Székely Nép, 1908 (26. évfolyam, 1-145. szám)

1908-01-04 / 1. szám

ELŐFIZETÉSI ÁR: Vidékre postán, v. helyben házhoz hordva , évre . . . fél évre . Egyes szám ára 10 fillér. A szerkesztőség: bérmentetlen leveleket nem fogad el és kéziratokat nem ad vissza. A papírnak csak egyik oldalára tessék irni. Telefon­száma 23. POLITIKAI, TÁRSADALMI ES KÖZGAZDASÁGI LAP. Megjelenik hetenként háromszor: kedden, csütörtökön és szórni SZERKESZTŐSÉG : Sepsiszentgyörgyön, Kossuth Lajos-tér 78. KIADÓHIVATAL: Sepsiszentgyörgyön, Kossuth Lajos-tér 78. Politika a közi izgatásra Az „Erdővidék“ heti krónikása­i. a vármegyénk tisztújításánál lefolyt küz­­dlelmet úgy tünteti fel, mintha a harcban két politikai párt mérkőzött volna meg. Kimondja a krónikás, hogy a kisebb­ségben maradt párt „azért tömörült párttá és azért állott külön jelölt mellé, mivel a jelenlegi kormány minden törekvését meghiúsítani igyekszik.“ Mivel az „Erdővidék“ krónikása nem az egyedüli ki ezen — a koalíciós kor­mány félrevezetésére célzó — állítást terjeszti, hanem ebben segédkeznek neki a megyebeli többi függetlenségi párti lapok, szükségesnek látjuk a leghatáro­zottabban kijelenteni, hogy állításuk nem igaz. A leghatározottabban tiltakozunk a vármegyei függetlenségi párt azon törek­vése ellen, melylyel elhitetni akarja, hogy vármegyénkben kívüle más nincs és a 67-es elvet vallók között a koalíciós kormány támogatókra nem talál. Tiltakozunk azon törekvés ellen, hogy azok, kik a koalíciós kormány többségi pártjának szekerét nem tolják, darabont, haladó és hazaárulóknak hirdettessenek. Ily törekvés a periférián ellenkezik a koalíció szellemével, melynek egyik vezérét az új év alkalmából pártja a következőleg üdvözölte : „Követtünk és követünk téged Deák Ferenc és dicső édes atyád által kijelölt, ama után, a melyen a nemzet 67-ben talál­kozott uralkodójával és mélyen te tovább haladva, alkotmányos jogainkhoz bebizonyí­tott tántorithatlan ragaszkodásodat, a király iránt való hűséggel összhangba hoztad; a nemzet önállósági törekvését pedig előbirá­­sának és nemzetközi helyzetének bölcs mér­legelésével igyekszel érvényesíteni a fokoza­tosság biztos menetében,a­mely üdvözléshez és az ebben kifejezett elvhez sokan csatlakozunk e vármegyé­ben is. És mindennek dacára a „Független­­ vármegyei párt“ nem politikai párt! A vármegyei tisztújításoknál egész­­ a legutóbbi időkig, m­íg a függetlenségi párt uralomra nem került, a politikai pártállás nem dominált. Mutassanak csak egy esetet, hogy a szabadelvű kormány alatt egy vármegyei tisztviselő csak azért, mert a függetlenségi, nem­zeti, avagy a néppárthoz tartozott, tiszt­viselői állásából kiválasztatott volna? Ennek az ellenkezőjére reá tudunk mu­tatni éppen vármegyénkben, a­hol egyik főtisztviselői állást az 1878. év óta az a tisztviselő tölti be, ki a megyében egyedül ősi függetlenséginek mondható, ki azonban ezen pártállásáért a kivá­­lasztatás veszélyének soha kitéve nem volt. És hogy mennyire meg nem enged­hető a szorosan vett vármegyei köz­­igazgatásba a pártpolitikát bevinni, rá­mutatunk a fővárosi sajtó álláspontjára, melynek több orgánuma nagy vesze­delemnek jelenti azt, hogy a törvényhatósági életben a pártpolitika kezdi a közigazga­tást tönkre tenni és aggodal­mát fejezte ki a felett, hogy igen­ sok vármegyében a párt­politikai uralom fölötti harc fogja uralni a restaurációt.­ Ezen félt irányzattal szembe helyez-­ kedett vármegyénk birtokossága, midőn minden pártpolitika kizárásával meg­alakította a „Független várme­gyei pártot“, melynek tagjai sorá­ban sokan vannak a függetlenségi el­veket vallók közül is, mely vármegyei párt céljául és feladatául ismeri, me­gyénk javát és előhaladását pártpoliti­kai tekintet nélkül szolgálni. Együtt tart és együtt­működik e párt jövőre is, ellenőrizze a vármegye közigazgatá­sát, melyre most— tekintettel arra, hogy azt a pártpolitika uralja — nagyobb szükség van, mint valaha. Küzdött tehát a vármegyei tisztújítás­­nál a nem politikai, hanem a vármegye javát, érdekét, politikai tekintet nélkül, szívén viselő vármegyei párt és az ahoz csatlakozók a függetlenségi politikai párt ellen. Elvesztette a harcot, hogy mily fegyverek ellen kellett küzdeni, nem ismételjük, mindenki tudja, kitűnik az a krónikás „Heti krónikáiból“ is. És küzdeni fogunk jövőre is ezen áramlat ellen, hogy vármegyénk köz­­igazgatása bármely politikai párt érdekei­nek alá rendeltessék, s annak szolgála­tába hajtassák ! Memento. A SZÉKELY N NÉP EREDETI TÁRCÁJA. Tűzesetek. irta: IT.­Z. Már én nem tehetek róla, ha ki is ne­vetnek érte, de én nem úgy képzelem a „tüz­eseteket“, a mint azt a nagyérdemű közönség a lapok riportjából megszokta. „Városunk csöndes nyugalmát az éj­jeli kürtök éles sikongása és a harangok rémes kongása verte fel. A Gyöngyvirág utcában—­ ebben az általunk jelzett tűzfészekben — a 364. számú náddal fedett ház eddig ismeretlen okból kigyult. A ránk zúduló veszélyt, ismert erélyű rendőrkapitányunk és derék tűzoltóparancs­nokunk gyors és biztos fellépése háríta el, stb.........“ Nem én! — Nem így képzelem. Ez nagyon materiális szagú. Szalma, zsindely, ropogás, korom, rémület, eszeveszett futás és jajgatás, erélyes rendőrség, nagybajuszt­ tű­zoltópa­­rancsnok, harangzúgás, szivattyú-recsegés, víz­­hordó kocsik robogása, kopasz, szenes falak égnek meredt tekintete, elhamvadt piei fecske- és lomha gólyafészek............ Pusztulás!......... Legfeljebb „saját élete veszélyeztetése“ mellett szerez belőle vala­ki egy kis ezüst érdemkeresztet, vagy gazdagszik meg belőle egy-egy fakereskedő. Az én tűzeseteim színhelye nem az alvég, a „Gyöngvirág-utca“, hanem a város szívében van, a­hol emeletesek a házak, az ablakokon csipke-, jutta-függönyök vannak, a parkettet pedig lakkal és nem sárga földdel vonják be. Az én „gyújtogatóim” is éjjel járnak, hab­könnyű rózsaszínű és krémszínű mouslin ruhák­ban, égszínű, tengerzöld, vagy fekete szemek­et ; Karneval herceg Őfensége parancsnokság a­latt. A tűzoltóimnak pedig az uniformisa a frakk és pörge bajusz. Szolgálati idejük a 24 évtől a 35-ig bezárólag terjed , addig a parancs­nokuk az a bolondos Istenke „Ámor“, azontúl már csak „számfeletti“ állományba kerülnek. Az én tűzeseteim alapeleme nem a kénes szagú gyufa, a petróleumillatú csóva, oh dehogy! Virág és parfüm illatban, gödrös arcban, rózsás ajkban, csengő kacagásban, kívánatos kerekségű karok, égő, villogó szemekben és hullámzó keblekben megbódult szív, aztán családi összeköttetésekben, emeletes házak, dús vetésű földeken, részvények és tőkepén­zekben elkalandozó ész, ez a materiá­lisan alkotott és phsichológiai nagy és örök? jelnek fentartott két érthetetlenül összekavarodó dolog az okozó eleme. És az én tűzeseteimnek most lesz az ideje, mikor a ropogó, araszos hó és az arasz alatt csüngő jégcsapok biztos villámházítói a Gyöngyvirág­ utcáról szóló tűz­ riportoknak. Most, most a bálok idején, ezeken a ke­­resve­ keresett, állandóan fentartott és szaba­dalmazott tűzfészkekben. Bál­­ . . . . idealizmus és realizmus ölel­kező tere, de sok bűnöd is van­ már — bün­­tetetlenül. A rojtos szélű, vaskos, Mátyás korabeli Korvinalapokhoz hasonló, csinos nyomású, di­vatos meghívók mára hirdették az idény leg­elegánsabb bálját, a „megyei bált.“ A megyeház nagy terme valami furcsa képet mutat. Ott, hol Öméltósága a főispán trónol, ma szerepcsere van, Őméltósága a fő­ispánná balanyai minőségével. Az ellenzéki sarok cigányoknak van be­rendezve s körös-körül az ős-mamelukok ülő­helyei a gardedames-ok helye. A névre szóló meghívottak az oszlopcsar­nokban sorfalat álló, díszbe öltözött megyei huszárok között vonulnak fel, míg fent az elő­csarnokban a frakkos ifjúság vezeti be a bál­terembe a lehető kellemmel megáldott, vagy azt mutató úri társaságot. Két óra múlva pedig már sürgő-forgó párok bontják föl a kimért, eleinte feszesen induló mulatságot. S mikorra a szünórának vége, már hangos az ősi, sérelmek orvoslása iránti intézkedések szónoklataihoz szokott terem a: „hogy volt! Soh’­se halunk meg! . . . .“ „Még egyszer Samukám!“ .. . . felkiál­tásoktól. Elemér úr — a főispáni titkár — külö­nösen­ elemében van.­A soupé-csárdást hatszor újrázza meg s Aliz szívesen mosolyog neki a szemébe, hogy „Soh’ se halunk meg!“ A gardedámok összenéznek, suttognak is valamit egymásnak a legyező mögött, a leányok táncosainak vállán át nézik ezt az igazi táncot, a hivatalos táncos párok illő „lassú“ mellett gyönyörködnek mellé. Aliz mamája mosolyog, az öreg urak a Kvaterka és csendes mellől az ajtó közé gyűl­nek s úgy nézik a nyüzsgő ifjú életét s külö­nösen azt a lelkes táncot. — Aliz! elég lesz — szól a mama aggódva. — Csak még egy-két fordulót mamám. — Csak, csak . . . mondja Elemér is. Aztán bekacsint a téli hajnal az ablakon. A táncverte por a napsugár irányában játszi felhőt képez. A frizurák szétbomlottak, gallér leizzadt s a leányfejekről s gomblyukakból a virágok sajátos helycserét rendeztek. Egy-egy csipkekendő elveszett, néhol a legyező is. No majd megkerülnek! Lenn fogatok elrobogása hallik. A téli hi­deg közelébe vonja egymáshoz. Elemért és Alizt, a­mint karonfogva fogatukhoz kiséri. A mamának egy kézcsók, a leánynyal még egy kézszoritás, a szemeknek még egy villanása .... — Jó reggelt! . . . Szép álmokat! . . . . szép álmokat.... A hajnali cégnak mellett pedig elvonul az éj képe. Ez a leány szép volt, szebb volt mint a többi. Fiuk! Jó éjszakát! . . . A szikra gyújtott. Tűz van! * Megtörtént az első feszes vizit is. A szalonban fogadták. Mikorra a bál éleményei, a tél mulatsá­gai, szinház és mindennapos történet letár­gyalva lett, megjött a pápa is. - a két miniszterelnök kitüntetése. A ki­rály, mint félhivatalosan jelentik, Wekerle Sán­dor dr. magyar és B­e­c­k Wladimir báró osztrák miniszterelnöknek a Szent Isván-rend nagyke­resztjét adományozta. A kitüntetés két­ségtele­­nül a kiegyezés életbeléptetésével függ össze A farizeusok. A vármegyei tisztújítás utóhangjai a közvélemény megtévesztésére irányuló nagyképűsködésnek olyan skáláját mu­tatják, bizonyos oldalról olyan ármányo­­san hamis hangon énekelik meg a nagy „hőstettet“, hogy minden becsületes em­bernek csodálkozva kell összecsapnia a kezét: „Hát még ez is lehet-e?!“ A helyi „központi hivatalos lap“ szirén hangon, kigyó módjára sziszeg gróf Mikes Zsigmond brassói főispán ellen azért, mert volt bátorsága meggyőződése szabadságát megvédeni és véleményét férfias nyiltsággal és őszinteséggel nyil­vánítani. Azt a meggyőződést, melynek szabadságát a főispán úr a tisztújító közgyűlést megnyitó beszédében ilyen ékes szavakkal hirdette: „Az egyéni meggyőződés és szabad gondolatnyilvánítás m­ai korszakában sen­kinek n­e­m kell gondolnia arra, hogy tetsző, vagy nem tetsző nyi­latkozata miatt gáncsnak, vagy akár­mely más kellemetlenség­nek teszi ki magát. Mindenkit vezes­sen nyilatkozata megtételeinél az a tudat, hogy saját legjobb meggyőződése szerint vármegyéje érdekében a legjobbat akarja.“ Ez nagyon szép, csak az a kár, hogy mint ki lett mondva, úgy el is repült levegőben. Pedig a tisztesség is azt parancsolja, hogy így legyen. A beidzsurnal azonban mégis rátá­madott a meggyőződése mellett kitartó­­ brassói főispánra, sőt a legamerikaiasab­­ban szerkesztett újságot is megszégye­nítő apparátussal úgy értesül, hogy a függetlenségi pártban szóvá teszik­­ majd az ügyet. Uramfia! Hol itt a következetesség? Most a dolog úgy áll, hogy vagy való­ságnak és őszinteségnek veszszük a megnyitó beszéd idézett passzusait s ekkor az a darab papiros is, mely a Emeli a étvágyat és a testsúlyt, megsiün- teti a köhögést, váladékot, éjjeli izzanást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamár­­köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche“ eredeti csomagolást. F. ftooSFmaian­-L» Roche «St Co. Hasel [Svájc] I

Next