Szegedi Uj Nemzedék, 1924. november (6. évfolyam, 252-275. szám)

1924-11-01 / 252. szám

SZEGEDI ÚJ NEMZEDÉK Augusztusra tető alá kerül a plébánia bérpalota (Saját tudósítónkról.) A város, mint ismeretes, két városi bérház építését határozta el, az egyiket a gyertyá­­mosi-utcai városi telken, a másikat pedig a fogadalmi templom mellett, a Somogyi-utca és a volt Révai-ut­­cák találkozásánál. Mindkét bérház építését még az ősz elején megkez­dették és a munkálatok mindkét he­lyen annyira el­haladtak, hogy a két ház alapja és a pincefalak egészen a földszintig rövidesen elkészülnek. Az építést azután az idén nem foly­tatják, de a jövő tavasszal teljes erő­vel megkezdik az építkezést, úgy­hogy a plébánia bérpalota és a Gyertyámos­ utcai bérház is a jövő év augusztusában már tető alá ke­rülnek, legkésőbb novemberben pe­dig be is költözhetnek a két bérpa­lotába. A fogadalmi templom mellett épülő bérpalota ellen a közönség körében több kifogás hangzott el. Ezek közül a leggyakrabban azt a kifogást eme­lik, hogy a bérpalota felépítésével nem fog érvényesülni kellőkép a fogadalmi templom, annál is inkább, mert az épülő bérház mellett jövő­ben épülő házak egy egész sort ké­peznek. A mérnöki hivatalban a fogadalmi templom környékéről a tervbevett utca­rendezéssel kapcsolatban terep­rajz készül. Ennek megtekintése után eloszlik minden aggodalom. Az Ipar­utca, a Templom­ tér és Szegfű­ utcai frontot ugyanis a rendezéssel kap­csolatban lebontják és itt újabb há­zak építését nem engedik meg. Az egész felszabadult terület hozzá kap­csolódik majd a Templom-térhez, mely ekkoren körülbelül akkora tér­séggel megnövekszik, mint a Valéria­­tér. A plébánia bérpalota mellett a messze jövőben kiépülő házsor és a fogadalmi templom kereszthajójának kiszögelése között pedig 25 méteres lesz a távolság, a torony és a ház­sor között pedig 25 méter. Az Iskola­utca és a kereszthajó kiszögelése kö­zötti távolság viszont 33 méter. Ezekből látható, hogy teljesen alap­talan az az aggodalom, mintha a fogadalmi templom szűk térre ke­rülne és így elveszítené impozáns hatását. A templom és a házsor kö­zötti távolság másrészről egészen széles és így attól sem kell tartani, hogy az épülő házak lakásainak eset­­­­leges zaja zavarni fogja a templomi­­ szertartásokat. Az államvasutak talpra állitása Baloldali sajtóhadjárat a Máv. ellen — A kereskedelmi szellem bevezetése: liberális manőver (Saját tudósítónktól.) Bizonyos oldalról előszeretettel foglalkoznak a m. kir. állam­vasutakkal, még inkább azonban az üzlet­­igazgatás módjaival. Átlátszó és tenden­ciózus összehasonításokat tesznek a há­ború előtti és a mai állapotok között s tárgyilagos és szakszerű hozzászólás he­lyett politikai célzattal olyan konklúziókat vonnak le, mintha a Máv­ jelenlegi vezetői szakértelem hijján csődbe vinnék az államvasutakat Sajtókampány indul meg a Máv. ügyeinek szanálása érdekében, a jelszó az lett, hogy az üzletigazgatás legyen kereskedelmi szellemű, a vasut­­igazgatás függetleníttessék az állam be­folyásától és ellenőrzésétől és radikális reformok által igyekezzenek az illetékes tényezők a Máv. deficitjét eltüntetni. A legteljesebb objektivitással igyeke­zünk megvilágítani a Máv. mai helyzetét, hogy leleplezzük azt a machinációt, amely a Máv. talpraállítását is a maga gyanús céljaira kívánja felhasználni. Mindenki előtt ismeretes, hogy a Máv. a háború előtt mintaszerű vasút volt; jött aztán a háború, amely példátlan igényeket tá­masztott s amely úgy a felépítményeket, mint a gördülő szerelvényeket (mozdonyok, kocsik) alaposan megviselte. Javításokról, újabb beruházásokról legfeljebb hadászati szempontból lehetett szó. A bekövetke­­zett forradalmak idején mindenki láthatta azt a vandál pusztítást, amit a fosztogató csőcselék a vasúttal elkövetett. Emlék­szünk még azokra az utazásokra, amikor túlzsúfolt, fűtetlen, sötét és betört ablakú kocsikban 15—20 órás késéssel tudtunk csak Budapestre feljutni. Ebben, az idő­ben a forgalmi személyzet is 25—30 órás szolgálatot teljesített. Mindezek tetejébe jött a kommün és a megszállások kor­szaka a példa nélkül álló oláh rablások­kal. 4000-nél több mozdonyt és circa 60 ezer vasúti kocsit rekviráltak el tőlünk jóakaró szomszédaink. Amikor aztán mind­ezeknek vége lett s az államhatalom a mai csonka ország területén helyreállt, kifosztva, a szó szoros értelmében tönkre téve, tökéletesen dezorganizálva kaptuk vissza a mi békebeli, mintaszerű vasút­­jainkat. 1920 elején az volt még a hely­zet, hogy a fővonalakon naponta csak egy személyvonatpár közlekedett, a mellék­vonalakon meg csak időszaki közleke­désről lehetett szó. És ebben az elszomo­rító állapotban, a környező államok rossz­indulatú határzárlata és nyersanyaghiány mellett vették át a Máv.-ot mai vezetői, akik 4 év alatt talpraállították a vasutat. Még a túloldal sem tagadhatja le, hogy Síró ének Vig rögösök rég letűntek. Hun idők de elröpültek, Nem úgy van, mint hajdanában, Szétforgácsolt kis hazában Lomha álmos nóta jár. Nincsenek már nagy vitézek, Akik vannak : csenevészek, Kis Tiszától Kis Dunáig, Debrecentől Pest Budáig Lomha, g­ászos nóta jár. Nincs Atillánk, Isten­ ostor, Már Hadúr se véd a rossztól, Bus tanyánk csak csonka börtön, Varjú száll a konkoly földön, Már az is csak gyászra jár. Vig regösök rég letűntek, Hun idők de elröpültek, Gyászos házi hegedősnek Nyafka szivén, bus regősnek, Imhol, sire nóta jár . . . Biró Tibor. Tüzek az éjben Fekete az éj, fekete a vashíd. Nagy kőlábaival, félig beásva Figyeli az éjjeli csendet. Valakit vár, a szikrázó, rohanó Vaskerekeket már lesi és várja S megborzad a hangtalan éjben. És messze két szem bukkan fel tüzesen, Piroslik és izzik a vastömegen S égő füstöt lehel a melle. És csikorognak már a vaskerekek. Az éj félő, fényt nem látni az égen, Csak két szörnyű, nagy, piros szemet. Zakatolva futnak a vaskerekek, A vashídon át a feketeségbe S itt hagyja a füstöt az éjnek. A mély csend félő, mellettem nincs senki. Csak a szél röpül sebesen az égbe S a síneken egy­­ halott fekszik, Keczer Géza. A késmárki temetőben írta: Pribás Oszkár dr. A Poprád folyó és a Leibitz patak ösz­­szefutásánál egy régi, a múlt időkből itt­felejtett, ódon város fekszik el némán, csendesen, melynek öreg, elavult külsejű házai, széles, borhajtásos kapu­, a házak előtt az elmúlt idők régi vasárnap dél­utánjainak kényelmes padjai mind, de mind a letűnt századok eseményeiről, a rég porladó, egykori szepesi fiatalok ro­mantikáiról regélnek szebbnél-szebb, el­halványuló mesét. Mintha nem is a 110. század embere járna az öreg Késmárk város régi utcáin, mintha a 16. vagy a 17. század mozgalmas idejének csendes éjszakái feküdnek meg a néma, már ne­gyedik éve raboskodó várost, mintha a nesztelen csendben most is hallanók a korhadó Thököly vár egykor fényes abla­kain át a sírvavigadó kuruc tárogatót, mely mélabus­­áriákkal búcsúztatta haj­dan, a végbomlás idején, a halkan szi­szegő hóhullásban bujdosó kurucvitézt Aki Késmárk városát enyészetnek indult, sok ódon épületével holdfényes éjszaká­kon látta, akinek léptei alatt estende már egyszer kongtak a kedves, régi utcák, aki a késmárki temető sírparadicsomában egyszer már elmerenghetett az élet mú­landóságáról — lehetetlen, hogy vissza ne varázsolná magát képzeletben a régi, szepesi múltba, leh­­etlen, hogy könnyes szemmel ne emlékezne vissza a meg­szállás alatt némán és szótlanul tűrő agg és fáradt szepesi városra. A régi, drága műemlékek kincses váro­sában az öreg evangélikus fatemplomtól a Lányi Márton utcán át a régi késmárki emberek csendes, mélabús temetőjéhez érünk, ahol a letűnt idők nagy emberei és egyszerű halandói együtt alusszák örök álmukat. Csodálatosan szép ez a késmárki temető. Halottak napján visszaszállak kép­zeletben a Szepesség megszentelt és száz­szor visszasírt földjére, hol a késmárki temető elbájoló parkjában a százados fenyvesek és a novemberi dércsipje pá­zsit alján piheni örök álmát a halott Kés­márk. A rendkívüli gonddal és ritka ke­gyelettel ápolt sírhelyek között az élők mintha nem a komor temető némaságá­ban, a holtak városában bandukolnának, hanem mintha a holtak birodalma az élők viruló kertje, mindennap felkeresett, ked­ves sétahelye volna. Amit az emberi ke­gyelet, a halott hozzátartozóinak tisztelete és szeretete csak alkotni tud, azt itt, a késmárki temetőben mind együtt találjuk. A hatalmas temetőkörfal vasrácsos ka­puját átlépve, hirtelen tárul elénk a föl­­séges sírpark. Memento móri r­é­g aka­ratlanul, önkéntelenül száll meg a halál borzalmasan félénk, fenségesen nagyszerű gondolata. Egyszerre villámlik át agyun­kon az iszonyú gondolat, hogy lesz idő, amikor nem halljuk többé a madarak csa­csogó dalát, nem a fölséges hegyi pata­kok zugó moraját, nem látjuk a virágok nyílását, nem érezzük többé a tavasz üdítő leheletét, amikor a hatalmas termé­szet, szeretteink s minden, amihez szen­telt érzelem csatol, mind idegen lesz előttünk s a nagy világ nélkülünk gördül megszokott utjain tovább, amikor a ha­lál irtózatos súlyú terhe megüli lelkünk s a létezés szenvedéseit nem élvezhetjük többé. A halál pazar szépségü késmárki kert­jében, a főút jobb oldalán mindjárt az első sírboltban, közös sírban nyugszanak a Rákóczi-kor jó- és balsorsának közös részesei: Kray Jakab, Lányi Márton és Toperczer Sebestyén, a fejedelem leg­­meghittebb hívei, kiket Löffelholz csá­szári generális végeztetett ki 1709 egy fagyos decemberi napjának szomorú reg­gelén. Késmárk városa azóta minden év halottak napján fenyőkoszorút helyez egy­kori főbirájának, szenátorának és leghí­resebb céhmesterének porladó sírjára. Tovább, a remek márványkeresztek virág­gal teleszórt kövei között, egy késmárki. a vonatok ma percnyi pontossággal közle­kednek, a kocsik tiszták, kényelmesek, teljesen épek, fűtve, világítva vannak, a vonatkísérő személyzet ép oly udvarias, mint békében. A Máv­ ellenségei felhozzák azt, hogy ma nem közlekedik annyi vonat, mint békében. Ennek az az oka, hogy ma kisebb az utasforgalom, mint békében s a mai nyersanyagárak mellett pénzügyi szükségesség a vonatok legalaposabb ki­használása. Ha majd e téren enyhülés fog mutatkozni, valósszínüleg sűrűbb lesz a vonatok közlekedése. Legfőbb érv gyanánt hangoztatják a túloldalon a magas tarifákat és a Máv­ deficitjét. Hogy mennyire jogosultak ezek a támadások, azt a jelenlegi vasúti díj­szabással kívánják igazolni. Nos, mi is összeállítottunk egy tabellát, összeválo­gatva a személydíjszabás néhány tételét: a Évben be 0). A fenti érdekes ö­sszehasonlításból nyil­vánvaló, hogy a vasúti személydíjszabás még mindig jóval alatta van az arany­paritásnak ugyanakkor, amikor a túloldali érdekeltséghez tartozó bányák a kőszenet aranyparitáson felül bocsátják a fogyasztó közönség részére. Hiszen a személyvonati II. osztályú jegy­háború előtt a Budapest— Szeged (Budapest—Miskolc, vagy Buda­pest—Újdombóvár) közötti viszonylatban majdnem mégegyszer annyiba került, mint ma ! Amikor tehát a nyersanyagok, a köz­szükségleti cikkek jóval az aranyparitáson felül állnak, a vasúti jegy meg jóval azon alul áll, igazán rosszhiszeműség az az állí­tás, hogy a vasut ma túl drága. Mindezekhez tessék hozzászámítani azt a sok kedvezményes jegyű utast, akik a mai utasforgalom­nak legalább 20 százalékát teszik s azt a rengeteg menekült személyzetet, akiknek eltar­tása, vagy méltányos kielégítése er­kölcsi kötelesség s akkor még a laikus is nyomára jöhet a deficit okának. Ez a deficit a Máv.-on kívül fekvő okok következménye. Ha 1918-ban a túloldal úgy akart volna katonát látni, amint nem akart, ma nem lennének menekült vasutasok, nem lennének ked­vezményes jegyű, megszanált utasok s nem lenne deficit. Ez a deficit különben már a múlté; a túloldalon is nagyon jól tudják, hogy ez év július végétől, a legutolsó negyedévben a Máv­ pénzügyi igazga­tása négy milliárd fölösleggel zárult! Lehet, hogy 1924-ben az évi mérleg fog még valami deficitet mutatni, ez azonban pénzügytechnikai jelenség, amelyeket az előző évnegyedek defi­citje idéz elő. 1925-től kezdve azonban az évi mérlegek is felesleggel fognak zárulni Ilyen kedvező és a legnagyobb mértékben biztató vasútigazgatás mel­lett a kereskedelmi szellem bevezetése semmi mást nem jelentene, mint a túloldal tábor újabb pénzügyi és ha­talmi térfoglalását ! S itt bújik ki a­­ liberális lóláb ! A Máv. deficitje és egyéb, minden alapot nélkülöző kifogás csak arra jó a túloldalnak, hogy politikát, hatalmi kérdést vigyen a Máv. ügyébe, az fáj nekik, hogy mások is értenek közleke­désügyi szakdolgokhoz. Azok a kipró­bált, bevált személyiségek fájnak a túloldalnak, akik a Máv­­ot meglepő rövid idő alatt talpraállították. A köz­véleménynek vigyáznia kell tehát azokra a szirénhangokra, amelyek a túloldali sajtóban időnként jelentkeznek s nem szabad engednünk, hogy elérjék célu­kat azok a bel- és külföldi érdekeltsé­gek, amelyek a magyar államvasutakat a maguk üzleti érdekeinek szolgálatába akarják állítani. Egyébként közöljük, hogy a Máv­ talpraállítási tervezete már elkészült s az igazságügyi és pénzügyminisztérium hozzászólásai után a kereskedelemügyi minisztérium a minisztertanács elé ter­jeszteni, ahonnan jóváhagyás végett a a szanálásban illetékes 33 as bizott­ság elé kerülnek a 1­80 km. of.. Szv. “N O 09 M O 1912 1924 aranyfillér II. oszt. 240 250 II. oszt. 160 100 III. oszt. 100 060 60 km. Gyv. II. oszt. 440 380 Szv. II. oszt. 320 190 III. oszt. 200 130 100 km. Gyv. II. oszt. 750 610 Szv. II. oszt. 540 310 II. oszt. 340 200 190 km. Gyv. II. oszt. 1450 1160 Szv. II. oszt. 1060 580 III. oszt. 660 390 300 km. Gyv. II. oszt. 2200 1730 Szv. II. oszt. 1600 860 III. oszt. 1000 580 1924 november 1., szombat. ! Elismerten jó cipők készüllnek mérték után és raktárra itt. Metzgernél és Szenthiromság u 54. Telefon: il—82. )

Next