Székely Lapok, 1899. március (39. évfolyam, 18-26. szám)

1899-03-02 / 18. szám

XXIX. évfolyam. 18. szám Marosvásárhely, 1899. márczius hó 2. POLITIKAI, TÁRSA­DA­­lMI ÉS KÖZGAZDASÁGI KAP. Megjelenik: csütörtökön és vasárnap. Szerkesztőség: Régi Maromvásár-utcza 1. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. —— Telephon 58. szám. —— Felelős szerkesztő: DR FENYVESI SOMA Segédszerkesztő: MÁTHÉ JÓZSEF Előfizetés: egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 korona. Előfizetést és hirdetéseket felvesz a „Székely Lapok“ kiadója: Adi Árpád. —Telephon 101. szám: Széll Kálmán. A Vasárnapi Újság legújabb száma közli Széll Kálmán arczképét és az új miniszterelnök egyéniségének politikai jelentőségének hosszabb méltatását. Az érdekes czikből a kö­vetkezőket vesszük ki: Széll Kálmán az államéletnek leg­reálisabb, legnehezebb s abban az időben nálunk még kevéssé művelt ágazatát, a pénzügyek választotta tevékenysége teréül. Mint a pénz­ügyi bizottságnak éveken át előadója, ott állott a meginduló magyar állam­­háztartás első kezdeténél s alaposan megismerkedett az azóta hatalmas fává növekedett magyar állami pénz­ügy legfinomabb gyökérszálaival is Mikor a magyar államháztartás be­rendezése után néhány évvel mutat­kozni kezdettek az aránytalanságok a rohamosan növekvő pénzügyi szük­ségletek s az ezekkel lépést tartani nem bíró erőforrások között. Széll Kálmán azok közé tartozott, a­kik leghamarabb felismerték a fenyegető bajok komoly voltát. Az 1872-iki költségvetésről szóló nagyterjedelmű jelentése a magyar pénzügyi történet legérdekesebb dokumentumai közé tartozik. E vaskos könyvet tevő ta­nulmány először tárta fel az ország közvéleménye előtt azt a pénzügyi helyzetet, melynek orvoslása másfél évtizednél tovább az ország erejé­nek javát igénybe vette. A bajt azonban könnyebb volt föl­ismerni, mint megorvosolni. A köz­hiedelem akkor az volt, hogy körül­belül három év alatt helyre lehet állítani a pénzügyi egyensúlyt. Erre a föltevésre volt alapítva a híres 27-es, illetőleg 9-es bizottság neve­zetes munkálata is. De Kerkápoly leköszönése után a pénzügyek ve­zetését átvevő miniszerek, Szlávy s utána Ghyczy, nem voltak képesek a feltornyosuló bajokkal megküzdeni. Az egyszerre kitörésre jutott po­litikai és pénzügyi válság vajúdásai közepett létrejött a fúzió. A politikai vezetést az ellenzék addigi vezére, Tisza Kálmán vette át, a munka nehezebb része azonban Széll Kál­mánnak jutott, ki a kabinetben a Deák-párti elvet képviselte. A zilált pénzügyi örökségnek rendezése Széll Kálmán fiatal vállaira nehezedett. A mai kor embere alig képes ma­gának képet alkotni azokról a rend­kívüli nehézségekről, melyekkel akkor a magyar pénzügyi kormány­zat szemben állt. Az állam, mond­hatni napról-napra élt. Az állam­­hitel nagyon alászállott. Egy 153 milliós, felül rá jelzálog­­biztosítékok mellett felvett, névleg hat százalé­kos, de tényleg tíz százaléknál is többe kerülő függő adósság, mely­nek lejárati ideje közeledett, da­­mokleszi kardként fügött a magyar pénzügyminiszter feje fölött. A segédforrások, melyeket a ma­gyar pénzügyminiszter igénybeve­­hetett, fejletlenek,s fejlesztésre nagy­részt teljesen képtelenek is voltak. Az egyenes adók a hiányos adóke­zelés mellett sohasem hozták be az előirányzott összeget, bár ez nem volt túlságos magas. Az adóbátra- T A R G Z A. A kik nem látnak szinlapot, — A Székely Lapok eredeti tárczája. — A jó múltkor találkoztam Guszti bará­tommal az utczán. Színházi látcső volt a nyakába akasztva. — Hová? — kérdeztem tőle. — A Nemzeti színházba. — Mit játszanak ott? — Nem tudom. A válasz meglepett . . . Sohse hittem volna, hogy vannak emberek, a­kik szín­házba mennek. Mielőtt a színlapot megte­kintenék ... Pedig Gusztit úgy ismertem, mint lelkes műpártolót, aki gyakran vitat­kozott velem a színművészetről. Jó mulatást kívántam neki és eltávoztam. Később úgy esett, hogy az elődás vége felé én is bementem a színházba, mert megtudtam, hogy három egy felvonásos megy, még a harmadikat megszakítás nélkül élvezhetem. Előadás után megint találkoztam Gusz­tival. Én nem értem, hogy miféle rendezés van itt megint! — szólt hozzám indigná­­lódva — Hogyan érted ezt? — Hát úgy, hogy X. színész az első felvonás végén meghalt, a második felvo­násban megint más szerepet játszik ? — Micsoda második felvonás ? — Hát a darab második felvonását. — De melyik darabnak, te szerencsét­len ? — Hát a­melyiket éppen most adtak! Erre már kitört belőlem a kac­agás. — Hát nem tudod mit adtak ? — Nem én ! — Három darabot egy-egy felvonás­ban . . . Guszti elröstelte magát s köszönés nél­kül tovább sietett. Azóta volt alkalmam tapasztalni, hogy nem Guszti az egyetlen, a ki nem olvas szinlapot. A minap, mikor kijöttem a szinházból, egy öreg úr állott elém ... Jól ismertem őt, mert majdnem naponként látom egy földszinti zártszékben ülni és — szundi­kálni ! — Ugyan, fiatal barátom! — szólt ba­­j­­átságosan. — Nem mondaná meg, hogy­­ micsoda darabot adtak ma?­­ — Hát nem tetszik tudni ? — Nem én! Már százszor föltettem ma­gamban, hogy megnézem a színlapot is, de mindig elfelejtem . . . Hisz most már mindegy önnek! — Nem mindegy, mert otthon a fiam mindig megkérdezi tőlem s én sohasem tu­dom megmondani. — A Bölcs Náthán premierje volt ma! — Ugyan kérem, írja be ide a jegyző­könyvembe, mert elfelejtem, bizony isten elfelejtem . . . Sokkal mulatságosabb eset volt az, a­mely velem a Pannóniában történt egy szinházi est után. Egy öreg barátom mellé kerültem, a­ki rögtön az előadásra terelte a beszéd fo­nalát. — Hát hogy mulatott a szinházban bá­tyám? — kérdem tőle. — Pompásan! Sohse láttam kelleme­sebb darabot ennél az Egérnél. Pailleron nekem már számos kellemes estét szerzett

Next