Napló, 1910 (1. évfolyam, 1-59. szám)
1910-03-23 / 1. szám
I. évfolyam Maros-Vásárhely, 1910 március 23 szerda 1. szám Megjelent hétfőn, szerdán, csütörtökön és szombaton. Kiadóhivatal: Révész-nyomda, Széchenyi-tér 35. szám, ahol előfizetések, hirdetések elfogadtatnak. Telefon 61 Felelős szerkesztő dr. Fekete Andor Szerkesztőségi helyiség Deák Ferenc u. 2. sz. alatt van, ahova a kéziratok küldendők. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza. Szerkesztőségi telefonszám 300 FÖS JEGYZÉSEK. Hősök. A semmiség, a színvonal alatti nullaság szerepre vágyott és szerepelt. Nagy, dicső, hadi cselekedetet követett el. A magyar parlamentben tettleg bántalmazták a miniszterelnököt,''mert az egy és két nullák nem mászhattak volna másként ki a semmiség ismeretlen homályából. Márpedig most, ha négy éven át semmi okos dologgal nevüket nem tudtuk ismertté tenni, most hajrá, itt az alkalom. A mód, az itt mellékes. Eitner, Markos, Zakariás és a többi uraktól egyebet nem is várhattunk. Hogyis mondja Madács Lucziferje: „Nem adhatok mást, csak mi lényegem.“ Törvények látója. Hoffmaim Ottó — a legújabb szabadságharcosok egyike — a képviselőház hétfői ülésén törvénykönyvet és tentatartót csapott a miniszterelnök fejéhez, mert — úgymond— meg kellett védelmeznie az ország törvényeit a miniszterelnök törvénytipró kísérletével szemben. Hoffmann úr nagyot változott alig két, hét alatt; kéthét előtt még nem tisztelte ennyire a törvényeket. Akkor vizsgázott ugyanis e heves vérmérsékletű honatya a marosvásárhelyi ügyvéd-vizsgáló bizottságelőtt és az egész Corpus Juris teljes negációjáról adott fényes tanúbizonyságot a vizsgázói széken ritka csendes szavú és nyugodt vérmérsékletű törvényhozó. Ha a bizottsági tagok nem elnézést és könyörületet gyakorló, fölötte humánus, hanem any,nyira hevülékenyés kérlelhetetlen bírák lettek volna, mint Hoffmann Ottó, úgy a saját receptjét alkalmazva nem ügyvédi oklevelet, de még csak nem is tintatartó.t, hanem egyenesen licit bombát dobtak volna a jelölt úrra. Ám jó, hogy nem így történt, mert ez nemcsak Hoffmann Ottóra, hanem egész. Magyarországra nézve nagy bajt, nagy veszteséget jelentene. Tenta és könyv. Mit is vághattak, mit is dobhattak volna a hétfői hősök egyebet, mint tentát és könyvet a miniszterek felé ? Így többirányú gyűlöletüknek engedhettek egyszerre szabad folyást. Százszor gyűlölhetik Khuent és kormányát, de mindennél jobban gyűlölik a könyvet, a betűt, az írást, olvasást. Kisgyerek koruk óta ellenszevvel viseltettek minden iránt, ami kultúra volt. Minek a betű, könyv és tenta? Fokost nekik! Magyar érzés. Hétfőn a képviselőházban sok mindenen esett sérelem. Parlamentarizmusunknak Mohácsa volt e fékevesztett dühöngés. Méltóság, ízlés, színvonal mind kivert ebként távozott a dunaparti palotából. De mégis a legerősebb, a legnagyobb, a legkiáltóbb sérelmet a magyar érzés szenvedett. A kegyszerek kiszolgálásától felettes hatósága által eltiltott Markos Gyula páter és társai, nemkülömben a komolykodó nagyképűség versenyen kívül álló Holló lovagja a feltörő magyar érzés, magyar virtus palástjába akarták bujtatni alantos eljárásukat. De urak, itt megálljt kiáltunk. A férfias, kemény, haragjában is mindig méltóságteljes magyar érzés nem egy a borlegények duhajkodásával, nem egy a gyáva, alattomban előtörő orvtámadással és nem egy a pápuák harcmodorával. Ha önök már kompromittálták a magyar parlamentet, ne kompromittálják a magyar érzést, magyar virtust is. Mert magyar érzés, magyar virtus — nem kocsis érzés, kocsis virtus, j ó mai ellenzék. Magyarország politikai életében most szemlélhetjük először azt az érdekességet hogy egy — fájdalom — hosszú éveken át hatalmon volt, kormányzó párt mint ellenzék jelenjen meg a választási küzdelem gyepén. Ez a tény valószínűleg kissé kellemetlen az illető urakra; a ringó bársonyszék puha öléből a falusi hordók tetejére kerülni tényleg nem jóleső érzés, főként nem a koalícióra nézve, mely oly rettenetes ezergyomrasággal habzsolta arany kanállal ezüst tálból a hatalom édességeit. A nosztogó ajtó mögötti panamázások, jól kamatozó érdekeltségek, szinekurák és kijárások meleg fészkéből kisebb tájakra kell most repülniük : a tömeg közé, mely felemelt öklökkel várja őket, mert tudja, hogy ide érkeznek a szélhámosok, akiknek minden cselekedete bizonyította, hogy nem csupán a látszat csal. Ám bajok vannak az ellenzékeskedés körül is. A választók szuggesztábilitása, mely az aranjuezi szép napokban mindég forrponton sizergett, manapság, tudjuk, zéróra szállott alá. A koalíció szemérmetlenségei részint cinikussá, részint nyíllszeművé tették a tömeget; az ódon jelszavakat, az Ígéret politika mellette korteseszközeit kacajjal fogadnák ; kinevetnék egyfelől azért, mivel a legnaivabb lélekben is borong ma már a sejtelem, hogy ezek a derék férfiak csupán csak hazudják ez ideálokat, másfelől mivel tudnák, hogy a vidéki piacok pódiumáról évtizedeken keresztül leordított nagy célok és honfiúi bánatkitörésekkel felfrizírozott kívánatosságok: régi akarásukban, régi formájukban idejüket múlták. A magyar ellenzék mikor mint rózsás ifjú gyerekcipőit koptatta vérvörös arccal követelte a vérvörös respublikát, mint aggastyánban ez emésztő tűz összezsugorodott a nemzetiszinti kardbojt miatti szerény kívánság derengő mécsévé. E lefelé irányuló görbét — amelynek végéről lemetszettük a nemzeti küzdelemnek nevezett kut-mérgezést — az elfogadott frazeológia tudvalevőleg a meddő közjogi küzdelmek időszakának hívja. Egyáltalán nem mondunk újat, csupán ismétlünk mikor megállapítjuk, hogy ez a nézőpont holttá nyilvánítható. A legsötétebb székely gránicon Nagy György és Sümegi Vilmos urak talán még ebbe a látószögbe fogják beállítani programbeszédeiket, külön e célra elraktározott lángot és tüzet okádva az átkos Bécsre, a Habsurgokra, a sorvasztó szélű kamarillára,de a választási küzdelem nem ilyetén jegyben indul meg. Hiszen ismeretes, hogy a ketté züllött oppozíció vezérei kiadják a jelszót: a választási csatakiálltásoknak főleg szociálisoknak és közgazdaságiaknak kell lenniök. Ez a két vezéri napiparancs azonban némileg katasztrófa a két opozíciós pártra nézve. A szociális kérdések közé tartozó pontok legtöbbike, a választási jog például máris ütköző ponttá lett. Justh a főgenerális, mint magántudós, körútja alkalmából kijelentette, hogy híve az általános, titkos választói jognak, pártja ellenben nem; a Kossuth-frakció jelentékenyebb tagjai ott szerepeltek a választójog ellenes liga agitátorai között, elvtársaik viszont kortes beszédeikben még a csecsemőknek is beígérik az általános titkost. A közgazdasági kérdéseket illetőleg pedig, párt és agitációs szempontól különleges viszonyok állanak fönn. A magyar középosztály előtt, mely vállain tartja egyelőre még az ország menetét s mely hangadóként jelenik meg a szintéren, — az ökonomikus vonatkozások elméleti és gyakorlati bölcsessége egészen új keletű. A politika egész mostanig jóformán — eltekintve némely kormány ténytől — a balga és színes honfiúi ábrándok könnyed szappanbuboréka volt. Nemzedékek nevelkedtek föl ez iskolában, ebben a légkörben, ebben a báva hitvallásban s úgyszólván kevés azoknak a száma, akik már régebben Magyarország közgazdasági haladásának zászlótartói voltak. Ezek az emberek, vagyis azok, akik e kérdésben világos fejjel és éles elmével ítélkeznek, ma — neveket is sorolhatunk fel — a a hatvanhetes táborba tartoznak. Van ugyan egy fiatal, új generáció, mely egy erős és megértő községet alkot az ökonomikus kérdések körül, de ez a csoport igazán nem számítható a Kossuth Ferenc és Justh Gyula úrék hívei közé. A dolog tehát úgy áll, hogy az ellenzék közgazdasági harcot akar ezen a választáson vívni olyan katonákkal, akik — pár tiszteletreméltó kivételtől eltekintve — ezen a téren tökéletesen járatlanok és értelmetlenek. Maga Justh Gyula például az önálló bankról szólva igen sokszor oly naiv hozzánemértést árult el, mely sejtetni engedte, hogy ez a derék fokos-tulajdonos hiába vett magán-leckeórákat Hertzka Tivadartól a bankot illetőleg. Az oppozíció mostani urait ismerjük jól; tudjuk, hogy mint komoly problémák megfejtői, vagy szószólói számba nem jöhetnek; ha pedig figyelemmel kísérjük a jelölési hírek nyomán azokat az elemeket, melyek hővágygyal kérezkednek be a parlament ellenzéki padsoraira, akkor konstatálhatjuk, hogy ezek a rokonszenves törtetők se állanak magasabb szinten. Nem tartjuk kizártnak, hogy az ellenzék a választásokon mindezek dacára — egy népszerű szólammal élve —még sok gimplit fog lépre ejteni. Egy azonban bizonyos: a magyar ellenzéknek rövid idő alatt hozzá kell komolyodnia és művelődnie ahoz a széleskeretű, belterjes reformunkához, mely most kezdődik. A jelenlegi ellenzéktől ez nem várható, el kell tehát őket kíméletlenül seperni az útból. NEKROLÓG. De mortuis nil, nisi bene. A halottakról vagy jót vagy semmit, parancsolja a klasszikus tudás. Mi ennek eleget téve a feloszlatott képviselőház érdemeit a következőkben ismertetjük: Érdekes statisztika. A marosvásárhelyi választók jegyzéke. A választások még csak hónapok múlva lesznek, de az ország azért kezd már ennek a nagy eseménynek izgalmaiba beleesni. A jelöltek ismét nyájasabbak, a voksolók megint önérezetesebbek s a kortesek a fellépendő, kiváló férfiú nevében újra beígérik az aranyhegyeket és gyémántmezőket. A tisztes és nagyérdemű szavazópolgárnak, úgy is mint kiváló hazafinak, reggelizés közben, a kávéja mellé a a postás kis levélkét szervíroz, melyben a jelölt honfiúi tisztelettel kéri szives támogatását addig is mig ezért személyesen nem fog esedezni. Nagy keletje van a választási tudnivalókat összefoglaló s eláruló, hevenyében összeütött kis füzeteknek, könyvecskéknek és a zászlógyárak virító reklámjai az ujsághasábokról hangosan ráorditanak a gyanútlan olvasóra. i Bocsánczy Márton divat- frt,ha fce« "»p-JT is ernyő es kalaguijdonsá« áruháza Marosvásárhelyt fagok nagy választékban.