Szegedi Uj Nemzedék, 1924. július (6. évfolyam, 150-175. szám)

1924-07-02 / 150. szám

Szeged, 1924 julus 2., szerda Keresztény politikai napilap. Elsifizetési ára helyben él vidéken. Egy hónapra , 20.000 K Negyedévre, , 60.000 K Egyes szám ára 1000 kor., vasárnap 1500 korona. Szerkesztőség és kiadó­hivatal : Szeged, Kálvária­ utca 10. sz. Telefon: 153. Ára 1000 korona. Vl-ik évfolyam, 150. szám. Főszerkesztő: DOBAY GYULA dr. A Biros­-SziTetsi­­szegeni ilin­ján­ak, I MANSz, a Sligyaf Nbuzbír Szigetség és a Turán- Szífetsíi hivatalos lapja. Megjelenik minden nap korán reggel. Kapitalizmus és szociáldemokrácia A két fogalom, noha két különböző végletet jelent is, mégis csak ez anya­méhben született s egy cél felé törek­szik : megteremteni az internacionaliz­­musnak azt a világuralmát, amely szám­űzi az emberek életéből, a nemzetek társadalmi berendezkedéséből a vallás­erkölcsi alapot, lerombolni mindazt, ami eddig az ember egyéniségének, a nem­zetek karrakterisztikumának értékmé­rője lehetett. A világ kapitalistái nagyon kevés kivétellel, s ugyanúgy a szociál­demokrata vezérek is, egyazon fajnak, egyazon hitfelekezetnek a tagjai, akik sok ezer esztendő tapasztalatainak fel­­használásval, művészi precizitással han­golódnak össze, mihelyt a közös érdek megvédéséről van szó s nemcsak em­bereket, de egész nemzeteket irtanak ki, ha céljuk azt követeli. A világtör­ténelem folyamán ennek a tételnek az igazolására nem egy példát láttunk már, de a legrettenetesebbet a saját bőrün­kön tapasztaltuk a forradalmak s a szociáldemokráciával rokon uralom, a kommunizmus alatt. Ha azonban azt hinnők, hogy a kommün letörése után, megpihent volna talán a kapitaliz­mus, vagy a szociáldemokrácia nem­zetrontó törekvése, alaposan téved­nénk. Nem! Az elárult és látszó­lagos keresztény uralom alatt éppen úgy folytatják nemzetrontásukat és kártya­­keverésüket, mint tették azt a Tiszák és Széll Kálmánok teremtette liberális éra idejében , amelynek visszahozata­­láért folyó törekvésük a legszebb siker­rel járt, amit legfényesebben a budai vacsora bizonyít, ahol is néhány gerinc­telen keresztény közül egész sereg sza­badkőműves és egyéb zsidó hemzsegett, hogy megtapsolják azt az előkelő helyről mondott beszédet, amellyel a sárig pocskondiázták azt a néhány keresztény politikust, akik még nem adták fel a legélesebb harcot a kapitalisták és a szociáldemokrata vezérek ellen. Végte­lenül szomorú és lehangoló, hogy ide jutottunk. Számoljanak érte a történe­lem ítélőszéke előtt azok, akiknek mód­jukban állott volna végképpen leszá­molni a nemzet s a hit ellenségeivel s ezt bűnös könnyelműséggel emulasz­tották. Az elmúlt héten több napon át fog­lalkozott a „Szegedi Uj Nemzedék“ egy sztrájkkal, amely a Kender-gyárban folyt le s amelyben körülbelül 700 munkás kért magasabb, s a folyton emelkedő drá­gaságnak megelelő bért. A munkások kérése jogos és természetes volt, ezt belátták a szociáldemokrata szervezet vezetői is és helyeselték a minimális bérért nehéz testi munkát végző mun­kások állásfoglalását, mert elvégre heti 100—120 ezer koronából megélni sen­kinek sem lehet. A sztrájk több napon át tartott.—Ezek a munkások kivétel nél­kül tagjai a szociáldemokrata szakszer­vezeteknek, tehát világnézeti szempont­ból áthidalhatatlan különbségek van­nak közöttünk. De Isten látja lelkünket, mégis csak a vérünkből való vér, mégis csak a mi keresztény magyar test­vérünk, aki nem tehet arról, hogy bizo­nyos urak nemtörődömsége, gyalázatos szociálpolitikája a zsidó érdekek front­jába állította. De a lelke mélyén mind­egyiknek ott szunnyad a magyar erő, ennek a földnek, ennek a rögnek a szeretete s ha ütni fog az óra, ez a munkás a maga kérges kezével éppen úgy fegyvert ragad, mint mi, mint a többiek, akik mind magyarok, akik mind keresztények vagyunk. Sorsunk ide állított bennünket, másutt lenézet­tek, megvetettek és kiuzsorázottak va­gyunk, mint ők, akik a nemzetközi kapitalizmus zsoldjába szegődtek. A segítségükre kellett tehát sietnünk s jogos kérésüket támogatni. Szívesen tettük, bár lett volna komolyabb ered­ménye a mozgalomnak. Csodálkozás­sal láttuk azonban ezekben a napokban, hogy a többi helybeli újságok, amelyek öles betűkkel szokták hirdetni, hogy emberi jogokért s egyenlőségért küzde­nek, egyáltalában nem vettek tudomást 700 keresztény munkás erőfeszítéséről, sőt hallgatásukkal, vagy tendenciózus beállítású cikkeikkel ártani igyekeztek nekik. Természetes, mert ezt a faji érdekek így parancsolták. A milliárdos forgalmú vállalat nem adhat morzsákat dolgozó embereinek, hiszen ezeknek a mozgalma úgy is hiába­való, mert — és itt van a kutya elásva — a szociál­demokrata vezetőség egy húron pendül, közös célról lévén szó, a kapitalistákkal. Történeti hűség kedvéért, egy-két szóval elmondjuk itt, hogy mi történt például a legutóbbi ülésen, amely a múlt hó 26-ikán folyt le. Vaczkó Mihály elnök bejelenti, hogy az igényelt 25—30 százalékos­­ béremelés helyett Wim­­merék csak 10—12 százalékot hajlandók adni. A munkások közül többen ki­jelentik, hogy ilyenformán tovább sztráj­kolnak s nem veszik fel a munkát. Közben megérkezik Láyer párttitkár s alaposan leszidja a munkásokat, majd kéri őket a munka felvételére. A jelen­levő 20 munkás közül 16 a sztrájk mel­lett, tehát Láyer szakszervezeti titkár ellen döntött. S mit tesz ilyenkor Láyer úr? Magából kikelve, toporzékolva kiáltotta a munkások felé • — Elrendelem, hogy azonnal vegye fel mindenki a munkát. A textilmunká­­sok szakszervezetét pedig azonnal fel­oszlatom. A Munkás­ Otthon megszűnt továbbra is sztrájktanya lenni s aki a parancsomat nem teljesíti, annak itten többé keresni valója nincsen. S mit tehetett erre a nyomorgó 700 munkás? Szó nélkül, sok haraggal és keserűséggel a lelkükben megfordultak s hogy Wimmer úr Oattsteinba másod­­­magával üdülni elutazhasson, meg­kezdték a munkát. Nagyobb darab kenyerd, vagy sorsuk javulását hiába várták tehát. Ez a szociáldemokrácia! És amikor ezt látjuk, annyi fájó keserűség lopakodik a szívünkbe. A népbolondulók járó szalagján vezetnek 100 és 100 ezer dolgozó magyar em­bert. Kiölik a hitet a lelkükből, a haza fogalmának ellenségeivé teszi őket a zsidó nagyzási hóbort. Aztán miért? Miért feledkeznek meg magukról annyi­szor és annyiszor a magyar munkás test­vérek ? Miért káromolják az Istent, miért gyalázzák az Oltáriszentséget s miért döntögetik a Feszületeket? Miért vagytok ellenségei a hitnek, amely fel akar emelni benneteket az Isten zsámolyához? Miért bántjátok et magát, akinek mindnyájan egyfor­mán gyermekei vagyunk? Hát nem látjátok, hogy ha mindnyájunknak nyo­morogni kell, az az emberi, legfőbb­képpen pedig a zsidó gonoszság műve ? Nem látjátok, hogy ti csak ezköz vagy­tok egy világhatalmi törekvés kezé­ben ? Kaptok-e egyetlen fillért is azok­ból a megszámlálhatatlan milliárdok­­ból, amelyeket erkölcstelen kapzsiság­gal ez a fajta halmozott össze? Ugye nem ! És mi jól tudjuk, hogy ti ma még engesztelhetetlen ellenségei vagytok annak az irányzatnak, amelyet ez az újság s a mögötte felsorakozó keresztény tábor képvisel. Ti az irány­zattal az embert is gyűlölitek. Nem baj. Azért mi szeretünk s a keblünkre öle­lünk titeket szenvedő munkástestvéreink és megbocsájtjuk a tévedést, mert a mi lelkünk azzal az erővel telik meg, melyet a kereszt sugároz ki magából. A Kereszt, amelyen keserves kínhalált szenvedett az Isten egyszülött fia, akit örök igazságaiért feszítettek meg a zsidók. Mi megbocsátunk, s keblünkre öle­lünk mindannyiatokat s midőn a ma­gyar föld uj életet lehel magából, szi­vünkből óhajtjuk, hogy ne csak sovány kenyér, de becsületes munkátok jutal­maképpen olykor kalács is kerüljön asztalotokra, amelynek 90 százalékát ma még az aranyközéputas lelketlen jogrend kufárok tartják szőrös kezeik között (/. M.J Amerika hét és fél millió dollárt jegyez a magyar kölcsönre London, július 1. A Times az egyik pénzügyi cikkében jelenti, hogy a ma­gyar kölcsön angol részének a jegyzése tegnap befejeződött A cikk igen ked­vező hangon ír a kölcsön biztosításá­­ról. Az angol és amerikai bankárokkal a magyar kölcsön ügyében kötött szer­ződéseket a kölcsön delegáció június 30-án írta alá. A francheok névértékük szerint a következőkép oszlanak meg: Az angol részesedés névértéke 7.902 700 font sterling. Az amerikai részesedés 7 és félmillió dollár. A kibocsájtás dátuma július 2-ka, első befizetés határideje július 19-re. A befizetések az angol banknál történnek a magyar kormány ottani folyószámlája javára. A külföldi kölcsönnek a külföldi bankoknál való biztosítása olyan értékben sikerül, hogy az eredetileg 10 millióra kontemplált részesedés nettó 8.729.175 aranykoro­nára redukálódott. Ez az összeg a ma­gyar közönségnek a külföldi kölcsönben való nettó részesedése. A newyorki ban­kok szindikátusa a Speyer és Társa bank­házzal az élén szerdán a magyar kölcsön nyilvános jegyzése alkalmával 7 és fél­millió dollárt fog jegyezni. A kongoing nem engedi meg a korona agrásszerű emelkedését Általánosságban elfogadták az indemnitási javaslatot A nemzetgyűlés keddi ülését 11 óra után nyitotta meg Szcitovszky Béla elnök. Napirenden az indemnitás foly­tatólagos tárgyalása. Az első felszólaló Lakó Imre kifogásolja, hogy a kormány új állásokat kreál, tisztviselőket nevez ki, ugyanakkor midőn a tisztviselőket B. listára helyezi. Végül hosszasan fejte­geti, hogy miért bizalmatlan a kormány iránt. Az indemnitást nem fogadja el. A következő felszólaló Benárd Ágos­ton azzal a vitával foglalkozik, amely Rassay Károly és a szociáldemokraták­ között fejlődött ki, amelyben Rassay azt állítja, hogy a szociáldemokrata párt őt megbízta, hogy az indemnitási javas­lat gyors letárgyalása érdekében tár­gyaljon a miniszterelnökkel. Viszont a szociáldemokraták azt mondják, hogy semmiféle megbízást nem adtak. Benárd Rassay szavainak ad hitelt. Aggasztja őt az a tény, hogy szerinte a magyar miniszterelnök tárgyalásba bocsájtkozik a szociáldemokratákkal. Szerinte a kor­mányelnök nem az, aki volt, mert akkor nem támogatná őt a­ baloldali sajtó. Felolvassa azt az emléklapot, amely­ben a Társadalmi Egyesületek Szövet­sége három évvel ezelőtt kérte a for­radalmi sajtó megbüntetését s amelyet annak idején Bethlen István gróf mi­niszterelnök is aláírt. Bizalommal lenne a kormány iránt akkor, ha a keresztény főváros érdeké­ben hatalmi és erkölcsi súlyával segít­ségére sietne a keresztény polgárság­nak. Felhívja a népjóléti miniszter figyelmét arra is, hogy a szanálással kapcsolatosan nem volna-e meggondo­landó a lakáshivatal megszüntetése. A lakáshivatal csak megnehezíti a lakásszerzést. Kifogásolja, hogy sokkal több egyete­met tartsunk a Csonkamagyarországon, mint amennyi volt Nagymagyarországon, ugyanakkor azonban píoí0­.. . hagyjuk nagy intézményeinket, mint: a Némzzeti Múzeumot, a Földrajzi Múzeumot, ér Földtani Intézetet stb. Az indemnitást nem fogadja el. A következő felszólaló Eöri Szabó Dezső, azzal vádolja a kormányt, hogy nem folytat agrárpolitikát. Az indemni­tást nem szavazza meg. Zsilinszky Endre szólal fel ezután. Szerinte a kormány nem bízik a szaná­lás gyors sikerében, mert különben nem hat hónapra szóló indemnitást kért volna, hanem csupán egy rövidebb időre szólót. Védekezik a kormány azon vádja ellen, mintha a fajvédőket csupán a személyeskedés vezetné politikai lépé­seikben. Majd a kormány pénzügyi politikáját bírálja. Kifogásolja, hogy az újjonnan alakult vagyonok megszabadultak a megadóztatástól. A kormány pénzügyi politikáját élesen bírálva kijelenti, hogy agrárius jelszó alatt szélsőséges merkantil szempontok érvényesülnek a pénzügyi politikában. A termelés érdekében alig történt valami. A mezőgazdasági ipart is ki kellett volna fejleszteni, ezen a téren nem történt semmi. A külügyi politikáról szólva szemére­­veti a kormánynak, hogy nagyon előzé­keny volt a kisantanttal szemben. Ezután a szociálpolitika bírálatára tér át. Szociális politikánk legsúlyos­­sabbika a tisztviselőkérdés. A kormány ezen kérdés megoldásánál csak fél­munkát végzett. Nem helyesli a terve­zett illetményrendezést. Az indemnitást nem fogadja el. Ezután Dénes István szólalt fel a javaslat ellen. Több szónok nem lévén, az elnök a vitát lezárja. Korányi Frigyes a magyar pénzügyi feladatokról Szünet után­ Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter válaszol a vita folya­mán elhangzott felszólalásokra. Beszéde elején­ a pénzügyi kormány nehéz helyzetét vázolja. Majd arról szól, hogy a költségvetés redukcióját az­­ első pénzügyminisztersége óta fokozatosan keresztülvittek, mert akkor 800 millió firanykorona volt a kiadás ma 400 mill­ió. Arra kell törekedni, hogy ne csak Magyarország hitelét állítsuk helyre, de az egész ország hitelszer­vezetének a fejlődését is. A magasabb cél nemcs­ak az anyagi renaissance, de az erkölcsi renaissance is. Az első feladat a stabil állapotnak megteremtése, melyhez az első lépést a kormány a jóvátétel rendezésével tette meg. A létszámcsökkentést fokozatosan keresztül viszik, de az államnak így is maradnak terhei főleg az, amit a nyug­díjasok vönnak reá. A budget realitá­sát a kontroll rendszerrel fogják biz­tosítani. A tisztviselőkérdést még a budget elkészítése előtt kellett rendezni, mert költségvetést nem lehet készíteni addig, míg ezzel a kérdéssel nincsenek tisztában. Pénzünk helyzetéről szól ez­után és hangsúlyozza, hogy nem az a fontos, hogy a pénz értékét magasra

Next