Szegedi Uj Nemzedék, 1938. január (20. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

16// Szeged, 1938 január 1. szombat ára 16 fillér. Keresztény politikai napilap Előfizetési ára: Egy hónapra . . P 2'40 Postán küldve . . P 2’60 Közalkalmaz, kedvezmény Egyes szám ára 10 fillér. Vasár- és ünnepnap 11 fillér. Szerkesztőség­­és kiadóhivatal: Szeged, Origonics-tér 12. szám. Telefon: Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyom­da ■ 11—53. IX évfolyam, 1. szám. A Katolikus Akció csanádi egyházmegyei szervezetének, a Társadalmi Egyesületek Szövetségének, a Baross­ Szövetség szegedi fiókjának, a Magyar Asszonyok Nem­zeti Szövetségének és az Államvasúti Alkalmazottak Országos Szövetsége szegedi üzletvezetőségi kerületének hivatalos lapja Postatakarékpénztári számla 8815 Magyarország keresztény népéhez! A magyar püspöki kar a kettős szentév alkalmából közös pásztor­­levelet adott ki, amelyet­ Szilveszter estéjén az összes katolikus templo­mokban felolvastak, s amelyet a Szegedi Uj Nemzedék bő ki­vonatban az alábbiakban közöl: — Amikor nemzetek szemünk előtt lesznek és vesznek s földi hatalmas­ságok, melyeken népek sorsa nyu­godott, úgy tűnnek el a történelem sülyesztőjében, mint titokzatos nyári éjszakán a hulló csillagok, öröm és remény elzarándokolni azon nagyok emlékéhez, aki­k soha le nem járt te­kintéllyel intenek felénk a múlt ho­mályából s mint állócsillagok ra­­­gyognak a nemzet és emberiség egén utat mutatni s nyomasztó gondok közt bizalmat kelteni. A magyar égen ily soha nem halványuló fény­nyel ragyogó állócsillag első nagy királyunk, Szent István, kinek ün­neplésére szólít főpásztori szózatunk az ő megdicsőülésének kilencszáz éves fordulóján. Hódolni hívjuk a nemzetet a szent király emlék© s országos körútra induló szent jobbja elé, mert mindaz, ami nemzeti életünk maradandó értéke, az ő nagy lelke virága s az ő rendületlen hitének sugallata. Egyházi életünk szerveze­tét az ő szent keze építette, tör­vénykönyvünk az ő gondolatát ra­­gyogtatja, a vármegye — ezeréves történetünk mindannyi bástyája — alapjaiban az ő hagyatékai s a szent korona, minden nemzeti erőnek ez a csodálatos összfoglalata és remé­nyeink hordozója, az ő eget és föl­det összeforrasztani tudó kikének legdrágább öröksége. A magyar élet és nagyság e gránitpilléreit Szent István keresztény hite tervezte és építette. Szent Istvánnak a hit volt ereje, az sugallta intézkedéseit, diktálta törvényeit, az edzette karját, amikor a kardot forgatta, azzal építette or­szágát és egyházát egyaránt. Ez a szentistváni hit nem volt puha ér­­zelgés, sem merev formák szolgai alkalmazása, hanem kü­rr­detéstudat maga, családja, nemzete s az egész kereszténység boldo­gításáért, boldogság áldásait áhította és nyerte az asszonyi életszentség jutalmául, vagy belépnének Szent Gellért cellá­jába, ahol a szent mester lábainál szent ifjú tanulta meg nem csak a betűvetést, hanem még inkább az istenes életbölcsesség ügyességeit, akkor ráeszmélnének, hogy az otthon békéje, a család öröme, szülők re­ménye­s gyermekek boldogsága nem földi adottságokban rejlik, hanem ab­ban a világosságiban, melye­t Isten nyújt. Szent István király nagysága az erőn és tekintélyen túl azért vigasz­talás forrása, mert a legkisebbek felé is ragyogtatni tudta a szentség jó­ságát. A nyert háborúk és évszáza­dokra szóló közalkotások mellett még sokkal inkább arról a segítő­készségről emlékeznek krónikásai, amellyel az élet elesettjei felé köze­ledni, a nyomort enyhíteni, s­ a sebe­ket orvosolni úgy tudta, mint az ir­galomnak királyi palástot hordó an­gyala. De ami ennél sokkal több, a királyi trónon sem feledkezik meg róla, hogy az alamizsnaként nyújtott pénz- és kenyérnél több vigasztalást szerez a személyes szolgálat, s min­den drágakőnél fényesebben ragyog a részvét könnye az elesett ember­testvér haján, melynek orvoslását te­kinti királyi fel­adatnak. Igen, komoly intelem arra nézve, hogy az osz­tályellentéteket csakis lélekkel s a keresztény hit sugallatai szerint lehet kiegyenlíteni. Nem hiába őrizte meg Isten cso­dálatos módon a szent király annyi áldást osztó jobbkezét az enyészet rombolása elől, annak a nemzet szá­mára beszédes ereklye gyanánt kel­lett fennmaradni századokon át, hogy mindenki ráeszméljen, hol rej­lik bármely kor társadalmi válságá­nak orvossága. Ha ez a szentistváni szellem fogja ihletni szociális törvényhozásunkat, ha az ő példájából fogják megtanulni a hatalmasok és gazdagok, mint kell nehéz helyzetben lemondást gyako­rolni és bajokkal küzködő embertár­saink segítségére sietni­, s ha e vi­gasztaló látvány meggyőzi majd a szenvedőket is, hogy nem hagyják őket cserben, mert a keresztény sze­retet tüze ma is lángol, akkor bíz­hatunk, de csakis akkor, hogy az a szörnyű válság, mely fenyegeti ha­zánk, de az egész világ rendjét és boldogságát is, a megértést teremtő keresztény lelkiség áldásos befolyása alatt elsimul s a XX. század újból megbékélt szent testvériségben egy­beforr­ó nemzetet fog a Duna-Tisza táján találni. Ha majd a magyar nép tömegei a Szent István-jubileum ün­nepén fölzarándokolnak Budavárába hódolni a Szentjobb előtt A kishitűséget nem ismerő, győzelemben nem kételkedő hit magyarázza Szent István nagyságát egyéni életében őnála nem üres szó a törvénytá­runk élén tündöklő intelem fiához, hogy a szent hitet illeti az első hely. ő már szakított megkeresztelkedett, de a pogánysággal lélekben leszá­molni nem tudó atyja habozásával, mely — a mai keresztények meg­alkuvó lelkülete szerint — két szem­benálló oltáron egyformán mutatja be áldozatát, őneki a hit nem el­­rebegett és meg nem értett vagy leg­alább is vérbe át nem ment tételek és törvények sorozata volt. Szent István megértette, hogy a keresztény férfi eszménye szentnek lenni a trónon ép úgy, mint a legkisebb kunyhóban, a magánéletben a lelki tökéletesség törvényeit épúgy meg­valósítani, mint a nyilvánosság előtt azt hirdetni, magán- és közerkölcs között különbséget nem tenni, mert ha az egyéni példa nem fedi a nyil­vános vallomást, akkor az utóbbi is hitelét veszti. Szent István küldetéstudatának ép­p az a legnagyobb bizonyítéka, hogy amit másoktól megkívánt, első­sorban saját életében érvényesí­tette s nem bíztatta, hanem ve­zette népét az életszentség ma­gaslataira. A magyar nemzet első szent ki­rályának lángoló hite kiütközött min­den he­lyzetben, amelyben neki sze­rep jutott. Nagyon természetes, hogy elsősorban ott tündöklött ez a nemes buzgalom, ahol a földi boldogság bölcsője ring, i. i.: a családi kör­ben. Az életszentség Szent István házában családi vonás. Oly keresz­tény otthon, amelyben az apa, az anya, a fiú s a nevelő is a szentek glóriájával ékeskedik, az uralkodó­házak történetében példán­élkül áll. A nagy megpróbáltatásoktól azt sem kímélte meg az élet. A gond és szenvedés házi tragédiák formájában ott is megjelent. De a lélek ereje, melyet nem dac, hanem hit sugall és tart fönn, minden válságon ke­resztül megőrizte e szentelt kör ön­bizalmát s példaadó fegyelemben ki­bontakozó báját. A szétzilált és békéjét vesztett modern család jól tenné, ha e magyar szent család falai közé többször zarándokolna okulni és ihletet meríteni Ott megtanulná mindenki, hogy nem anyagi javak, vagy hatalmi té­nyezők forrásai a boldogságnak, mert azok a kiváltságosakat is cser­benhagyják, hanem lélek és kegye­lem egyedül a csodaszer, mely az annyiszor mostoha és irgalmatlan élet nehézségei közt fönntart és el­igazít. Mennyi áldásnak forrása vol­na, ha a családfők gyakran elzarán­dokolnának Szent István jobbkezéhez, mely ugyanazzal a fe­­e­lősségi tudat­­tal, amellyel háza érdekeit irányí­totta, tudott válságok és gondok óráin imára kulcsolódni, s amikor emberek cserbenhagyták, Istennél vé­delmet keresni. S ha a XX. század asszonyai Boldog Gizella udvarát tudnák felkeresni Veszprém várában s ott ellesni tőle azt a finom lelki­séget, mely trónkárpitok és királyi palástok hímzése közben is a házi s ha majd a Szentjobb útra kel s végigjárja áldástosztó fölséggel a haza minden tájékát, értse meg mindenki, hogy nemcsak a régi dicsőséget idézzük s annak emlékein buzdulunk, hanem szellemét szeretnék visszavará­zsolni egy önmagával eltelt önző korban, hogy felsőbb küldetésének tudatára ébredve s a szentek krisztusi szociá­lis politikáját megértve, átalakuljon a nemzet és megmeneküljön. Az a komolyság, mely a szent ki­rály hitét jellemezte, az államkor­mányzat terén sem tűrte a pillanat­nyi sikerhez igazodó középszerűsé­get. Jól tudta, hogy, aki a hit sze­rint él, az a hazával szemben fenn­álló kötelmeiről sem feledkezik­ meg, s aszerint intézkedett. Felszínes gondolkozás csak azt látja, hogy Szent István templomo­kat épít, püspökségeiket alapít, a kö­telező vallásgyakorlatról rendelkezik s mindebből a mai ember könnyel­műségével azt a következtetést vonja le, hogy ebben merült ki egész ál­lamférfiús bölcsessége. Pedig ha bármely kormányzatnak sikerülne a népet újból Istenhez visszavezetni s minden lélekben elültetni a tudatot, hogy elsőrendű polgári kötelesség a szent hit parancsait megtartani,­­ akkor nem volna szükség büntetésre, rendőrségre és börtönökre, mert az Isten útján járó nép az állam rend­jének is leghűbb őre volna. És azért Szent István kormányzati lángész­­nek is bizonyult, amikor az evangé­liumot a polgári élet alaptörvényévé is emeli Ma világszerte hajsza foly csoda­szerek után, amelyekkel népeket meg­menteni s fenyegető veszedelmet el­hárítani lehet, s nem egyszer kár­­hozatos kísérletek a legszentebb ha­gyományokat is kockáztatják. Az ököljognak épúgy jelentkeznek szó­szólói, mint a lealkonyult pogány­ságnak bohóckodó szellemidézői, s a levitézlett ál-szocializmus harsoná­­sai ép oly hangosak, mint a faj- és vérimádás megszállottjai. De melyi­­kök szüntetett meg bajt, békített meg népeket s forrasztott össze lelkeket? A felelet vajmi siralmas! Meggondo­latlan kísérletek, felelőtlenül tola­kodó törpe vezéregyéniségek követe­lőzései és fenyegetőzései aggasztó bizonytalanságot okozhattak, de gyó­gyulást nem hoztak. Ez emésztő gondok között fel­üdülés hazai történelmünk leg­nagyobb egyéniségének iskolá­jába visszavezetni a nemzetet s ráeszmélteim, hogy Szent István megőrzött mindent, ami magyar vér­ben és fajban érték és erő, de nem hívta ki vele a végzetet, hanem meg­szentelte az isteni kinyilatkoztatás és kegyelem kincseivel, a szüntelen emelkedés útjára vezette az orszá­got. A szent királynál na­gyobb magyar nem volt Hangosabb talán igen, de építőbb és boldogítóbb semmi esetre sem. S­ő­m amikor e rokontalan nép ara­dfon Tíj SZEQEB.

Next