Szegedi Uj Nemzedék, 1925. február (7. évfolyam, 26-48. szám)

1925-02-01 / 26. szám

SZEQEDl UJ NEMZEDSK 1925 február 1., vasárnap. Ausztria Németországhoz akar csatlakozni London, jan. 31. A Daily Teleg­raph diplomáciai munkatársa azt írja, hogy Ausztria uj pénzügyi és gazdasági nehézségeinek kérdése ép­olyan gondot okoz a Nemzetek Szövetségének, mint a szövetségesek diplomatáinak. A Nemzetek Szövet­sége körében nyugtalanságot kelt az a gondolat, hogy esetleg kudarcot vall Ausztria talpraállitása, amely egyike volt a Népszövetség kisszámú hatályos teljesítményeinek. Ügy tud­ják, hogy Dinghoffer dr. és Frank dr. berlini utjának a birodalomhoz való csatlakozás felöl tájékozódás szerzés volt a célja. A népszövet­ségi tanács bizonyára vonakodnék ehhez a csatlakozáshoz az engedélyt megadni, de ha Ausztria pénzügyi téren újból összeomlik, akkor a mos­tani jó akarat és türelem is kimerül és problematikussá válik, hogy váj­jon a Népszövetség hajlandó lesz újból megmenteni Ausztriát vagy pedig magára hagyja, hogy más utón keresse üdvét. Az ilyen válsá­gok elkerülésére minden lehetőt el kell követni. Véresre verték a magyar párt baranyai jelöltjét Szabadka, január 31. Kiskőszegen tegnap előtt éjszaka ugyanolyan po­litikai merénylet történt, [mint Krafft dr. német képviselő ellen. Az áldo­zat Varga János, a magyar párt baranyai jelöltje, akihez az éjszaka idején banditák hatoltak be és vé­resre verték, úgy hogy eszméletlenül terült el. Állapota nagyon súlyos, ugyanakkor Varga János házában tartózkodtak a magyar párt zombori vezetői, Vámoscher Ernő és Palásthy Ödön, akik Kiskőszegen választási agitációban vettek részt és Varga János magánál tartotta őket éjjeli szállásra. A banditák az automobiljukat elpusztították, az autó börpár­názatát lefejtették, a köpenye­geket és sok ruhadarabot elra­boltak. kocsin elmenekültek. Varga János állapotát orvosai életveszélyesnek mintegy 40.000 dinár értékben és tartják. A Szegedi Gazdasági Bank válsága (Saját tudósitónktól.) A Szegedi Gazdasági Szövetkezet, mint isme­retes, a múlt evben bank-részvénytársasággá alakult. Ez a bank most rövid működés után váratlanul válságba került. Jelenleg a Pénzintézeti Központ egy igazgatója és főrevizora foglalkozik azzal, hogy az üzleti könyvek tüzetes átvizsgálása után a statisztikát felvegye és megállapitsa. A helyzet csak ennek megtörténte után fog tisztázódni. Egyelőre csak annyit közölhetünk, hogy kilátás van arra, ho^ az ügy kedvező rendezést és megoldást nyer. Hatalmas mértékben csökkent az iparosok adófizetési képessége Nem szabad megkezdeni az 1925. évi adókivetést, mig nem tiiékozödnak az Ipar mai vélsógos helysetéröl (Saját tudósítónktól.) Az iparos társadalom sohasem ért olyan súlyos és válságos időket, mint a mai. Helyzetük egyenesen vigasztalan. Vannak iparosok, kik hetek, sőt hónapok óta munka nélkül állanak, de még a szerencsésebbeknek is csupán annyi megrendelésük van, hogy mindennapi megélhetésüket nem keli épen kölcsönből, szerszá­maik elkótyavetyélésével pótolniok. Szegeden azonban egyetlen olyan iparos sem akad, aki a közszolgál­tatásokat nehézség nélkül tudná tel­jesíteni, sőt az a helyzet, hogy a leg­több iparos már kimerhette hitel­forrásait, úgy hogy egyre szaporod­nak adóhátralékaik. Iparosok, akik sohasem gondoltak arra, hogy bankkölcsönt vegyenek fel, ma a kényszerhelyzet súlya alatt egyik banktól a másikig kilincselget- nek egy kis hitelért. A legkétségbe- ejtöbb azonban az, hogy a mai ál­lapot enyhitésére még reményt sem táplálhatnak. Ami csekélyke pénz néha befolyik, alig elég arra, hogy családjaikat élelmezzék belőle. Adófizetésről szó sem lehet másként, mint hogy az eset­leg raktáron levő kész áraikon adnak tuI, hogy a késedelmi kamatokat elkerül­jék. A mai adórendszer alatt ilyen­formán valósággal nyög az iparos­ság, az a társadalmi osztály tehát. amely produktiv élethivatása folytán az ország legér'ékesebb elemeit adja. Általános követelmény, természet­szerűen folyó szükségesség tehát, hogy a mai adórendszert, ha mór nem hajlandó megváltoztatni a kormány, azt a viszonyok­nak megfelelően alkalmaz­tassa. Az 1925. évi adófizetések részben már megkezdődlek, de nemsokára sor kerül a jövedelemadó kivetésére is, az adóvallomások benyújtása után pedig az általános kereseti adó ki­vetésére. Főkép e két adónem kive­tésinél kell az idén a pénzügyi ha­tóságnak méltányosan eljárni az ipa­rossággal szemben. Addig, mig az iparosság helyzetéről tiszta képet nem alkot ma­gának a kivető hatóság, mig a szakmákkal való tanács­kozások utján, nem szerez tudomást az ipar mai válsá­gáról, nem szabad hozzá­kezdeni az adókivetési mun­kálatokhoz. Az idén sző sem lehet arról, hogy a múlt évi, az 1924 évre érvényes adótéte­leket állítsák be ismét, mert ez csak a fellebbezések lavináját indítaná meg s az 1924. évi adókivetéshez hasonló revíziókat provokálna ki. Ez pedig az államnak sem érdeke. A pénzügyi kormánynak is szá­mos intézkedést kellene tennie ezzel kapcsolatban. Elsősorban uj rende­lettel kell szabályoznia az adóvallo­mások módját, egyszerűsíteni kell az idevonatkozó komplikált rendel­kezéseket s főképen azokat egy ösz- szefoglaló rendeletben kiadni. A ma érvényben levő adórendeletek való­sággal kaotikusak, egyes intézkedé­sek nem egyszer egymásnak ellent­mondanak. Ily és hasonló intézkedésekre már azért is szükség van, mert az ipa­rosságnak a teljes üzleti pangás miatt 25—75 százalékig csökkent az adófizető képessége. Fuvarosok, ha dhlben találkoznak (Saját tudósítónktól.) Székely Sán­dor és Jójárt Mihály fuvarosok hosz- szabb idő óta üzleti viszonyban ál­lottak egymással. Kölcsönösen veitek és eladtak lovakat, jármüveket, ló­szerszámokat, megfelelő áldomások­kal kisérvén az üzletkötések eredmé­nyes perfektuálását. Az üzleti összeköttetés során az­után Székely Sándor nagyobb nyere­séggel és önhatalmúlag eladta Jójárl Mihály paripáját. Miután pedig a ló eladási árát nagyrészben felemész­tette a perfektualitási áldomás. Szé­kely Sándor egy kocsival és egy ló­szerszámmal kárpótolta üzlettársát, akinek azonban a lószerszámra és a kocsira még rá kellett fizet­nie. Ez a ráfizetési összeg volt azután oka annak a déli találkozás­nak, amelynek eredményeképen Szé­kely Sándort és apósát, Rácz Antalt az ügyészség rablás büntette címén helyezte vád alá. Ugyanis az üzlet­társak összekülönböztek a ráfizetési összeg miatt. Székely 75000 koronát követelt, mig Jójárt szerint a kifize­tett 25000 koronával megszűnt min­den tartozása. Jójárt ennek alapján nem is fizetett s Székely Sándor állítása szerint „messze kerülte a házuk tájékát." Székely Sándor jogosnak érezte követelését és többször kereste Jó- jártot, akit azonban nem talált. Egy­szer azután, az elmúlt év augusztu­Emlékezzünk a régiekről | Irta: Iván Mihály | Id. Bitó János bátyánk megbocsájtja j nekünk azt a vakmerőséget, hogy él- ' ményeit, régivilágbeli megemlékezéseit napvilágra teregetjük. De ahogy a múlt egyik péntekén éppen halpaprikás- fözés közben találtuk, ellenállhatatlan vágyat éreztünk bepillantani abba a hires halászéletbe, melynek hosszú év­tizedeken keresztül főkormánybiztosa volt ő. Hajh, szép élet lehetett az, ami­kor hercegek, grófok, bárók, sőt maga az öreg király őfelsége is megnyalta a tiz ujját azután a halpaprikás után, melyet szabadtüznél, egyszerű vaskon- dérban Bitó János saját maga, mint széles e vidék leghiresebb halászmes­tere főzött a kákabélű méltóságoknak. Bitó János bátyánk ötvenhat eszten­deje dacára is felér öt hat mai puha legénykével. Arcán ottpiroslik a munka nemessége, az idő viszontagságával dacoló egészség s amint nem valami túlságos lassan beszél, megelevenedik előttünk a régi Szeged a maga hami­sítatlan alföldi halász életével, magyar embereivel, színes, hangulatos népszo­kásaival, kultúrájával, Íróival, újságírói­val, sőt János bátyánk emlékezetében ott ólálkodik még mindig egy-két szí­nész vagy szinésznőcske is — a régi jó időkből, amelyek elmúltak immár. (Bocsánat a színésznőkkel kapcsolatos indiszkrécióért, hiszen értesülésünk sze­rint János bátyánk ezeknek nagypéntek szent ünnepén csak halpaprikással szolgált s élvezettel hallgatta ilyenkor azt a művészi matinét, melyet a színészek minden ilyen alkalommal rögtönöztek.) Senki olyan élvezetes előadást nem tud tartani Mikszáth Kálmánról, Ke- mechey Jenőről, Tömörkény Istvánról, vagy Móricz Pályáról, mint János bá­tyánk,. aki feledhetetlen szép napokat töltött a magyar irodalom fenti kiváló­ságai közölt. Még akkor sem feledkez­tek meg róla, mikor már itt hagyták Szegedet s a fővárosban verekedtek a magyarság igazáért. Még onnan is le- jöttektizenötöd-, huszadmagukkalszom­bat esténkint halpaprikásra s Bitó uram­nál két pengő forintokért egész éjszaka mulathattak s ehettek-ihattak annyit, amennyi csak beléjük fért. Nem akarván azonban összekompro­mittálni a dolgokat és egy szuszra el­mondani mindent, majd szép sorjában meséljük el ezeket a históriákat, meg­emlékezvén János bátyánknak a halász­inas, halászlegény és halászmesteri kor­szakáról, majd pediglen elmeséljük az ö keserves katona életét, amikor is egy alkalommal olyan huszárnadrágot ka­pott az őrmesterétől, amelyen elől is, hátul is volt zsinór és őkegyeimét, ép­pen amikor legjobban feszitett benne, kegyetlenül megmosolyogták a felső­városi jányok. Szerinte nem péntek a péntek, ha nincs halpaprikás s épp azért a pén­teket gyermekei és unokái között tölti mindig, mert saját maga szereti meg­adni mindennek a savát — borsát. Ó főzi a nagyszerű halpaprikást, mig élete párja egy hosszú élet harcaiban és vesződségeiben a metélt tésztát csi­nálja meg, de úgy ám, hogy az ebéd végén kérő kicsinyeknek mindig jusson elegendő csizma. János bátyánk szereti az újságírókat, mert nem egyszer mulatozott velük haj­nali órákig és sohasem haragudott meg, ha a mulató cimborának véletle­nül nem volt pénze. — Majd megadja! — Szokta ilyen­kor mondani. De ha valamelyik elfe­lejtette megadni, azért sem haragudott. A kérdéses pénteken már túl volt a munkán, midőn felkerestük. A régi rendhez híven ő maga végzi még min­dig az elosztás munkáját. Egyenkint szedegeti elő az asztalnál ülők tányér­ját s adja ki a porciót. Hasonnevű fia, ki egyetlen reménye és büszkesége János bátyánknak, kiváló borocskát kotorász elő pincéjének titkos rejtekhelyeiből s koccintunk. — Igyon, kedves öcsém, —kinál Já­nos bácsi — úgyis cudar időket élünk. — Bizony, a régiek jobbak, valószí­nűleg jobbak lehettek. — Hogy jobbak-e? Meghiszem azt! Uram, én a két kezem becsületes mun­kájával kétszázhetven holdat szereztem, boldogságuk ne legyen a bitang rácok­nak, most azok garázdálkodnak benne. — Nézzen ide a tenyerembe, csupa egy törés, ötven év óta dolgozok éjjel­nappal. Még kölyök voltam, mikor be­fogtak a munkába, mint halászinast és jártam a Tiszát messze nagy területe­ken. Hét éves koromban kezdődött ez a törés a kezembe s azóta alig pihen­tem valamit. — Jó egynéhány esztendeig voltam halászinas s húsz esztendeig tartott, amig halászmester lettem. Nem egyszer mentem tönkre, de imádkoztam és dol­goztam. És az Isten megsegített. — No, hogy tetszik a paprikás? — Minden pénteken megenném, olyan kitűnő. — Ez a vinkó sem rossz ugye, pe­dig idei. — Hát bizony, nehéz volt az élet, de Istentől kell várnunk mindent, boldogságot, egészséget, erőt. Szerettem mindig a hitemet s az vezérelt a hosz- szu utón. — Milyen vallásos lettél egyszerre — szólt itt közbe János bátyánk élete párja. — Nem értesz te hozzá asszony, mit beszélsz közbe ? És János bátyánk mesélt. Elmondta lassan élete folyását s megemlékezett azokról a kedves régi cimborákról, akik véle mulattak valamilior a Kistisza-utcai vendéglőben s akik közül nem egy köl­tözött már el az örök hazába. Egyszerre elevenedtek meg a téli homályban a tavalyi kitűnő vinkó mellett régi embe­rek, régi események. Bitó János bátyánk kotorászott emlékei között és ahogy 6 megrajzolta a r^i szegediek életét, úgy fogjuk mi is alkalomról-alkalomra to­vább adni az öreg halász meséjét. Cipösiükségletét rendelje ifi. Metzgernél, Feketesas-ntca 18. Telefon: 10-60. BaBlánokat, öltönyöket divatosan készít Tulliusz, DngonicS'tdr 11. Telefon: 889.

Next

/
Thumbnails
Contents