazás szabadsá­gát is, ha azt elrendelik. A Popolo Romano kétségbe vonja Magyagyarország őszinteségét és sajnálkozik amiatt, hogy az osztrák csendőröknek életükkel kellett fi­zetniük az antant tehetetlenségéért. Ausztria minden előfeltételét meg­teremtette a népszavazásnak, azon­ban az antant képviselői evvel nem törődtek. Az antant Nyugatmagyar­­országon kudarcot szenvedett épp­úgy, amint kudarcot szenvedett Vil­­nában és Felsősziléziában is. Az osztrákok orvtámadása Sopron, MTI. Hohenburgtól egy kilométernyire keletre, az utolsó magyar őrházban éjszakázott tegnap 12 felkelő. Osztrák katonák az éj leple alatt körülfogták az őrházat, meglepték a felkelőket és puskával, kézigránáttal támadtak rájuk. A tá­madás következtében egy ember meghalt, kettő súlyosan, öt kön­­­nyebben megsebesült. Mire a fel­kelők álmukból felocsúdtak és ellen­­támadásba kezdtek, az osztrákok visszavonultak. A sebesült felkelőket társaik Szentgotthárdra szállították. Az egyik útközben meghalt, úgy, hogy az osztrákok támadásának két halottja van. Dr. Kállay jogi szemináriuma (Szeged, Pallavicini­ u. 3.) jogászoknak, ügyvédjelölteknek egész napon át díj­talanul ad mindennemű felvilágosítást. SZEGEDI UJ NEMZEDÉK 49968/1921. Hl. pv. ig. szám. Hirdetmény az általános forgalmi adó alá eső személyek, egyéni és társascégek, egyesületek, társulatok, társasá­gok, (közkereseti és betéti társa­ságok, részvénytársaságok és szövetkezetek) összeírása tárgyá­ban. Az őrlési és forgalmi adóról szóló és 1. évi szeptember hó 1-én életbe lépő 1921. évi XXXIX törvénycikk III. fejezetében foglalt rendelkezések szerint általános for­galmi adó alá esik mindenki — természeti vagy jogi személyt egyaránt — aki belföl­dön — az őstermelést kivéve — bevétel elérésére irányuló bármily önálló kere­seti tevékenységet folytat önállónak szá­mít és általános forgalmi adó alá esik minden keresi tevékenység, amelyet az illető a saját számlájára és saját felelős­­ségére, másoktól függetlenül folytat. Ennek értelmében forgalmi adó alá esik — bizonyos, a törvényben felsorolt csekély számú kivételtől eltekintve — minden ön­álló ipari és kereskedelmi tevékenység, mindennemű önállóan űzött közvetí­tés, továbbítás, szállítás és általában mindennemű vállalkozás, minden sza­bad (önálló) szellemű foglalkozás és általában minden önállóan és kereseti céllal folytatott — akár szellemi, akár testi — munkateljesítés. Általános forgalmi adót tartozik tehát fizetni minden kis- és nagyiparos, gyáros, kis- és nagykereskedő, házaló, csarnoki, piaci, utcai árus, kereskedelmi, ipari és gyári vállalat, minden alkusz, ügynök, bi­zományos, kereskedelmi képviselő, munka­­közvetítő, munkavállalkozó szállító, fuva­rozó, minden szinház- és mozgószinház­­vállalkozó, penzió, szálloda, fétkező, ven­déglő, kávéház, kávémérés, mulatóhely, szanatórium, fürdővállalat, könyv- és lap­kiadó, építési vállalkozó, parcellázó iroda, versenyfogadó iroda, nyomozó iroda, tánc-, zene- és nyelviskola, letéti, őrzési, raktá­rozási vállalat, minden író, orvos, ügyvéd, művész, közjegyző, mérnök, állatorvos, gyó­gyszerész, nyelv- és zenetanár, fogtech­nikus, szülésznő, stb. így tehát minden önálló kereseti (üzleti vállalati) tevékenység forgalmi adó alá esik tekintet nélkül arra, hogy ez a tevékenység tárgyaknak (árucikkeknek) elő­­állításában, szállításában, vagy valamely munka teljesítésében áll és tekintet nélkül arra, hogy ezt a tevékenységet az illető kizárólagosan, avagy csak mellékesen foly­­tatja. Ellenben nem esnek általános forgalmi adó alá a bér- vagy szolgálati (füg­gőségi) viszonyban állók (kiz- és magánalkalmazottak, házi és gaz­­dasági cselédek, bérmunkások, aratómunkások, földmunkások, napszámosok stb., minthogy nem foly­tatnak saját számlájukra és saját felelős­ségükre önálló és független kereseti tevé­kenységet. Nem esik általános forgalmi adó alá az őstermelés és pedig : 1. mese- és s­ölőgazdaság, 2. a kertészet, gyü­mölcs-, vagy zöldségtermelés, 3. as állattenyésztés, 4 méhészet, vadászat, halászat. Egyedüli kivétel az erdőgazdaság, amely után általános forgalmi adót kell fizetni. A mezőgazdasági és állati termékeknek iparcikkekké való feldolgozása (a cukor-, szesz- és sörgyártás, kosárfonás, gyékényszövés, sajt-, szalámigyártás stb) és ily módon történő értékesítése azonban már nem tekinthető őstermelésnek és így az erre irányuló ipari jellegű tevékeny­ség forgalmi adó alá esik. És igy a föld terményeinek nyílt üzlet­­helyiségben akár a föld tulajdonosa, akár más által történő forgalombahozása, továbbá a halászatnak, vagy vadászatnak bérelt területen, kereskedés cél­jából űzése és a halaknak, vagy vadaknak kereskedelem útján való forgalomba­­hozatala, mint az őstermelés kér­­tét meg­haladó és külön üzleti haszon elérésére irányuló kereskedelmi tevékenység szintén forgalmi adó alá esik. Az egyesületek, társaságok, tár­sulatok, vagy szövetkezetek, amen­­­nyiben önálló kereseti tevékenységet foly­tatnak, általános forgalmi adó alá esnek még az esetben is, ha tevékenységüket ki­zárólag saját tagjaikra korlátozzák Mint e szabály alól való kivétel, nem esik azonban általános forgalmi adó alá az olyan szö­vetkezet, amelynek tagjai kizárólag őster­melői, és amelynek üzletköre csupán arra szorítkozik, hogy kizárólag tagjainak termé­nyeit minden további feldolgozás nélkül értékesítse. Nem esnek általános forgalmi adó alá azok az üzleti (vállalati) bevételek, melyek után az 1920 évi XVI. t­c alapján lény­­üxési forgalmi adót kell fizetni. Az általános forgalmi adó alapja az az összeg, amelyet az adókötő és az általa szállított áruk, eladott cikkek, avagy az általa végzett munka ellenértéke fejében bevesz, azaz a kereseti tevékenységéből származó nyers bevétel. Az általános forgalmi adó alapjához kell számítani azon­kívül az adóköteles által a saját vállalatá­ból (üzletéből) a háztartásban való fel-, vagy elhasználás céljából elvett áruk pénz­értékét. Az általános forgalmi adó kulcsa 1.S^/o. (egy és fél százalék), mely az előbbiek szerint megállapított adóalap után számí­tandó. A forgalmi adót bélyegjegyekben, avagy készpénzben való fizetéssel lehet leróni. Ha az adóköteles üzleti könyvek és fel­jegyzések vezetésére nem kötelezhető, avagy vállalata (üzlete) kisebb terjedelmű, a for­galmi adó átalányösszegben is meg­­állapítható. A forgalmi adó miként való fizetésére az adóköteles kérelmet terjeszthet elő. Az ál­talános forgalmi adó­b­a tartozó minden keresetező köteles az üzleti (vállalati) adó­alap megállapításának ellenőrzésére alkal­mas üzleti, vagy oly feljegyzéseket vezetni, am­elyekben legalább a napi bevételek ös­­­szege pontosan fel van tüntetve. A forgalmi adó fizetésének kötelezettsége a törvény életbeléptével, azaz 1921. évi szeptember hó 1-én veszi kezdetét. Az ál­talános forgalmi adóval kapcsolatos beje­lentésekre, adóvallomásokra, az adó befi­zetésére, i­letve lerovására vonatkozó rész­letes intézkedéseket az e tárgyban kibo­csátandó hirdetmények, a törvény végre­hajtási utasítása s az ezzel kapcsolatban kibocsátandó rendeletek fogják köztudo­másra hozni Mindazok a személyek, egyéni és társas cégek, vállalatok, egye­sületek, társulatok, társaságok, (köskereseti, betéti társaságok, részvénytársaságok és szövetke­­zetek), akik, illetve amelyek a belföldön a fentiek értelmében általános forgalmi adó alá eső kereseti tevékenységet fejtenek ki, exennel felhivatnak, hogy­­ a forgalmi adó fizetésére kötelezd­­­tek összeírása céljából hivatalo­san kibocsátott és a községi elöl­járóságoknál, illetve a városi adó­hivatalnál díjtalanul rendelkezés­­re álló Bejelentő Lapot a törvé­nyes következmények terhe mel­lett haladéktalanul pontosan tölt­sék ki és legkésőbb folyó évi október hó 16-ig a lakhelyükre illetékes városi adóhivatalhoz nyújtsák be. Szeged, 1921 szeptember 8. 1501M. kir. pénzügyigazgatóság. A f* gyertyafénnyel világit s óránként csak 4 deka karbidot fogyass! 11% a ssivós randss. szabadalmazott Pyra gasd. acetylen lámpa. fcw Kapható Mihályi Sándor gépraktárában Szeged, Rudolf-tér 6. Szülők figyelmébe! 1385 '£ m:í'.i £ Síí elsőrendű anyagból, saját készitm­ényű, gyermekcipőit Vénig Gyula, Gizella­ tér 3. szám. ■w Legszebb női kalap ságok Legolcsóbb árak! Alakítások modelek után készülnek FAZEKAS NŐVÉREKNÉL, Iskola-utca 18. | T Nyomatott a­­ Tevés­-nyom­da műintézetében Szeged, Korona-u. 1. 1921 október 2 , vasárnap Turul cipőgyár Rt. Szécheni­i­ tér 16. Saját érdekében tekintse meg kirakatjainkban olcsó, tartós megbízható mindennemű polgári és luxus cipő­áruinkat, melyek szabott árainknál és szolid kivitelüknél fogva föltétlen ver­senyképesek. 1328 TURUL CIPŐGYÁR RÉSZV.­TARS. l Uj férfi szabóüzlet. Szeged, Tisza Lajos­ körút 52. Mérték szerinti rendelésre a legutolsó divat szerint készítek férfiruhákat valódi angol szövetekből a leg­méltányo­­sabb árban. 1573 Tisztelettel Keisch József férfiszabó. Tanuló felvétetik. • csD«cuií›gcK>Bcv9ócvDg can« <&■«>• cjW4>«| Törött­ géprészek heggesztését és | gépjoivitásokat­­ Szól és olcsón eszközölt iCZUCZ FERENCZ • gépműhelye | I Szeged, Vitéz­ utca 19. sz. • § TELEFON 960. 8541 •CMOPCSDaCJaO •CJaD«CaES#CSSBCaR>#GJVD • Már az olcsó árak mellett szép fazon öltönyöket és egyenruhákat készít FÜLÖP JÓZSEF, úri szabó, Szentháromság­ u. 5. Tisztviselőknek árkedvezmény. Szavatolt minőségből harisnyakötést, fejelést vállalok. Stoppolást is elfoga­dok Jutányos árért. Harisnya kötődő Valéria-tér 12. szám, isit Körösi Bözsi. Asztaltű­zhelyek, egyszerüek, valamint fehér Isyence lapokkal kirakot­tak is készen kaphatók: BÖRTIl GTÓEGY épület- és mülakatosnál,­­Felsőváros, Szent László­ utca 7. Telefon 308.. Vörösréz üstök ll/lVulv^ UOll/IV m­éretben állandóan kaphatók TeftVéreknél rézműves és rézöntőmühely Petőfi Sándor-sagánt 10. sz._______i5ii_______Telefon 50. K­ötött kosztü­mök, garnitúrák, kabátok stb. Babos Elek utódainál. Szeged Gyár: iskola-utca 20. — 4 — Üzlet: Tisza Lajos-körut 32. XaSvIffm Ac helyett.a legolcsóbb leggazdaságo­t UAIFCi BSb ILWaABplc­sabb és legjobb tüzelő anyag a tőzeg* szén a m kir. földmivelési miniszterium telepeiről. Vezérképviselő: Bach Jenő és Testvére. Kapható Bach Jenő és Testvére fatelepén Szt. István-tér 12/13. Telefon 126. Vagontételekra előjegyzések szeptember 15-ig fogadtatnak el.

Next