Székely Lapok, 1899. szeptember (39. évfolyam, 71-78. szám)

1899-09-03 / 71. szám

XXIX. évfolyam 71. szám. Marosvásárhely, 1899. szeptember hó 3. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. Megjelenik: csütörtökön és vasárnap. Szerkesztőség: Régibarom vásár-utcza 1. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. _______Telephon 58. szám — Felelős szerkesztő : FENYVESI SOMA Segédszerkesztő: MÁTHÉ JÓZSEF Előfizetés : egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 korona. Előfizetést és hirdetéseket felvesz a ,Székely Lapok­ kiadója: Adi Árpád. ^Telephon 101. s­z­á­m. A szélei­ IMMorris és a iskola. Irta: Joós Imre. I. A túlnyomóan mezőgazdasággal foglalkozó székely nép a nyári ara­tás idejében alig ér rá, hogy hosz­­szasabban fontolgassa a különféle iskolák jellegét, czélját, hivatását. A kasza és sarló pengése elnémít most mindent, legfentebb a szeszé­lyes időjárást lesi, figyeli hogy be­takaríthassa egész évi munkálkodá­sának eredményét, gyümölcsét; — szóval súlyos élethivatásában, nem sokat törődik most a székely szülők zöme gyermekei jövőjével, különö­sen azok iskolaválasztásával, —majd csak az utolsó órákban, midőn má­soktól látják, hogy gyermekeiket az iskolába viszik, kezdenek ők is gon­dolkozni, törődni gyermekeik jövő­jével. Az iskolázás nálunk a Székely­földön, elsőrendű kérdés volt a múlt­ban és az a jelenben is, ha nyilván­tartatnék a székelyek azon kiván­dorlása, mely az iskolák útján, a Székelyföldről folytonosan a magyar­­ korona többi részeire özönlik, azt hiszem számokban sem maradna mögötte az Oláhországba irányuló kivándorlásnak. A Székelyföld népessége régen elérte azt a legnagyobb számot, mint a­mennyit ez a föld, a mai viszo­nyok mellett, kizárólag a mezőgaz­dasági foglalkozással eltartani képes, éppen azért népessége alig szaporo­dik valamit, mivel itthon megélni nem tud s fölöslege kénytelen ki­vándorolni, a mely kivándorlás pedig kétféle: a legalsóbb munkás és­­ iparos osztályé a szomszéd Oláh-­­­országba irányul, míg a közép és felsőbb osztályé pedig, az iskolák révén, a magyar korona többi ré­szeibe, hol mint különféle tisztvise­lők találnak biztos és tisztességes kenyérkeresetet, alkalmazást. A­mily­­ szomorú az első kivándorlás, az­­ utóbbi jelenség éppen olyan örven-­­­detes, örvendetes először, mert a magyar állam idegen nemzetiségi vidékein, a leghazafiasabb elemet erősíti a legtöbbször ellenséges állást­­ elfoglaló nemzetiségi polgárokkal szemben, örvendetes másodsorban azért is, mert ha ezen, a Székely­földön fölösleges elemek hon marad­nának, csak a székelybirtok nagyobb­­mérvű megoszlását és így a nagyobb fokú elszegényesedést idéznék elő, s növelnék öntudatlan is azok zömét, a­kik a vándorbotot, a magyar haza határain túl, Oláhország felé szok­ták irányítani, mert nem bírnak a magyar haza javaiból semmit, a­mi őket hon tarthatná, a Székelyföldön levő különféle tanintézetek, az általános közműve­lődés emelésén kívül, tehát mind­addig míg a közgazdaság és az ipar­fejlesztés terén a jóakaraton és kortes­politikán kívül több is történik, kettős elsőrendű hazafias missziót végez­nek és érdemesek arra, hogy nagy­­közönségünk, de különösen az in­­tézőkörök figyelmét, rájuk külön is felhívjuk, — bár volna sokszorta több ilyen intézményünk, mint a mennyi jelenleg van. A székely közép- és felsőosztály­nál, már régen meg van az a hagyo­megfőzni. — Én segítsem őket pénzhez, hogy meggyalázzanak? Nem rósz! Valent saját magának vetette meg a csapdát! Kétségkívül erkölcsi értelemben a pro­­fessornak igaza volt. — Valentnek semmi köze sem volt az ő feleségéhez s hozzá még ő adjon pénzt a megszöktetéshez ! — De hisz az erkölcsi törvények ilyenkor mindig meghátrálnak az örök emberi ter­mészet előtt. — S vájjon Carberry nem úgy bánt-e nejével mint egy barom ? Még arra is tekintettel volt, hogy a nyomorult asszony ne­hogy orvoslást találhasson a törvény előtt. Valent látta ezt a kétség­beejtő helyzetet s más módot nem talált imádottja megszabadítására csak ezt, a­mi az olvasó előtt jó­részt ismeretes. — Igaz, hogy megszegte az erkölcsi törvényt, de nem szabad figyelmen kívül hagynunk a férj magaviseletét sem. Összvetve a dol­got, azt hiszem a bibliai kődobás bátran idézhető az esetre. Carberry tisztába jőve a helyzettel, mint a jó hadvezér készült a bosszúra. — Ud­varias levélben értesítette Valentet, hogy aznap este meglátogatja, elviszi a pénzt T­ÁRGZA. A professor múmiája. — A Székely Lapok eredeti tárczája. — Angolból fordította: Kovács László. El kell hogy intézzük a dolgot minél hamarább monda Valent, a­midőn Carberry ismét felveheté a beszéd fonalát. Luczia, maga tudja mennyire szeretem. Szegény barátnőm, nem tűrhetem, hogy tovább is ennek a gonosztevőnek a hatalmába ma­radjon. — Mondja hogy „igen“ s akkor még ezen a héten Londonba megyünk. „De Carberry üldözni fog bennünket.“ „Hát aztán ?“ vágta közbe daczosan Va­­lent, nem félek a kutyától! Ha egy tuc­at Carberry jön, attól sem félek. „De nincs pénzünk“ mondá Luczia. „Az igaz, hogy nincs, de van egy tervem, s ha az beüt, lesz elég. Ne aggódjon Luczia bízza reám magát, mondá Valent megindultan térdeire ereszkedve „szeret-e engem?“ — „Jobban mint az egész világot egyetlenem !“ „Hagyja akkor Carberryt s jöjjön velem!“ Oh Va­lent, Valent s körül foná szenvedélyesen nyakát karjaival „ugy­e nem hagy el engem soha, ugy­e jó lesz hozzám, ugy­e szeretni fog ?“ Örökre mindig! Esküszöm, hogy egész életem az öné, é­s életem egyetlen czélja az ön boldogítása.“ Azután elkezdték építeni az aranyos jövőt, Carberry pedig a boszútól s szé­gyentől félőrülten kicsúszott rejtekhelyéről s eltávozott. Rögtön elégtételt venni nem tartotta czélszerűnek, sem időszerűnek. Különben is Valentet egyszerűen kiuta­sítani. Lucziát pedig megverni nagyon közönséges, kicsinyes elégtételnek tartotta. Valami mást kellett hogy kitaláljon s törte rajta a fejét mint Xerxes, a midőn az él­vezetekből kifogyva valami újat akart ki­találni. — A véletlen maga szolgáltatta kezébe a boszu fegyverét. U. J. Valent a következő nap levelett küldött a profes­­sornak a melyben felajánlotta a múmiát 2000 fontért. Aha! tehát ez az a terv, mely által pénzhez jutunk, mondá kárörömmel Car­berry, a kecskegödölyét az anya fejében

Next