Szegedi Uj Nemzedék, 1924. december (6. évfolyam, 277-298. szám)

1924-12-02 / 277. szám

1924 december 2., kedd. SZEGEDI Uj nemzedék fi főispán ankétet hív össze a meg­újhodás táblája ügyében (Saját tudósítónktól.) A belügy­miniszter, mint már említettük, meg­engedte, hogy a nemzeti megújhodás szegedi emléktáblája javára az egész ország területén 6 hónapon keresztül gyűjtést rendezzenek. Az erre irányuló mozgalmat tudvalevőleg Aigner Károly dr. főispán indította meg, kinek kez­deményezésére aránylag gyorsan meg­lehetős tekintélyes összeg is gyűlt össze erre a nemes célra. Már a törvényszék falába készítendő emléktábla tervei is elkészültek, mikor a terv valóra váltá­sát meggátolta a korona értékének katasztrófális romlása, melynek követ­­kezményeképen az egybegyűlt összeg a mű kivitelének megkezdésére sem volt elég, így vált szükségessé az or­szágos gyűjtés megindítása. Mielőtt az országos gyűjtést megkezdenék, előbb Aigner főispán már a közel­jövőben ankétot hív össze, melyen a gyűjtés módozatait megbeszélik és erre a célra egy szervezetet létesítenek. Az országos gyűjtést minden bizony­nyal a legnagyobb siker fogja kísérni, sőt még feleslegre is lehet számítani. Az esetleges felesleget a kommün alatt megrongált budapesti millenáris em­lékmű restaurálására fogják fordítani. Itt említjük meg, hogy az aradi vér­tanúk szobrának helye ügyében a minisztertanács még nem döntött és így valótlan az a hír, hogy a szobrot Budapesten állítják fel, Szeged és a többi városok kívánságaival szemben. Seipel merénylőjét három és félévi börtönre ítélték Bécs, december 1. Ma kezdte meg Altmann dr. udvari tanácsos, az or­szágos törvényszék elnöke Javorek Károly szövőmunkás bűnpörének tár­gyalását, ki ez év június 1-én két­szer rálőtt Seipel kancellárra. A vád­lott kihallgatása folyamán kijelen­tette, hogy bűnösnek érzi magát, de nem volt szándéka a kancellárt meg­gyilkolni. Nagyon rossz dolga volt és amikor mindenki azt mondotta, hogy a kancellár az oka mindennek, ő ezt elhitte. A bűntény elkövetése alkal­mával nem azért ment oda, hogy minden körülmények között megöli, csupán alkalomra várt, mikor ezt megteheti. De amikor a kancellárt meglátta, nem tudott többé magán uralkodni. Seipel kancellár, akit tanúként hall­gattak ki, kijelentette, hogy a kiengesz­telődés szellemében gondol a tettre. Amíg kihallgatása tartott, a vádlott több ízben felzokogott. Javorek Károly vádlottat 3 évi és 6 hónapi súlyos börtönre ítélték, negyedévenként 1­­ 1 böjtnappal. A június hó 1. óta tartó vizsgálati fog­ságot a büntetésbe beszámították. Hindy Zoltán elmondotta védőbeszédét Budapest, december 1. A bombame­rényletek folytatólagos főtárgyalásán Hindy Zoltán dr. védőbeszédére került a sor. Hindy Szász védelmében be­szélt. Visszapillantást vetett a Galilei­kör romboló munkájára. E borzalmas vetésnek magja kelt és akik elvetették, nem tudták mit engedtek útjára. Lehet, hogy épen azok dobták a bombát, akiket ők tanítottak e rombolás mun­kájára. A bűncselekményt előzmények nél­kül nem szabad odaállítani azzal, hogy most pedig halált kérünk. Ha valami­kor sikerül is bebizonyítani, hogy kik a valódi tettesei ezen bűncselekmény­nek és ha akkor is ezen vádlottak fog­nak a bíróság elé állíttatni, még akkor is ezen szemüvegen át kell ezen dol­gokat nézni. Nem az ÉME, hanem a Galilei-Kör és nem a ku­rus, hanem a szabadkőmű­vesek szerepeltek itten. Meg kell gondolni, hogy az EMÉT — a Galilei-Kör nemzette és hogy az ÉME alakulásit a Galilei-Kör 20—30 éves rom­boló munkássága tette szük­ségessé. Többször felvetették azt a kérdést, hogy lehet-e komoly és értelmes em­ber ébredő? Kijelenti, hogy nem gon­doltak az értelemre akkor, amikor Po­gány és Schwartz fegyverei elé feszí­tették a mellüket és ha netalán — isten ne adja — elkövetkezne még egy­szer ugyanez az idő, ezt újból meg­tennék. El kell hárítani azt a gondo­latot, hogy a bűncselekmény összefüggésben áll az ébredő gondolattal. Aggodalom vesz erőt rajta, ha az ügyre gondol, a nyomozásban a ható­ságok több hibát követtek el. Ezután foglalkozik Schweinitzer rendőrkapi­tánnyal, majd pedig Kiss Ferenc sze­repével, akit a per Döhmeljének tart. Kiss Ferenc vallomást tett a rendőrsé­gen, de pár nap múlva visszavonta vallomását. Azt is beismerte, hogy agent provocateur feladata volt. Ké­sőbb eltűnt, a főtárgyaláson sem jelent meg és most olyan hírek jár­nak, hogy Németországba, vagy máshová költözött. Ezután áttér a per másik alakjára, Radóra, aki ugyanaz, mint a tiszaeszlári perben Scharf Móric volt. Majd részletesen foglalkozik Radó sze­repével és a nyomozás eszközeivel. Megemlékezik arról, hogy Schwei­nitzer kapitány azt a kijelentést tette a tettesek vallatása során, hogy a nyu­gatmagyarországi harcosok csirkefogók; ezt talán mégsem lehet mondani azok­ról, akik az ország területi épségéért küzdöttek. Ezután hosszasabban beszélve, a nyomozásról, kijelenti hogy az felüle­tes volt; ezen hibába beleesett a vád­hatóság is. Majd Radónak a főtárgyaláson tanú­sított magatartásával foglalkozik és élesen elítéli azt a tekintélyt romboló magatartást, amelyet különösen Schwei­nitzer kapitány tanúsított a vádlottak­kal szemben. Kéri a vádlott felmentését. A "majd kaptok ti" kijelentés története. Hindy Zoltán beszéde után az elnök közölte, hogy bejelentést kénytelen tenni. Ulain védő a múltkori tárgyaláson fel­hozta, hogy Bethlen miniszterelnök a tárgyalóteremből kimenve azt mondotta a vádlottakra értve: „Majd kaptok ti“. Ezt az információt Usain egy Dunkel nevű újságírótól kapta. Megállapították, hogy ezt a kijelentést nem a minisz­terelnök, hanem Márffy mondotta. Erre tanult Szente László újságíró, Feiks Jenő festőművész és két fogházőr, akik erről jelentést is tettek a fogház ügyé­szének. Ezután az elnök a következő enunciációt tette: Ezt a hivatalos jelentést az iratok­hoz fogjuk csatolni, hogy senki se ké­telkedjék, hogy a dolog félreértés volt, mivel az inkorrektségnek egy árnyalata sem érintheti a miniszterelnök urat. Kötelességünk volt tisztázni ezt az ügyet. Radó védőjének beszéde. Szünet után Vasek Ernő dr., Radó József védője tartja meg védőbeszédét, részletesen foglalkozik Radó élete tör­ténetével, megállapítja róla, hogy nagy­­kép­űsködő, hazudozó gyermek volt és első vallomása is ennek eredménye. Ezután az EME és a nemzetvédelmi osztály szerepével foglalkozik, végül arra kéri a bíróságot, hogy lelkiisme­retesen ítélkezzen, mert az ítélet nyo­mán épen az az irány fog megerősödni, amelyet ezzel a perrel akartak meg­fojtani. Kéri védence felmentését. A tárgyalást ma reggel 9-kor folytatják. Bolsevista puccsot terveztek Észtországban Helsingfors, december 1. Renalból jelentik, hogy ott ma reggel felfegy­verzett bolsevisták szállták meg a fő­­pályaudvart, akik több más hivatalnak, úgyszintén a telefonnak épületét is ha­talmukba akarták keríteni. Több rendőrt, akik a lázadókkal szembe szálltak, megöl­tek. Több helyütt harcok támadtak, ame­lyek során kézigránátokat és géppus­kákat használtak. A főpályaudvart este 8 órakor felszabadították a csapatok, amelyek a többi hivatali épületet is mind a kezükben tartják. Karg közlekedésügyi minisztert a pá­lyaudvarra menet megölték. Az utcai harcokban több ember meghalt és so­kan megsebesültek. A hatóságok ki­hirdették az ostromállapotot. Az osztrák pénzügyi főbiztos további létszámcsökkentést javasol Bécs, december 1. December végén megszűnik a létszámcsökkentési tör­vény hatálya. Zimmermann továbbra is ragaszko­dik a létszámcsökkentéshez és azt kí­vánja, hogy az év végéig elbocsájtott tisztviselők száma elérje a 100.(XK)-et. A Nemzetek Szövetsége legutóbbi tár­gyalása alkalmával ugyancsak ezen álláspontra helyezkedett. Ha Zimmer­mann főbiztos ragaszkodik a további radikális létszámcsökkentéshez, ez a körülmény a legnagyobb veszedelmekre és lehetetlen állapotokra fog vezetni, már most is számos hivatal van, ahol a tisztviselők létszámcsökkentése miatt nem tudták svégezni a munkát és emiatt a gyakornok rendszer és egyéb segédmunkások alkalmazására kell át­térni. A tisztviselői kar határozottan kijelentette, hogy csak azon útra lehet áttérni, amelyet ők is ajánlanak és amely a mértékadó kormányköröknek is véleménye. Általános sztrájkra készülnek a szociáldemokraták? Budapest, december 1. Egyesek tudni vélik, hogy a szociáldemokrata párt retorzióként bizonyos sztrájk­mozgalmat készít elő. Erre vonatko­zólag a nemzetgyűlés folyosóján né­hány pillanatra megjelent Peyer Ká­roly és kijelentette, hogy ilyen moz­galmak valóban észlelhetők, azonban ő erre vonatkozólag semmiféle nyi­latkozatot nem hajlandó adni. Valószínűtlennek látszik azonban, hogy a mai nyomasztó helyzetben, közvetlenül a tél előtt lehetne erről szó komolyabb formában, már csak azért is, mert a sztrájk teljesen ki­merítené a szociáldemokraták párt­kasszáját. Más forrásból nyert értesülés sze­rint az általános sztrájk gondolata azért sem vethető fel, mert a mun­kásszervezetek nem akarják vállalni a felelősséget a munkanélküliek hely­zetének a sztrájk esetén bekövetkező súlyosbodásért. Újabb tanúkihallgatások az Esküdt-pörben Térffy volt miniszter és Péchy miniszteri tanácsos vallomásai Budapest, október 1. Az Esküdt­féle megvesztegetési pör hétfői foly­tatólagos főtárgyalásának elején Es­küdt bejelentette, hogy védelmével újból Györki és Weisz ügyvédeket bízta meg, mit azok el is vállaltak. Ezután a tanácselnök bejelenti, hogy a bíróság a bizonyítások ki­egészítésére vonatkozó indítványok egy részét elfogadta, a másik részét azonban nem, mivel azokat felesle­geseknek tartja és mert azok rész­ben olyan körülményeket tartalmaz­nak, amelyeknek a tisztázása Esküdt zsarolási ügyére vonatkozna. Majd áttérnek a tanúvallomásokra. Az első tanú Práger Márton orvos, kinek lényegtelen vallomása után Térffy Béla nyugalmazott miniszter kihall­gatása következik. Térffy elmondja, hogy 1921 áprilisában utasítást ka­pott Nagyatáditól, hogy a kiviteli és behozatali ügyekben vizsgálatot ren­deljen el. Ez azonban nem terjedt ki arra, hogy egyesek kezéhez illegitim pénzek folytak-e be és hogy azokat mire fordították, mert akkor a mi­nisztertől most kívül álló egyéneket kellett volna kihallgatni. Szabály­talanságokat az egyes ügyosztályok részéről nem talált. A miniszterelnök­től is megbízást kapott, hogy disz­kréten puhatolja ki, miként hatottak ezen dolgok Nagyatádira. Puhatolód­­zása során teljesen tiszta impresszió­kat sikerült nyernie, hogy Nagyatádi ezen ügyektől teljesen távol állt. Az ő egyéniségét a legintaktabbnak és a legtisztábbnak tartja, akiről még csak feltételezni sem lehet ilyen alá­­valóságokat. Ezt szó szerint jelentette a miniszterelnöknek is. A vizsgálatot nem a miniszter ren­delte el, hanem a rendeletet maga Nagyatádi Szabó adta ki a vizsgálat lefolytatására. Arra nem merült fel adat, hogy Nagyatádi hátráltatta a vizsgálatot, kérvényt nála sohasem talált és nincs adata arra, hogy Es­küdt kezén tüntek-e el kérvények és hogy Esküdt, mikor közmegbízásból járt el, követett-e el büntetendő cse­lekményt. Szünet után Péchy Tibor minisz­teri tanácsost hallgatják ki, aki el­­mondta, hogy vetőmag kivitelre en­gedélyt a földművelésügyi miniszté­rium adhatott, javarészt termelők és kereskedők jogos igényei érvénye­sültek az engedélyadásnál. Arról, hogy a miniszter Esküdtnek valami külön hatáskört adott volna, nem tud. Majd Kovács Gyula gazdálkodót hallgatják ki. A minisztertől, aki sze­mélyes jóbarátja volt, ő is kért több­­izben kiviteli engedélyt. Jogos kéré­sével az ügyosztályhoz utasította a miniszter és az engedélyt meg is kapta. Nagyatádi szegény ember volt és úgy is halt meg. Sokszor tanúja volt maga is annak, hogy Nagyatádi diót, vagy mézet vacsorázott és téli kabátba, meg pokrócba takarva ült sűtetlen szobá­jában. A per folyamán egy ízben Esküdt kért tőle 2 millió koronát, amivel bizonyos nyugtákat akart megsze­rezni a nyugatmagyarországi felke­léssel kapcsolatban, ő azonban nem adott. Nagyatádi, midőn Esküdtet megkísérelte vele kiegyeztetni, ő előtte azt a kijelentést tette, hogy kötelez a nyakára. Ezután az elnök a tárgya­lás folytatását mára halasztotta. Szegedi Új Nemzedék minden új előfizetője hozzájárul a lap tartalmának fejlődéséhez. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szö­vetsége háziipartelepe december hó 1-én ingyenes szövőtanfolyamot kezdett. Érdek­lődni lehet a szövőtelep irodájában, Tö­mörkény­ utca 1. (Leánygimnázium.)

Next