Szegedi Uj Nemzedék, 1927. november (9. évfolyam, 248-257. szám)

1927-11-01 / 248. szám

ifvesztény politikai napilap Előfizetési ára: Egy hónapra . . 2-80 P tostán küldve. . 2'96 P Hzalkaltn. kedvezmény. ■gyes szám ára 10 fillér fgsár-és ünnepnap 16 fillér fecrkesztöség és kiadó- hivatal : inged, Dugonics-tér 7. sz. TELEFON: Iterkesztöség; 12—84. Kiadóhivatal: 1—53. Isaged, 1927 november 1., kedd Ara 10 nílér Főszerkesztő: Dr. DOBAY GYULA Fömunkatárs: PUSKÁS JENÓ. A Baross-Szövetség szegedi bókjának, a MANSz, a Magyar Nemzeti Szövetség, a Turul és az Államvasuti Alkalmazottak Orsz. Szöv. szegedi üzletvezetöségi ke­rülete hivatalos lapja. Posta takarékpénztári számla 8815. IX-lt éTfolyam, 248. sz4m. Halotfab napidra Irta: Diósi Géza dr A borongós, ködös ősz szomorú­sága körülöleli a temetőt s meg­nyugszik a néma hantok, a kőbe vésett csend ezrei felett. A ködbe burkolt város kiözönlik a csendnek, az elmúlásnak korába, hogy kegye- letes tényként szeretetének tanúságát nyújtsa. Szeretteink sírján meggyulnak ma a gyertyák, az apró mécsesek, a kegyelet fáklyája lobog a nemzet nagyjainak, hősi halottainak sírján, az ismeretlen katona, a névtelen hős emlékén lobog világosság s mi a csendben — emlékezünk. A rövid földi harc után a temetők lakói megbékültek. A halál levette a fáradt vándor válláról a terhet, a keresztet, de ezt diadaljelül az egy­ház a halott sírjára tűzte. S ez a kereszt ma virágos és díszes s a virágos hant alatt a drága halott felfigyel egy pillanatra és figyelmez­tet: „Földi- halandó, vigyázz ma­gadra ! Nekem már meg van a bé­kém, nyugalmam. Roskadozó test­vérem eszmélj, térj magadhoz. Ott lenn csend van, körülötted és ben­ned tombol a vihar, tombol az ön­zés, a békétlenség, megnemértés. Eszmélj: ott van az örök figyelmez­tető, a túlsó part, mely arra vár, hogy elérd — ez az örökös földi jelen int, hogy van végtelen jövő, lesz a te számodra is, a „másvilág“ bezárt kapuit fel kell nyitanod“. Úgy érezzük, mintha ez a nap lenne a kibékülés napja mindenki számára, a kiengesztelés órái nekünk, földi halandóknak azokkal szemben, akiknek valamivel tartozunk — haló­porukban. Mintha ezen a napon óhajtanánk kiengesztelni a sok nem- törődést, megnemértést, szenvedést, melyet kedveseink szenvedtek éret­tünk. A gyermek sírva öleli át a keresztfát és ezerszer visszakivánja, hívja az életre édes szülőjét. Csak most érzi, mikor már nincsen — mit jelent az édesanya, édesapa. Az özvegy puha, meleg kezével simo­gatja a sirhant virágait s könnyes szeme a legszeretőbb férj, vagy testvér és fiú nevére tapad. Magára hagyatva áldoz szeretteinek sok-sok embertársával együtt; gyakran kijár­nak a csendbe, mert szeretik hall­gatni a végtelen csendet, amikor kedveseikkel beszélgetnek, öröm ne­kik a nagy-nagy csend, mely a teme­tőt körülöleli; szeretnek beleburko­lózni és elmerülni a szomorúságba, a könnybe, gyászba, a gondba, a szenvedésbe, az alkonyatba, az éj­szakába . . . Óh, ők a mártírok megtanulták a temetőben megszeretni a csendet, hol minden némaság és nyugalom, csak a csipogó, fázós macfórkák édes zenéje töri meg oly­kor-olykor az elmúlás palotájának köbe vésett csendjét, uk halottaikat úgy szeretik, talán még bensőbben, mint az élőket. És mégis olyan szo­morú az, ha valakinek már csak halottjai vannak, akiket szerethet... És amint rójjuk az elcsendesedett, elhalkult emberek utcasorait, lak­helyeit, sok-sok név és letűnt élet, sok-sok ércbe, köbe vésett szomorú­ság kapja meg lelkünket. Látunk Magyar Pateonba tartozó és méltó neveket, írókét és költőkét, kik hattyú­daluk eléneklése után mentek el; olvasunk „futó csillagok“-at, akik alig élvezhették a múlandó földi lét amúgy is szűkre szabott áldásait; — korán ütött az óra s a fiatal lélek elmondva utolsó imáját, el­zengve himnuszát kettétört életfával a siri csend lakója lett. Busul a költészet Géniusza; kezében lantot tart, melyet átfog, busán koszoruzva a rátett virágcsokor s körülvesz a csupa bánatot, szomorúságot lehelő fájdalmas csend. Aztán látunk ezer és ezer sirt, egyformát és gondozottat; lelki sze­meinkkel még többet, névtelent és tömegsírt, melyekben a hős fiuk nyugosznak, a mi hőseink, akiknek övéiért, a hazáért aggodalommal, féléssel eltöltött agyát fúrta át az ellenséges golyó. A szülő sirja mel­lett ezeké a legdrágább hant, akiket felneveltek és egyenként áldozták fel nemes életüket a magyar földért. Már nyugodtak, csendben vannak. A koporsók nem hadakoznak a föld alatt, a halott regiment csendes. De ők is figyelnek a nagy csendben és figyelmeztetnek: Ne torzsalkodjunk a mást megbántás fegyverével, hal­kan, csendben dolgozzunk s a munka nyomán áldás támad. Most különö­sen kellenek a munkás, csendes, halk szavú emberek, akik nem árul­ják portékájukat hangoskodva a fórumon. Pedig milyen kevés a csendes, elgondolkodó ember. „Aki nem tud imádkozni, menjen a ten­gerre, ott majd megtanul imádkozni“ — mondja nagyon helyesen a köz­mondás és aki nem tud csendes, magábanéző lenni, az időnkint men­jen ki a temetőbe. A holtak csend­jében elcsendesedik az ember, rá­eszmél földi vándorvoltára, ha sokat jár a sírok közölt. Ezek mindegyike beszédes tanulság: Akit sok csapás ér és sok sirhantra visz virágot, — csak az tudja megmondani, hogy a sírok szaporodtával mennyire fogy az ember ajkán a szó s mennyire átérzi és megérti, hogy e földön szenvedés az osztályrészünk s egyi­künk sem kerülheti el a sirvermet: „mend azhoz járón vagymok.“ S mikor Halottak előnapján eze­ket elgondoljuk, mikor fázos lelkünk beleburkolózik önmagába s szeret­teinkre gondolunk, amikor a sírok között botorkálunk és elmélkedünk a mindenkit egyformán megfogó halál nagyhatalmán, bizó és remény­kedő, hivő lelkünk a Mindenek Urá­hoz, az életet adó Úrhoz emelked­jék s az örök fényességben ragyogó lelkek glóriáján és a tisztítótűzben szenvedő lelkek fájó fohászain ke­resztül lássuk meg az Örök Élet ragyogó kapujának napsugaras képét, rajta aranyirással: Feltámadunk! A mexikói katolikusok üldözése Szeged keresztény társadalmában is mély részvétet keltett Haller István nagy beszédében a magyarországi szabadkőművesek aknamunkájára mutatott rá — A vasárnapi nagygyűlés feliratot intézett XI. Pius pápához és a magyar kormányhoz i4 Szegedi UJ Nemzedék munkatársától — Szeged, október 31. Impozáns tömegek felvonulásával zajlott le a szegedi katolikusok tilta­kozó nagygyűlése a mexikói katolikus üldözések ellen. A tiltakozó nagygyű­lés a Klauzál-téren 11 órakor kezdő­dött. A nagygyűlést Várhelyi József pápai prelátus nyitotta meg. — Mély fájdalommal vettem tudo­másul az orosz szovjet kegyetlenségei­ről hozzánk eljutott híreket. A mexikói fekete hóhér rémtettei azonban tultet- tek a legmerészebb elgondolt szörnyű­ségeken is. A katolikus papokba lepra bacillusokat oltottak be, hogy a legborzalmasabb betegségnek dobják oda áldozatul őket. A hithü katolikusokat benzinnel öntötték le és meggyujtották őket. És ezek a kegyet­lenségek mind a müveit világ asz- szisztenciája mellett folytak le. Nekünk erkölcsi kötelességünk, hogy fölemel­jük tiltakozásunkat és ma, az Ur Jézus királyságának napján hallatszon a világ minden részéről a szózat: Krisz­tus, jöjjön el a te országod. Ezután vitéz Bakonyi Imre dr gim­náziumi tanár lépett a szószékre. — Mint egyszerű tanár, mondotta a szónok, eddig csak a magyar ifjúság leikébe csöpögtettem a magyar nem­zet történetét. A tanárnak azonban ki kell lépnie a nyilvánosság elé, hogy a katolikus szemeket ráirányitsa arra a liberális aknamunkára, amely úgy ná­lunk, mint az egész világon akadály­talanul folyik. Az ellenség olyan ádáz erővel tör az egyházra, amilyennel 2000 esztendő óta nem találkoztunk. — Az egész világon a lelkiismeret szabadságáról beszélnek és nekünk sem tilthatja meg senki, hogy együtt ne érezzünk üldö­zött mexikói testvéreinkkel. Az ellenség azonban újabb Mexikó­kat fog keresni és Isten őrizzen, hogy Magyarország legyen az az uj Mexikó. — A szerzetesek 500 éves munká­jával paradicsommá változtatott Mexi­kót néhány hóhér teljesen tönkretette. Ma kihalt teljesen ez az ország. A templomok üresek, a földek művelet­lenek. Calles, a kormány elnöke, ez a modern Néró és szabadkőműves véreb minden áron el akarja szakítani a szerzeteseket az egyháztól és egy eretnek vallást akar alapítani velük. A rendeket és az egyházi szertartásokat eltörölték. Egy fiatal házaspárt, amely templomban mert megesküdni, kivé­gezték a pappal együtt. — Ezek az üldöztetések véres me- mentók a mi számunkra, hogy le­gyünk felkészülve az egyház ellensé­geinek nyilt, vagy alattomos támadá­sával szemben. A mai modern ellen­ségek tagadják az Istent és uj istene­ket teremtenek. Cselekedeteiket nem irányítja semmi vallási törvény. Ez a harc a liberális gazdasági rendszer harca az egyház ellen. — Az egyházat nem féltem, — mon­dotta vitéz Bakonyi Imre dr, — de a hazámért aggódom, mert ez a liberá­lis rendszer már nemcsak Mexikóban, de itt is kezdi felütni fejét és igy jog­gal féltem hazám sorsát, melyet első királyunk az egyház hajójához kötött. A nagy tetszést aratott beszéd után Teszár Zoltán orvostanhallgató lépett az emelvényre. Sikerült párhuzamból indítja meg beszédét. — Napóleonért, aki annakidején hatalmas császár és fél Európa ura volt, ma már senki sem menne a ha­lálba. Csaknem 2000 évvel ezelőtt Je­ruzsálemben egy szegény, egyszerű embert feszitettek keresztre, aki azon­ban a világ ura volt és akiért most is dobognak elszánt szivek. Hosszú sorokban vonultatta fel ez­után a mexikói kormány|kegyetlenkedé- seit, melyek csak a legnagyobb rémü­lettel tölthetik el a keresztény lel­keket. — Ezeket a borzalmakat azonban csodálatoskép nem ina meg a liberá­lis sajtó, ellenben a Saccó és Vanzetti- féle rablógyilkosok ügyével hasábok ordítottak a liberális orgánumokban. Történelem és gyalázat jellemzi a mexikói elnöknek, Callesnek uralmát. Részletesen elmodotta a szónok, hogy Calles elnök, aki az orosz szov­jettel van erős barátságban, miképp tudta kezéhez kaparintani néhány kommunista agitátor segítségével a tel­jes hatalmat. — A liberálisok azzal bolonditják a népet, hogy a papság uralma fog a nyakukra jönni. Ne Kómától, hanem a Callesektől féltsük az országunkat! A fiatal orvostanhallgató izzó beszédét hatalmas taps követte, majd Haller István nyugalmazott miniszter, országgyűlési képviselő, a numerus clausus meg­alkotója lépett hatalmas ováció között a szószékre. — Először is kötelességemnek tar­tom üdvözölni azt a generációt, mely­nek egyik tagja előttem annyi szívvel, annyi tűzzel, annyi ügyszeretettel szólott. Ezután áttért tulajdonképeni be­szédére. — Tiltakozásunkkal nem sokat se­gíthetünk szerencsétlen mexikói test­véreink sorsán, gyűlésünkkel azonban a magunk ügyét szolgálhatjuk. Az első tanulság, hogy Krisztus hite ma is olyan elevenen él, mint az első vér­tanuk idejében. A régi zsarnokokról ma már senki sem beszél gyűlölet­tel, de Krisztus tanításait ezren és ezren ostromolják, mert saját tanaikat csak a Krisztusi tanok leverésével tudják diadalra jut­tatni. Ezért üzennek először hadat az e^háznak. Akár szabadkőművesek, akár felvilágosodottak, akár demokraták, akár liberálisok 1 egyenek, nem egyebek a rend felforgatóinál. Oroszország 98, Mexikó 99 száza­lékban keresztény és mégis a hatal­mukba vették. Hogy történhetett ez? Ez csak úgy lehetett, hogy a többség a maga dolgán kivül semmivel sem törődött, (közbekiáltások: akár Sze­geden) csak azzal, hogy meglegyen a maga kis pozi-

Next

/
Thumbnails
Contents