Székely Napló, 1925. július-december (55. évfolyam, 98-199. szám)

1925-07-02 / 98. szám

POLITIKAI ÚJSÁG Felelős­ szerkesztő Benkő László Szerkesztőség és kiadóhivatal Benkő László könyvnyomdájában (saját házában.) r__n Telefonszám: 161 -Előfizetési Árak: Vidékre poste küldve: a ész évre .. .160 Leu í évre . . . 80 Leu Negyed évre . . 40 Leu ügy hóra ... 15 Leu Megjelenik hetenkint 4-ezer, hét­­tön, szerdán, pénteken, szombaton Egyes szám­ára 1 Leu. Körmönfont cikket olvastam a napokban. Lloyd George, Anglia volt miniszterelnöke írta. Már régóta figyelem ezt a kiváló koponyájú államférfit. Most újabban a kínai kérdésről írt vész­­harangszerű cikket. Európát félti a sárga veszedelemtől. A néhány angol állampolgár felkoncolásában nem lát lokális eseményt; hogy a fajvédő (nevezzük így) felkelők „idegen“ betegekkel teli kórháza­kat robbantanak fel, azt nem ve­zeti vissza mindjárt „idegenek ellen felgyűlő elégedetlenségre“. Messzebb lát ő. Érzi, hogy e megébredő vihar nem torlódik vissza sem a kínai falakon, sem az Ural-hegységen, hanem — ha a végzet is úgy akarja — átcsap fölöttük s kultúrákat tép majd ki gyökerestől. „Der Untergang des Abendlandes“ — ezt írta hatal­mas művének címlapjára Spengler, a híres modern filozófus. Érde­kesen kapcsolódik össze a két ember gondolatvilága: a németé és a volt angol miniszterelnöké. Mindkettő sejtelmekkel van tele, mint valami nagy poéták lelke forradalmak előtt. Egyik praktiku­san gondolkozik s a jelen esemé­nyeknek szeizmográfja, melynek tűje feketén összegezi a minden­napi eredményt, a másik filozófiai rendszerek közé sáncolja be ma­gát, hidegen boncol és kutat az évezredes események tömkelegé­ben. És mindkettő egy eredmény­hez jut. Európa túlérett, már-már rothadó gyümölcs... Rothadt a kultúrája, förtelmesek a bálványai s népei alatt lefelé billent a deszka, melyen egykor magasba lendítette őket — meztelen rabszolgáiknak kipanaszolhatatlan keserűsége. llenczfalvi. * Hogy cáfol rá az Akadémia a közönség megtévesztett színpadi ízlésére ? A Magyar Akadémiai Értesítő idei kötetében következő bírálatot talá­lunk az elmúlt színházi évad két „slá­geréről*. Molnár Ferenc „Üvegcipő­jének bírálata ide torkollik. A „Sepsz­­kij*-t emlegető lehetetlen nyelven sza­vald, szerelemtől áradozó, rajongó és szenvedélyes leány majd eszelős hisz­­térikának, majd a kultúrmáztól megkó­­tyagosodott félbolondnak, majd kórház­ba való betegnek tűnik fel; olykor szánalomraméltó, olykor unalmas, néha megdöbbentő, de mindig kiállhatatlan... Felemlíti még a bírálat jellegzetes idé­zetül : „Látod én vagyok a legrongyo­sabb muskátli Pesten, de a lábam szebb, mint a gróf Guttmann kisasszonyé. Nézd milyen rüsztöm van. Rüsztöm is van, jaj de szép magas rüsztöm van! Szép kis lábam van, de senkinek se kell..." De Lengyel Menyhért is érdeme szerint kapja meg a magáét. Az „Antónia* kerül rovásra. „Irodalmi érzése csekély, valószínűtlen helyzetek és lehetetlen jellemek, nemcsak az oly szélső vonásokat magábaegyesítő hős­nő, de a hihetetlenül pipogya és egy­­ügyű férj is: egy állítólagos magyar dzsentri. Az a hajnali­­ kétes mula­­tás a falusi kúrián, valóságos megcsú­folása a magyar uriháznak.* Kitsi tükör, * Riportnak már kissé túlhaladott, de gondolni rá lehet még sokáig, mindig. Az ég szeme akkor is könnyezett, de biztos, hogy csak meghatottságában, amint meglátta, mennyi magyar sora­kozik a „véndiákok“ nyomába — hogy mennyien vagyunk még ! Milyen jó erre emlékezni, valahányszor a csüggedés igen súlyosan nehezül reánk. * Ilyen magyar egymásratalálásnak még továbbtermékenyítő erejében se hiszünk. Már a legközelebbi jövőnek meg kell mutatnia, hogy a véletlen vetésből váj­jon nem sarjad e ki a rég áhított ter­més ? Nem jön-e zimánkos tavasz után végre gyümölcsérlelő nyár — a test­véridre meddőségét megváltó egyetem­leges összefogás? A szombati ünnep teletűzdelte lelkünket bizakodással... • ... Egy anyasziv magára vette a­­ hősi megalázkodást. Ahogy csak anya­szivek tudnak gyermeki üdvösségért porba bókolni — bármikor. Magyar anyaszív esdeklő vonaglása keresett kemény páncélok alá határolt megértést. Megtalálta-e ? Nem késett-e le lépésé­vel? Valamennyi remegő társa helyett kért, könyörgött, érvelt... A marosvá­sárhelyi érettségi vizsgák sorsdöntő per­cei peregnek. Már végleges kárvallott­jai is vannak a küzdelemnek. A meg­maradt esélyek küszöbe körül pedig vérző anyaszívek virrasztanak... * A városházáról immár — magyarul helyreigazítanak. Iskolai példája látható a mai „Székelyföld*-ben. Nyilván sür­gős érdekük ezúttal, hogy a „mosako­dását mindenki megértse. Csakhogy ezt a magyar zagyvaságot megérteni egyáltalán nem lehet. Sőt még lefordít­­tatni se. A városházi filológia úgy lát­szik, minden nyelven — egyforma szín­vonalú. — Bernády nyaralása. Dr. Bernády György kamarai képviselő tegnap, 4 heti gyógyidényre Félix­­fürdőre utazott. A magyar vezér­politikus családja itthon maradt.­­ Két Lellért kaphatók a Keres­kedelmi és Iparkamaránál, választóinak személyi adataira vonatkozó bejelentési minták. A Kollégium múlt szombati ünnepségének im­már párnapi távlatából is elevenen villannak ki még a színei. A szinte végnélkül kígyózó főtéri menet hatalmas tanuságtételétől, a tem­plomi áhitat felemelő óráin át az esti kedélyesség számtalan kedves mozzanatáig , az egész nap összes emléke olyan, mint valami szépsé­ges álom. Óriási, színmagyar közönség né­pesítette be a várbeli templom tágas hajóját, mely osztatlan figye­lemmel szívja fel a szószékről szitáló istenigéjét, dr. Makkai Sán­dor, az egyházkerület főjegyzőjének mélyenszántó fejtegetéseiből. Még egy másik papi áldás permetéje is hullott a hallgatóságra: Nagy Domokos, az öregdiák esperes ter­jesztette ki föléje pátriárka-kezeit. A karzatról pedig szeráf-dallam szárnyalt visszhangként... (Soha Chován-Szilágyi Erzsébet úrnőnek az éneke nem érvényesült szeb­ben, mint a templomboltozat meg­­nemesítő rezonanciájában. Az or­gona mellett: P. Metz Piroska.) A kórus általán­os hidat vert a fel­tárult fogékonysághoz. Úgy a Re­formátus Dalkör, mint a Kollégium ifjúsági énekkara (Haják, illetve Vajda varázsvesszejére) egyaránt részes a végig kitartó hangulat ér­demében. A tulajdonképeni diák­találkozó Bernády György ünnepi páthoszán nyílt meg és dr. Tavaszi Sándor, theológiai igazgató fejtette ki az alkalom nemes jelentőségét. Nagy­­ Endre kollégiumi igazgató (az egész ünnepélynek nemcsak házi­gazdája, hanem Osváth Károllyal karöltve fáradhatatlan föhajtóereje) tolmácsolja a legöregebb „vén­diák“, sófalvi Illyés Lajos — derűs életalkonyától bearanyozott üdvöz­letét. „Qui n’a pas l’esprit de son age, en a tous les malheurs“ — Voltaire idézetével vezeti be a szel­lemes levél, küldőjének nagyobb pénzalapítványát. Továbbá a ter­vezett múzeum részére csatolta 4858-beli csupa ,kitűnő“ érettségi l»l§&^4twinyát, néhány más becses emléktárggyal együtt. Az aggkor múltbamerengését A fiatalság jövőbené­­zése váltotta fel. A Kollégium legfris­sebb generációja nevében ifj. Nagy Endre üde hangütése lobbantotta magasra a legédesebb érzést — a reményt. És nyomában a vigság és jókedv jutott kizárólag döntő szóhoz. Este, ,a komoly meditáció méltó fejeléseképen, jó magyar szokásként, a Kollégium drága ass­­zonyi szív­esl­átásán, Nagy Endréné főháziasszonyi ve­zetése alatt — vidám vacsora, majd reggelig tartó­ tánc követke­zett. Legnagyobb keletje az íny­csiklandozó lacikonyhának lett. Lelkes gaudiummal járt a felele­venített régi diáktisztségek — gya­korlati alkalmazása is. Hogyne, mikor Bernády Gyuri — jórészt először életében , hivatali hanyag­ságon éretett. Mint „szoba-primá-­­ rius“ — abszenciát csípett és a kérlelhetetlen „apparitor“ (K. Nagy Elek) nyomban meg is büntette. Bernády jókedvvel rótta le a bír­ságot, így mulattak az „öregdiá­kok* kivilágos virradtig, mint akik — soh’se halunk meg! {Ego.) Rusu dr. nem áll meg. — A városnál tegnap lezajlott közigazgatási bizottsági ülésen, dr. Rusu Aurél kamarai képviselő általános interpellációt adott be a városi gazdálkodás ellen. — Kilincselét Bu­karestbe. — Egy feltétlennek vélt uralom végkezdete. — Ahogy az Opreán-ügy kipattan­­tásakor megígérte : Rusu képviselő tovább folytatja purifikáló törekvé­seit, a város érdekelt tényezőinek nem kis riadalmára. Mégis in­dult már a bukaresti kitincselés, minek következtében tegnap se állott személyesen elébe az inter­pellációnak — a legközvetlenebben kérdezett... Rusu Aurél tíz pontba foglalta érdeklődését a városi gazdálkodás rejtelmei iránt. Gyanúja az, hogy a város eladási és haszon­béri ügyletei, ajándékozásai, „városfejlesztési" befekte­tései, a téglagyár, a vágó­híd, az autóbusz, a repre­zentációs(?) kiadások, sőt egyes hivatalok dotációja körül is — hiba lehet a kréta körül... Az interpelláció hatása alatt határozatba ment egy szakértőkből álló vizsgálóbizottság kiküldése, melyben megfelelő ma­gyar képviselet is legyen, nHogy végre lásson a városi közönség tisz­tán­­“ — így fejezte be Rusu dr. szíves tájékoztatását. Magunk is hisszük már, hogy nem fog többé megállni... És hogy csinos kis eredményeket fog napvilágra hozni a bizottság, melynek egyik tagja — ez kikötés — maga Rusu Aurél lesz. És hogy mindez bi­zonyos irányba­n- a vég kezdete lehet... — Heltai Ida itthon. Az immár külföldi hírű, nagyszerűen beérkezett marosvásárhelyi művésznő néhány nap­ja, családi körének meglátogatására itthon van. Tervezett nyilvános hang­versenyének sajnos ezúttal el kell ma­radnia és az csak egy magánháznál Miőszén salak ingyen kapható a cukor­gyárban !

Next