Szegedi Uj Nemzedék, 1925. december (7. évfolyam, 274-296. szám)
1925-12-01 / 274. szám
túl azon a tisztuláson, amit az ember nem tesz, hanem amit az ember megszenved, megél, megtapasztal, de végre is megüti a mértéket. Nevelni a népet az ideális realizmusra. Nem is a népet értem, hanem a vezető közönséget, az intelligenciát, iparosságot, ifjúságot, leventeséget, cserkészetet, hogy mi mindnyájan az iskolai idealizmusból kilépve, az élet realizmusában megálljuk helyünket. Ennek a magyar szociális elváltozás lesz a vége. " A szociális megérzés hajnala Fehérváron volt egy ünnep. A cisztercita-iskolai-, ipariskolai', rokkantintézeti, az inasiskolai cserkészcsapatok mind egy frontban álltak és senki se tudta, hogy a másik inas-e, vagy diák, mind együtt szavaltak, együtt énekeltek, színdarabot adtak elő. Ez realizmus és valóságos idealizmus. Ez egy új világ, ez egy új magyar világ és hogy Széchenyi száz év előtt élt . . . hát Istenem, végre ránk hasadt az a felséges szociális hajnal, a szociális megérzések hajnala. Hogy ha ezen az utón megyünk, azt látom, hogy a magyar jövendő: „laboré realismo“ — mint valóságos Programm szerepel. A népcsalád lépcső az Isten felé Azután — ez talán a legjobban markol a szívembe — a nemzetnek a szeretete, a sanguis ihlete, vagyis a vér lehelete nem az, mint mondják: az Ázsiából jött magyarság, — hanem a történelmileg itt fejlett magyarság szeretete. Mert hiszen a Duna is úgy folyik, hogy van abban Vág, Nyitra, Zsitva, Garam, Ipoly, Hernád és a Sárrét vize és lejebb beletorkollik még a Tisza is. Azt írja Széchenyi: Nagy veszély fenyegeti nyelvünket és nyelvünkben nemzetünket, melynél nagyobb kincsünk nincsen, mert a nyelvnek ápolása és kiművelése által lehet a felső fénykörbe emelkednünk és sok előnyt szereznünk. Azt írja: Mit tehet a nemzet, ha egyet érez, ha egyet hisz, ha egy nyelvet beszél a Missziszippitől a Coloradoig . . . Minden népcsalád, amely sajátosságában neki megfelelő légkörbe emelkedik, lépcső az Isten felé. Szeretni a magyar nyelvet, szeretni a magyar zenét, szeretni a magyar lelket, Széchenyinek aggódó és szerető szellemében. Négy-öt nap előtt jött egy cisztercita-rendi tanár Egerből és elmondta, hogy Verdunnél álltak a magyar csapatok. Voltak ott angolok is és ezek az angolok hallgatták a magyar csapatoknak azt a szívlüktető magyar dalait a legveszedelmesebb helyzetekben is. Az egyik angol eljött Magyarországba és mikor a magyar éneknek, ennek a sajátos, bűvös bájos, minden más kulturától eltérő zenéjétől elbűvölve kérte a kultuszminisztériumban, hogy ajánljanak neki egy magyar könyvet, amelyből a magyar Géniuszt megismerheti, — ajánlották neki — hála Istennek — nem Móricz Zsigmondot, nem is Szabó Dezsőt, hanem Gárdonyi „Falu“-ját. Az angol megtanult magyarul és megkérte Gárdonyit, engedje meg neki, hogy ezt a művet angolra lefordítva kiadhassa Angliában. És Gárdonyi szívesen beleegyezett, nem is kért szerzői honoráriumot, mondván, hogy ha művével csak néhány angolt is meghódít a magyar eszmének, ez lesz az ő legnagyobb honoráriuma. Szeretni kell a magyar pszichét! A magyar pszichét meg lehet mérgezni, a magyar nyelvet ki lehet forgatni. Tudom, hogy Czegléden, itt Szegeden, Kiskunhalason a magyar nyelvet más kiejtéssel beszélik, de a budapesti kávéházakban, orfeumokban valami sajátos új jiddis-nyelvet kotyvasztanak össze, amely nagyon távol áll a magyar pszichétől. A magyar művészetet és a magyar irodalmat úgy kell szeretni, hogy ha az ember ilyenkor talán nevet is, de voltaképen megborzad. Ezt nem szabad eltűrni, ezért mindent oda kell adni, nem szabad magunkat megmérgezni engedni az idegenségtől. Ne engedjük elrontani a magyar érzést semmiféle beszörődéssel Ne olvassanak soha destruktív újságokat! Nekünk csak úgy lehet győzni, ha annak az áradó mocsárszellemnek az orra elött becsapjuk az ajtót, de úgy, hogy azután szedi is magát mindenestől. Tudom, hogy sokan azt mondják: engem nem ront és jó, ha az ember más oldalról is látja megvilágítva a problémákat. Ezek helytelenül gondolkoznak, mert az ellenség erősítése a mi frontunk áttöréséhez vezethet. Nekünk azon kell lennünk, hogy a magyar érzést, a keresztény nemzeti érzést semmiféle beszűrődéssel elrontani ne engedjük. Ha Kegyetek ezt úgy tartják, mint egy szentséget, ha úgy vannak meggyőződve, hogy halálos bűn a nemzet élete ellen, hogy ha valaki folyton helyt ad a beszűrődésnek, amivel gyöngíti a keresztény és nemzeti érzést, akkor Szeged magyar város lesz, — ha azonban nem, akkor Szeged is annak a budapesti „kultúrának“ a martaléka lesz. — Fide idealismo, — laboré realismo, — sanguine patriotismo. Mi ezt a hitet valljuk ! Ez a mi hitvallásunk! Mi a hitvallás? Nem egyszerű fogalmak, az egy gyönge gerendázat, — hanem az eszmének vért ivó fogalmai, kigyulladó fogalmak, nagy realitás. Ki a keresztény ember ? Akiben Krisztus él. Nem, aki a törvényt tudja, hanem akiben Krisztus él. Ki a magyar ember ? — Nem az, aki a magyar hitvallást pusztán énekli, hanem aki ezt az egész magyar életet, magyar bizalmat, magyar lelkesülést, patriotizmust magában, egyéniségében, életében kiváltja. Ez az igazi! Ha Kegyetek így fognak érezni, akkor az olasz Mazzini szavait fogják önmagukon tapasztalni: Itália nem tömeg, Itália nemcsak hagyomány, nemcsak egy flagitáció, Itália egy vallás. Ha én valamikor azt fogom mondhatni Kegyeteknek, hogy közvetítve látom ezeket a nagy, felséges dolgokat, — ha azt mondják, hogy Magyarország nem tömeg, nemcsak egy múlt és történelem, hanem élő valóság, — őszinte, igazi realizmussal és a magyar szívnek magyar vérétől átitatott patriotizmus, — akkor hiszem, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz ! SZEGEDI ÚJ NEMZEDÉK 1925 december 1., kedd Megnyílt a szeged—kikindai vasútvonal Az első vonal Jugoszláviából utas nélkül tatotl be Ssezegre — Rowldesen nagyobb forgalom várható — A Szegedi Új Nemzedék tudósítójától — Szeged, november 30. A hosszadalmas tárgyalások után október 15 ére ígért szeged—kikindai vasútvonal november 30-án megnyilt. Az első vonat Pancsova—Nagykikindáról november 30-án reggel hat órakor Szőreg állomásra érkezett, ahonnan a vonatnak 7 óra 17 perckor van csatlakozása Szegedre. Valkó Lajos kereskedelmi miniszter vasárnap Szegeden a kereskedelmi és iparkamara székházavatási ünnepélyén mondott beszédében a szegedi kikindai vasútforgalomra vonatkozólag kijelentette, hogy a fölmerült akadályokat technikai kérdések okozták, de most már nincs akadálya annak, hogy a forgalom megindulhasson . Így másfél- 1 hónapos késés után után november 30-án végre minden különösebb formalitás nélkül átadták a forgalomnak a szeged—kikindai vasútvonalat. A vonal megnyitásáról kiküldött munka-társunk a következőket jelenti: I A szőregi állomáson reggel fél hat*kor az államrendőrségi kirendeltség, vámtisztviselők, vasutasok és a sajtó képviselői várták a Jugoszlávia felöl befutó első vonatot. Megérkezett az első utas is, Kobityó A. József dr. orvos, aki megszállott tes rületre, Temeskutasra igyekszik. Több utas nem is utazik Jugoszláviába. Hat óra után három perccel elnyújjtott sípolás hallatszik, utána feltűnt egy hatalmas lokomotív lámpája. A szerb vonat. Lassan begördül az állomásra, Tóth Illés szőregi állomásfőnök szalutál, majd a vonatvezető, Pajetic Funac ugrott le elsőnek a vonatról. Néhány pillant múlva két fegyveres vámőr szállt ki az egyik harmadik osztályú kocsiból s Petres Gyula vámőrségi őrnagynál jelentkeztek. — „Őrnagy urnák alázatosan jelentjük — mondotta az egyik — a jugoszláv vonatot bekísértük a határról. Utas nincs.“ Vidák József dr. rendőrfogalmazó, Répás József detektivcsoportvezető és Rudnai Lajos detektív végigjárták a vonatot, majd a vonatkísérő személyzet is leszállt. Az állomásfőnök szobájában a szegedi üzletvezetőség kiküldöttei, Hellmann Gyula főellenőr, Imre Géza főellenőr és Poverai János ellenőr üdvözölték a jugoszláv vasutak részéről érkezett Dimitrinovics oroszlámosi állomásfőnököt és Frányics raktárnokot, akik Szabadi és Eckert távirdafelvigyázókkal együtt kísérték át a vonatot Szőregre. Közben az első utas poggyászait a szegedi fővámhivatal kirendeltségének tisztviselői, Szotyori József vámellenőr és Gyürki Ferenc vámtiszt megvizsgálták, Vidák dr. láttamozta az útlevelét. Egészen kivilágosodott már, az öt vagonból álló vonat indulásra készen áll az útra, vissza Jugoszláviába. Elbúcsúztunk. A magyarok felszálltak a vonatra. Hét óra. Itt az indulás ideje, a vonatvezető magyarul kiáltja: „Mehet“. A vonat lassan megindult, az első utas fehér kendőt lobogtatott. Néhány perc múlva a kanyarodónál eltűnt a vonat utolsó kocsija is. wachiawiabi - Keresztény ember csak keresztény lapot olvasi RAMON NOVARRO parádés alakítása vörös liliom péntektől a Korzóban. A nyugdíjasok országos nagygyűlése Vasárnap délelőtt 10 órára zsúfolásig megtelt a régi képviselőház tanácskozó terme az ország minden részéből felsereglett nyugdíjasokkal. Az elnöklő Naményi Imre dr. nyugalmazott kultuszállamtitkár nagyszabású beszédben mutatott rá azokra a sérelmekre, melyek a nyugdíjasokat a szanálás óta érték azáltal, hogy a kormány nemcsak az 1912. évi LXV. törvénycikket, melyet pedig még Kun Béláék is respektáltak, nem tartja be, hanem más törvényeket is részint törvényekkel, részint kormányrendeletekkel megváltoztatott, legutoljára pedig megtagadta a 15 százalékos nyugdíjemelést a nyugdíjasoktól. Hogy a nagyközönség is kellőképpen tájékoztatva legyen, az 1912 évi LXV. t.C. a nyugdíjat úgy állapította meg, hogy 40 évi szolgálat után a teljes fizetést, kevesebb után pedig annak megfelelő százalékát biztosítja. A szanálás kezdetétől (1924. július 1) a teljes nyugdíj megmarad, de a 40 évnél kevesebb szolgálati idővel bírók nyugdíjuk bizonyos százalékát elvesztik, mely százalék a szolgálati idő szerint 5—40 százalék között váltakozik. Hogy mit jelent — különösen alsóbb fizetési osztályokban a nyugdíj csökkenése, néhol a nyugdíj egyharmadáig, vagy egynegyedéig, arról nem beszélünk. Az államtitkár beszéde után előterjesztett határozati javaslat szerint a nagygyűlés a kormányzót kéri, hogy a nyugdíjasok a törvény szerinti nyugdíjat megkapják; felirattal fordulnak a nemzetgyűléshez és a kormányhoz ; a kormány előtt rámutatnak arra a veszedelemre, mely ezekből a sérelmekből származik; kérik a kormányelnököt, hogy eszközölje ki a szükséges összeget. A határozati javaslat előterjesztése után megindult vitában a szónokok más és más oldalról tárták fel a sérelmeket. A tárgyalás nyugodt menetébe bombaszerűen csapott bele Ujfalussy nyugalmazott tábornok felszólalása, aki a határozati javaslatból csak az első pontot fogadta el s azután azt a javaslatot tette, hogy a nyugdíjasok lépjenek be a szociáldemokrata pártba. Feltűnően nagy felzúdulással fogadta a javaslatot. A rendőrség képviselője kijelentette, hogy poltikát tárgyalni nem enged, a NyíKOSz nevében pedig Krompecher Károly ny. tábornok biztosította a nagygyűlést, hogy a nyugdíjas katonatisztek országos szövetsége nem lép be a szociáldemokrata pártba, utána egy másik nyugdíjas rávilágított a magyarországi és oroszországi példákra, kimondotta, hogy a nyugdíjasok a nemzeti alapot nem hagyhatják el. Egyéni érzelmekről nem lehet szó, ahol a keresztény Magyarország lét- s érdeke forog kockán. Már most nem tudjuk, hogy a kormány végre valahára több, mint egyszázezer nyugdíjas és több százezer gyermek jövendő sorsán akar-e komolyan segíteni. Ha segít jó, ha nem segít, az is jó; tőlünk, szenvedünk tovább, bízva Istenben és önmagunkban. De ha azután azok, akiket a keserűség a szociáldemokrata táborba visz, ezt a tábort a választáson győzelemre segítik s ebből beláthatatlan bonyodalom származik, akkor vállalnia kell a felelősséget. De vállalja a felelősséget az egységes párt, vállalja a kormányt támogató Keresztény Gazdaági Párt s annak vezére, Wolff, Vass I József és társaik. A szociáldemokrata pártba való be- 5 lépést nem egy nyugalmazott vasúti fékező, nem egy nyugalmazott írnok indítványozta, hanem nyugalmazott tábornok. Számolt e a kormány azzal, midőn eddig csak jó szót adott kenyér helyett, hogy íme, már ez is megtörténhetik és számolt-e azzal a rettenetes hatással, melyet ez országszerte kelt? Ha nem számolt, jó lesz rajta gondolkozni. Számol-e végül azzal, hogy midőn egyrészt a nyugdíjasokat a szociáldemokraták karjaiba kergeti, másrészt a napról-napra erősbödőszo scialista sajtó izgatását, mely különösen a katolikus egyház ellen irányul — meg nem fékezi: a keresztény Magyarország sírját ássa meg ? B. J. úr.