Székely Lapok, 1899. március (39. évfolyam, 18-26. szám)
1899-03-02 / 18. szám
XXIX. évfolyam. 18. szám Marosvásárhely, 1899. márczius hó 2. POLITIKAI, TÁRSADAlMI ÉS KÖZGAZDASÁGI KAP. Megjelenik: csütörtökön és vasárnap. Szerkesztőség: Régi Maromvásár-utcza 1. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. —— Telephon 58. szám. —— Felelős szerkesztő: DR FENYVESI SOMA Segédszerkesztő: MÁTHÉ JÓZSEF Előfizetés: egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 korona. Előfizetést és hirdetéseket felvesz a „Székely Lapok“ kiadója: Adi Árpád. —Telephon 101. szám: Széll Kálmán. A Vasárnapi Újság legújabb száma közli Széll Kálmán arczképét és az új miniszterelnök egyéniségének politikai jelentőségének hosszabb méltatását. Az érdekes czikből a következőket vesszük ki: Széll Kálmán az államéletnek legreálisabb, legnehezebb s abban az időben nálunk még kevéssé művelt ágazatát, a pénzügyek választotta tevékenysége teréül. Mint a pénzügyi bizottságnak éveken át előadója, ott állott a meginduló magyar államháztartás első kezdeténél s alaposan megismerkedett az azóta hatalmas fává növekedett magyar állami pénzügy legfinomabb gyökérszálaival is Mikor a magyar államháztartás berendezése után néhány évvel mutatkozni kezdettek az aránytalanságok a rohamosan növekvő pénzügyi szükségletek s az ezekkel lépést tartani nem bíró erőforrások között. Széll Kálmán azok közé tartozott, akik leghamarabb felismerték a fenyegető bajok komoly voltát. Az 1872-iki költségvetésről szóló nagyterjedelmű jelentése a magyar pénzügyi történet legérdekesebb dokumentumai közé tartozik. E vaskos könyvet tevő tanulmány először tárta fel az ország közvéleménye előtt azt a pénzügyi helyzetet, melynek orvoslása másfél évtizednél tovább az ország erejének javát igénybe vette. A bajt azonban könnyebb volt fölismerni, mint megorvosolni. A közhiedelem akkor az volt, hogy körülbelül három év alatt helyre lehet állítani a pénzügyi egyensúlyt. Erre a föltevésre volt alapítva a híres 27-es, illetőleg 9-es bizottság nevezetes munkálata is. De Kerkápoly leköszönése után a pénzügyek vezetését átvevő miniszerek, Szlávy s utána Ghyczy, nem voltak képesek a feltornyosuló bajokkal megküzdeni. Az egyszerre kitörésre jutott politikai és pénzügyi válság vajúdásai közepett létrejött a fúzió. A politikai vezetést az ellenzék addigi vezére, Tisza Kálmán vette át, a munka nehezebb része azonban Széll Kálmánnak jutott, ki a kabinetben a Deák-párti elvet képviselte. A zilált pénzügyi örökségnek rendezése Széll Kálmán fiatal vállaira nehezedett. A mai kor embere alig képes magának képet alkotni azokról a rendkívüli nehézségekről, melyekkel akkor a magyar pénzügyi kormányzat szemben állt. Az állam, mondhatni napról-napra élt. Az államhitel nagyon alászállott. Egy 153 milliós, felül rá jelzálogbiztosítékok mellett felvett, névleg hat százalékos, de tényleg tíz százaléknál is többe kerülő függő adósság, melynek lejárati ideje közeledett, damokleszi kardként fügött a magyar pénzügyminiszter feje fölött. A segédforrások, melyeket a magyar pénzügyminiszter igénybevehetett, fejletlenek,s fejlesztésre nagyrészt teljesen képtelenek is voltak. Az egyenes adók a hiányos adókezelés mellett sohasem hozták be az előirányzott összeget, bár ez nem volt túlságos magas. Az adóbátra- T A R G Z A. A kik nem látnak szinlapot, — A Székely Lapok eredeti tárczája. — A jó múltkor találkoztam Guszti barátommal az utczán. Színházi látcső volt a nyakába akasztva. — Hová? — kérdeztem tőle. — A Nemzeti színházba. — Mit játszanak ott? — Nem tudom. A válasz meglepett . . . Sohse hittem volna, hogy vannak emberek, akik színházba mennek. Mielőtt a színlapot megtekintenék ... Pedig Gusztit úgy ismertem, mint lelkes műpártolót, aki gyakran vitatkozott velem a színművészetről. Jó mulatást kívántam neki és eltávoztam. Később úgy esett, hogy az elődás vége felé én is bementem a színházba, mert megtudtam, hogy három egy felvonásos megy, még a harmadikat megszakítás nélkül élvezhetem. Előadás után megint találkoztam Gusztival. Én nem értem, hogy miféle rendezés van itt megint! — szólt hozzám indignálódva — Hogyan érted ezt? — Hát úgy, hogy X. színész az első felvonás végén meghalt, a második felvonásban megint más szerepet játszik ? — Micsoda második felvonás ? — Hát a darab második felvonását. — De melyik darabnak, te szerencsétlen ? — Hát amelyiket éppen most adtak! Erre már kitört belőlem a kacagás. — Hát nem tudod mit adtak ? — Nem én ! — Három darabot egy-egy felvonásban . . . Guszti elröstelte magát s köszönés nélkül tovább sietett. Azóta volt alkalmam tapasztalni, hogy nem Guszti az egyetlen, a ki nem olvas szinlapot. A minap, mikor kijöttem a szinházból, egy öreg úr állott elém ... Jól ismertem őt, mert majdnem naponként látom egy földszinti zártszékben ülni és — szundikálni ! — Ugyan, fiatal barátom! — szólt bajátságosan. — Nem mondaná meg, hogy micsoda darabot adtak ma? — Hát nem tetszik tudni ? — Nem én! Már százszor föltettem magamban, hogy megnézem a színlapot is, de mindig elfelejtem . . . Hisz most már mindegy önnek! — Nem mindegy, mert otthon a fiam mindig megkérdezi tőlem s én sohasem tudom megmondani. — A Bölcs Náthán premierje volt ma! — Ugyan kérem, írja be ide a jegyzőkönyvembe, mert elfelejtem, bizony isten elfelejtem . . . Sokkal mulatságosabb eset volt az, amely velem a Pannóniában történt egy szinházi est után. Egy öreg barátom mellé kerültem, aki rögtön az előadásra terelte a beszéd fonalát. — Hát hogy mulatott a szinházban bátyám? — kérdem tőle. — Pompásan! Sohse láttam kellemesebb darabot ennél az Egérnél. Pailleron nekem már számos kellemes estét szerzett