Székely Nép, 1908 (26. évfolyam, 1-145. szám)

1908-01-04 / 1. szám

ELŐFIZETÉSI ÁR: Vidékre postán, v. helyben házhoz hordva : évre . . % lél évre . Egyes szám ára 10 fillér. A szerkesztőség: bérmentetlen leveleket nem fogad el és kéziratokat nem ad vissza. A papirnak csak egyik oldalára tessék irni. Telefon száma 23. POLITIKAI, TÁRSADALMI ES KOZGAZDASAGI LAP. Megjelenik hetenként háromszor: kedden, csütörtökön és szórni SZERKESZTŐSÉG : Sepsiszentgyörgyön, Kossuth Lajos-tér 78. KIADÓHIVATAL: Sepsiszentgyörgyön, Kossuth Lajos-tér 78. Politika a iöziizgatáslm Az „Erdővidék“ hetikrónikása G. a vármegyénk tisztujitásánál lefolyt küz- 'leimet úgy tünteti fel, mintha a harcban tét politikai párt mérkőzött volna meg. Kimondja a krónikás, hogy a kisebb­ségben maradt párt „azért tömörült párttá él azért állott külön jelölt mellé, mivel »jelenlegi kormány minden törekvését meghiúsítani igyekszik.“ Mivel az „Erdővidék“ krónikása nem az egyedüli ki ezen — a koalíciós kor­mány félrevezetésére célzó — állítást terjeszti, hanem ebben segédkeznek neki a megyebeli többi függetlenségi párti lapok; szükségesnek látjuk a leghatáro­zottabban kijelenteni, hogy állításuk nem igaz. A leghatározottabban tiltakozunk a vármegyei függetlenségi párt azon törek­vése ellen, melylyel elhitetni akarja, hogy vármegyénkben kívüle más nincs és a 67-es elvet vallók között a koalíciós kormány támogatókra nem talál. Tiltakozunk azon törekvés ellen, hogy azok, kik a koalíciós kormány többségi pártjának szekerét nem tolják, darabont, haladó és hazaárulóknak hirdettessenek. Ily törekvés a periférián ellenkezik a koalíció szellemével, melynek egyik vezérét az uj év alkadmából pártja a következőleg üdvözölte : „Követtünk és követünk téged Deák Ferenc és dicső édes atyád által kijelölt, ama utón, a melyen a nemzet 67-ben talál­kozott uralkodójával és melyen te tovább politikai uralom fölötti harc fogja uralni a restaurációt.! Ezen félt irányzattal szembe helyez-! kedett vármegyénk birtokossága, midőn minden pártpolitika kizárásával meg­alakította a „Független várme­gyei pártot“, melynek tagjai sorá­ban sokan vannak a függetlenségi el­veket vallók közül is, mely vármegyei párt céljául és feladatául ismeri, me­gyénk javát és előhaladását pártpoliti­kai tekintet nélkül szolgálni. Együtt tart és együtt működik e párt jövőre is, ellenőrizze a vármegye közigazgatá­sát, melyre most— tekintettel arra, hogy azt a pártpolitika uralja — nagyobb szükség vau, mint valaha. Küzdött tehát a vármegyei tisztujitás- nál a nem politikai, hanem a vármegye javát, érdekét, politikai tekintet nélkül, szivén viselő vármegyei párt és az ahoz csatlakozók a függetlenségi politikai párt ellen. Elvesztette a harcot, hogy mily fegyverek ellen kellett küzdeni, nem ismételjük, mindenki tudja, kitűnik az a krónikás „Heti krónikáiból“ is. És küzdeni fogunk jövőre is ezen áramlat ellen, hogy vármegyénk köz- igazgatása bármely politikai párt érdekei­nek alá rendeltessék, s annak szolgála­tába hajtassák ! Memento.- â két miniszterelnök kitüntetése. A ki rály, mint félhivatalosan jelentik, Wekerle Sán­dor dr. magyar és B e c k Wladimir báró osztrák miniszterelnöknek a Szent Isván-rend nagyke resztjét adományozta. A kitüntetés két ségtele- nül a kiegyezés életbeléptetésével függ össze haladva, alkotmányos jogainkhoz bebizonyí­tott tántorithatlan ragaszkodásodat, a király iránt való hűséggel összhangba hoztad; a nemzet önállósági törekvését pedig eröbirá- sának és nemzetközi helyzetének bölcs mér­legelésével igyekszel érvényesíteni a fokoza­tosság biztos menetében.“ mely üdvözléshez és az ebben kifejezett elvhez sokan csatlakozunk e vármegyé­ben is. És mindennek dacára a „Független j vármegyei párt“ nem politikai párt! A vármegyei tisztujitásoknál egész J a legutóbbi időkig, inig a függetlenségi párt uralomra nem került, a politikai pártállás nem dominált. Mutassanak csak egy esetet, hogy a szabadelvű kormány alatt egy vármegyei tisztviselő csak azért, mert a függetlenségi, nem­zeti, avagy a néppárthoz tartozott, tiszt­viselői állásából kiválasztatott volna? Ennek az ellenkezőjére reá tudunk mu­tatni éppen vármegyénkben, a hol egyik főtisztviselői állást az 1878. év óta az a tisztviselő tölti be, ki a megyében egyedül ősi függetlenséginek mondható, ki azonban ezen pártállásáért a kivá- lasztatás veszélyének soha kitéve nem volt. Es hogy mennyire meg nem enged­hető a szorosan vett vármegyei köz- igazgatásba a pártpolitikát bevinni, rá­mutatunk a fővárosi sajtó álláspontjára, melynek több orgánuma nagyvesze­delemnek jelenti azt, hogy a törvényhatósági életben a pártpolitika kezdi a közigazga­tást tönkre tenni és aggodal­mát fejezte ki a felett, hogy igen-sok vármegyében a párt­A farizeusok. A vármegyei tisztujitás utóhangjai a közvélemény megtévesztésére irányuló nagyképűsködésnek olyan skáláját mu­tatják, bizonyos oldalról olyan ármányo- san hamis hangon énekelik meg a nagy „hőstettet“, hogy minden becsületes em­bernek csodálkozva kell összecsapnia a kezét: „Hát még ez is lehet-e?!“ A helyi „központi hivatalos lap“ szirén hangon, kigyó módjára sziszeg gróf Mikes Zsigmond brassói főispán ellen azért, mert volt bátorsága meggyőződése szabadságát megvédeni és véleményét férfias uyiltsággal és őszinteséggel nyil­vánítani. Azt a meggyőződést, melynek szabadságát a főispán ur a tisztujitó közgyűlést megnyitó beszédében ilyen ékes szavakkal hirdette: „Az egyéni meggyőződés és szabad gondolatnyiivánitás inai korszakában sen­kinek 8 e m kell gondolnia arra, hogy tetsző, vagy nem tetsző nyi­latkozata miatt gáncsnak, vagy akár mely más kellemetlenség­nek teszi ki magát. Mindenkit vezes­sen nyilatkozata megtételeinél az a tudat, hogy saját legjobb meggyőződése szerint vármegyéje érdekében a legjobbatakarja.“ Ez nagyon szép, csak az a kár, hogy mint ki lett mondva, úgy el is repült levegőben. Pedig a tisztesség is azt parancsolja, hogy igy legyen. A leibzsurnal azonban mégis rátá­madott a meggyőződése mellett kitartó I brassói főispánra, sőt a legamerikaiasab- ban szerkesztett újságot is megszégye­nítő apparátussal úgy értesül, hogy a függetlenségi pártban szóvá teszik I majd az ügyet. Uramfia! Hol itt a következetesség? Most a dolog úgy áll, hogy vagy való­ságnak és őszinteségnek veszszük a megnyitó beszéd idézett passzusait s ekkor az a darab papiros is, mely a A SZÉKELYJMÉP EREDETI TÁRCÁJA. Tűzesetek. irta: IT. Z. Már én nem tehetek róla, ha ki is ne­vetnek érte, de én nem úgy képzelem a „tüz­eseteket“, a mint azt a nagyérdemű közönség a lapok riportjából megszokta. „Városunk csöndes nyugalmát az éj­jeli kürtök éles sikongása és a harangok rémes kongása verte fel. A Gyöngyvirág utcában—* ebben az általunk jelzett tűzfészekben — a 364. számú náddal fedett ház eddig ismeretlen okból kigyult. A ránk zuduló veszélyt, ismert erélyű rendőrkapitányunk és derék tűzoltóparancs­nokunk gyors és biztos fellépése háritá el, stb .........“ Nem én! — Nem igy képzelem. Ez nagyon matériális szagu. Szalma, zsindely, ropogás, korom, rémület, eszeveszett futás és jajgatás, erélyes rendőrség, nagybajuszt! tü zoltópa- rancsnok, harangzúgás, szivattyú-recsegés, viz- hordó kocsik robogása, kopasz, szenes falak égnek meredt tekintete, elhamvadt piei fecske- és lomha gólyafészek ............ Pusztulás! ......... Legfeljebb „saját élete veszélyeztetése“ mellett szerez belőle vala.ki egy kis ezüst érdemkeresztet, vagy gazdagszik meg belőle egy-egy fakereskedő. Az én tűzeseteim színhelye nem az alvég, a „Gyöngvirág-utca“, hanem a város szivében van, a hol emeletesek a házak, az ablakokon csipke-, jutta-függönyök vannak; a parkettet pedig lakkal és nem sárga földdel vonják be. Az én „gyujtogatóim* is éjjel járnak, hab­könnyű rózsaszínű és krémszínű mouslin ruhák­ban, égszinü, tengerzöld, vagy fekete szemek­ei ; Karneval herceg Őfensége parancsnoksága latt. A tűzoltóimnak pedig az uniformisa a frakk és pörge bajusz. Szolgálati idejük a 24 évtől a 35-ig bezárólag terjed ; addig a parancs­nokuk az a bolondos Istenke „Ámor“; azontúl már csak „számfeletti“ állományba kerülnek. Az én tűzeseteim alapeleme nem a kénes szagu gyufa, a petróleumillatu csóva; oh dehogy! Virág és parfüm illatban, gödrös arcban, rózsás ajkban, csengő kacagásban, kívánatos kerekségü karok, égő, villogó szemekben és hullámzó keblekben megbódult szív; aztán családi összeköttetésekben, emeletes házak, dús vetésű földeken, részvények és tőkepén­zekben elkalandozó ész, ez a matéria Cisan alkotott és phsibológiai nagy és örök? jelnek fentartott két érthetetlenül összekavarodó dolog az okozó eleme. És az én tűzeseteimnek most lesz az ideje, mikor a ropogó, araszos hó és az arasz alatt csüngő jégcsapok biztos villámháritói a Gyöngyvirág-utcáról szóló tüz-riportoknak. Most, most a bálok idején, ezeken a ke- resve-keresett, állandóan fentartott és szaba­dalmazott tűzfészkekben. Bál 1 . . . . idealizmus és reálizmus ölel­kező tere; de sok bűnöd is van'már — bün- tetetlenül. A rojtos szélű, vaskos, Mátyáskorabeli Korvinalapnkhoz hasonló, csinos nyomású, di­vatos meghívók mára hirdették az idény leg­elegánsabb bálját, a „megyei bált.“ A megyeház nagy terme valami furcsa képet mutat. Ott, hol Öméltósága a főispán trónol, ma szerepcsere van, Öméltósága a fő­ispánná bálanyai minőségével. Az ellenzéki sarok cigányoknak van be­rendezve s körös-körül az ős-mamelukok ülő­helyei a gardedames-ok helye. A névre szóló meghívottak az oszlopcsar­nokban sorfalat álló, diszbe öltözött megyei huszárok között vonulnak fel, mig fent az elő csarnokban a frakkos ifjúság vezeti be a bál­terembe a lehető kellemmel megáldott, vagy azt mutató úri társaságot. Két óra múlva pedig már sürgő-forgó párok bontják föl a kimért, eleinte feszesen induló mulatságot. S mikorra a szünórának vége, már hangos az ősi, sérelmek orvoslása iránti intézkedések szónoklataihoz szokott terem a: „hogy volt! Sob’ se halunk meg! . . . .“ „Még egyszer Samukám!“ .. . . felkiál­tásoktól. Elemér ur — a főispáni titkár — külö­nösen-elemében van.fA soupé-csárdást hatszor ujrázza meg s Aliz szívesen mosolyog neki a szemébe, hogy „Soh’ se balunk meg!“ A gardedámok összenéznek, suttognak is valamit egymásnak a legyező mögött, a leányok táncosainak vállán át nézik ezt az igazi táncot, a hivatalos táncos párok illő „lassú“ mellett gyönyörködnek mellé. Aliz mamája mosolyog, az öreg urak a Kvaterka és csendes mellől az ajtó közé gyűl­nek s úgy nézik a nyüzsgő ifjú életét s külö­nösen azt a lelkes táncot. — Aliz! elég lesz — szól a mama aggódva. — Csak még egy-két fordulót mamám. — Csak, csak . . . mondja Elemér is. Aztán bekacsint a téli hajnal az ablakon. A táncverte por a napsugár irányában játszi felhőt képez. A frizurák szétbomlottak, gallér leizzadt s a leányfejekről s gomblyukakból a virágok sajátos helycserét rendeztek. Egy-egy csipkekendő elveszett, néhol a legyező is. No majd megkerülnek! Lenn fogatok elrobogása ballik. A téli hi­deg közelébe vonja egymáshoz. Elemért és Alizt, a mint karonfogva fogatukhoz kiséri. A mamának egy kézcsók, a leánynyal még egy kézszoritás, a szemeknek még egy villanása .... — Jó reggelt! . . . Szép álmokat! . . . . szép álmokat.... A hajnali cognak mellett pedig elvonul az éj képe. Ez a leány szép volt, szebb volt mint a többi. Fiuk! Jó éjszakát! . . . A szikra gyújtott. Tűz van! * Megtörtént az első feszes vizit is. A szalonban fogadták. Mikorra a bál éleményei, a tél mulatsá­gai, szinház és mindennapos történet letár­gyalva lett, megjött a papa is. Emeli u étvágyat ét a testsúlyt, megsiDn- 1cti a köhögést, váladékot, éjjeli izzaúást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamár- köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Boche“ eredeti csomagoláet. F. ftäoSFmaiaii-L» Roche «St Co. Hasel [SváJcL I

Next

/
Thumbnails
Contents