Szegedi Uj Nemzedék, 1927. október (9. évfolyam, 222-247. szám)

1927-10-01 / 222. szám

Várkony Mihály ^LSCSkék és a hápOSZt A 1 hétfőn, keddet a Korzóban. | wullä uOlluäl tUllUOKlOSG Fehér arany és hogy mi szükséges annak pót­lására. Erre szükséges az 50 száza­lékos pótadó. Ha bizottsági tagok a városrendezésre felvett összeget törölték volna, akkor a hiány is ke­vesebb volna. Ez esetben elég lenne a 40 százalék is, ahogyan Balogh Lajos később módosította indítvá­nyát. A­mi a kereseti adót illeti, a polgárságnak­­egészen mindegy, hogy azt az államnak fizeti-e vagy a vá­rosnak. Megemlíti, hogy egyes vá­rosokban nem csak kereseti, hanem más adók is vannak. Az 50 száza­lékos községi pótadó­­olyan, mint a kétszer kettő négy. Abból nem le­het engedni. Balogh Lajos mégegyszer síkra­­száll, most már a 40 százalékos pótadó mellett. Szive szerint — mondotta kevés ember szavaz itt. A miniszter maga is 40 százalékosat kíván, majd fellebbeznek hozzá. Szavaznak. A többség az 50 szá­zalékos pótadót fogadja el. — Ezzel — mondotta ezután a polgármester — a költségvetés le van tárgyalva. Hátra vannak még az alapítványok és az üzemek költ­ségvetése, de az utóbbiak nagy ré­szét az egyes jövedelmi tételeknél letárgyalták Egy bizottsági tag a városi zá­logház tételéhez még felszólal és indítványozza, hogy a zálogház tiszt­viselőinek fejezze ki elismerését. Wimmer F.: Hat százalékos pénz­zel többletet elérni nem érdem. Fe­leslegesnek tartja az elismerést. — Ez a tanács véleménye is — válaszol a polgármester. A hirdetési vállalat számadásáho­z Balogh Lajos szólal fel. A hirdetési vállalat még nem szűnt meg. An­nak az urnák szelleme, kivel a város szerződést kötött, még mindig él. A miniszter rendelete értelmében kéri, hogy ezt a vállalatot építsék le. Építsék le akár a most fúrandó kút fenekére. (Derültség), de a város ilyesmivel ne foglalkozzék. Somogyi polgármester bejelenti, hogy sajnos, a hirdetési vállalatot csak a jövő­­év augusztusában lehet a szerződés értelmében beszüntetni. Az orvos, borbély, műtétek, gyógy­szerek tételénél Regdán Károly úr a borbély szó törlését kéri, mert a borbély az iparos, nem lehet az or­vossal együtt említeni. A polgármester bejelenti, hogy a tételt megváltoztatják. Farka Lajos úr­a, testnevelési alaphoz felszólalva, hosszú zavaros beszédben kiterjeszkedik a levente­oktatásra és a kormány, a tanfel­ügyelő és egyéb funkcionáriusok el­len sértő kifejezéseket használ. Meg­említi a Délmagyarország egy cik­két, melyben egy miniszteri tanácsos rossz véleményét fejezi ki a tanyai iskolák állapota ellen. Somogyi polgármester: A bizott­sági tag ar egymásután annyi in­­parlamentáris kifejezést használt, annyi embert gyanúsít, hogy ezt to­vább tűrni nem lehet és ezek miatt sommásan rendreutasítom. Farka ezután mindenfelől fel­hangzó elitélő közbeszólások mel­lett befejezte beszédét. Az alapítványok tételeinél Tóth Imre dr szólalt fel. Azt kérte, hogy az alapítványok, köztük a Tukats-féle alapítvány ka­matait rendeltetésükhöz híven osz­­szák ki. Gaál Endre úr válaszában el­mondotta, hogy a költségvetésben feltüntetett összegek nem kamatok, hanem pengők. Olyan csekélyek te­hát a korona elértéktelenedése miatt, hogy nem érdemes kiosztani. Ami a Tukats-féle alapítványt illeti, az fel­lebbezés alatt áll. A miniszter azt kívánja, hogy a bérházat, melynek jövedelme a tulajdonképeni alapít­vány, a város nevéről az alapítvány nevére telekkönyvezzék. Egyéb mó­dosítások eszközlését is kérik ezen­kívül. A ház jövedelmét most a város félreteszi, mihelyt azonban az alapítvány ügye elintézést nyer, a ház jövedelmét az alapító intenciói­nak megfelelő célokra fordítják. Több felszólaló már nem jelent­kezett, mire a polgármester bejelen­tette, hogy a közgyűlés az 1928. évi költségvetést letárgyalta és azt az eszközölt módosításokkal elfo­gadta. A polgármester ezután az ülést berekesztette és a szeptemberi köz­gyűlés folytatását szombat délután 4 órára tűzte ki. SZEGEDI ÚJ NEMZEDÉK 1927 október 1., szombat Az áttévedt magyar fiút besorozták az oláhok — A Szegedi Új Nemzedék munkatársától — Szeged, szeptember 30. Néhány nappal ezelőtt oláh katonai uniformisban egy fiatalember állított be a szegedi rendőrségre, ahol jelent­kezett, mint magyar-román katonaszö­kevény. Furcsa históriája van azonban a kettős szökevénységnek. • Szalka Ferenc ugyanis — mondotta — tavaly még a pécsi ezrednél szol­gált, mint közvitéz. Elérkezett a kará­csony, amikor őt is hazaengedték szü­leihez néhány napi szabadságra. Szalka Ferenc az első vonattal hazautazott a trianoni határ szélén lakó öreg szülei­hez, akik tejbe-vajba fürösztötték a „katona fiút“. Lángosházak is voltak a kis falucskában, melynek legutolsó házát csak egy kocsiút választotta már el az oláh határőröktől, akik ott strá­­zsáltak töltött fegyverrel a határszélen. Egyik meghívás a másikat érte, ami­kor egy este meglehetős hangulatban távozott el Szalka Ferenc a vendég­ségből. Valahogy sétálni jött kedve és elkezdett barangolni a sötét éjszaká­ban, boros fejjel a földeken. Egyszer csak oláh járőrrel találta magát szem­ben, akik magukkal vitték az őrszo­bára. Áttévedt ugyanis a határon. Hosszas hurcoltatás után Aradra vitték, ahol besorozták kato­nának. Teltek a hónapok és Szalka Ferenc többször próbált megszökni, azonban sohasem sikerült. Megesett, hogy ke­mény büntetést kapott szökési kísér­leteiért, de ez nem riasztotta vissza attól, hogy újabb szabadulási terveken ne törje a fejét. Végre tizenhatszori hiábavaló kísér­let után most alig néhány napja tu­dott csak végleg megszabadulni az oláhoktól és úgy, ahogy volt, egyen­ruhában, átszökött a határon és egye­nesen Szegedre jött, ahol jelentkezett, mint kettős katonaszökevény. — Tu­­­­dom, hogy a pécsi ezredemnél katona­­i szökevénynek gondolnak és meg is fognak büntetni, de nem bánom, mert az még mindig kevesebb fájdalom, mint az oláh hadseregben szolgálni. Várhelyi prelátus a város főkegyúri jogának teljesítéséről — A Szegedi Új Nemzedék munkatársától — Szeged, szeptember 30. Mihalovits Dezső és Farka Lajos törvényhatósági bizottsági tag urak, más téma híjján, a csütörtöki köz­gyűlésen ismét mint a katolikus egyházközségek működésének szak­értői jelentkeztek. S tették azt olyan formában, annyi rossz indulattal az egyházközségek működése iránt, amennyi akármelyik békebeli sza­badkőművesnek becsületére válna. Végtelen sajnálatunkra nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a már százszor elmondott és hangoztatott tények és igazságok után ugyan­olyan stílusban gyakoroljunk kriti­kát e két városatya közgyűlési sze­replése fölött, mint amilyen stílus­­ban ők mondották el véleményüket a csütörtök esti közgyűlésen. Nem használhatjuk ugyanazt a stílust, nem akarván kitenni magunkat ol­vasó közönségünk súlyos lekriti­­zálásának. Ez a két úr még mindig az egy­házközségek működésének törvény­telenségét hangoztatja. Nyilvánvalóan azt hiszik, hogy, ez az ádáz harc esetleges népszerűségüket fogja gya­rapítani. Különben nem hangoztat­nák unos-untig jól ismert, s már a közgyűlés nagy többsége által is mérsékelten tisztelt véleményüket. Ők, úgy látszik, nem akarják tudo­másul venni a kormány álláspont­ját az egyházközségek működése és az egyházi adó kérdésében. Nem akarnak tudomást venni arról, hogy a kultuszminiszter nem egy leirat­ban, s nem kijelentésben hangoz­tatta, hogy az egyházközségek mű­ködésének törvényességéhez szó sem férhet, hogy a belügyminiszter hasonló álláspontra helyezkedett, s hogy ez a kérdés úgy a kormány, valamint az egyházi főhatóságok és a város előtt teljes tisztázást nyert. Ezek mint tények, mint igazságok nem érdeklik a bizottsági tag urakat, ők valószínűleg csak arra kiváncsiak, hogy megfelelő bombaszttal, s enyhe demagógiával garnitozott támadá­saik milyen hatást váltanak ki bi­zonyos néprétegekből. Éppen azért engedje meg a t. tanács, hogy csodálkozásunknak ad­junk kifejezést ez üggyel kapcsolatos viselkedése fölött. Ki tudná, ha éppen a tanács tagjai nem ennek a kér­désnek tény- és jogállásait ? S kinek lett volna első­sorban kötelessége visszautasítani a Farka- és a Miha­­lovics-féle okvetetlenkedéseket, mint éppen nekik? Ámde a tanács­ urak hallgattak mélyen s egy sem vett magának erőt és bátorságot, hogy a támadáshoz hasonló energiával ma­gyarázza meg nekik, hogy rossz­indulatú tévedésen alapszik amit állítanak. A tanács urak hallgattak. Nyilvánvalóan közeledik a tiszt­­újítás. S ha már ők hallgattak, hol vol­tak a katolikus vezérférfiak ? Erről azonban majd máskor. Várhelyi prelátus nyilatkozata a város kegyúri kötelességeiről A Szegedi Új Nemzedék munka­ József pápai prelátushoz, aki a kő­társa a csütörtökön történtekkel kap­csolatban kérdést intézett Várhelyi vetkezőket­sunknak, mondott a munkatár­ — A csütörtöki közgyűlés a „ki­sebbségi felekezetek“ eddig 26.000 pengős segélyét 100 százalékkal fel­emelte, holott a polgármester szerint a reformátusok száma az egyetem­nek ide való telepítése által legfel­jebb 6544-re emelkedett. — Bármely bevett vallásfelekezet­nek juttatott segély általában helyén való. A reformátusoktól sem sajnál­juk a városi támogatást. A közgyű­lésen elhangzott egyik beszéd lénye­ges tévedésére azonban reá kell mu­tatnunk. Szeged szab. kir. város a katolikus plébániáknak kegyura. Mikor tehát fizeti a plébánosokat, segédlelkészeket, kántorokat, stb. gondoskodik a hitoktatásról, mikor templomot, plébániát épít vagy res­taurál, akkor nem segélyt ad, hanem min­den mást megelőzően köteles­ségét teljesíti, melyre akkor is kötelezve van, ha a „kisebbségi felekezeteknek“ semmit­­sem adna. Tehát a kegyúri jogoknak a katolikus egyházzal szemben való teljesítéséből még semmiféle kötele­zettsége nem származik a városnak oly irányban, hogy — pláne azzal arányban — segélyezze a felekeze­teket. A „segélyezés“ a városnak a kegyúri kötelezettségeknek teljesíté­sén felül való erkölcsi kötelessége, melyre azonban törvény által köte­lezve nincsen. Az egyik szónok által idézett rendelkezés csak annyit ír elő, hogy amennyiben „segélyezés“ egyáltalában történik, („ami való­színű és helyes“) az történjék a fele­kezeti megoszlás arányában. — Szegedre vonatkoztatva tehát: ha a város a kegyurasága alá tar­tozó plébániákat, templomokat, egy­házi személyeket kötelességszerűleg ellátta, erkölcsileg kötelezve van az államnak és a városnak egyaránt kívánatos vallásos élet mélyítésére az egyes „felekezeteket“ támogatni, segélyezni. Segélyeznie kell tehát elsősorban a katolikus egyházat és a lélekszám arányában a felekezeteket is. Így segélyezi a város a kegy­urasága alá nem tartozó alsóvárosi és felsővárosi plébániákat, hozzá­járul templomaik épségben tartásá­hoz, esetleg hitbuzgalmi egyesüle­teket támogat stb. Csak ezen „segélye­zési“ kiadásokhoz szabad arányosí­tani a felekezetek támogatását. Ha te­hát a református felekezetet tehet­sége szerint 52.000 pengővel támo­gatja, kötelessége a kegyúri kiadáso­kon felül lélekszám arányában a katolikusokat is támogatni. — Ez a jog, ez az igazság és ezt megköveteljük! Kegyúri kötelességeit a város nem vállalta ! Kötelességeivel szem­ben a város többek között a regále jogot kapta, melynek alapján egy­szerűen adósa a plébániáknak. — Mindenesetre sajnálatos, hogy csak a polgármester úr volt egyedül, aki a városnak az egyházzal szem­ben való kegyúri viszonyára rámuta­tott. — A közgyűlés határozatát nem helytelenítem, csak kívánom, hogy debreceni hittestvéreink hasonló el­bánásban részesüljenek. — Amint látom, legelőbb Csehország­gal kell leszámolni, mert az ő sajtója fűti legjobban a disszonanciát az euró­pai világsajtóban. Ha Csehország nem mond le szépszerével a bitorolt terü­letekről, úgy majd az igazság nevében térdre fogom őt kényszeríteni. Rothermere lord

Next