Székely Nemzet, 1887 (5. évfolyam, 1-199. szám)

1887-01-01 / 1. szám

V. évfolyam. --------—-------------«»LAX SS 9 Szerkesztőségi iroda: • Sepsi-Szentgyörgyön: Csilfi-Btéla Nagy Élet-féle tái, hová a lap szellemi részét illető keszlemények kiild­orul/»W Kiadóhivatal: Jókai-fiFon­in­a-reszveur-társulai SZÉKELY NEMZET POLITIK­AI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Mlegjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csü­törtökön és szombaton. ElőUxetési A»* nelyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve: Egész évrő­l 0 frt — kr. Félévre . . 5 frt — kr Negyedévre . 2 frt 50 kr. dA/rtVyL/, Hirdetmények dija : 4 dasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. Csikmegye részére: szerkesztőség­i kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imr­e társ­­szerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. jN­yilttér sora 16 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő, hová íleaulití piánk is hirdilén­k , bérm­entesen küldendők. --------------------------syra 1887. — decz. 31. Peregnek az utolsó órák lefelé őrületes sietséggel. Néhány pillanat múlva becsapjuk az esztendő nagy könyvét s elhelyezzük a többiek mellé, a­hol a mult időnek akkora nagy könyvtára van már a történelem éveiből. Hosszú volt a mult esztendő ; hosszú és tanulságokban gazdag. Milyen lesz a jövő esztendő ? Igazolni fogja-e a mult idők reményeit s a történeti konzekvenczia társadalmi és politikai életünk kifejlődésénél nem fogja-e magát meghazud­tolni , ki tudna most ezekre a kérdésekre feleletet adni. Az alkonyodó esztendő utolsó pillanatai­ban elégikus hangulat vesz erőt rajtunk: mintha éreznék a válás fájdalmát. Mintha éreznék az évek szaporodó számának súlyát a vállainkon. Mintha nagyobbodnék az ár­nyék a földön, a­mit a búcsúzó esztendők visszavetnek; mintha nőne az a fekete ár­ . A „Székely Nemzet“ olvasóihoz. A „Székely N­emzet“ ötödik évfolyamára hirdetünk előfizetést. Négy esztendei pályafutás áll e lapok mögött s ez az idő elég volt arra, hogy a közönség ítéletet mond­hasson a „Székely Nemzet“ végzett munkája fölött. Minket megnyugtat a tudat, hogy e lapok minden megjelent számával a székely népfaj érdekeinek kívántunk szolgálatot tenni. S mert ebbeli feladatunkat pillanatig sem té­vesztettük szem elől: önmegnyugvás­sal mondhatjuk el négy esztendő múlva, hogy becsületes munkát vé­geztünk. Másfelől azonban a hála legmé­lyebb érzetével ismerjük el e helyen azt is, hogy nehéz feladatunk megol­dásában lapunk t. barátai, derék mun­kásai ernyedetlen szorgalommal támo­gattak bennünket. Köszönet érte. Most, az ötödik évfolyam küszöbén ez a négy esztendős múlt legyen a programmunk. Pártunk állását, lapunknak a Szé­kelyföld kifejlesztésére irányult vezér­szellemét ismerik a „Székely Nemzet“ olvasói. Ez a nehéz ut áll előttünk jö­vőre is. Kérjük lapunk t. barátait, kérjük régi és újabb előfizetőinket, legyenek szövetségesei a jó ügynek továbbra is. Sepsi-Szentgyörgyön, 1886. decz. végén. A „Székely Nemzet“ szerkesztősége. A Székely Nemzet előfizetési ára: egész évre...........................10 frt — kr fél évre................................ 5 frt — kr negyedévre.......................2 frt 50 kr Kérjük az előfizetési pénzeket (legczél­­szerűbben postautalványon) mielőbb ponto­san beküldeni, mivel lapunkat január 2-á­n túl csak rendes előfizetőink­nek fogjuk megküldeni. Sepsi-Szentgyörgy, 1886. decz 23. A Jókai-nyomda-rész­vény-társulat mint a Székely Nemzet kiadóhivatala. nyék, a mely ráborul az eseményekre és el­födi, beboritja azokat örökre, hogy elmosód­janak, hogy láthatatlanok legyenek azok .... Van sok, a­mit szívesen elfelejtünk , de legtöbb emlékeinket sírva adjuk át a múlt­nak : egy búcsúzó esztendő sok álmot temet el magával; a haldokló esztendő tépett vá­gyak, szétoszlott remények foszlányaiból szövi magának a szemfödelet. S ha a sir a vágyak temetője , egy lejárt esztendő temetése min­dig lehangoló. Mert sok reményeink fűződtek ehhez és nagyon kevés valósult belőlük. A jövő 1887-ik esztendőnek lesz dolga azokkal elég. Lesz tennivalója a belpolitikában , lesz nagy ese­mények tanúja a külpolitikában. Az utóbbi soha zavarosabb képet nem mutatott, mint épen most. A keleti esemé­nyekkel együtt felszínre került egy rég lap­pangott óriás : a nemzeti öntudat. A­mely­nek, ha egyszer fölkel és jogait kéri, bor­zasztók szoktak lenni a tusái. A bolgár nem­zet erélye s a hatalmaknak eme kis állam függetlenségi harczával szemben tanúsított álláspontja, eszméket támasztott a nagyvilág­ban , fölkeltette a faji érdekekhez való ra­gaszkodást ; előszólította a nemzeti önérze­tet, a­melyek eddig eltakarva, leplezetten éltek az államok sorsát intéző érdekek kö­zött. Feltámadnak ezek az óriások és küz­delemre kelnek. Valamelyik bukni fog s ez a bukás nagy napokat eredményezene. Addig csak forr a föld méhe, csak tágul a kráter, hogy a kitörés annál világraszó­­lóbb hatással söpörhesse el az életre nem ké­pes népeket és birodalmakat. Eme nagy eseményeket nem hozza meg az 1887-ik esztendő , de előkészíti a talajt számukra. S mi ebben a nagy átalakulási proczesz­­szusban jelentékeny tényezők vagyunk. A magyarnak van faji érdeke , a magyar ál­lamnak van történetileg igazolt nemzeti ér­deke. Ezek a szempontok útjában állanak sokkal nagyobb államok hódítási törekvései­nek , s mert egyik sem hajlandó a maga hagyományos jogairól lemondani, kétségtele­nül számot fog tenni a mi szerepünk eme küzdelemben. Minden letűnt esztendő egy-egy beszélő tanúság a magyar nemzet államjogi küzdel­mei mellett. Minden feltűnő új esztendő meg­annyi zárt könyv, melynek lapjait nekünk kell írnunk az állameszme védelmében szük­ségessé vált kötelezettségekkel. S mert nehéz napok virradhatnak ránk : kétszeresen fontos a belpolitikai alakulása Magyarországnak. A jövő esztendő látni fog választási küz­delmeket. A­hol a pártok megpróbálják az erejöket egymással szemben. Már előre veti a hullámait. Nemcsak a fővárosban, hanem a vidéken is kezdik kavargatni a politikai életnek eddig nyugodt medrét. A­kik minden áron kormányra akarnak jutni, nem fognak visszariadni most sem czeglédi és kolozsvári vagy alfalusi botrányoktól: vannak párt­elemek, melyeknek a botrány a foglal­kozásuk. Ezektől óvjuk olvasóinkat az uj esztendőben. Tisztességes harczban, elvek küzdelmében elesni is dicsőség. Sártól pisz­kos piedesztálon a tömeg himnusza is gya­lázat. Hisszük, hogy a magyar nemzet belpoli­tikai küzdései között meg fogja őrizni a maga méltóságát. Reményünk van, hogy az 1887- dik esztendő napjait nem homályositják el szégyent hozó foltok. Ebben a reményben kivánunk boldog uj esztendőt olvasóinknak. B. N. Sepsi-Szentgyörgy, szombat, 1887. január 1.­1. szám.­ ­ Az uj közlekedési miniszter. A hivatalos lap közli Baross Gábor államtitkárnak köz­lekedési miniszterré történt kineveztetését s egy­szersmind báró Orczy miniszternek ezen tár­­cza ideiglenes vezetésétől való fölmentését. A kitűnő szakférfiú kinevezését országszerte nagy megelégedéssel fogadja mindenki s a megérde­melt magas pályán őszintén kiván szerencsét az egész nemzet.­­ A képviselőház igazságügyi bizottsága. A képviselőház igazságügyi bizottsága f. hó 29-én dél­ben tartott ülésén az 1878. évi V. t. ez. 27. §-ának (a pénzbüntetések után befolyt pénzösszegek hova­­fordítása) módosításáról szóló törvényjavaslatra nézve előadóvá Kőrösy Sándort választotta meg. A tör­vényjavaslat tárgyalása a január hó 8-án d. u. 5 órakor tartandó ülésre tűzetett ki. Az ülésen a kor­mány részéről Fabiny Teofil igazságügyminiszter volt jelen. Keletre magyar. Brassó,­­ decz. 30. Ha közép és déli Európa térképére né­zünk, hol hazánk s a hozzátartozó tenger­parti vidék körül van színezve, Magyaror­szág úgy tűnik fel jelenlegi alakjával, mint egy hatalmas tollbokréta, mely Fiumé­ról az Adriai tenger tejéhez van fűzve s mely önsúlyánál fogva kissé meghajolva, rá­­hajlik a Balkánfélszigetre. Valóban úgy is van. Hazánk ez idősze­rűit csak könnyedén födi be a Balkánfélszi­getet. Pehelykönnyüséggel lebegünk és úsz­kálunk felette. A pánszlávizmusnak legcse­kélyebb északi és északkeleti szele felborzol, meglebbent s ráhajlit ezen erjedésben levő roppant félszigetre. S valóban szerencsénk, hogy még csak mindig pehelykönnyű tollbokréták s rugéko­­nyak vagyunk. Mert isten úgyse, ha súlyo­sabbak s merevebbek lennénk, félnünk kel­lene, hogy Magyarország, részint saját súlya alatt, részint északkeleti részére folytonosan ható, ránehezkedő pánszlávizmus miatt le­törne, beszakadna e nagy zűrzavarokba. Látva ezt s érezve azt is, hogy nap-nap után haladunk az izmosodás terén , tudva azt, hogy ez­által nő hazánknak súlya és az ön­érzettel együttjáró merevebb tartás és ellent­­állás folyton fokozódik, önkénytelenül is arra a gondolatra jövünk, hogy­ ha valamely mó­don hazánk délkeleti szögletét is meg nem erősítjük, alá nem támasztjuk ép úgy, a mint Fiuménál tettük és tesszük azt oly kiváló szívóssággal és gonddal már hosszú idők óta, előbb-utóbb el kell hogy pusztuljunk. Letö­rik szép hazánk az Adria partjáról. Bele­hull a Balkánfélszigetbe s megfulad­ott ő is a többi apróbb néppel s államokkal együtt a pánszlávizmusnak észak felől rázúduló ha­talmas tengerében. Csak néhány darab ru­belt kell rádobni most is a nagy bokréta ke­leti végére. Meginog, leng s dákoromán han­gokat sóhajtva bókol a muszka czárizmus előtt. Mi lenne majd akkor, ha zsákszámra találnák ráönteni a rubelt s kinyitnák a Pruth és Szereth völgyén át az északi pánszlávizmus tengerének valamennyi zsilip­jét és gátját ? . . . De ez még gondolatnak is iszonyú ránk nézve a jelenlegi viszonyok között ! De lenne csak keleti Fiuménk is a Duna torkánál. Miként egy boltív — két tengerre tá­masztott lábakkal állnánk ert a Balkán fél­sziget felett ! És annál inkább, minél előrehaladottab­­bak, minél önérzetesebbek, minél edzetteb­bek lennénk. Az előre­haladás és művelődés tehát csakis javunkra válhatna. Áldás és erősség lenne annak minden egyes porszeméből reánk nézve. Míg most­ félnünk kell, hogy átok és csapás lesz a haladásunk szeretett hazánkra. Hazánknak őreit kérve kérjük: figyel­jenek erre ! Meg kell erősíteni a keleti és délkeleti Kárpátokat a mennyire csak lehet. Katonákká kell nevelni újból a szét­­zülleni kezdő székelyeket az eltörölt kato­nai intézeteknek a mai kor igé­nyeihez mért helyreállítása által. Részint saját, részint pedig román szom­szédainkkal szemben szerződésileg biztosított vasúti összeköttetést kell létre­hozni és fenntartani a Székelyföldön és az Ojtozi szoroson át — a Duna torkolatával, és az ott meg­szerzendő magyar kikötővel. Ez létkérdés ránk nézve. De az a bal­­kánfélszigeti és aldunai apróbb államokra, s első helyen Romániára nézve is. Miként a két végén jól alátámasztott boltív, könnyedén hordoznák az északról ránk nehezedő terhet. Elvágnák egyetlen szárazföldi útját s összeköttetését a muszka birodalomnak a Balkán-félszigettel. A balkáni népek és államok felett pe­dig, miként a boltív, — terhet nem okozva — védőleg állanánk őzt az északi szélekre. Nagy Gyula: Forduló­ponton. — decz. 31. Tegyünk őszinte vallomást. A hiba beisme­rése már fél it a jobbulásra. Hadd dicsérje­nek mások, hadd töprengjen sorsunk felett a jó akarók légiója, mi ne járjunk velük egy ösvényen. Legyünk igazak magunkhoz. A múlt ismerete sokra megtanít bennünket. A modern historikusok számítása szerint ma­ hol­­nap ezer éve lesz annak, hogy a székelység mai hazájába letelepedett a birodalom keleti hatá­rának védelmére. Első, mondhatni, hazafias cse­­ledete az volt, hogy assimilálta az itt lakó szláv elemet. Tanult is tőle valamit. Hanem aztán átadta magát hivatásának. Lett belőle jó fegy­verforgató határőr. A­mi azon kívül esett, mint pl. az ipar­ és kereskedelem, az megszűnt előtte értékesnek, becscsel birónak lenni. A magyar királyok, valamint az erdélyi fejedelmek, kivált­ságok adományozásával igyekeztek a székelye­ket sajt czéljaiknak megnyerni. De sohasem tekintették egyébnek, mint egyszerű határőrök­nek, a­mi kitetszik abból is, hogy főbb tiszt­ségekre mindig idegeneket neveztek ki. A kato­nai szervezettel járt a földbirtok megtartása ugyanazon családnál, mi a vagyonszerzést s az ezzel együtt járó fejlődést nagyban gátolta. A paralytikus tünetek azonban a kasztszellem felébresztésében és tendencziózus fejlesztésében mutatkoznak leginkább. Az ebből származó visz­­szahatás ártott legtöbbet a székelységnek s a helyzet komoly számbavételénél ma is ez tűnik fel a legnagyobb bajnak. Ez akadálya egyfelől az egyetértésnek, a családok közötti benső vi­szonynak és az ősi földhöz való szilárd ragasz­kodásnak. A­ki csak felületesen vizsgálja a szé­kely bajokat, az nem is reflektál a mondot­takra, pedig ezek annyira fontosak, hogy azok elenyésztetése nélkül alig lehet biztos lépést tenni előre. A századok hosszú során át a magyar ki­rályok gondoskodtak arról, hogy maguknak jó hadakozó katonákat neveljenek, ámde arra egyik sem törekedett, hogy fejleszsze a székely városo­kat és bármily utón előmozdítsa a közvagyono­­sodást. A kiváltságok nem voltak olyan termé­szetűek, hogy ezek által a nép jólétre vergődhetett volna. Inkább a rangkorságot és nagyravágyást növelték. A német elem kiváltságai sokkal reá­lisabb alapon nyugodtak, a­miből az követke­zett, hogy ők lettek kizárólagos alapítói, fen­­tartói és fejlesztői a városoknak. A vagyon és

Next