Szegedi Uj Nemzedék, 1925. szeptember (7. évfolyam, 197-221. szám)

1925-09-01 / 197. szám

Szükség van-e hatósági étteremre? Negyvenezer koronás ebéd mellett sok vendég éhesen marad — Elszaporod­­tak a kisebb étkezdék — A Szegedi Új Nemzedék tudósítójától — Szeged, augusztus 31. Amilyen örömet okozott a nőtlen és önálló háztartással rendelkező lakosság körében az a félhivatalos hír, hogy Szegeden állami kezelés­ben hatósági éttermet állítanak fel, épp oly konsternációt okozott ez a vendéglős-ipar körében. A drágaság elleni küzdelem szempontjából oly fontos kérdésről munkatársunk a következőket jelenti: Az önálló háztartással nem ren­delkező lakosság számára a mai sú­lyos kereseti viszonyok között az élelmezés problémája a legbonyolul­tabb. Az értelmiségi osztályhoz tar­tozó egyén költségvetésében az élel­mezés ma havonta 800000—1.000000 koronával szerepel s ez az összeg csak igen szerény étkezést biztosít. Az átlagos 3000000 koronás fizetés­nek ez az összeg tehát kereken a 30 százalél. Ezen kívül lakást, ruházkodást, fűtést szellemi igényeket, stb. kalkulálva az étkezésre fordított havi 1000000 ko­rona, különösen a mérsékelt színvo­nalú étkezést tekintve, igen soknak mondható. Aki naponta 35000 ko­ronát költ reggeli, ebéd, vacsorára, az csak igen szerényen étkezhet, amikor egy adag sült 18 —26000, egy mérsékelt adag tészta 8—12000 korona. Ha reggelire csupán 10000, ebédre (leves, sült körítéssel, tészta, 1 pohár sör, 2 kenyér, borravaló) 50000, vacsorára (sült körítéssel, sajt,­­ pohár sör, borravaló) 40000 koronát kalkulálunk, úgy a napi ét­kezés kereken 100000, havonta te­hát 3 millió koronát tenne ki. 3 mil­lió koronás havi fizetések mellett te­hát ugyancsak 3000000 koronát le­­tetetlenség csupán étkezésre fordítani. Ez a kís­lmény a vendéglősök részé­ről is meggondolást érdemel. Szege­den igen sok nőtlen tisztviselő, ka­tonatiszt, egyetemi polgár, lateiner ember a legnagyobb nehézségekkel küzd, hogy fizetését kellőképen be­osztani tudja. Ez csupán az igények redukálása útján lehetséges. A me­nürendszer nem biztosítja a szükség­leti kondíciót. Igen sok jól­ szituált nőtlen ember ma hatodrendű helye­ken, vagy magánházaknál kénytelen étkezni, mert a magas vendéglői árak elviselhetetlenek. A vendéglősök sze­rint az éttermi árak még nem érték el az aranyparitást. Ez súlyos téve­dés. Háború előtt havi 80 korona prima ellátást biztosított, ma ennek ellenértéke, 1 160000 korona nem biztosítja a számításba vett, háború előtti étkezést. Miután a szorzószám, a forgalmi adós az államvasutak tarifájának leszál­­lítása a vendéglői árakban nem idé­zett elő árcsökkenést, sőt a vendéglős­­ipari szakosztály elnökének hírlapi nyilatkozata szerint „árcsökkenésre egyelőre semmiféle konkurencia nem kényszeríthte­­ a vendéglősöket“, fel­tétlenül szükség van a hatósági ét­­terem mielőbbi felállítására. Az elviselhetetlenül magas ven­déglői árak újfajta folyamatot indí­tottak meg. Az utóbbi időben ugyanis nyakra-főre nyílnak meg kisebb étkezdék, amelyek azonban a hely alacsonyabb rendűsége szempontjából szintén drágáknak nevezhetők. Visszariasztó az az el­terjedt, ellenőrizhetetlen híresztelés is, mely szerint az étkezdékben ló­­húst főznek és szolgálnak fel a ven­dégeknek. Az étkezdék legtöbbje ép­pen ezen ok miatt csak gyengén prosperál, a vendéglőkben étkező közönségnek nem lévén bizalma és SZEGEDI ÚJ NEMZEDÉK kedve hozzá. A vendéglősöknek is kívánatos lenne megtanulni, hogy üzleti eredményt elérni csak ott le­hetséges, ahol a közönségnek kedvében járnak. A „közterhek“ csökkennek, úgy hogy ez az érv nem helytálló a vendéglői drágaság megindokolására, de még aztán a „közterhek“ a nagy közönséget is nyomják, így tehát in­dokolatlan az egyoldalú vendéglői érdekek védelmezése. Szükség van tehát egy állami ke­zelésben levő hatósági étteremre, amely ízletes, változatos és olcsó étkezést tegyen lehetővé a nagyszámú nőtlen lakosság számára. Szombatra hívják össze a városi közgyű­lést — Nincs ujabb akadálya a tanyai vasút megépítésénak — — A Szegedi Uj Nemzedék tudósítójától. — Szeged, augusztus 31. Megírta a Szegedi Uj Nemzedék, hogy Szesztay tanár terve újra elké­szülvén, Bokor Pál helyettes pol­gármester úgy találta célszerűnek, hogy a tervet a rendkívüli közgyű­lésnek fogja bemutatni. Szándékát Pávó dr. főjegyző útján közölte is azonnal a szatymazi szőlőjében üdülő főispánnal, aki, mint értesülünk, ha­ladéktalanul intézkedett is, hogy szeptember 5 ikére, tehát jövő szom­batra a közgyűlés összehivassék. Az eddigi jelek szerint noha a közgyű­lés az ellenérvek miatt viharos is lesz, a javaslat mégis keresztül megy, mert a többség föltétlenül el­fogadja Szesztay tanár tervezetét, amely legjobban megfelel a városi és a tanyai lakosság érdekeinek. Mint már vasárnapi számunkban meg is írtuk, a vasút északi és déli ága összesen 62 kilométer lesz. Döntő fontosságú mindenesetre a külföldi kölcsön megszerzése, amely a jövő hét közepére föltétlenül a vá­ros rendelkezésére áll. A munkálatok azonnali meg nem kezdésének úgy is csak pénzhiány lehetett volna az oka , mert a város kizárólag a vasút megépíttetése szempontjából vette fel a tekintélyes terhet jelentő kölcsönt, a szükséges jóváhagyások után nincs több akadálya annak, hogy az épít­kezés nagyon sok munkanélküli em­bernek kenyeret ne adjon az elkö­vetkezendő kemény télre. Értesüléseink szerint a tanyai ér­dekeltek erősen dolgoznak a vasút mielőbbi létesítésén. Csalás volt a nagyszakácsi-i csoda — A vaszprémi pospttk alk­áld nyilatkozata — — A Szegedi Új Nemzedék tudósítójától — Budapest, augusztus 31. Nemrégiben hire járt, hogy egy so­­mogymegyei községben, Nagyszaká­csiban csodák történnek. Ebben az ügyben most Rott Nándor veszprémi püspök a következőket intézi a közön­séghez : Junius hónap második felében az a hir kelt szárnyra, mintha Nagyszaká­csiban természetfölötti jelenségek len­nének, amennyiben a boldogságos Szűz Mária ismételten megjelent volna. Ez a hir mind szélesebb körben ter­jedt és ezért jónak láttam egyháziak­ból és világiakból álló vegyes bizott­ságok kiküldését. A vegyes bizottság megfigyeléseket tett és a helyszínre kiszállván meg­vizsgálta a jelenségeket, magam is fe­lülbíráltam a hivatalos vizsgálat iratait és arról győződtem meg, hogy a nagy­­szakácsi úgynevezett „csodák“ kizár­nak minden természetfölötti jelleget. Az állítólagos csodák kivétel nélkül hazugságon, vagy félrevezetésen ala­pulnak, amit maguk a fanatikus veze­tők is beismernek. A községi bíró nem némult meg. A süketnémák nem gyó­gyultak meg. Az állítólagos sánta kö­zönséges csaló volt, az akácfa pedig már június 31-ike előtt századóban volt. A kihallgatott tanuk által vallott val­lomások Szűz Máriáról, a szentekről, stb. feltűnően egyéniek, formailag méltatlanok a legszentebb személyek­hez, sőt a kegyeletes érzést élénken sértik. A „látomások“ folyamán a „látók“­ban többnyire egyházellenes érzület fejlődik ki. A tömeges látogatás folytán nap nap után súlyos erkölcsellenes üzelmek léptek fel. A „látomások“-ban nem az isteni ke­gyelem megnyilvánulásai vannak, ha­nem az emberi képzelődésnek vagy sajnálatos káprázatai, vagy kiszámí­­tott csalás. Ily káprázatok előidézésére kiválóan alkalmasak a sátor szcenikus beren­dezése, hiányos étkezés, nyári hőség, hosszú úttól való erős kimerülés, az ájulások utánzási vágya, az ájultak többjének korábbi szervi hajlandósága és a náluk orvosilag megállapított idegbajok. Mindezek a körülmények jobbára hisztériás nőknél váltják ki a nagyszabású jelenségek szokatlan be­teges tüneteit. Mindezek alapján kötelességszerűen felhívom a közönséget, hogy a nagy­­szakácsi­ i jelenségeknek hitelt ne adjon, azok hírét ne terjessze és a „jelenés“-ek helyét ne látogassa. Veszprém, 1925. évi augusztus hó 29 én. Rott Nándor veszprémi püspök.♦ A nyilatkozat megjelenésével egy­idejűen a hatóságok lerombolták a szakácsi-i csodák sátrát, razziát tartot­tak, amelyek során több „látót“ letar­tóztattak, másokat pedig kórházba utaltak. Ezzel a ténnyel megszűnt a nagy­­szakácsi-i csodatevő hely. Megszünnek a szegedi konjunktúra-bankok Hetyükön kávéházak, ültetők nyitnak meg — — A Szegedi Új Nemzedék tudósítójától — Szeged, augusztus 31. Magyarország már a háború előtt a bankok és takarékpénztárak or­szága volt. Ez a megállapítás sta­tisztikailag is bizonyítható. A pénz­romlás azután sok más között a bankkonjunktúrát is a nyakunkra hozta, elősegítvén ezzel a munkanél­küli, spekulációs vagyonszerzést. Már-már odáig jutottunk, hogy a becsületes munkát nem is értékelte a közvélemény s az lett a kiváló férfiú, aki a pénzromlásra, az ország gazdasági katasztrófájára spekulálva észrevehető anyagi eredményeket tu­dott felmutatni. Ezekben a szomorú időkben Szegeden is nyakra-főre ala­kultak bankok, amelyek hangzatos címek és jelszavak alatt kezdték meg működésüket. Helyiségeket a belvárosnak kereskedelmi szempont­ból legkedvezőbb pontjain szereztek s ez a bankinvázió sok régi üzlet, kávéház, vendéglő halálát jelentette. A fák azonban nem nőhetnek az égig s a gazdasági élet iránya is hirtelen fordulatot vett. A bank ma már nem üzlet, visz­­sza kell térniök a „bankár“ uraknak a háború előtti megszokott foglalko­zásukhoz. Ennek az új orientációnak már is mutatkoznak a látható jelei. 1925. szeptember 1., kedd a konjunktura-bankok egy része már megszűnt, más részük is gyengén pro­perál s a megszűnt konjunktura­­bankok helyén ismét a régi üzletek kezdenek feltámadni, így a régi ke­reteket kívánja elérni a Próféta-ét­­terem, a nagyállomás mellett egy „bank“ helyiségében jónevü fodrász­üzlet nyílt meg s állítólag ismét fel fog támadni a Kárász-utca és a Du­­gonics-tér sarkán a régi Corso-kávéház, amely az egyetemre való tekintettel kimondott diák-kávéház kíván lenni. Különböző hírek keringenek a Klau­­zál-téri Eztrópa-kávéház restauráció­járól s szó van a régi Fekete-Ház újból való megnyitásáról (a Somogyi- és Kelemen-utcák sarkán), amelyet a régi jó időkben katonatisztek, ma­gasabb állású hivatalnokok s az ér­telmiség vagyonosabb részei szí­vesen frekventáltak. Lassanként visszanyeri ismét a régi képét Szeged városa s egyszer majd csak azon vesszük észre ma­gun­kt, hogy az élet is visszatér a régi kerékvágásba. Miért oly méregdrága a hús ? A 8000 koronás élőmarhától a 34000 koronás vesepecsenyéig — A Szegedi Új Nemzedék tudósítójától. — Szeged, augusztus 31. Lapunk hasábjain több ízben szóvá­­tettük már a gazdatársadalom és a városi fogyasztó közönség azon pana­szát, mely szerint a hús fogyasztói ára aránytalanul magas az élő állat árá­hoz képest. A gazda ugyanis a sok üggyel-bajjal felnevelt jószágért (a szarvasmarha közepes árát véve ala­pul) kilónként csupán 7—8000 koro­nát kap, s mire ez a jószág iparszerű­­leg feldolgozva, stb a fogyasztóhoz ke­rül, annak­­ismét csak közepes számí­tás szerint) 22—24000 koronát kell fizetnie. A helyzet ugyanez a borjú és sertés­húsféleségeknél is. A közönség panaszát egy elkesere­dett fogyasztó az alábbiakban tolmá­csolja : — A hús ára manapság megfizet­hetetlen. A rossz gazdasági helyzet mindenkit kényszerít ugyan bizonyos klm­ondásra, a kiváló tápláló értékű húst azonban az emberi szervezet nem nélkülözheti. Az árdrágítást azzal szokták bizonyos elemek elütni, hogy akinek nincs pénze, az ne egyék húst. Eszerint tehát a gazdasági helyzet mostohasága folytán rossz anyagi sor­ban élő népesség csupán kenyérrel, vízzel, főzelékkel, gyümölccsel táplál­kozzék? Ez a brutálisan cinikus fel­fogás már egyenesen a büntető törvény­­könyv határait súrolja s csak a felhá­borodás hangján említhető. A sajtónak és a hatóságoknak eminens kötelessé­gük, hogy belenézzenek a termelő és a fogyasztó között álló tényezők ügye­ibe s megállapítsák,­ hol, kik és miért drágítják a 7—8000 koronás élő marha árát 22 —24000, sőt 32000 koronáig. A fenti vélemény sok igazságot tar­talmaz, de egyoldalúnak nevezhető. Kérdést intéztünk a mészáros- és hen­tesipar egyik kiválóságához, akitől a húsdrágaságra vonatkozólag érdekes felvilágosításokat kaptunk. — Húsdrágaság alapjában véve nincs is, s a húsárak egyes minőség­ben még az aranyparitást sem érték el. A közönség ott téved, amikor az élő állat árához nem a közepes mi­nőségű hús árát, hanem a csemege­áru-számba menő vesepecsenye árát hasonlítja, s elfelejti, hogy egy 300 kilogramm vágósúlyú jószágban mind­össze néhány kilogramm a vesepecse­nye. A mészáros- és hentesipar távol áll az indokolatlan árdrágítástól s az másutt keresendő. A feleletet tehát nem könnyű meg­adni arra a kérdésre, hogy miért oly méregdrága a hús ? A gazdák, a va­sút, a jószágkereskedők, a nagyvágók, a húsiparosok mindnyájan elhárítják magukról a húsdrágaság ódiumát. Hol van tehát a hiba ? Úgy véljük, igen rövid időn belül tisztázódni fog, aminthogy a kormány előtt is nyilván­valóvá lett már, hogy milyen tényezők drágítják ennyire a húst. Mi e problé­mának végére fogunk járni.

Next