Szegedi Uj Nemzedék, 1924. október (6. évfolyam, 225-251. szám)

1924-10-01 / 225. szám

SZEGEDI ÚJ NEMZEDÉK 1924 október 1., szerda. A fogyasztási adóhivatali tisztviselőket kisemmizték a ruha­­os cipősegélyből (Saját tudósítónktól.) Van egy cso­portja a városi alkalmazottaknak, me­lyet a város évről évre következetesen megrövidít az egyéb városi tisztviselők­kel szemben. Ezek az úgynevezett nem­­szorosan vett városi alkalmazottak, akiknek örökös sérelmeit úgy látszik végleg orvosolja az a körülmény, hogy a múlt év októberében eltörölték a szorosan és nem szorosan vett meg­különböztetést. A helyzet azonban en­nek az avult megkülönböztetésnek ki­küszöbölése után is sok tekintetben a­­régi maradt. Kitűnt ez legutóbb is, mi­dőn a városi tisztviselők az államiak­hoz hasonlóan ruha- és cipősegélyt kaptak. Ekkor minden egyes városi alkalmazott megkapta ezt a segélyt, a fogyasztási adóhivatali tisztviselők ki­vételével, akik a régi úgynevezett nem szorosan vetteknek zömét képezik. A tanács úgy látszik merő megszokásból megfeledkezett a fogyasztási tisztvise­lőkről, azt gondolva talán, hogy azok évtizedeken át annyira beletörődtek az örökös kisemmizésbe, hogy ez ellen az újabb kijátszás ellen már fel sem szó­lalnak. A fogyasztási adótisztviselők azonban épúgy érzik az élet súlyát és az ő családjuk is épen úgy élni akar, mint a más ágakban működő tiszt­viselők. A ruha róluk is ép úgy lefosz­­t­­ott, cipőjük ugyanúgy széjjelment, mint a keresztény tisztviselő társadalom túl­nyomó részéé. Természetes tehát, hogy a fogyasz­tási adótisztviselők megmozdultak és bejelentették, hogy a cipő- és ruha­segély készpénzben való megváltására ők is igényt tartanak. Ezt a minden tekintetben jogos igényüket most kér­vényben juttatták el a város tanácsá­hoz, mely legközelebbi ülésén dönt a kérdésben. Reméljük, hogy a város tanácsa ezúttal az egyenlő elbánás alapjára helyezkedik és eleget tesz a fogyasztási tisztviselők jogos és mél­tányos kérelmének. Somogyi polgármester megsürgeti a gáz­gyárral való részvénytársasági tervezetet (Saját tudósítónktól.) Ismeretes, hogy a város és a gázgyár közötti megváltási perben szünet állott be, amennyiben a kúriának a város megváltási jogát ki­mondó ítélete után a város egyelőre felhagyott azzal, hogy a megváltási összeg meghatározását bírói útra terelje. E fegyverszünet alatt a város legelső lépése az volt, hogy közeledést kísérelt meg a gázgyárhoz arra nézve, hogy miként lehetne oly viszonyt teremteni a város és a gázgyár között, mely a közérdeket is a legmegfelelőbben ki­elégítené. A gázgyár ekkor három alternatívát állított a város elé, melyek közül az érdekeltek meghallgatása után a tanács amellett döntött, hogy részvény­­társasági viszonyba lép a gázgyárral. Erről a város tanácsa azzal a felszólí­tással értesítette a gázgyár budapesti központi igazgatóságát, hogy a létesí­tendő részvénytársaság tervezetét dol­gozzák ki és küldjék meg a városnak. Idestova három hónap elmúlt már azóta, hogy a város ezt a kérelmet intézte a gázgyár központi igazgató­­ságáho­z, a részvénytársaság tervezete azonban máig sem érkezett le és a fogyasztó közönség ma is kétségben van aziránt, hogy mikor teremt már a város olyan helyzetet, mely a mostani magas gáz- és villanyárakat kedvezőbbé tudja­ tenni és amely egyúttal lehetővé teszi, hogy az utcai közvilágítást is a döntőbizottság korlátozó rendelkezései­től függetlenül fejleszthessék. Tudni kell ugyanis, hogy a döntő­bizottság a gázgyárral kötött új szer­ződés már önként megszűnne és ak­kor újból a város és a nagyközönség képviselői állapítanák meg a világí­tási árakat. Így volt ez akkor is, midőn a Wimmer F. által képviselt kapkodó és józan megfontolást nélkülöző város­politika a döntőbizottságot a város nya­kára nem ültette. A döntőbizottsági döntéseknek Wimmer F. és társai által való kiprovokálása előtt ugyanis a gáz- és villanyárakat a város tanácsa és az érdekeltek hosszas megfontolásuk után állapították meg. Ezekkel szemben azonban épen az Iparkamara berkeiből folytonosan elégedetlenek voltak, mire döntőbizottságot kértek. Ez a bizottság azután nagy kiábrándulást idézett elő Wimmer F. kisded, de nagyhangú és mindenben politikai célokra törekvő táborában. A várt olcsóbb világítási árak helyett ugyanis a döntőbizottság meglepően magasabb árakat varrt a közönség nyakába az előbbieknél. De ezt még tetézte azzal is a döntőbizott­ság, hogy a gázgyár javára megszabta, hogy bizonyos összeg mellett mennyi utcai lámpát szabad felgyújtani. Igaz, hogy a szánalmas közvilágítási viszonyokat sok ok közrejátszása idézte elő, de a handabandázó Wimmer-féle várospolitikának is igen nagy része van abban, hogy az utcai világítás ma oly balkáni állapotban van Szegeden. A furcsa csak az, hogy Wimmerék ma is a nyilvánosság pódiumáról városi közügyeket akarnak intézni, városi föl­dek eladását, a gazdatársadalom még görnyesztőbb terhekkel való megraká­­sát követelik, akkor, midőn annyi íz­ben levizsgáztak már balkezességükről. Elhanyfagott a katolikus templom­ok környéke (Saját tudósítónktól.) A katolikus hívők már napok óta megbotránkozva pertraktálják azokat a legsötétebb kül­városba illő állapotokat, melyek templomaik körül úgy látszik megállan­­dósultak. A szeptemberi napsugaras időben még eltűrték valahogy azt a mázsákra menő port és szemetet, mely a templomok előtt és környékükön, a rókusi templom kivételével, felhalmozó­dott, de amióta beállott az esős időjárás, tűrhetetlenné váltak az állapotok. Igazán nem értjük, hogyan történhet az, hogy az ország második legnagyobb városában, a kultúra gócpontjában, amelynek túlnyomó többségben kato­likus a lakossága, ilyen kevés gondot for­dítanak azokra a helyekre, ahol naponta a templomba igyekvők ezrei fordulnak meg. De nemcsak a hívők kényelmet­lenségéről és közérzéséről van itt szó, mélyen sértik ezek az állapotok az Isten háza szentségét s az öntudatos katolikus tömegek önérzetét is. Nem akarunk most azokról az ízléstelensé­gekről beszélni, amelyek a templom­­lak tövében sűrűen láthatók, eleget beszélnek a város körültekintő figyel­méről és legelemibb kötelességeiről azok a bozótok, melyek ott tanyát ver­tek, a sár, amely a kövezetlenség miatt esős időben bokáig ér s az a sivár rendezetlenség, mely a templomok előtti térségből a szemlélő elé dermed. Mit kell látnunk azonban, ha ezzel szemben a zsidó templom környékét vesszük szemügyre? Ámulva kérdez­zük, honnan merítette itt a város azt a buzgalmat és fáradhatatlanságot, mellyel ezen a környéken oly példás ízléssel és minuciózus lelkiismeretes­séggel helyezkedett fővárosi nívóra. Nem célunk a zsidó templom rende­zett környékét kifogásolnunk, csak öröm­mel tapasztalhatunk minden szépészeti és rendészeti szempontból előnyösen említésre méltó tényt, azt azonban mél­tán kérdezhetjük, miért nem találja a város vezetősége helyénvalónak leg­alább ugyanezt a gondosságot és buz­galmat azoknak a templomoknak a kör­nyékén is, melyek mégis csak az Alföld és a katolikus Szeged uralkodó vallá­sának megszentelt helyei. Véleményünk szerint érthetetlen a nemtörődöm­ség, mellyel a katolikus város ennyire lezül­­lesztette saját templomainak környékét. Sürgős intézkedést kérünk ezeknek a lehetetlen állapotoknak minél előbbi szanálására. A belü­gminiszter megmagyarázza tegnapi nyilatkozatát Elítélik a belügyminiszter nyilatkozatát Budapest, szeptember 30. Rakovszky Iván belügyminiszternek a csongrádi­­ ügügyel kapcsolatban tett legutóbbi nyilatkozatát nemcsak ellenzéki, hanem még egységespárti körökben is rosz­szólják. Nyilatkozatának különösen azt a részét nem tartják szerencsésnek, melyben túlságosan exponálta magát bizonyos hatásköre alá tartozó közegek mellett. A belügyminiszter ma külön­ben egy fővárosi lap útján újból nyi­latkozott. A miniszter ez alkalommal a tegnapi kijelentései körül támadt félreértéseket óhajtja eloszlatni és ma­gyarázatul kijelenti, hogy nem a bíró­ság ítéletét akarta bírálni. Megállapítja azonban, hogy amennyiben a rendőr­ségi munkában hiányok, vagy bajok mutatkoztak, ennek orvoslására a bíró­ságnak is meg van a módja. Szerinte azonban a bíróság nem helyezkedhetik arra az álláspontra, hogy fölényes kriti­kával illesse a hatósági nyomozást, min­den ellenőrzés nélkül. Diószeghy fegyelmi ügye Rakovszky Iván belügyminiszter ked­den Nádassy Imre országos főkapi­tányt fogadta, majd aláírta a Diószeghy miniszteri tanácsos elleni fegyelmi el­járásról szóló aktát. Eredetileg arról volt szó, hogy Diószeghy János ellen a vizsgálatot Nádassy Imre főkapitány folytatja le, ettől a tervtől azonban időközben elállottak és mint beavatott helyről értesültünk a fegyelmi vizsgá­latot Schreiber Ervin dr. belügyminisz­teri helyettes államtitkár fogja lefoly­tatni. Egy amerikai pénzcsoport kölcsönt ígér a városoknak Budapest, szeptember 30. A városok­nak mintegy 1200 milliárd koronát ki­tevő kölcsönre volna szükségünk. E kölcsön megszerzése ügyében már több ízben folytak tárgyalások a városok kongresszusának keretében. Az 1200 milliárdos kölcsönt 22 város veszi fel és annak nagy részét a már rég szük­ségessé vált beruházásokra fordítanák. Nemrég egy amerikai pénzcsoport tett ajánlatot a kölcsönt kereső városoknak. Az amerikaiak kellő biztosíték mellett mintegy 10 millió dollárt hajlandók a városok rendelkezésére bocsátani. A városok kongresszusának vezetősége a napokban tárgyalt erről a külföldi ajánlatról Bod János és Walkó Lajos miniszterekkel, akik mindenben helye­selték a városok hitelszerzési akcióját. A városok kongresszusa Sipőcz Jenő polgármester, elnök aláírásával levelet küldött szét az érdekelt városoknak, amelyben megjelöli a feltételeket,amelyek mellett az amerikai kölcsön lebonyolít­ható volna. A városoknak a választ rövidesen meg kell adni. fi magiyar képviselők­et mindenkit ünnepeltek Olaszországban Teljes számban tisztelegtek a pápa előtt is Budapest, szeptember 30. Almássy László, a Keresztény Kisgazda, Föld­­míves és Polgári párt ügyvezető elnöke, aki az Olaszországot járt magyar poli­tikusok és közgazdászok csoportját vezette, a magyarok olaszországi tartóz­kodásáról és Mussolini miniszterelnök­nél való fogadtatásáról a következőket mondotta: — Az olaszok páratlan vendégszere­tete kísért benünket Felső- és Közép­­olaszországon át. Szeptember 22-én érkeztünk Rómába. A megérkezésünk utáni napon a Capitoliumon üdvözölt bennünket a városi tanács. Az üdvöz­lésre Östör József válaszolt olaszul. A fogadtatás után megtekintettük a város nevezetességeit. Négy napi ottlétünk alatt a hatóságok és a gazdasági intéz­mények nagy ünneplésben részesítet­tek. Az egyik banketten az olasz politikai élet több kiválósága is megjelent. Itt én mondottam magyar részről beszédet. Kifejtettem, hogy a világháborúban soha sem voltunk Olaszországnak ellenségei, csak a közjogi kapcsolat állított ben­nünket egymással szemben. A háború után viszont az olaszok részéről sok jótékonyságot tapasztalhattunk. A ban­kettet követő napon voltunk a pápa őszentsége előtt. A pápa külön terem­ben fogadta a magyarokat, akik teljes­­számban megjelentek, sőt csatlakoz­tak hozzájuk a Rómában tartózkodó magyarok is. — Mussolini miniszterelnöknél való fogadtatásunk azt hiszem mindnyájunk számára igen emlékezetes marad. A magyarok csoportját Mussolini minisz­terelnök az ott várakozó igazságügy­miniszter előtt fogadta, az üdvözlő­­beszédet Puky Endre­ nemzetgyűlési képviselő mondotta. Mussolini figyelem­mel hallgatta a beszédet, az első mondatnál pár szót közbe is szólt, majd a beszéd, további folyamán a fontos kijelentéseknél helyeslően bólintott, majd meleghangú beszédben válaszolt. Barangolás a legsötéteb­b M­­áravárosrészben Harc a talajvíz ellen (Saját tudósítónktól.) Szitál az eső és szomorkás hangulatban indultunk el az őr­­szobából. Az ingoványos talajon épült városrész kitagadott rongyos, szerencsétlen koldusként piheg az északról fúvó szélben. Fázós asszonykák sietnek haza a piac­ról, karjukon sovány szatyor, káposzta, lóhús, meg krumpli van benne. A gonditatos megszomorítottak között járó fásult szívi rendőr megindultan mesél egy rikkancsról, akit tavaly télen az utcán találtak megfagyva, aki kezével még akkor is görcsösen fogta össze, száradt mellén az ócska katona zubbonyt. A Kormányos­ utcához érünk, a járda mellett húzódó csatornában eső idején két méter magas víz gyűlik össze. A sötét lámpátlan utcában az este hat-hét órakor hazajövő munkások félősen lépegetnek az életveszélyes, undorító árok mellett." „Sajnál egyebet nem tudunk" Befordulunk a Móra utcába, a járda egy színben van a kocsiuttal és ősszel meg tavasszal a házak faláig ér az esővíz. A felázott kocsiúton agyig jár a kerék­párban és vizben. Alacsony házak, tele pincelakásokkal. Bemegyünk a Móra utca 12. számú házba. A felázott udvaron végig egy sor tégla vezet a pincelakások ajtajáig. Sápadt, tüdővészes asszonyka nyit ajtót a füstös ételgőzös konyhába. Az ajtóval szemben az ágyon fekszik egy beesett képű emberi roncs, Vidács János hentes. Az ócska lim-lomok, dohos falak közt tüdővészt és reumát kapott. A családot varrással tartja el az immár őszhajú, fiatal 35 éves asszony. Két gyermekük van, az egyik nyolc éves, a másik hat éves. Kínosan köhög föl belőle a nyomorúság. — Uram, ebbe a kínos életbe meg­veszünk mindannyian, sajnol egyebet nem tudunk mondani. Adjanak olcsó kenyeret, adjanak húst, száraz szobát. A volt hentesmester az ágyban felül, szemei csillognak a hús hallatára. Hoztál feleség? — s hangja válasz nélkül elpihent a piszkos lukban. — Mikánt esik, három tégla magasra gyül föl a viz, a körútról is mind ide folyik mondja a szomszédasszony. Minden évben magasabbra . .. A mester visszahanyatlik a piroscsikos párnákra. Mi pedig tovább megyünk a Hajnal­ utcába. „E ház eladó" A mély árkot egészen benőtte a fa, fenekén alattomosan hínáros pocsolya húzó­dik meg. A partján két teltképű menyecske vágja a füvet. Megkérdezzük tőle, hogy van-e viz a lakásában. — Engem nem vesz föl a viz, mert fönt lakom az emeleten, hanem a fölszinten ott följön, nem is kicsit. A Vörösács­ utca 30. számú ház kapuján

Next